Nagyon jó ezt a képet nézni; én annyit tettem volna, hogy még mélyebbre süllyedtem volna a kamerával, hogy a sziluettes, árnyékos előtér egészen pontosan a pad vízszintesei az emberi alakkal a baloldali vízszinteseknél a pesti oldal vízszintesei még jobban átszűrődjenek. Most ugyanis három fő motívum van nagyjából hasonló tónusértékben, a két fa, a kép előterében lévő tér és a térben lévő ember. És ezek jobban összekapcsolódnának ha a fényképezőgép lejjebb került volna, nagyobb hangsúlyt tudnának kapni, úgyhogy ez igaz rá. A meglátás viszont és a tónuskiválasztás, az egész kompozíciója az megintcsak egy nagyon tudatos dolog, és a többieknek mondom, hogy azt észrevenni, belekomponálni, hogy a két fa közé ezt a személyt súlypontban, hogy ez a kis hátizsák ami a padon van nagyon jól ellensúlyozza azt a nagy tömeget, amit a fa lombjai képviselnek, a bal felső sarokban a fa kemény, határozott vonalaihoz képest mennyivel játékosabb a fa lombozata a jobb oldalon, és az ember a kis táskával ehhez húz közelebb, mert ez tömegében így van kibalanszírozva, ha mérlegre tennénk a súlyokat, tömegeket. Mindenféleképpen nagyon jó meglátás és irány.
Ugyanakkor ezt szorgalmiból áttenném valahová, mondjuk vágy kategóriába, és ha ezt elfogadjátok, akkor megvan rá a három disznó. A hatvanas évek ízei nagyon benne vannak ebben a képben, az estiklopédián fogunk majd erről valami gyűjtőt csinálni, nagyon fontos dolgok voltak akkor fényképészeti szempontból. (szőke-hegyi)
értékelés:

Mert ölelésre szükségünk van!

Csongor szemlélete nagyon is érthető, jó, ahogyan erre a többszörös S alakú kapcsolódásra ami egy eltolt, elcsúsztatott lábbal érhető el, és a baloldali lábujj még rá is hajol a másikra, védelmezi – nagyon jó észrevétel. Igen, ez a magányról szól, az egyedüllétről, és ezek a lábak, talpak, a bőrfelületek ezt nagyon jól közvetítik – ahogyan a leirat is mondja, mert ölelésre szükségünk van. Ami a problémám, az az, hogy nem elsősorban a farmernadrág vagy a kardigánszerű anyag, ami a sötétjével kiemeli a talpakat, hanem a háttérben lévő ruhásszekrény, vagy laminált bútorlap vagy székláb, ami felsejlik a privát környezetből – ugyanis nem annyira hangsúlyos ez, mint amennyire lehetne, hogy mitől magányosak ezek a talpak, de nem is annyira sematikus, hogy kizárólag a talpakkal tudjunk foglalkozni. Tehát mivel fényfelületek jelennek meg a háttérben is, ezért zavarják azt, ami az előtérben van, plusz a láb legalsó felülete az furcsán vágódik, miközben jó lenne a sarkat is látni, hogy hogyan fejeződik be a talpak kapcsolódása. Én ezt visszaadnám ismétlésre, de adok rá két disznót. (szőke)
értékelés:

Anyacsavar, apacsavar. Mind a két fogalom amit használtunk régen, ugye elég pontosan bennevan az az üzenet is, amit itt a kép címe is tartalmaz. Valami régi munkapad, gépezet, sín, tudja a csuda, hogy mi, de egy hosszú idő óta egybeolvadó, egybeforró formát látunk, olyannyira, hogy valószínűleg ezt a két felületet már csak sérüléssel lehetne szétválasztani. Ezek már egyek. Az apacsavar és az anyacsavar. A képen látjuk ezt a kvázi tárgyfotót, a Bara szeret fekete-fehérben fotózni, nyilván olyankor pontosabban tud fogalmazni, az árnyékokkal fényekkel, hengerekkel és élfényekkel dolgozik, és ezekkel hoz létre egy nagyon izgalmas üzenetet. Annak ellenére, hogy megint egy nagyon közeli képet látunk, azért felsejlik a háttérben egy másik hasonló szituáció, talán szintén egy hasonló anyacsavar és egy ugyanilyen tengely, amely derékszögben mutat erre az obeliszkszerű tárgyra. Számomra az kérdéses, hogy a két forma, az életlenben tartott csak sejthető hátsó forma az ennek a történetnek vajon egy továbbgondolása, kapcsolódik ehhez az itt látható függőleges hengerformához, vagy egyáltalán mi a helyzet, mi a kapcsolódás köztük. Most szerintem, mivel a hátsó forma nincs fókuszálva, nincs hangsúlyozva, így nem erősíti az előtérben látható jelenséget, viszont a tónusértékei, sötétjei hellyel-közzel fellelhetőek az előtérben lévő tárgy tónusvilágában. Ezért szerintem gyengíti azt, vagy egy olyan pozíciót kellett volna keresni, ahol csak ezt a furcsa, fallikus tárgyat látjuk, vagy esetleg úgy dolgozni a fénnyel, hogy a háttérben lévő események, amik zavarhatják az előtérben zajló történetet, azok gyengüljenek. Nagyon nehéz makrókat készíteni, nagyon átgondoltan kell ezekhez a helyzetekhez hozzáállni, szerintem mivel itt statikus szituáció látható a képen, ezzel lehet még foglalkozni akár műtermi körülmények között is. Az irányt jónak tartom amivel foglalkozik, nagyon érdekesek ezek a szikár, leegyszerűsített üzenetek, de szerintem ezt tovább kellene pontosítani; én ezt visszaadnám ismétlésre. (szőke)

A legutóbbi Holdfogyatkozáskor (2008.AUG.16.SZO. 23.06.03 CEST) belenéztem egy távcsőbe a telefonommal...

Nyilván a cím az egy segítség, sok tekintetben, vagy mert egy asszociáció egy felülettel, szerkezettel, vagy inkább amit látunk az valami ilyesmire hasonlít. Én inkább nem e felől keresném a választ, hanem kerettől keretig nézem meg, amit látok; sötét felületeket, árnyékos felületek íveit, és egy gömbformának a szeletét látjuk. Egy gömbformát, még akkor is, ha egy csövet látunk, és a csőbe érkezik be a fény, és a cső negatív szerkezete ad ki egy ilyen félgömbérzést. Nem az odaérkező reflexekkel van a baj, hanem azzal, hogy hova kellene komponálni. Ha absztrakció, ritmika szintjén nézzük, akkor ritmusban nincs jó helyen ez a fura fényfelület. Én jobbra tolnám még. (szőke)
értékelés:

Az elsődleges rendszere ennek a kis tollpihének ez a felfelé ívelő, félbevágott körforma, amire rárímelnek ezek a kis foszlányok, és valamilyen öbölben, valami kör alakú, elnyújtott ívben fekszik ez a toll. Mivel a fehér tollív nagyon is hasonlóan formázódik, mint az alatta lévő, szürkében tartott, fészekszerű, számomra meg nem határozhatatlan méretű forma, bár nyilván a tollból következtethetünk, hogy ez nem nagy, az egész egy makrófelvétel, és én fontosnak tartom azt a zárt rendszert, ezt a kör alakú zárt rendszert, ami a sötétjeivel körbefogja, szinte fészket ad ennek a ide leérkezett kis zilált, zaklatott fehér felületnek. Ebből az is következik, hogy a fekvő formátumú kép felső szakasza levegőrészével egyetértek, de magát ezt a sötét, körbezáródó formát én kibővíteném, hogy ritmizáljon ezzel a tollszakasszal, aláhúzza, felerősítse azt. (szőke)
értékelés: