Szakkör | Page 752 | Látszótér

Otthon

Azért azt lehet látni, hogy a fotós az egy nagy varázsló. Mert a kisgyerek azon túl, hogy megkapta ezt az ajándékot, és ott van a fényképezőgép a Vera előtt, azért nagyon közel engedi őt. Nem ez a kérdés. Látunk itt több szereplőt egy térben, a kamera objektívje, és a mélységélesség megválasztása, a kompozíció, minden szétválasztja ezt a történetet kétfelé, az egyik az a háttérben zajlik, ahol könyvet nézegetnek, beszélgetnek a felnőttek, és egy másik történet, ahol azért az alkotóból is látunk pár lábujjat, és a kisgyerek vele foglalkozik, illetve ők egymással foglalkoznak, hiszen felkeltette az érdeklődését, és így együtt alkotnak egy másik kört ahol kettejük vannak. Tehát elválik a felnőttek világa, ahol felnőtt dolgokkal foglalkoznak, és a gyerekek világa, aki kezében ezzel a repülővel és kezében ezzel a kamerával és a gyerek nem a repülővel foglalkozik, és a fotós nem a kamerával foglalkozik, hanem bizony egymással foglalkoznak, és a maguk mesetörténetével foglalkoznak. Mert azért azt valószínűnek tartom, hogy a Vera nem a szeme elé emelt géppel csak azzal volt elfoglalva, hogy most mit hogyan, hanem itt volt egy személyes kommunikáció, mesélt, mozgott, beszélt, mosolygott. Nagyon erős, hogy ez a torzítás, amit a fényképezőgép létrehoz ez a testet kicsivé és jelentéktelenebbé teszi, a fejet nagyobbá és felénk húzódóvá, de nem torzan, viszont az arányokat eltolva, a hangsúlyt odahelyezve, és így az arcon megjelenő gesztusokra viszi a hangsúlyt. És ebben segít ez a parketta is, ami mindent feltol ide. (szőke)
értékelés:

Nyolcvanhat kisautó

Nagyon izgalmas az, hogy valamilyen galériáról vagy talán létra tetejéről fényképez az alkotó. Máshol már beszéltünk arról, hogy a gyermekkor egyfajta fátylak egymásra rétegződése a magunk életéből – hát itt egészen másról, más megközelítésről van szó. De nem rosszabbat, mert itt viszont a leltár rendszere kerül elő. Emlékszem régen amikor anyámék elmentek a piacra és megengedték, hogy otthon a nagyszobában maradjak, egy mintás nagyszőnyeg volt ott, és én is így leltároztam a műanyagautóimat, műanyagkatonáimat, és nem zavart az, hogy a műanyag katona pont indián volt, nálam azok németekkel együtt harcoltak, sőt dobozokból TSZ-irodákat hoztam létre a sarkokon, és az volt az utasellátós vagy kisbuszos és nagyon fontos volt mindig leltározni, hogy megvan-e az összes autóm, megvan-e az összes katona, és énszerintem itt egy nagyon fontos helyzetben látunk egy kisembert, akit még látunk majd azt hiszem, és az ő nagy, komoly munkálatait, mert az ő korában ez felkészülés az életre, a modellezésre, ezek a pici formák nagyon is segítenek. Nagyon fontos az a meglátás, hogy Vera ezt a kisfiút az alsó sarokba helyezi el, és az egész Vörös Hadsereg megjelenik körülötte, az összes deszantossal, és ő őrületes munkában van, ő most rakodja ki az előző karácsonyról, születésnapról kapott játékokat. Az, hogy felülnézet, ez egyfajta számvetés is, és nemcsak a kisgyerek számvetése, hiszen kérdezzük mindig, hogy hol van az alkotó a munkában. Érezhető, hogy a Vera számvetése is zajlik itt. Bár Vera trükkösen dolgozik, mert keres hozzá egy kisgyereket, kisautókat, parkettát, kisszőnyeget – de nagyon komolyan számvetés zajlik itt... Az is egy fontos dolog, hogy egy gyereknek ezek a játékok mind funkcióval rendelkeznek, lehet, hogy a Porsche az egy teherautó, de ő itt és most megszemélyesíti ezeket a történeteket, ebben a történetben van benne. Az alkotó eközben mint egy képzőművészeti alkotást veszi ezt észre, hogy van egy piros vonal, ami erre megy, van egy sárga vonal, ami felkanyarodik, egy fehér vonal, ami megszakad, és mint egy konstruktivista alkotást, mint egy pointilista festményt nézi ezeket az eszközöket, és ebben a térben az autók átlényegülnek festékpontokká. Azért én szeretném megjegyezni, hogy ez a képzőművészeti szekvencia amit itt nagyon pontosan végrehajt az alkotó – és akkor visszatérnék az előző mondatra, hogy az, hogy az alkotó elkattintja a gépét, hogy ezt a témát választja, és ezt a számvetést, az valójában nagyon pontosan visszautal egy létállapotra, ami az alkotóban zajlik. Ez a számvetés, ez a sorjázás azt gondolom, hogy igenis jó üzenet és jó házi feladat, mert ezek miatt is mind, amit a Zsolt mondott, erőteljesen megszólalnak – de megszólal minden más is, ami az alkotóra vonatkozik. Mert lehet érezni, hogy az alkotó nem kötelességből, nem feladatból készítette el a fényképet, hogy most van egy házi feladat, és csinálok 26 verziót, és már unom, hanem és ez nagyon fontos, érzelmi kapcsolódása van. És azért van érzelmi kapcsolódása, mert ez a helyzet rárímel az ő élethelyzetére. Csak gondolkozzunk már el ennek a képnek a címén. 86. Mindegy, hogy kisautó-e vagy nem. Szépen, sorjában le vannak rakva a cipő, a szoknya, a gyűrű, a szemüveg, a személyi igazolvány, és minden, amit a kisfiú is csinál. Most vagyunk egy csata előtt. (szőke-hegyi)
értékelés:

Máshol

Azt nem teljesen értem, hogy a Nóra ezt miért a szorgalmira küldte, ezt itt most csendben megjegyzem, és én átteszem ezt a barátom kategóriába. Tulajdonképpen egy portrét látunk valakiről, egy erős és egy nagyon jól megfogalmazott portré, ansnittből fényképez a fotográfus, a modell nem néz bele a kamerába, maga elé néz, nem látjuk a száját, mert a válla eltakarja, és mégis, a kalap, a váll, és a háttér vonalai egy nagyon érdekes perspektívajátékot mutatnak, és mind mind erősítik ezt a merengést, ezt a fáradtan magam elé meredést, nézgelődést, töprengést. Mivel látszik, hogy a modell szeme nyitva van, de lesüti és ez abszolút, mivel semmilyen más szereplő nincs a képen, ez abszolút azt mutatja, hogy egy egyedüllét, egy magányosság-élményt vett észre az alkotó. (szőke)
értékelés:

Igaz, csendéletnek nem az igazi, mégis annak tartom.

Ez egy triptichon, egy film ami mégis triptichon, aminek az első része egy nagyon lassított, visszafogott, minimálmozgásokra épülő üzenet, nyilvánvalóan ez a hegedűtok és a benne lévő hangszer egy olyan plusz tartalmat hordozhat, ami csak az alkotó, illetve szereplő tud ott, de egyértelműen egy erős érzelmi kapcsolat. Amíg néztem ezt a filmet, az jutott eszembe, hogy nekünk úgy tanították régen, hogy amelyik filmben előkerül a fegyver vagy pisztoly, annak valamikor a film során el kell dördülnie. Marco Ferreri Dininger halott c. filmjét említeném, ami erre egy ilyen alapszegmens. Az első harmad, ahol a bevezetés van, azt gondolom, hogy amennyiben ez a hangszer nem szólal meg, mert nem az alkotó hangszer, akkor is valamilyen zárást ki kell találni azon túl, hogy látjuk az érzelmi állapotot, látjuk a melankóliát, de mivel záródik? Ne csak azzal záródjon, hogy elvágtam ezt a snittet, és kezdődik egy következő történet. A 2. és 3. harmad az pont hogy egy film, teljes egészében értelmezhető kell, hogy legyen, az elsőhöz viszonyítva. Onnantól indul be a film, ugye egy komolyzenét is használ az alkotó, ami nagyon segít ennek az egész hangulatnak, és onnan indul be a film. A középső snitt az egy valami konyhai jelenet, és az utolsó rész egy függönyt mutat, ahol fúj a szél, és a függöny így kidagad a térben, van egy ilyen kukac, amit én nem igazán értek, egyáltalán kukac-e vagy egy cigarettacsikk, azt nem értem, hogyan szervül oda, de a függöny az gyönyörűszép. Nekem úgy tűnik, hogy ebben a filmben van egy nőies energia, egy női attitűd, egy érzelmes helyzet, és van egy hiány, és ezt ő a végére odabiggyeszti, de mintha nem merné megélni. Több bátorság kell. A hangsúlyokal van a baj, hogy igazából ott kezd el izgalmas lenni a film. Tehát ha arról beszélünk, hogy egy film fél órán keresztül mutat egy helyzetet, ahogy erről beszéltünk már, egy másik filmnél a közelmúltban, akkor azt mondom, hogy igen, ez a függöny és a szél általi játéka nagyon izgalmas és szép dolog, és hosszabban is el tudnám nézegetni, és én innen tudnám tovább forgatni az eseményeket akár a hegedűig, tehát a sorrenddel is én játszanék. Nagyon érdekes különben, hogy ez egy játékfilm különben, nagyon sok vágás van benne, nagyon sokat dolgozott vele az Árpád, és én abban az esetben megadnám az öt disznót, ha az Árpád még dolgozik ezzel, főleg ha van még forgatott anyaga, vagy forgat hozzá még, és pont azért, mert nemsokára itt van egy fesztiválunk, amiről még nem beszélhetünk, de jó lenne már kilépnünk végre a filmjeinkkel is. (szőke) értékelés: (és ha még dolgozik ezzel, jön két malac)

Karikatúra
Az árnykép mögött vidám és érzékeny lélek lakozik.

Gyerekkorunkban sokat játszottunk amikor sokat voltunk egyedül a lakásban, hogy a kezünkkel, az ujjainkkal a délutáni napfényben vagy az esti utcai lámpák fényében árnyékokat próbáltunk vettetni a falra. Nagyon izgalmas volt, amikor az ember azt tudta mondani, hogy nézd, ez az öklöm, az ujjaim, a falon meg megjelent egy emberi arc sziluettje. Az árnyékokkal való játék elég régóta ott van a repertoárunkban. Amitől itt érdekes ez az egész, az az, hogy itt ez a délutáni vagy eléggé alacsonyan világító súrlófény az emberi arc sziluettjét úgy világítja meg, úgy veti ide az árnyékot, hogy egy emberi testrész, talán egy comb, és egy másik, amiből nem látunk sokat, a jobb felső sarokban, ennek az egész felületnek a domborulata torzít ezen az arcon, ami ettől kap egyfajta groteszk ízt. És ami talán még érdekesebb, az alkotó szándéka is lehetett, hogy esetlegesen vagy a hónalj vagy a lágyék szőrzete belekapcsolódik ebbe az árnyékba, mintha az árnyéknak még szakálla is lenne. Az egész történetben igazából anélkül, hogy túl sokat tudnánk mondani a képről, az egyik továbbgondolásra érdemes gondolata az az, hogy itt két különböző bőrfelületet, két különböző bőrszínt látunk, és ha Robert Maplethorpe-tól a képeit az aranykorából megnézzük, nagyon sok olyan képet készít, ahol az emberi bőr különbözőségeivel foglalkozik; néger, fehér, latin és más modellek segítségével. Itt az egyik izgalmas dolog az, hogy a védtelen emberi testet, a bőrfelületet használja fel háttérnek ehhez a játékhoz a Béla. Nyilván ez egy kísérletnek, egy megfigyelés-sorozatnak egy állomása, így többet akkor lehet majd mondani a képről, ha különböző verziók, további kísérletek születnek. Az érdekes asszociáció, hogy akár hónaljról, akár intim testrészről van itt szó, azt úgy tudja az alkotó felhasználni, hogy az nem válik extrémmé. (szőke-hegyi)
értékelés:

Babos Anita Völgyvirág c. képének a párja, ha kissé megkésve is.

Sokakat megihletett ez a virágforma és ez a szereplő, ez a helyzet az Ősök Házában... de hol a nyele ennek a virágnak? A múltkor még megvolt. Hogy kerül ez most oda, mi tartja? Lebeg. Levitál. Nagyon ügyes a fotós, hogy egy ilyen lebegő ufót meg tudott örökíteni. A leiratban is elhangzik, hogy egy másik kép ihlette, ill. annak a párja ez a fotó, hogy itt a modell átles ezen a virágformán, de itt is érzékelhető, hogy az előtérben mint egy grafikai elem jelentkezik ez a forma. (szőke)
értékelés:

Az utolsó kép - az utód
Ellőttünk együtt vagy 20000 kockát majd hat év alatt. Most aztán elválik, mennyit számit, hogy éjszaka behúnyt szemmel is tudtam, mi hol van, mire hogy reagál.

Gábor, nagyon örülök, hogy van egy jó fényképezőgéped, és nagyon várjuk már a gépből a képeket. Köszönjük szépen. (szőke)

Két szálon fut ez a történet, egy némafilm, amihez slejfnit használ az alkotó, a slejfni az a fogalom, amit pl. szinkronizálásnál is használnak, amikor egy-egy színész a háttérbe valami miatt fontos hogy mint egy Möbius-szalag, alatta valami folyamatosan visszatérve szóljon. Nevetéseknél a legnehezebb ezeket létrehozni, mert abban mindig vannak dinamikák, és itt is hallható, hogy a nevetés, amit alákever az alkotó, az többször újraindul. Erre első meglátásból azt kellene mondani, hogy a cica egy színpadon van, és nem érti, mint színész, fent a porondon, hiszen alsó gépállásból filmez az alkotó, és ez jó, nem érti a cica, hogy ő mint színpadi színész miért lesz komikus. Tehát ezek a bizonyos megszakítások a szőnyeghangban elvileg rosszaknak kellene, hogy legyenek. És az is – de nem ezért, és érdemes lenne Árpád annyit megnézni, hogy a cicának vannak ezek a hirtelen gesztusai, pl. történik valami a szobában, a filmezéstől függetlenül, és a macsek ott oldalra néz, nem tudom, ott elmegy egy egér, vagy mi, időnként kinéz a képből, és csinál ilyen gesztusokat. Ezeket a gesztusokat a némafilmben össze kellene gyűjteni, és filmes szlenggel rá kellene húzni a hangot. Azaz ahol a nevetésben van egy apró sikkantás, vagy höhö, vagy valami akkor annak a kezdőpontjára, vagy a ritmika ahol megkívánja ezt oda kellene húzni. Mert abban a pillanatban a nevetés nem válna el a képtől, mint most, hogy van a cica, aki csinálja a dolgát, és van a közönség, aki meg nevet, de nem a cicán nevet, hanem valahol máshol, és ismétlődik is, mert nem volt elég a hang. Tehát igazából meg kellene próbálni ezt a külön működő hangot aláhúzni a képeknek. És igazából nincs lezárása a filmnek, nincs befejezve, nincs csattanó. (szőke) értékelés:

Fraktál

Igazából a fraktálokról azt tudjuk, hogy a számítógépekkel generált, öngerjesztő formák a fraktálok. Valójában a valós elődjei a természeti jelenségekben kereshetők meg elsődlegesen, a csigáktól a felhőkig, a természet az, ahol előfordulnak, pl. a kristályok használnak fraktálokat [csak érdekességképpen mondom, hogy az Internet maga az egy tökéletes, komplex fraktálstruktúra a matekos szociológusok szerint - a szerk.], az ős-alapképletekben ez ott van, és ezért érdekes a Vera képe, mert ő talált egy olyan akácfát, aminek a levelei átvilágítva meg megvilágítva tényleg egy ilyen koncentrikus geometrikus formát adnak. Én szeretem még ezeket a kacskaringókat, amik az ágak, ezt a kupolaívet ott, és ez a fraktáljelleg is a többi, életlenben tartott dologgal együtt jön ki, tehát azok az ismétlődések itt kezdenek el mozogni, azaz egy nagyon jó meglátás a kép. Itt hogy ha megint lehet adni segítséget, ha már szecesszió, akkor Alphonse Mucha képei, ahol a geometrikus formák, növényi indák, ornamentikák, a plakátfestészetében ezek nagyon szépen jelennek meg. (szőke)
értékelés:

Száj
Szürrealista fej

Hát, ezzel a képpel nekem van gondom. Az előző is egy konstruktivista megoldás, ahol idéztük Deim Pált és nagy elődöket, és nagyon jó meglátás volt, ahogyan a színekkel és ritmusokkal játszott az alkotó. Itt ebben a formában látszik az, hogy ez egy gyerekjátszó hintánál vagy minél ad ki egy szájformát, amiben van ez a kis levél, de igazából ez azért nekem egy picit erőltetett, mivel az élesség nem a kék formán van, hanem a talajon, ezen a betonpadlón, mivel nem oda fókuszál, ahol ez az absztrakció megjelenhetne, hanem a realitásra, így az absztrakció nem is tud megjelenni, nem tud mihez kapcsolódni. Ráadásul itt üres a tér; nem látom azt a formai játékot, azt a színjátékot, amit az előbb, ami az előző képet dinamizálta, úgyhogy a Bara mostanában begyűjtött éppen elég citromdisznót, így most én ezt a leckét visszaadnám ismétlésre. (szőke)

Szinkompozició

Itt egy egészen más Barát látunk, mint eddig; ez a kép szorgalmira érkezett, ugye megmutatja önmagának is azt, hogy kiterjeszti a szárnyait – az eddig látottakhoz képest most színekben, ritmusokban, tónusokban gondolkozik, az absztrakttal, Deim Pál, ha jól emlékszem a névre, tehát ritmikával elkezd foglalkozni, és ez megint az érzéki Bara, a játékos, a nőies, a kihívó, tehát nagyon jó irány, megint azt mondom. Különösen azért, mert ezt a világos kéket meg merte hagyni itt, ugyanis ez a kék kezdi el felzaklatni a vöröseket, amúgy a barna visszafogná az egészet, és itt kezd a szexualitása, az érzékisége megmozdulni ennek a furcsa cseppformának, ami érdekes módon lefelé hegyes, nagyon is dinamizált. Ez egy nagyon jól komponált színkompozíció, és nagyon beszédes is a címe, természetesen ebben is meg lehet találni az emberi vonásokat, a habitust, és ez az ív nagyon is fontos része ennek a képnek. Nem egy boltív, mert visszakanyarodik itt ez a kis széktámla, és ez meg a döntött fehéreknek a játékai lesznek ennek az erősségei. Magyarországon a 70-es években volt népszerű ez, és a Deim Pál képeit érdemes megnézni, aki egy sikeres festő volt, albumai jelentek meg. Természetesen a szorgalmira az egy disznó megvan. (szőke)
értékelés:

Pillanat

Én azért vagyok nehéz helyzetben most a Bara képeivel, mert miközben kategóriákra érkeznek, teljesen egységes gondolatvilágot, szellemiséget érzek, majdnem azt mondhatom, hogy ha most nem az estiskolán lennénk, hanem a Barával együtt dolgozhatnék, akkor azt mondanám, hogy a Barának most kezd kialakulni egy kiállítási anyaga, és arra azt szokták mondani, hogy az oeuvre. Itt most van egy témakör, amiben nagyon szépen, módszeresen haladva feldolgoz egy egész összetett történetet. Vannak modelljei hozzá, a hozzá közelállók, akiket ő szeret, ismer, de valójában ezek a Bara történetei. A balettáncos, a kis piruett, a rebbenő szoknya, a régi fürdőmedence csempe, ami talán a metrólejáróhoz tartozik, az időutazások, a tejeskocsi, a zacskós tej, a csemege és édességbolt világító feliratai és minden, ami érdekes módon – a kivágásai miatt merem mondani, hogy Bara valószínűleg Budapesten él most, de az, hogy mit emel ki, hol kattintja el a gépet, a modellje ha ő, ha más, hol áll a gép elé, az nem véletlen. És az utóbbi talán hat-nyolc kép mind-mind egységesen egy nagyon szisztematikus identitáselhelyezés – ha most a Tilos rádióban lennék, rögtön feltennék egy Lou Reed lemezt – így tudnám ezt mondani, ezek tulajdonképpen kis dalok, pici kis szólós hangzású, balalajkás zenék. És ez is egy zene, amit most látunk. Lehet arról beszélni, hogy a fémlap miért van ott a jobb felső sarokban, de nem lényeges. Lényegesek a kis virágok azon a kis lábbelin, az árnyékok, a combocskák, a szoknya, ahogy megrebben, ezek a csempék vagy műkő a háttérben – én azt gondolom, hogy ez is egy háromdisznós kép, mert ott van mögötte az ember, Medvegy Bara lenyomata. Ezért is vagyok nehéz helyzetben a kategóriákkal, mert ez lehet önportré, lehet portré, gyónás, nagyon szépek az üzenetei. Nagyon szépen köszönöm. (szőke)
értékelés:

Égi

Na István, most jön neked a vég! Mert aki ilyent képes iderakni, így foglalkozik a fénnyel és az árnyékokkal, ezzel a csont tégellyel, ami faragva van, és egy merkaba-forma ősmagyar jelkép meg van jelenítve, és benne van ez a sasturulmadárnak tolla, és ez a kis mese – de aki képileg így fogalmaz, az mit csinált eddig? Vagy mit fog eztán csinálni? Mert aki így tud fogalmazni, és aztán mást csinál, akkor nagyon nagy baj lesz, mert sajnos István az a probléma, hogy te látsz, és érzékelsz és fogalmazol, és képes vagy érzékeny lenni, nőies lenni és ezt így idetenni nekünk.
Annyit még hozzátennék a többieknek, hogy itt egy jobbról érkező főfénnyel dolgozik az alkotó, ez egy viszonylag határozott fény, de nem túl erős, és távol helyezkedhet el ettől a tárgytól. És ez a tárgy vetett árnyékokat hoz létre a falfelületen, és ezek a vetett árnyékok teszik izgalmassá a kompozíciót, hogy mint egy szabadság madara, úgy repül el ez a toll, mintha egy olajágra a békegalamb, de mindenféleképpen egy repülés, lebegés jön ezzel létre. Én azt mondom az Istvánnak, hogy nagyon szeretjük a humoros animációit, amiket szokott küldeni, de mégis, azért ez az az út, ami a mi célunk ezekkel a leckékkel, azon kívül, hogy megmutatjuk magunkat, hogy a zavarunkat humorral próbáljuk palástolni, azon kívül azért a mi kis lelkünket nagyon megmelegíti, amikor egy alkotó elérkezik a közlésnek erre a koncentrált fokára. Úgyhogy nagyon örülünk, és nagyon szépen köszönjük. (szőke-hegyi)
értékelés:

Illúzió

Valamilyen autó lehet ez, amin átlátunk itt? Ez a rakpart lehet, ezekkel a nagy vaskorlátokkal, és úgy sejtem, hogy itt valamiből kilátunk, valamilyen üveglap van itt, amin tükröződik a szemben lévő utca, a forgalom, és van itt egy kisgyerek, kis kalapban, napszemüvegben itt kapaszkodik, és boldogan mosolyogva néz valahová. A képet azért szeretjük, mert – noha lehetne mondani, hogy persze, kisgyerek van lefotózva, gyermekkor leckére, kész, érthető, de éppen a tükröződésektől és az átsejlő formáktól az egész ugyanazt a lebegést hozza, amit a május elsejei felvonuláson, a Hősök terénél, a léggömbök az utazás, a kisvasút, és ezerfélét mondhatnék, az egész olyan ettől a tükröződéstől, a félrecsúszott kalaptól a fura napszemüvegtől, mint talán az enyém, a tiéd, a Zsolt gyerekkora volt – valahol ott van benne egy időtlenség, egymásra másolódó emlékképek, és ettől a szendvicsformától jön vissza az időutazás, ami innentől fogva nem csak arról a kisgyerekről szól, aki a modellje ennek a képnek, hanem az asszociációról, ami bennünk is megbúvik a felnőttkori szerető, férj, feleség mellett, minden mellett ez ott van ránk rétegződve, mint egy rétes, ott van, és mélyen, szellemképesen rezonálva jön elő a múlt, mint egy régi tévéképernyő, amiből néha ilyen kristálykőként egy-egy emlék néha tisztán felbukkan. Nagyon érdekes, amikor idős emberekkel beszélgettek, hogy ők ahogyan visszaemlékeznek, akkor abban érezni ezt a furcsa rétegződést, ezt a selyempapírt, ezt a celofánt, ahogyan az emlékek egymásra rétegződnek, az idők elcsúsznak, nevek, helyek, de ugyanakkor néha egy négyéveskori, a szilvát a kerítésnél hogyan loptam el, az tűpontosan megjelenik egy nyolcvanéves embernek a történetében. Ez az, és ez a kép erről szól. És olyan erővel szól erről, hogy mellékessé válik, hogy alul lehetne több, mert fuldoklik a vágástól a fej, vagy hogy fent az ég miatt vissza kellene tartani tónusban, maszkolni. (szőke)
értékelés:

Csendélet

Egy enteriőrben készült képet látunk, egy kerek asztalt látunk, rajta egy irkafüzetet, egy toll, tintabetéteket, cukorpapírt, valami izé is belóg jobboldalt, meg látjuk talán a kockakövet is. Ez egy helyzetjelentés és egy leltár; most egy leltár, azokkal, amiket felsoroltam. Szerepel még rajta a fény, és ez a fény egy talán késő délutáni napfény, ami játékossá teszi a kompozíciót az árnyékok miatt, de azt kell, hogy mondjam, hogy megint ugyanoda térek vissza, hogy nincs eldöntve a kép: ahhoz, hogy leltár legyen, ennél tényszerűbben kellene komponálni, nem lóghatnak össze a formák, ha viszont szubjektíven akarunk közvetíteni egy érzést vagy hangulatot akkor ennél közelebb kellene tudni menni, mivel nagyon nagyok az üres terek, amiket nem tudtunk mozgásba hozni, tehát igen, kezdjek el foglalkozni, hogy füzet, toll, tinta, és pl. nem biztos, hogy kellenek az eldobott cukorkáspapír, nem kell belógnia a fekete izének, az asztalt most vágja a fény-árnyék határa, ha ezt odébb mozdítom már jobb lehetne, vagy úgy komponálok, hogy azt ki lehessen vágni, és akkor az árnyékokkal már tudok kezdeni valamit. Most ez se nem leltár, se nem hangulat, a kettő között pilinckázunk, úgyhogy én ezt visszaadom, ne sértődj meg Vera. Sejtésem szerint talán ez a naplód lehet, amit írsz, szeretnék látni ebből képeket. (szőke-hegyi)