Ez nagyon jó dinamikáját tekintve, én azonban fenn az utolsó vízszintes vonal alatt vágnám a képet, mert koncentráltabb lenne a formaisága. Azzal, hogy ott kinyitsz egy új ritmust, gyengíted az alatta lévő történést. Viszont ez simán ollózható, de ahhoz, hogy ezt a kék-sárga dinamikát meglásd, ahhoz te kellesz. (hegyi)

Az van, hogy ugye ezt beküldted pályázatra is, ott már kapott elemzést, de talán érdemes még erről beszélni, hogy mi az, ami a tény és ami ábrázolva van, és mi az, ami miatt ez mégsem tud elrugaszkodni a valóságtól ahhoz, hogy érzelmileg is eljussunk a relaxig. A megfigyelés pontos, a nő valóban relaxál. A kérdés az, hogy ez elég-e a boldogsághoz, azaz képileg megoldja-e az üzenetet. Nyilván primer módon igen, hiszen ott a nő, az ejtett áll, a karok, szóval igen, sőt, még a pad is ehhez társul a hullámaival. De mégsem tudok nyugalmat lelni a képpel, inkább mosolygok rajta. Persze, ez is fontos, de én mégis azt hiszem, hogy ha megtalálod azt a pontot, ahonnan ez működne, akkor vele és nem rajta mosolyognánk. Tegyük fel a kérdést, ha egy papírra kellene felskiccelni a szitut, hogy csinálnánk? Biztos, hogy oldalról? Mi az, amit meghagynánk, mekkora teret, milyen tárgyakat? Mert hogy talán ez az, ami választ ad arra, hogy mi lenne az optimális fotóilag is. (hegyi)

Írod, hogy ez egy éppen csak sikerült fotó. Megsúgok valamit, Gábor, a fotók ha sikerülnek, mind éppen csak sikerül, mert ez az éppen csak éppen elég. Ki van ez patikamérlegen dekázva akkor is, ha éppen csak. Szóval most már biztos, hogy ez neked nagyon megy, éjjel kettőkor felébresztve is. Jöhetnek 2015-ben a portrék. :) (hegyi)

Üdv a Látszótéren, bocs az elemzés késésért. Jó ez a pocak, talán lenn még kéne, hogy a fogak meglegyenek, és a keretezést én nem tenném, mert imitál valamit, ami digitálisan csak egy játék, nem pótolja és nem is hozza azt az élményt, amit a valódi keret és valódi paszpartu ad. Ha biztos vagy a döntésedben a vágásokat illetően, figyeld meg, nem fogod szükségét érezni a keretnek. Hajrá, hangulatos megoldás, vidám és kedves, szóval várjuk a folytatást. (hegyi)

Én kedvelem ezt a képet, bár nekem a szarvasbogár jutott róla elsőre eszembe, de mindenképpen fontosnak gondolom, hogy az ember rögzítse azokat a meglátásait, amik túlmutatnak a szépség keresésén, amik formai játékokat hordoznak, mert azt gondolom, hogy a formaérzékenység az egyik alap dolog a fotóban ahhoz, hogy később bármi téma esetén a kép több legyen a puszta ábrázolásnál. Ezért is szeretem ezt a képet, mert olyan mögöttes tartalma van, amit az, aki ott van a helyszínen nem biztos, hogy meg tud fogalmazni, csak érez, hogy valamiért jó ott lenni, valamiért leköti, marasztalja a hely, és ez egyfajta megfejtése ennek. Én nem boncolom, hogy miért nem tökéletes a tükrözés, mert hogy azt gondolom, hogy a világ addig érdekes, amíg van benne játék, más szóval hiba. (hegyi)

Beszélgettünk arról, hogy neked még nem a kedvenced az önportrézás, nem véletlenül írtam, hogy még, mert remélem, hogy ez változni fog idővel. Ugyanis ez nem csak a bemutatkozás, de az önmegismerés is, és szerintem ez fontos dolog. Ez egy nagyon jó megoldás, egy széles hát, egy megbízható ember, egy olyan valaki, akire támaszkodni lehet, miközben jó a készenlétben levés ábrázolása is a két kézzel. Jó a tömegelhelyezése is, szóval én azt mondom, várnám a munkáid, önmagadról is. (hegyi)

Nagyon érzed a tónusokat Gábor, irigylésre méltó, ahogy a fekete-fehérrel dolgozol. Ami most kis hiányérzet, hogy igen szűkre mérted a talapzatot, közel duplája lenne szerintem lenn indokolt a füves résznek, akkor még erősebb lenne ez az üzenet. (hegyi)