Ezzel a képpel az a probléma, hogy ez egy emlék, de nem tud drámaivá, költőivé válni az egész, hanem dokumentumkép marad, mert az élességben lévő levél nem elég hangsúlyos, sem folthatásában, sem információjában a háttérhez, a várakozókhoz képest. Az a furcsa, hogy folyamatosan arra vágyom, hogy a hátsókról akik ülnek, többet tudjak meg. A kép balra billen a figurák miatt, minden oda mutat rájuk, tehát vagy vágni kellene, vagy a beállításon kéne változtatni. (szőke)

Egy darab kő

Szóba kerültek itt néha különböző filozófiai megközelítések. Egy picit vissza kell utalnom, mert ennél a képnél talán újra a japán akvarelleket, vagy kínai képeket, azokat a bizonyos híres akvarelleket, ahhoz a világhoz nagyon közelít a kép, elsősorban azért, mert sűrítetten dolgozik és ez indokolja, hogy nem kell, hogy a háttérből lássak valamit, hegyeket, repülőket, felhőket, tornyokat, és a madár, és az ő biztonságát jelentő kiindulási és elrugaszkodási pont, ez a vessző, akár mintegy föld ez teszi költőivé, meseszerűvé a képet, miközben az absztrakt, tehát a ritmikai nyelvezetnek is megfelel a kép, nagyon jól van ritmizálva a kismadár foltja és a kép alsó részében elhelyezkedő festői gally, ami olyan, mintha egy vastag ecsetvonással húzott vonal lenne. Működik mint egy gesztus kép és működik realizmusában is, hisz látjuk, hogy ez madár, ami készül leszállni. Nagyon jók az arányok és a ritmusok. (szőke)
értékelés:

Köszönjük szépen a jókívánságot. Ha a képet elemezzük, annyit el kell mondanunk, hogy a tárgyak plasztikussá tétele miatt ennyire nem szabad keményen világítani, a vetett árnyék zavaró, ugyanakkor a tárgyak lapossá, két dimenzióssá válnak általa. (szőke)

A szorgalmikkal annyiban vagyunk bajban, hogy még az se segít az értelmezésben, hogy melyik leckére lett beküldve. Itt a cím se segít - zeneletöltés - mert amit látunk, ezzel nem áll összhangban, a kapcsolódásra nem sikerült rájönnünk. HA eltekintünk ettől, akkor egy szociografikus képet látunk, és ha fekete-fehérben lett volna tartva, akkor mint szociofotó lenne értelmezhető. De azzal, hogy a tévé képernyője kiemelésre került, a kép kikerült a szocio értelmezésből. Viszont ettől újból az értelmezési problémával szembesülünk. Miért van a tévé kiemelve? Mit akar az alkotó ezzel középpontba állítani? A tévén történő esemény nem karakteres, nem felismerhető, tehát elvont utalásról lehet szó, magyarán maga a tévé a központ. De a kompozíció is központba helyezi a tévét, tehát ez az ismétlés, ráerősítés már túlzó, és indokolatlan. Az ilyen megoldás a digitális technikából adódó trükk, és igen ritka, hogy indokolt vagy az üzenetet erősítő hatása lenne, leginkább egy vicces technikai poén, ami a kép erejét lenullázza. Ha ez megjelenik a képen, már az amúgy jóllehet működő szociografikus közlés szóba se kerül, hisz a poén miatt az már nem komolyan vehető. (szőke)

Szenvedélyes dohányzó vagyok. Eddig azért nem szoktam le, mert nagyon nehéz volt rászokni. :)

A világítással vannak problémáink, a kompozíció és a mondanivaló rendben van. Nem kiegyenlítettek a fények, a tónusok, a bal váll és a háttér szinte kiég, míg a többi rész sötétben van tartva. Ezt el kell dönteni, mert lehet az egész kép úgymond low key, azaz fekete a feketében, sötét a sötétben és csak a sötét tónusok adják ki a formákat, viszont ha a képen már a világos tónusokat is beengedjük, akkor annak a kép egészén helyet kell találni. Egyik esetben a kontúrok játéka ad struktúrát, a másik esetben a formák már térbeliségükkel is jelen vannak. Ez most itt vegyesen jelenik meg. (szőke)
értékelés:

Ez most még most sem az, amit várna az ofő, de nem hagyhatom ki. :)))

Kedves Laci, mostanit kell küldeni, már ezt a poént eljátszottuk, hogy régi kép az első lecke, amin nem látszhat az arcod, és ez egyszer jó, de másodikra már más első leckét kérünk, ami valóban teljesíti azt, amiről az első lecke szól. (szőke)
értékelés:

A lelkem sorszámozott, üres dobbanásait borzolja az idegenség, ismeretlenség, ellenszenves szabályokba rendezett, felvagdosott világ. Segíts eligazodni, hadd ismerkedjek meg a porszemekkel: ragadj meg a nyakamnál fogva, és gyömöszölj egy álnok, szánalmat kolduló hazug betegen bűzös lehelletébe, hagyd, hogy rámtapossanak! És ahogy döglötten fekszem a nyálkás aszfalton, magamon keresztül egyben látok majd mindent, minden szabályszerűséget, megállapodást, szándékot, de nem értek majd semmit. Szenvtelenül révedek az öntudatlan, magabiztos, éles mozdulataitok sorára. Ha eléggé figyelek, ha elég türelmes vagyok, ha eléggé hidegre fagy a saját hullám, és elég kicsi darabokra esik széjjel zavartalanul, ha le tudom vetkőzni rólatok magamat, egyszerre világos lesz már, hogy a közösségetek érthetetlen rendezetlensége csak látszólagos, nincs itt sem más, csak a Jóisten.

(Kovács Dénes: Barátom: Andrássy út leckéjéhez)