Szakkör | Page 823 | Látszótér

tanitoneni

Vágy
Messze valahol, az óperencián is túl, ahol a kurta malac is túr...

A perspektíva és a padnak a fordulása a tekintettel együtt, a test bal oldalra nyitottságával együtt nagyon fontosak a feketék a jobb oldalon, de egy picit tolnánk ezt a bal oldal felé, akár még úgy is, hogy ezt a kiégett Balatonból még többet hagynánk, mert fontos a távolba tekintés, amit a fehérek és a sötétek arányaival lehet elérni. Így most a kép borul. Azért egy disznó, mert az alkotó olyan szintet üt meg, hogy ha képes olyat csinálni, mint az előzőnél, akkor tessék ezt is ugyanazzal a precizitással végigcsinálni. (szőke)
értékelés:

Melankólia
Ő is a barátom.

Nagyon jó az, hogy használja a fekete-fehéret, elsősorban azért, mert ez elősegíti a formai játékokat. Egy kerítésrészt látunk, ami körbekeretezi az arc részét, de érdekes módon ez a franciás simléderes sapka, olyan csibészesen, kanyargósan nagyonis beleilleszkedik azokba az ívekbe, amelyek aztán ritmizálnak az áll alatt a kardigán gyűrődésével, és ezek jól erősítik a bal oldali arcél elhajló formáját. Így az egész a félárnyékban tartott arc kap egy forgó keretet, ami beszív minket középre, és vágyódunk, hogy csak egyszer láthatnánk a tekintetét. Annak ellenére, hogy a képnek az a címe, hogy melankólia, de nekem ez a kép nem szomorú, hanem van egy furcsa időmegállítás, ahol nem tudom elképzelni, hogy a következő pillanatban nem néz fel és kacsint ránk, és mondja, csettintve az ujjával, hogy figyeljetek, én csak vicceltem, szevasztok. Van az egészben valami olyan lebegés, ami nem a melankólia felé, hanem abba a keserédes Szöszi szerelmei ízt ad neki. Ugyanakkor nagy titkok is vannak itt a száj mögött. Aláhúzandó, hogy ma nem ilyen világ van, és nagy dolog, hogy meri idedobni ezt az érzést, ezt a gondolatot. Az első pillanatban azt mondtuk Zsolttal, hogy de jó modelleket talál ez a lány. Aztán rájöttünk, hogy nem is ez a lényeg, hanem hogy nagyon jól dolgozik a fénnyel, a világítással, jól érzi ezt a helyzetet, amitől az emberek széppé, különlegessé válnak. Mindegy, ki a modell, az alkotót látjuk itt, aki tudja, mit akar üzenni. Közben Demeter is megnézte a képet és ő azt mondta, hogy ha felül azt a belógó ívet a jobb oldali hegyessel együtt levágjuk, nyugodtabb, még jobban az arcra koncentráló képet kapunk. (szőke)
értékelés:

Nagyon fontos megjegyzés ehhez a filmhez, hogy a látszólagos egyszerűsége mellett is van dramaturgiája, és ez építkezik egymásra, még akkor is, ha ott van benne az a bájos irónia, ahogy az alkotó küzd azzal, hogy a prágai OBI-ban vásárolt ablakfátyol úgy szaladjon le a kis madzaggal, ahogy kell, én is szoktam ezzel küzdeni, ezekkel a drótokkal. Nagyon emberi és nagyon gazdag ez az üzenet, amit ő küldött és azért, mert a legminimálisabb eszközökkel, a háttérzajjal azt a furcsa japán hangulatot hozza be egy egyszerű hanggal egy olyan térbe, ahol amikor a függöny fölemelkedik, akkor sejtjük, hogy ez egy lakótelepi lakásnak a sarka, szóval az urbanizáció kellős közepe, és ugyanaz a játékos módon megfogalmazott elvágyódás vagy repülés van ebben az alkotásban is, mint amit az előző tengeres képsorban kaptunk. Fontos dolog, hogy van az anyagaiban szarkazmus, ahogy itt is elcsúszik a függöny és egyszercsak ott van egy korrekt tárgyilagos üvegcsendélet, van is ebben egyfajta pimaszság, de nagyon szerethetően, nagyon olyan módon építve, tálalva, hogy egy pillanatra sem merül fel bennünk, hogy velünk van a baj és ránkborították az ebédet, hanem ott van egy üzenet, hogy a négy fal között a panelban van egy csoda, egy költőiség, miközben ha mindezt mérlegre tennénk, akkor azt kapnánk, hogy ez csak két darab függöny, két darab fölhúzókar, egy darab tapétázott sarok, két madzag, egy darab délután és még egy darab üveg, mosás után. És az egész elkezd lebegni, táncolni, van vége, eleje és története. Zsoltnak eszébe jutott erről André Kertész, aki élete utolsó tekercs filmjén, amikor már nem ment ki a lakásából, a lakásban található tárgyakat fényképezte az ablakban, ez majd látható lesz a Galériában is, és ami azért is érdekes, mert bár ő nem tudta, hogy az utolsó tekercs filmje, mi tudjuk és mégis ez egy egészen furcsa egyszerűsítés és sűrítés, lezárás. Ez az egyszerű beszédforma nagyon sűrített, és tág is egyben, miközben nem tudsz semmi konkrétumot mondani, és mégis lebeg az egész, valószínű azért, mert Márti tudja, mit akar. (szőke) értékelés:

Underground

Egy ritmikai játék a mozgás leckére, de a két fölső neonnal van baj, ott valahogy a kép fölső része elvarratlan. Ez a ritmus lenyomja a kép aljára a tekintetet és meghagyva a perspektívából a valós iránynak hiányzik a képből egy olyan képelem, ami megtörné a rendet. Ez lehet akár egy személy a kép jobb alsó sarkán háttal, vagy más ilyesmi. Féner Tamás készített ilyen képeket, ahol Budapestet egy egész kötetnyi képen keresztül úgy ábrázolta, hogy a képeken nem volt egy darab ember sem. Fénernél egy nagyon pontos kompozíciós rendet látunk, ő mindig ügyel arra, hogy egy grammnyi hiba se legyen ebben, mert különben nem áll meg a kép, bele lehet kötni. Nagyon nehéz helyzet, lehet, hogy ha 180 fokkal megfordul a kép, eladhatóbb lenne... Így most ez egy ötlet alap, kiegészítésre vár. (szőke)
értékelés:

Visszatekintés

A képen talán egy szociografikus alapot láthatunk és egy épületbelsőbe tekintünk be, a kamera közelében egy összetört ablakon át látunk be egy belső térbe, ahol egyértelműen egy óriási ütés betörte ezt az ablakot és a kompozíció ügyesen és jól úgy van létrehozva, hogy nem is tudjuk levenni a tekintetünket erről a Roncsfilm darabkáról, hogy Kisjuhász Béla épp most dobta ki a feleségét leves evés után az ablakon. Ami a viccelődés mellett érdekes a képen, azt lehet rá mondani, ha itt egy előző vitára gondolok, amit Marczingós barátunk kapcsán folytattatok arról, hogy a fotó semmi mást nem csinál, mint a valóságot rögzíti, hogy bár nem szoktam ilyennel példálózdni, de ahhoz a fotósnak is meg kell látnia az összefüggéseket és nyilván nem véletlen az, hogy ez a fényképezőgép itt ezen az ablakon keresztül kattintódott el. Mire akarok kilyukadni? Vérvörös színű az a szúnyoghálós ajtó, és egyszerűen ilyen festéket nem lehet az OBI-ban kapni, mint amilyen festékkel ennek az asztalnak az alja le van festve, elég intenzíven, mert még az asztalkeretnek az aljára is jutott, és ez a vörös nagyon beszédesen kapcsolódik ehhez a törés állapotához és így a vörösből asszociálunk arra, hogy mi történhetett itt, miközben ezen a képen semmit nem látunk, mert ezen a képen csak a hiány van. Nem látjuk az ütést, nem látjuk a halott embert, nem látjuk a véres fejet, de mégis a háttérben lévő vörös és az egész képen jelenlévő szürkés rózsaszínek vibrálást hoznak létre, egy szinte egy akár New Yorkban megszokott verekedés utáni állapotot. Ezt a képet nagyon jónak tartjuk. (szőke)
értékelés:

A film elsősorban egy zenére vágott klipsorozat, a zenét nem tudjuk, hogy milyen alkotás, először gondoltunk az Amadinda együttesre, de amikor az elektronikus hangzások bekapcsolódtak, ott ezt el kellett vetnünk, mert az Amadinda valós akusztikai eszközökkel hozza létre ezt a fajta staccatos hatást. Végig dominál a zenében ez a lüktető de metrikus ritmus. A film közepe felé a torzítások elkezdenek behozni egy másik ritmusképletű elnyújtottabb rendszert, amely nagyon hasonlóan a légzéssel, a szívritmussal közelítőleg mozog, gyorsítva azt. A zenei ritmusvilág egyértelműen dinamizálja a képletet, amit végignéz, majdhogynem sokkolja, feszültséget gerjeszt, míg az elektronikus effektek megpróbálják valamiféle meditáció felé elmozdítani. Ez a zeneiség az elsődleges megfejtése a filmnek is, mert a képi információi inkább az absztrakt felé hajlanak és ott beugratós az egész, hogy hajlamos az ember azt hinni, hogy valójában egy szocio töredéket lát, hisz a tapasztalataink alapján arra következtethetnénk, hogy egy nagyvárosban egy belső udvaros földszintes házban láthatjuk mindezt, az biztos, hogy a Práter, Szigony és Leonardo bermuda háromszögében sokszor létrejött ilyenfajta látvány, mint amit a kisgyerekkel, biciglivel és ezzel a félig árnyékos, félig napsütötte belső udvarral látunk. Ez a valós enteriőr ugyanakkor mivel oly sokszor jelentkezik torzított formában, színgenerálásokkal, egészen életlenül, rántott variokkal, ilyesformán csak egy lépcsőfok, vagy továbblépés és mégiscsak a zenéhez kell visszatérjünk, és a film egyharmadától történő képi egymásrafűzésekből arra a következtetésre lehet jutni, hogy valójában egy hanggal és képpel írt fraktált láthatunk. Persze megkérdezhetitek, mi az a fraktál. Egy picit távolabbról kezdeném és inkább azt mondanám, hogy a fraktálokhoz képest sokkal jótékonyabb, történelmi népeknél is megtalálható mandalákról is beszélhetnénk. Ugyanakkor a mandalák azok többségükben lelki gyakorlatokhoz használatosak, még akkor is, ha a mandala elsődleges lényege az elkészítés folyamata, és a létrehozás után megsemmisítik, mondjuk folyóvízbe öntve a homokmandalát. Ez a megsemmisítés félig-meddig itt is jelen van, de nem az alkotás egészét tekintve, hanem a film befogadásával kapcsolatban, merthogy olyan intenzíven vibrál nemcsak a hangi világa, hanem a képi világa is. A film felépítése egyszerű, A-B-A verzióban látható, az első egyharmad etap, ha jól látom, a film végén visszakerül és ezzel zárja ezt a zenei kódát. A fraktálhoz visszatérve, ezekkel is könnyű kapcsolatba kerülni, mert a mai világban a képernyővédők nagy része generált elektronikus mechanizmusokat használ és ezek nagy része valójában fraktál. Folyamatosan mozgásban van egyfajta spirál, valami kép azt az érzetet kelti bennünk, hogy a térben kezdünk mozogni, forogni, nem tudunk ettől az állapottól szabadulni, olyannyira, hogy mindig azt várjuk, hogy megláthatjuk a végét, de ez soha nem következik be, mert a fraktál mindig önmagába visszatér, újabb sodródásával ránt minket magával. Ennél a filmnél is ezt lehet érzékelni és ott van egy egészséges vágy az emberben, hogy mi lesz a vége. Ugyanakkor természetesen az Estiskola technikai korlátai miatt ez a film körülbelül hat perces intervallumot ölel fel és így saját magát korlátozza, mert a filmet valahogy le kellett zárni, miközben azt érezzük, hogy a zene is és a film is még egy órát, még két órát és akár egy életet is átfogva önmagukba sorjázhatnának, tehát az estiskola tanulóit figyelembe véve egy predesztináció 2. 3. 4. 5. 6. 7. sorozatfilmmel ki lehetne pusztítani és így az Estiskola el is tűnhetne a Föld színéről, és ez azért nagyon fontos, mert ezt a fajta üzenetet markánsan közvetíti a film, hogy felzaklasson, hogy ezt a kilátástalanságot, amit ez a 30-as években lebetonozott, összefolyós udvar, ahol a természetet az egy darab vacak kókadt virág a betonteknőben jelenti, meg a bukósisakos kis emberke a gnóm biciklizésével jelenti, szóval borzalmasan sokkoló az egész film és én csak annyit tennék hozzá, hogy ha az alkotó vállalta ezt a 6 perces időintervallumot, akkor mivel már megszoktátok, hogy nekem alapvetően elég konzervatív a hozzáállásom az alap helyzetekhez, mégicsak azt kell mondanom, hogy ha vállaltad a 6 percet, akkor vállaltál hozzá egy keretet, amely keret az elindulástól a befejezésig tart. És itt ennek a filmnek az elindulása nagyon jó, a sodrása nagyon jó a tárgyalás szakaszban és úgy érzem, hogy a befejezése nincs megoldva, hiszen a fraktál nem záródik le, és azzal, hogy valamikor az olló elvágja a képet és a hangot, ezzel lezáródik, de nem azért, mert az önmaga vállalása filmes eszközzel, alkotói gondolattal lenne lezárva. Bármeddig nézhetnénk ezt a filmet, bármennyit vághatnánk belőle, zöld, lila, csíkos és pöttyes effektekkel, most azt érzem, hogy egy ritmikai ujjgyakorlatot látunk itt. A dolog nehézsége olyan erővel nyomódott rád, hogy nem tudtad megoldani a film zárását. (szőke) értékelés:

Ábránd

Egyes és kettes lecke egyben = 2 az 1 ben :)

Egy témának háromféle feldolgozását, amit az alkotó kérésére egyben közöltünk. Így most a három kép kívülről szemlélve valójában fényképezőgéppel írt film, nem a triptichon fogalmát közelíti meg számunkra, hanem a filmét, egy olyan filmét, aminél a három képet tekintve nem 100%-osan közelíthető meg a történet, és részben ez a plánok ide-oda ugrálásából adódik, másrészt ha a kamerával dolgoznánk, innen hiányoznak képi sarokpontok a történethez. Nehéz megfejteni, hogy a kiemelés a középső képben mit jelent, mitől haladunk befelé az eltakart száj felé és aztán mitől látjuk utána az optikától elfordulva az arcot. Én mégis azt csinálnám, hogy a képeket különválasztva, önállóan elemezném, külön próbálva befogadni.
Az első kép, aminél a szájat takarja egy sál, ott számomra a háttér nagyon fontos, az a nonfigurartív valami, ami előtt a modell van, az a villámszerű jel, ami mindenképp azokat a szép barokkos hullámokat, amit a hajkorona rajzol, erős kontrasztba helyezi. Ez a kontraszt a színekben is megjelenik, a háttér hideg, taszító felületéhez az előtérben a vörös és annak árnyalatai dominálnak. A második képen mindez a háttér csak egy parányi mennyiségben van jelen, de ez a pici szürke nagyon jót tesz a vörös és testszínek dominanciája mellett, amiben mindenképpen a száj uralkodik, az a száj, ami itt különleges jelentőséget kap és túllép a fogalmon, elsősorban az ajakra helyezett erős vöröses festék miatt is, mindenképp egy külön felhívó jelként, egy manifesztumként van jelen a képen, ez uralkodik. Ezen a képen is van egy erős disszonancia, mégpedig a testékszer, amely ugyanolyan ezüstösen, furcsán, gömbszerűsége ellenére is testidegen módon van jelen, középpontozva, amely nyilván az ajak átszúrásával ott van egy markáns és meghatározó és harmonikus arcon, ez felfedezhető az orron is egy hasonló kis ékszerrel. Olyan, minthogyha ez a két disszonancia a képen ellentétben lenne azzal az érzéki és érzelemdús, szinte kiáltó vörössel szemben, ami az életről, az érzékiségről szól, talán ezt is feltételezhetjük, hogy pont ezért van ilyen határozottan metszve a portré és ezért nem láthatjuk a szemeket, amelyek oly beszédesen jelen vannak a felső képen és olyan határozottan válaszokat várva néznek bele az opikába. A második kép tulajdonképpen egyfajta áldozati állapotot is jelez, a száj vöröse ellenére kiszolgáltatott a második kép és ennélfogva sokkoló is. Teljesen más minőségben jelentkezik a második kép üzenete, mint a kezdő kompozícióé. Ugyanígy nagyon erős a kép harmadik kompozíciója, ahol a grafittik, mint egy afrikai rajz töredék a nagyvárost, urbanizációt, mint egy rituális üzenet jelzik a maguk törésvonalaival és ebben ugyanolyan játékosan, de tele szomorúsággal ott van mindaz, amit talán egy régi kép kapcsán Boticelli Vénusz születése képen a festő megfestett nekünk. A harmadik képnél ez a párhuzam, ami nagyon fontos arányaiban is, az alkotó jól komponál, metsz, bele a koponyába, a szélben lebegő hajkoronába, de teszi ezt azért, mert a tekintet és az arc nyitottsága bal felé, efelé az urbanizált háttér felé tekint nem éppen boldogan, melankólia, beletörődés jellemzi a képet. Nyilvánvalóan akkor közelíthető meg a három kép összessége, ha elfogadjuk, hogy van mögötte egy történet. A nehézséget az okozza, hogy érezhető, hogy a történet egyértelműen súlypontos, nagyon nehéz megfejteni úgy, hogy valójában nem sokat tudunk meg az alkotóról. Azt mindenképpen lehet érezni, hogy így, azzal a döntéssel, hogy a három képet küldte be együtt, a kiáltás vagy a felhívás, a mesélni akarás a legerősebb motívuma a három képnek. Itt vagyok, ez vagyok, lássatok, mesélek. Én mégis azt mondanám, hogy emellett bízhat az alkotó nyugodtan abban, hogy ezek a képek önállóan is megállják a helyüket, talán még erősebb is egyesével a bennük lévő üzenet, ha majd egyszer meri vállalni az alkotó, hogy ezeket önállóan is kiállítja. (szőke)
értékelés:

Frank
Hogy miért Franknek hívják? Szép név. Robin Day sündisznóját is Franknek hívták.

Ó, Lajos Krisztina... Attól, mert teknőst vagy embert fotózunk, ez bizonyos szemponbtból teljesen mindegy. Itt most egy teknőst látunk, de valamiképp a tekős, Frenk fejecskéje nem válik el a teknőspáncéltól, és függetlenül attól, hogy ez egy közeli kép, én mégis úgy érzem, hogy vagy a fények miatt, vagy a beállítás miatt nem választódik le egymástól a két dolog, viszont a páncélba belevágott az alkotó. Ha erre koncentrálunk, hogy Frenk kire hasonlít, hogy néz ki, melyik ismerősünkre, vagyis ha a fej fontos az alkotónak, akkor billen most a kompozíció, nem értelmeződik az egész, mint ahogy a macskák, kutyák sorozatban fél éve mondom a pedellusnak, hogy elemezd már te, merthogy nekem is van egy teknősöm, Lajos Krisztina, és azon túl, hogy le tudnám esetleg fényképezni, attól félek, hogy én is csak ilyen képet tudnák róla csinálni. Mert az csak egy kiindulási alap, hogy Lajos Krisztina, vagy Pulika, akkor is kell, hogy a kompozíció, a vizuális élmény, hogy mitől válik ez képpé, az benne legyen az alkotásban és ne csak annyi történjen, hogy van egy fényképezőgépem, ami képes exponálni és én az örökkévalóságnak Frenk fejét beleraktam az elektronikába. Már az is sokat segítene, ha a páncél sötétebb lenne, most ez a kép arról szól, hogy Frenket lefotóztam, de hát azért ezen már túl vagyunk. (szőke)
értékelés:

Titkos vágyak
...nyilvánosan.

Egy jól komponált képet látunk, a kreativitása fontos, ráadásul azért, mert a kinyitott könyv, aminek ívhajlata pont olyan árnyékot hoz létre, amiből ez a játékos népi asszociáció létre tud jönni. Abban nem vagyunk biztosak, hogy jelrendszerében a szerző azt akarta mondani, ami látszik, és azt mindenképpen meg kell jegyezzük, hogy a világítás és fényelés, a sárgás tónus, a lágyítás itt a képet elviszi a giccs irányába, ahonnan valahogy vissza kéne azt hozni. (szőke)
értékelés:

Zuhanórepülés
kis Sziámi idézet, ha szabad:

Sodródni kell
Sohase tudni a célt
Behunyt szemmel
Adni egy esélyt
Célozni nem kell
Sőt, nem is szabad
Gondolkozz egész testtel
Engedd el magad

Egy mozdulat csak
Épp a megfelelő
Pillanatban
Apró, de számottevő
Célozni nem kell
Sőt, nem is szabad
Gondolkozz egész testtel
Engedd el magad

Látod, ez már pont az:
Zuhanórepülés
Leépülésből
Lefelé felépülés
Célozni nem kell
Sőt, nem is szabad
Gondolkozz egész testtel
Engedd el magad

Két kép összefűzését látjuk, ha nagyon sarkalatosan néznénk a lecke kiírását, akkor azt kellene mondanunk, hogy a képekből a portré kategóriájában csak a fölső értékelhető, de egészen biztos, hogy itt nem tévesztés történt, hanem tudatosan küldte egyben az alkotó, tehát igazából a portré fizikai és pszichológiai megközelítését is vállalta. Ha a népköltészetet vesszük alapul és az óvodai életünkből egy ismert dallamot idézünk fel, ami ha jól emlékszem így szólt, hogy nyisd ki rózsám kapudat, kapudat, hadd kerüljem váradat, váradat, szita szita péntek, szerelem csütörtök, dob szerda - amely egyrészről egy mágikus dallam, és ugyanabba a körbe tartozik, mint az Illés zenekar üzenetei. A néprajz elismert személyiségei szerint a virág szimbolika egyértelműen a szexus, a nemi identitás, a termékenység képzőművészeti megfogalmazásához tartozik. Ha visszatérünk az eredeti feladathoz és a felső képet próbáljuk értelmezni, ahol erősen vágva van a koponya, a dekoltázs nagyon erősen megmutatkozik, a ruha pántjai, sötétkékje határolja a kép alsó felületét és ez az ing teljesen lazán szétnyílik, mintegy kitárulkozik a modell az optika felé, ugyanakkor a tekintetben, van valamifajta gesztus nélküli, picit marceau-i clown jelzés nélküli arc, mintha azt közvetítené ez a testkód, hogy tessék itt vagyok egy képen keresztül, de nem tudtok jobban megközelíteni, ha ezt feltételezzük, akkor ilyen értelemben nagyon fontos az alsó képpel együtt foglalkoznunk az üzenettel. Jelesül, hogy a nőiség, a nőiség identitása az, amit portréban megjelenít A és B verzióban nagyon is provokatívan. Maga a kettős osztat is egyfajta provokáció a maga ellentétpárjával, ugyanakkor a mi konzervatívabb gondolkodásunkban, ugye hisz a Pedellus és Szőke már nem húsz évesek, azt kell, hogy mondjuk, hogy adott esetben a felső képből is átsütne, jelen lenne ez a fajta üzenet. Minden, ami a nőiséggel, a szexussal, a kitárulkozással, a Marilyn Monroe-i fetisizálással jelen kellene hogy legyen, az megtalálható a felső képen is, véleményünk szerint a felső kép is megérdemelné a három disznót önmagában állva. Zsolt mondja, hogy Diane Arbus. Csak hogy ha azt mondjuk, hogy Arbus, akkor több önfegyelmet várunk Verától, mint fotográfus. Demeter is megnézte a képet és azt mondta, hogy egy kicsit a mellrésznél nyaktól lefelé sötétebbre kellene venni a tónust, hogy jobban éljen az arc. (szőke)
értékelés:

nincs

Értem én, hogy nincs pénz. Deák Ferenc. Az a helyzet, hogy van nekünk olyanunk, hogy Andy Warhol, és ha ő is átalakul és lesz egy pénzjegynyomdában meg nem értett művész, aki pénzjegyeket tervez és utána ezt még le is fotózzuk, az más sok egyben. Valamit ezzel kell kezdeni, jobban elvonatkoztatni, mert ez így nem sok. Oké, és akkor ennek most fussunk neki mégegyszer. Ha holnap kivágok egy tizest és beszkennelem, akkor azt is kitesszük? Kell oda valami, vannak gyűrődések, de ez most nem elég. Tessék valamit csinálni, hadd ne mi mondjuk meg. (szőke-hegyi)

Vár állott...

Nagyon izgalmas a két kép kapcsolata, érthető az üzenet, az egész egy Bauhaus-világ, de közben egy Mordillo nevű grafikust is eszünkbe juttat, akit nagyon szerettünk, Mordillo volt az a grafikus, aki a Pif újság végén csinálta azokat a kis vicces grafikákat, amikor megy a figura és beesik a szakadékba. Azt azért elárulhatja Gábor, hogy a madarak ott vannak, vagy odarakja őket, nem baj, ha rakja, nem azért. (szőke)
értékelés:

Vagányaim

Nagyon szeretjük ezt és elsősorban a zöld és a kék kapcsolata miatt, hogy ha megnézzük ezt a furcsa formát a két fej között, nagyon érdekesek a viszonyok. Ha filmes párhuzamot kell mondjunk, a Guy Ritchie: Blöff, vagy Kusturica: Emlékszel Dolly Bellre, Papa szolgálati útra ment... Ezek a csávók mindjárt beszállnak a liftbe és meghentelnek valakit, és annak annyi. Vera, féltünk. (szőke)
értékelés:

Fényjáték
Amíg mi a kanapén ülve beszélgettünk, a sarokban incselkedtek egymással a fények.

Elmondok gyorsan egy vallomást, aztán a Zsolt majd mondja, hogy amikor először megláttam ezt a képet, persze ott van egy ilyen halogénlámpa meg nem tudom én mi, de énnekem az jutott eszembe, hogy a Moulin Rouge-ban vagyunk a függöny mögött, én kilesek és azt látom, hogy előttem ott van a táncosnő, aki mellett véletlen valami fénysort látok, és a táncosnő háta meztelen és egy ilyen tüllszoknya van a dekerán és még valami fém csat díszítés is van. Háttal van nekünk, én kilesek a függönylukon, mintha egy ilyen Fellini-filmben lenne az ember és igazából ez egy női alaknak a része. Hogy énnekem ez miért jutott eszembe... Zsolt mondja, hogy a trafikosnő, szívjad, ne fújjad. Ekkoze famiráccsió miráccse szeve kásszo e széve ezt gépeld le. De mondhatunk egy másik filmet is, Bob Fosse All that jazz című moziját is. (szőke)
értékelés: