Ide letettem, itt pont jó. Innen jól látom.
Kedves Ági! Kezdetnek nem rossz, annak nagyon örülök, hogy a televízió antennájának vége a kép szélére mutat. Talán ugyanígy a kép bal oldali részén a radiátor és az ajtó közötti szakaszt is lehetne szűkíteni, és ha ezt a kompozíciós rendet követjük, akkor jobb lett volna a tonett szék körívét benne hagyni a képkivágásban. Az jó, hogy a szereplő személy csak a hajzuhatagon keresztül, jelzés szinten érződik a képen. Ha majd olyan technikád lesz, amivel a rekeszelésbe is be tudsz avatkozni, akkor érdemes a tonett szék támláján megjelenő kiégett fehér mezőt is megmérni fénymérővel kattintás előtt és a mérést figyelembe véve módosítani a záridőt vagy a rekeszt. Ez azt jelenti, hogy a képen található legsötétebb pontok és legvilágosabb felületek átlagát használta most a gép. Lehetőségünk lenne két irányba elmozdulni, vagy a legsötétebb felületekre mérni fényt, vagy a legvilágosabb felületet megmérni a fénymérővel és így vagy a legsötétebbek kapnak drámai hangsúlyt, vagy a legvilágosabb felület is részletgazdagabb lesz. Most az automata fénymérő átlagot vont, és ezért a formavilágon túl a kép tónusrendszere elnagyolt. Ez csökkenti a fotó erejét. Várjuk a többit. (szőke)
értékelés:
Hozzászólások
Török József
2024. 12. 30. - 21:27
"Se está acabando ya." "-És a fiúk. -Na pufff. -Ági és a.fiúk. -Az már félig Kontroll csoport…
Bartos Ágnes
2024. 12. 29. - 15:34
Én is meghallgattam,köszi Gabri és Gyula. Szépszomorú volt valóban, mint minden mostanában.
Aureliano
2024. 12. 28. - 13:14
Na, ezt is meghallgattam. Izgalmas az olasz kaland, érdekes lett volna hallgatni a felújításról.…
Aureliano
2024. 12. 28. - 12:15
Meghallgattam. Csodálatos borsodi japán halandzsareppet is tartalmazott, ami tetszett. Gyula is…
Nagy Zoltán A.
2024. 12. 27. - 21:16
Jelezném, hogy az árnyas patakot szeretném elkérni háttérképnek. -- az a Sagittario folyó egyik…