És csak csendben ült ott....

Legalább három olyan motívum van ebben a belsővárosi, szinte ablakból kitekintő látképnek, ami önmagában is izgalmas lenne. Nem csak a kelta díszített formájú keresztre és a fölötte ülő misztikus varjúra gondolok itt, hanem ugyanebben a közegben fura módon, egy egészen meglepő élőlény, egy ilyen pálma bekandikál a kép alján. Nem beszélve a pálma fölött látható családi kéményről, aminek a tetején egészen biztos vagyok benne, hogy nem fantás pillepalackok helyezkednek ott el egy gázkémény kimenőnyílásaként, de innen mégiscsak valami asszociációt adnak az úgynevezett urbánus kreativitás jeleként. Mert hát most úgy tűnik, minthogyha ott két ilyen üvegpalack még a kéményre rá lenne helyezve. Ezeknek a pop-kultúrához kapcsolódó abszurditása, tehát, hogy - a városi környezetben megjelenő pálma, a mai urbanizált városban megjelenő kelta asszociáció a városi élőlénnyel, a misztikus madárral mind-mind nagyon izgalmas történetek, a kémény a palackokkal - de most egy kicsit úgy érzem, ebből a kompozíciós rendből, amibe belógnak egy kicsit a betoncserepek itt jobboldalt, a kis antennák lógnak ott a tetőn, ebből a gépállásból, ahonnan fényképezett a fényképész, picit sok minden más információ is beszűrődik. És az egészen zseniális, abszurd formák, amikről az előbb beszéltem, azok pedig visszafojtódnak amiatt, hogy minden más is rekvizitumként, mint egy ilyen raktárban, megtalálható. Tehát azt javasolnám, hogy érdemes ugyanezeket a rácsodálkozásokat folytatni, egy picit súlypontozni a kamera szempontjából, hogy mi az, amit szeretnék a többieknek az én világomból bemutatni. De a két disznó, úgy gondolom, hogy megvan a képre. (szőke)
értékelés:

Devecseri boldogság

A 31-es lecke, ugye a számából is adódóan egy olyan magasabb szintű megközelítés, ami már filozófiai fogalmakat foglal magába, és akkor, amikor mi ezt a leckét Andrással föladtuk, akkor ennél a lecke meghatározásnál a mi gondolatunk az főképp a rendre, a környezetünkben található kultúránkra, a rendezettségre vonatkozott, amit persze fölül lehet írni. Nyilvánvaló, hogy ennél a képnél, ennek a képnek az ereje pontosan abban a gegben van, pontosan abban a fricskában van, hogy a világból számunkra egy olyan részt metsz ki az alkotó, ami hát azért koránt sem a tökéletességet mutatja. Gondolok itt a letört lábára a törpének, vagy ennek a Tau bácsinak. És mégis azt mondom, hogy maga a megközelítés, vagy maga ez a fajta szemlélet, mód, ez egy elfogadható szemlélet. Hiszen, hogyha nagyon mélyen végig gondoljuk, akkor a tökéletesség az mindig valahol bennünk tükröződik, valahol bennünk csapódik le, és hogyha kellő kritikai szemlélettel, vagy távolságtartással állunk egy-egy történethez, akkor mindenben meg lehet találni azt a hibát, amivel ki lehet úgy mond forgatni a sarkából a világot. Én azt gondolom, hogy ebből a szempontból én mint leckemegoldást el tudom fogadni, ugyanakkor az számomra egy kérdés, hogy vajon mennyire tisztázta az alkotó magában azt, hogy ezt a fajta kompozíciót milyen kamerai nézőpontból, és milyen kompozícióból fogja számunkra tükröztetni. Mert hogy elég sok olyan képi jel van ezen az alkotáson, ami zavaró, ami nem érthető, vagy nem biztos, hogy erősíti ezt a képi üzenetet. Gondolok itt arra a vesszőkosárra, vagy akár a háttérben a lábak mögött elhelyezkedő valamilyen plakátnak a felső részére, vagy arra a kis lámpásra, vagy nem tudom mire, ami az ágydeszkán – hogyha ez egy ágy – akkor az ágydeszkán, ennek a polcnak az oldalán belóg. Tehát egy csomó olyan képi darab, vagy zaj kerül bele a kompozícióba, ami viszont ellentmond ennek a tökéletesség képnek. Én azt mondom, hogyha azt a fricskát akarom kihasználni, hogy a tökéletességet úgy ábrázolom, hogy egy sérült tárgyat teszek a képre, mint fő kompozíciót, akkor viszont a többi részének ennek a dolognak nagyon is rendben kell lennie, mert a két üzenet fogja egymást kioltani. A háttér kuszasága kioltja azt a fricskát, amit ez a dolog jelent. Tehát én ezt visszaadnám ismétlésre azért, mert hogyha innen közelítünk, akkor igenis le kell tisztázni ezeket a dolgokat exponálás előtt magunkban. (szőke-hegyi)

Egy bontásból megmaradt családi ház, vagy épület ajtaja és a mellette lévő előszobafalaknak a töredékei, amit látunk ezen a szociofotón. Nagyon intenzíven, erőteljesen jelen van egy erős napfényben a háttér kékje és nagyon intenzívek a bejárati ajtó vörös, flóderozott felületei. Tehát minden egy kicsit olyan mint hogyha egy ilyen nyaralási, vagy úti kép lenne, amibe ugye, ahogy a kiránduló járkált, talált egy lebontott épületet és azt lefényképezte. Próbálok a címből kiindulni, amely ugye úgy szól, hogy – Fellegajtó – és nyilvánvalóan a felhők, az ég és egy élettér eltűnése, amelyben szinte egy szakrális motívumnak tűnik az ajtó fogalma, hogy erre utal a cím. Mivel már a ház nincs meg, hanem az álmok és az emlékek birodalmába nyílhat ez a funkciójában már csak nyílásra használható ajtó, hiszen nincs már lakótér, a külvilágtól nem zárkózunk el. Ebből azt a következtetést szeretném levonni, hogy elképzelhető, hogy egy másik beállítási pozícióját kellett volna a fotósnak megkeresnie. Azért mert a hullámpalatető és az a vastraverz drótháló, akkor itt az ajtót takaró bontott téglafal felület, ez egy kicsit kompozíciós rendjében összezavarja ezt az egész üzenetet. Annál is inkább, mert az ajtót szinte csak következtetés szintjén látjuk, csak egy töredéket látunk magából az ajtóból. Ha a címből indulok ki, akkor az egészben van valamennyi költészet, vagy van valamennyi manifesztálás, és ha ehhez hozzárakom azt is, hogy a fotós egy egészen mély alsó gépállású szemszöget keres, akkor mindenféleképp a címválasztást jónak kell tekintenünk, de a kamera pozíció megválasztását nem. Mert ha talán, sejtésem szerint, ugye nem látom ezt a teret, nem ismerem ezt a teret, talán ha a fotós balra, a kép baloldala felé tovább haladott volna ebben a térben, akkor lehet, hogy talál egy olyan képkivágást, ahol egyrészt nem zavar be ez a hullámpala drót, gázcső, vagy nem tudom én mik vannak ott, ez a kaotikus történet. Maga a meszelt fal és az egész ornamentikája ennek az ajtó posztamensnek kap egy műemlék-rom hangulatot, ugyanúgy megtartva az alsó gépállásban, pedig ez az ajtó, akkor ez az ég háttérrel tényleg egy ilyen iráni, vagy ilyen mezopotámiai emléknyomra hasonlítón hozná azt az üzenetet, ami a címben van. Tehát véleményem szerint nagyon jó az irány, nagyon jó a megfigyelés, jó az, ahogy ezt a Gabriella megtalálja, viszont szerintem nem átgondolt az exponálás pillanata. Hanem tényleg olyan, mint egy kis fényképezőgép, kattintottam, arra jártam, megvan. Ez azt jelenti az én véleményem szerint, hogy nagyon jók az irányok, az érzékenységek, amely a Gabriellában működik, de fontos lenne ezt az egészet súlypontozni. Mielőtt a gépet használom, magam számára is kimondani, hogy mi az az üzenet, amit közvetíteni szeretnék. Tehát ismétlés az épített környezetre, merthogy jók a gondolatok és nagyon várom, hogy ilyen színtű ötletek legyenek, de jól elkészítve. (szőke)

Merre?

A francia szürrealizmust, René Magritte-et és hasonló alkotókat idéz a kép. Föl is vetődik itt rögtön a kérdés, hogy de hol a síelő. Azt hiszem, hogy minden, ami a képen van, az jól érthető gesztus, geg, humor. Talán annyi megjegyzésem lenne, hogy még ebben a szórt fényben is óriási fénnyel jelentkezhetett a hatalmas hófelület, és ez okozhatja azt, hogy a két kesztyű részleteiben bebukik, ellenfényessé válik. Valamilyen kis tükörrel vagy fényvisszaverő felülettel a két kesztyűt érdemes lett volna megvilágítani, hogy ne a síbot márkafelirata legyen információként elsődleges, hanem a kesztyű ujjainak gyűrődései. De két disznó megvan a képre. (szőke)
értékelés:

Rég láttalak. Remélem nem zavarok.

Sokáig gondolkoztam azon, hogy hova lehetne máshova elhelyezni a képet, portrét, nem tudom én, bármilyen más helyzetet, és fejet kellett hajtanom, hogy Ádámnak igaza van, ez a tizenkettes lecke tavasz. Annyira meglepő, annyira ironikus az, hogy alsó gépállásból a fényt nézve ezt a pozíciót választja, ami tulajdonképpen a kép esendősége miatt lenyom mindenfajta más választást. Nagyon szerethető ez a kép. Nagyon dédelgetnivaló, és remélem, hogy a többiek is ugyanilyen örömmel fogadják, hogy Ádám megérkezett ide körünkbe. Tudom, hogy nem ezt kéne mondani, de szinte egy korai Badár-kép sejlik itt előttem, ahogy vagy drum-and-bass, vagy valamilyen bossa nova, vagy valamilyen szalonjazz szólhat abban a fülhallgatóban. Mindenféleképp egy nagyon bátor vállaltozásnak gondolom. Kérlek, Ádám, hogyha ilyen képeket küldesz, akkor zavarj folyamatosan bennünket, mert ez egy nagyon őszinte kis üzenet minden technikai hiányossága ellenére. Hajrá! Három disznó. (szőke)
értékelés:

A kikandikáló maciktól van ennek az egésznek egy egész sajátságos hangulata, mintha a maci lakna ott, és ő húzta volna félre a paplant. Egy érdekes fölső gépállásból, talán az asztal tetejéről fotografált kép. Megadom erre a három disznót, de akkor, hogyha az Ádám megpróbálja ezt a környezetet és közeget megcsinálni úgy, hogy valami vagy belőle, vagy a párjából, vagy valami személyes történetből belekerül ebbe a leiratba. Nagyon sokan készítették el ezt a házi feladatot, és annak ellenére, hogy az ágy az egy száz százalékosan személyes és intim környezet, mindenkinek sikerült addig csavargatnia, tulajdonképpen egy ilyen lakberendezési helyszínnek egy kicsit megbolygatott maradékává váltak az ide küldött képek. Nem tudom, hogy ebből mennyire érthető, de nagyon szeretném, hogyha valami a személyességéből, a lába bekandikálna, vagy valami történne ezen a képen, hogy Pádár Ádámot ne a macikkal kelljen összekeverni. Úgyhogy megvan a három disznó akkor, hogyha még egy kicsit kísérletezik az ágy házi feladattal, még csinál ezekből verziókat. (szőke)
értékelés:

A legnehezebb házi... Szerintem. Mai, nem fiókos.

Én annak nagyon örülök, hogy a Gabi elérkezett oda, hogy egyszerűsít, és végre a szemébe nézhetünk. Az biztos, hogy egy védekező helyzetet látunk azon kívül, hogy egy kicsit melankolikus is az egész, és erre a színek is ráerősítenek. Az ölembe, saját karomra hajtott fej, és az onnan való visszanézés mindenféleképp egy ilyen érzetet sugall nekem, de az mindenféleképpen bizakodásra ad okot, hogy mind a két szemével azért valahova felénk néz, ha nem is a szemünkbe, valószínű valahova a kamera fölé fókuszál. Dekomponált képet látunk, erősen balra van komponálva az egész helyzet, és ez számomra még egy dolgot üzen. Ilyen helyzetekben, amikor ilyen erős a dekomponálás, akkor a hiány, azok a kiüresedett terek is felerősödnek mint jelentéstartalom, amik itt ennek a képnek a jobb oldalán szerepelnek, és nyilvánvaló, hogy ez a hiány ez filozófia vagy érzelmi értelemben is az üzenet része. Márpedig ha így van, akkor ez egy vitathatatlan közlési szint, amit el kell, hogy fogadjunk, tehát nekem ez így egy háromdisznós kép azzal együtt is, hogy ez a színvilág azért nem egy boldog és nem egy meleg színvilág, a bőrszín erősen módosulva van erre a lilás-vöröses árnyalatra. Úgyhogy én örülök annak, hogy egy ilyen képet is kapunk, és ehhez bátorság kell, hogy valaki belenézzen a kamerába, és ezt a képet így elküldhesse, és én nagyon örülök annak, hogy ehhez a bátorsághoz mi, ez a közösség valamennyit talán hozzáadott, hogy Gabriella ezt föl merte vállalni.
   Szerintem ezekkel a színekkel azért nincs baj – folytatja Szőke -, mert ez a kép nem egy örömteli kép. Pontosan azt az érzelmi világot hozzák ezek a fakó meg erős rózsaszínbe hajló és abból kiemelkedő kék szemek, amilyen állapot őbenne van. Én ezt a képet nagyon-nagyon szeretem. Ez a kép nem vidám, tehát nem is lehetnek rajta vidám színek, mert azt az állapotot közvetíti, amit elmondtál. De ez tényleg egy nagyon nagy bátorság, és nagy köszönet érte, hogy ez a kép ideérkezett hozzánk. Az első valódi üzenete. Háromdisznós. (szőke-hegyi)
értékelés: