Szilaj orosz lovak

Nekem nem csak szobor... (Azért pont orosz, mert a kép ott készült.)

Az a jó ebben a képben, hogy az expozíciós idő megválasztásával olyan helyzetet tudott Zsófia létrehozni, amiben olyan, mintha ezek a lovak csobbantottak volna a vízben. Az a dinamika, ami a szoborban megvan, nyilván ez a szobrászt dicséri, azáltal válik teljessé, hogy ez a szökőkút a maga mozgásával, ezzel a rövid expozíciós idővel megfagy. Ettől lesz robbanás ereje az egésznek. Ez a megfigyelés nagyon rendben van. Egyetlen egy dolog, amit én hiányolok az, hogy ha már szilaj orosz lovakról van szó, akkor valami szilaj orosz pasit is oda lehetett volna varázsolni. Nem kötelezően kellett volna neki belenéznie a kamerába, de a ló faránál lévő részhez el tudnám képzelni, hogy ott ül a párkányon. Vagy meg lehetett volna kérni egy kiskatonát, hogy üljön oda, amikor én Moszkvában voltam, akkor elég sok kiskatona volt ott, lehet, hogy egy ilyen kommunikációs helyzettel rá lehetett volna őt bírni arra, hogy legyen ott, és akkor még egy jelentéstartalmat rá lehetett volna csempészni erre a képre, azon kívül, hogy maga a szobor is jól van exponálva. Azzal túl sokat nem lehet kezdeni, hogy a világítási helyzet milyen, mert akkor lemarad a vízoszlop, és akkor talán kevésbé viszi el az expozíciót maga a felhő fehérje. Most a háttér világos színei miatt, mert az égen nagyon sok fény van, csökkennek a részletek a lovakon. Ezen túl sok mindent nem lehet kezdeni, persze oda lehet vinni egy stábot, és lámpákkal bevilágítani a lovakat, de hát ez ebben a helyzetben nem elvárható. De a három csillag jár a képre. (hegyi)
értékelés:

Mozdony
Mozdony
Mozdony
Mozdony

Ez nekem a Riport leckét nem igazán teljesíti, mert nem tudom, hogy mi a riport témája. Persze, a mozdony, de miért? Most vitték oda a parkba, vagy el fogják bontani, vagy mi a sztori? Ha nincsen, akkor ez nem riport, hanem etűd, egy érzelmi megközelítés. A riportnál van sztori. Akár riport, akár etűd, itt vannak képek, és én azt nem tudom, hogy mi miért, és hogyan következik egymásból. Valamilyen összekötőszálnak kell lennie, mert ez most ugyanarról az objektumról készült fotók halmaza, de nem képsor. Akkor válik képsorrá, ha formák, ritmusok összekötik ezeket. Visszaadnám ezt ismétlésre, gondold át, hogy mitől lesz ez mese. Az első kép szentimentális, a második kép nekem egyébként a legjobb, mert olyan formai játékokkal dolgozik, amik izgalmassá teszik az egészet. A harmadik kép olyan, mintha a sárga tengeralattjáróból látnánk egy darabot. Jó ebben a helyzetben, bár megvárnám, amíg kizöldülnek azok a lombok, mert az fontos lenne, hogy ne ilyen kopasz ágakat lássunk, és akkor izgalmas az, hogy fák között van ez a mozdony. A záró képpel az a bajom, hogy nem vagyok biztos abban, hogy ez az a forma, ami jellemző erre a tárgyra. Ettől még ez a kép nem rossz, csak valakit én beállítottam volna az ajtóba, mondjuk Mammucsot, és még kellene hozzá kép, ami a mozdonynak az arcát is megmutatja, mert az fontos. Ismétlés. (hegyi)

Üres mennyország

Életem első repülőútja, és gyermekkorom dőlt romba: Isten nem is a felhők fölött lakik.

A filozófiai kérdés, amit Zsófi felvet, vicces akar lenni, és mégis az érdekes ebben az, hogy a viccessége mellett is még benne maradt az a rácsodálkozás, ami egy fontos impulzus. Emlékszem, hogy amikor én repültem először életemben, ha nem is pont ezen gondolkodtam el, de mégis nagyon közeli dolgon, mert meghökkentő az élmény, hogy micsoda furcsa dolog, csak attól, hogy az ember egy repülő szerkezettel fölé tud emelkedni a felhőknek, olyan üzenetet tud hordozni, ami mindenkinek nagyjából ugyanúgy dekódolható. Nem egyszer előfordult az, hogy rossz időben, télen kellett fölszállj repülővel, szürke, havas, vacak idő volt, és az ember fölment a felhők fölé, ahol sütött a nap, ami egy pillanat alatt elmos minden lenti nyavalyát. Ez nagyon giccses megfogalmazásnak tűnik tőlem, de mégis ezt éreztem. Ennek a képnek is itt az ereje, mind amellett, hogy ott fönt ez van, tehát nem ül ott sem angyalka, sem Isten, sem semmi a felhőkön. Ezek a nagy pamacsok olyanok, mintha madártejet látnék, de azért van az egésznek egy olyan díszlet jellege, ami zseniális. Talán annyit fűznék hozzá, hogy ha már maga a jelenség nem valami őrület, tehát nem találtam odafönt senkit, másrészt a felhők is konszolidáltan mutatkoznak, akkor az nem árt, ha az ember meghagyja a kabin ablakot, mint keret, mert jótékonyan tud hatni a képi kompozícióra a kabin ablak. Előfordul az is, amikor ellenfényben van minden, amikor a gép mögül süt a nap, és a gép árnyéka rákerül a felhőre, az egy őrület. Nehezebb megtapasztalni, mert olyan időben, olyan irányba kell repülni, hogy ez létrejöhessen, de nekem volt szerencsém ezt látni, úgyhogy az még egy másik lehetőség. De ez a kép tetszik, és a filozófiai gondolattal együtt hozza nekem az élményt. A leckemegoldáshoz viszont várnék személyes megközelítést, történetet, képben. (hegyi)
értékelés:

 Húsvéti üdvözlet Ajka-Padragkútról!

Anita kézműves szakköréből látunk egy üzenetet, ami egy nagyon jó üzenet. Ráadásul tényleg még én is meg tudom csinálni, úgyhogy valószínű, hogy ennek alapján más is el tudja készíteni ezeket a nyuszikat. Tehát mint illusztráció is jól működik, és maga a bemutatkozás is rendben van Kittivel és az édesanyjával. Ha az én anyám tett volna a vállára egy ilyen nyuszit, akkor valószínű, hogy engem nehezen állított volna a kamera elé, mert azt mondtam volna, hogy ezt oldd meg egyedül - vagyis az ott nekem már erős, sok. Nagy köszönet Kittinek, hogy elnézi az anyja elmebaját, úgyhogy ennyit tudok hozzáfűzni. (hegyi) értékelés:

2011. április 16-án szombaton tartottuk a második Estiskola Műterembeszélgetést. Az otthoni feladat az volt, hogy készítsünk egy csendéletet, és hozzon mindenki egy szabadon választott képet is magával. Endre mutatott nekünk egy sztereokép-nézegető berendezést is, Rozi finom krémestortát, szóval a hangulat is jó volt, az áramszünet ellenére is. Aztán levezetésképp elmentünk enni egy jót és folytatni a beszélgetést.