Tamás, nem vagyok elégedett, tőled ez szokatlanul kiforratlan látvány, a színpadból nem sokat kapunk, a formációhoz nem kerültünk közelebb, a hangulatból, se abból, amit írsz, se abból, amit ők szándékoztak, nem kapunk, van egy első kép, amin egy bácsi idétlen, és van egy másik kép egy korpulens nőről bőrben, akár a DK üdvöskéje is lehetne, szóval a fene tudja, vagy az sem, de nekem ez nem adja ki azt, amit kéne. Képsorban még elmenne ívet kitöltő képeknek, de így kettesben nem. (hegyi)

Azt gondolom, hogy az egyik, ha nem a legerősebb képedet látjuk, messze kiemelkedik a sorból, és ezt azért fontos leszögezni, mert azt neked kell magad számára megfejteni, mi az, ami egy ilyen csúcsképnél működik és mi az, ami elmarad a többi esetében. Koncentráció, lazítás, türelem, idő, sok minden lehet, de ahhoz, hogy az ember ne csak néha véletlenül ugorjon ekkorát, ahhoz ezt érdemes felderíteni. A kép jó, az expozíciója is, nyilván a mobilos méretezésből adódik a négyzet, amúgy egy fokkal még jobb lenne, ha a 4:3-as arányt tartaná, de ez legyen a legnagyobb bajunk. (hegyi)

A nevem Bandy, James Bandy. Jó lett a párhuzam és bár nem vagyok egy élesség-fanatikus, de azért azt minden erénye mellett hozzátenném, hogy élesség márpedig kéne valahová, legfőképp azért, mert sok a tükröző felület, a konkrét forma, ahol az ember kívánná, hogy ne kelljen dörzsölgetnie a szemét, hogy most akkor ő nem aludta ki magát, vagy az élesség hibádzik. De ennek ellenére a kép szerkezete jó, a párhuzam egyértelmű, köszönöm.

A kommentben belinkeltem az előzményt, az erősebb, dinamikusabb, ez ahhoz képest primer és fáradtabb közlés. (hegyi)

Jó, hogy megmutatod a sorozatot, mert abból lehet tanulni, ha látunk több képet, hogy hogyan jutottál el a végeredményig. A kép, ha nem lenne több belőle, rendben lenne, de te is érzed, hogy nem ez a csúcspont. Minden fotós más és más eszközt használ ahhoz, hogy a modellje közreműködő legyen és a bizalom is meglegyen a fotós felé, ez nagyon fontos kérdés, és azt látom, hogy az alap megvan, tehát jó munkát végeztél, a modelled átadta magát neked. Hogy nem ez a csúcspont, az abból érződik, hogy erősebb hatása van a fotó formai megoldásának, a félrekomponálásnak, és ez nem nagyon fontos dolog, ha a modell a kezedre játszik, hiszen a többi képen is látható, hogy az ő jelenléte nem igényel ilyen komponálási trükköket, hogy érdekessé tegyük, megvan a maga kisugárzása enélkül is, ahogy azt a többi képen nagyon jól felismerted. Szóval ez se rossz, de itt még a rutin működik, van jobb. (hegyi)