Az estiskolán a hatvanas évek már szóbakerül néhányszor, és ha visszaemlékezünk a korabeli húsvéti vagy karácsonyi képeslapok hangulatára, sokszor készültek ilyen – nem tudom milyen technikával – ilyen szendvicsképek. Tehát valamit láttunk és a nyuszika vagy az angyalka így rámásolódott a képre – vagy a gömbök a karácsonyfára, és itt is ilyen szappanbuborékszerű gömböcskéket láthatunk. Hasonló buborékok vannak különben az alap háttérben is, ez valamilyen árkád lehet, zsaluzott vasbeton plafonnal, és ott ilyen szocialista golyólámpák vannak ott fent, sőt maga az árkád, az árnyékok félkörei is ilyen gömböket idéznek. Tehát ezek a formák többszörösen jelen vannak a boltíveken keresztül is, és maga ez a kerengő vagy nem tudom mi egy még nagyobb kör alakú formára utal. Ilyen értelemben én ezeket a gömböcskéket venném alapul, és ezeknek a fekete-fehér rendszerét, ugyanakkor szerintem a gömbök, a buborékok és a valódi képnek a viszonya az esetleges. Tulajdonképpen értem, sejtem, hogy miért rózsaszínűek ezek a gombócok, de nem igazán érzem szervülni őket ezzel a montázsjátékkal. Mert talán nem véletlenül jutott eszembe a 60-as évek képeslapstílusa, mert ott sokszor a technika kezdetlegessége miatt is kimódoltak voltak ezek a kapcsolatok. Ha ezek a rossz típusú kapcsolatok vannak jelen a képen, akkor az is egy jó irány, csak ezt nem döntötte el 100 százalékosan az alkotó. Abból sejtem ezt, hogy én sem tudom igazából egész pontosan megérteni, hogy most afelé megyünk-e, hogy ez egy nagyon baltával faragott montázsrendszer legyen. A gömböket is mind ezért mondtam, hogy felsorolhatóak, de nem szervülnek össze. Nincs igazából asszociációs kapcsolódása a képen a gömbformáknak, csak jelen vannak. Ha ezt az épített környezetet nézem, akkor pedig nem az következik, hogy valamilyen múltidéző emlékkép előjöjjön, ehhez nem elég a fekete-fehér formátum. Tehát én ezt a gyermekkor leckére visszaadnám. (szőke)
Nagyon jó ezt a képet nézni; én annyit tettem volna, hogy még mélyebbre süllyedtem volna a kamerával, hogy a sziluettes, árnyékos előtér egészen pontosan a pad vízszintesei az emberi alakkal a baloldali vízszinteseknél a pesti oldal vízszintesei még jobban átszűrődjenek. Most ugyanis három fő motívum van nagyjából hasonló tónusértékben, a két fa, a kép előterében lévő tér és a térben lévő ember. És ezek jobban összekapcsolódnának ha a fényképezőgép lejjebb került volna, nagyobb hangsúlyt tudnának kapni, úgyhogy ez igaz rá. A meglátás viszont és a tónuskiválasztás, az egész kompozíciója az megintcsak egy nagyon tudatos dolog, és a többieknek mondom, hogy azt észrevenni, belekomponálni, hogy a két fa közé ezt a személyt súlypontban, hogy ez a kis hátizsák ami a padon van nagyon jól ellensúlyozza azt a nagy tömeget, amit a fa lombjai képviselnek, a bal felső sarokban a fa kemény, határozott vonalaihoz képest mennyivel játékosabb a fa lombozata a jobb oldalon, és az ember a kis táskával ehhez húz közelebb, mert ez tömegében így van kibalanszírozva, ha mérlegre tennénk a súlyokat, tömegeket. Mindenféleképpen nagyon jó meglátás és irány.
Ugyanakkor ezt szorgalmiból áttenném valahová, mondjuk vágy kategóriába, és ha ezt elfogadjátok, akkor megvan rá a három disznó. A hatvanas évek ízei nagyon benne vannak ebben a képben, az estiklopédián fogunk majd erről valami gyűjtőt csinálni, nagyon fontos dolgok voltak akkor fényképészeti szempontból. (szőke-hegyi)
értékelés:
Tulajdonképpen ez egy képi humor, egy piktogrammal való játék, és finoman-játékosan a tengerpart is megjelenik, csak egy csíknyi, hogy ennyi maradt, ennyit küldünk nektek, úgyhogy mint képi geg aranyos, és az egy disznó jár érte. (szőke)
értékelés:
Mert ölelésre szükségünk van!
Csongor szemlélete nagyon is érthető, jó, ahogyan erre a többszörös S alakú kapcsolódásra ami egy eltolt, elcsúsztatott lábbal érhető el, és a baloldali lábujj még rá is hajol a másikra, védelmezi – nagyon jó észrevétel. Igen, ez a magányról szól, az egyedüllétről, és ezek a lábak, talpak, a bőrfelületek ezt nagyon jól közvetítik – ahogyan a leirat is mondja, mert ölelésre szükségünk van. Ami a problémám, az az, hogy nem elsősorban a farmernadrág vagy a kardigánszerű anyag, ami a sötétjével kiemeli a talpakat, hanem a háttérben lévő ruhásszekrény, vagy laminált bútorlap vagy székláb, ami felsejlik a privát környezetből – ugyanis nem annyira hangsúlyos ez, mint amennyire lehetne, hogy mitől magányosak ezek a talpak, de nem is annyira sematikus, hogy kizárólag a talpakkal tudjunk foglalkozni. Tehát mivel fényfelületek jelennek meg a háttérben is, ezért zavarják azt, ami az előtérben van, plusz a láb legalsó felülete az furcsán vágódik, miközben jó lenne a sarkat is látni, hogy hogyan fejeződik be a talpak kapcsolódása. Én ezt visszaadnám ismétlésre, de adok rá két disznót. (szőke)
értékelés:
Nagyon szeretem ezt a képet, mert nem tudom, hogy így eszik-e az a család, hogy az ő sok éve kialakult viszonyuk vajon szükségelteti-e azt, hogy mindig az anya, apa, Ádi, mindenki megjelölve legyen, vagy ez egy olyan különleges szituáció, hogy fontos a rituálé miatt, hogy ki hol ül. Én efelé mozdulnék el, és hát mivel minden felirat a fotós felé fordul el, hát én nagyon erősen érzek egy öniróniát. És ebben az öniróniában az is szimpatikus és izgalmas, hogy én egészen a háttérbe szorulok, oda a csíkos függönynél, egészen hátul, nagyon szeretem ezt a fajta nyelvezetet. Abszolút a cseh ízeket érzem benne, nagyon szeretem ezeket a precíz pontosan elrendezett helyzeteket, amiben mégis ott van valami lázadás, valami abrosz alatti rosszalkodás, és nagyon szimpatikus számomra a család leckét így megfogalmazni. (szőke)
értékelés:
Anyacsavar, apacsavar. Mind a két fogalom amit használtunk régen, ugye elég pontosan bennevan az az üzenet is, amit itt a kép címe is tartalmaz. Valami régi munkapad, gépezet, sín, tudja a csuda, hogy mi, de egy hosszú idő óta egybeolvadó, egybeforró formát látunk, olyannyira, hogy valószínűleg ezt a két felületet már csak sérüléssel lehetne szétválasztani. Ezek már egyek. Az apacsavar és az anyacsavar. A képen látjuk ezt a kvázi tárgyfotót, a Bara szeret fekete-fehérben fotózni, nyilván olyankor pontosabban tud fogalmazni, az árnyékokkal fényekkel, hengerekkel és élfényekkel dolgozik, és ezekkel hoz létre egy nagyon izgalmas üzenetet. Annak ellenére, hogy megint egy nagyon közeli képet látunk, azért felsejlik a háttérben egy másik hasonló szituáció, talán szintén egy hasonló anyacsavar és egy ugyanilyen tengely, amely derékszögben mutat erre az obeliszkszerű tárgyra. Számomra az kérdéses, hogy a két forma, az életlenben tartott csak sejthető hátsó forma az ennek a történetnek vajon egy továbbgondolása, kapcsolódik ehhez az itt látható függőleges hengerformához, vagy egyáltalán mi a helyzet, mi a kapcsolódás köztük. Most szerintem, mivel a hátsó forma nincs fókuszálva, nincs hangsúlyozva, így nem erősíti az előtérben látható jelenséget, viszont a tónusértékei, sötétjei hellyel-közzel fellelhetőek az előtérben lévő tárgy tónusvilágában. Ezért szerintem gyengíti azt, vagy egy olyan pozíciót kellett volna keresni, ahol csak ezt a furcsa, fallikus tárgyat látjuk, vagy esetleg úgy dolgozni a fénnyel, hogy a háttérben lévő események, amik zavarhatják az előtérben zajló történetet, azok gyengüljenek. Nagyon nehéz makrókat készíteni, nagyon átgondoltan kell ezekhez a helyzetekhez hozzáállni, szerintem mivel itt statikus szituáció látható a képen, ezzel lehet még foglalkozni akár műtermi körülmények között is. Az irányt jónak tartom amivel foglalkozik, nagyon érdekesek ezek a szikár, leegyszerűsített üzenetek, de szerintem ezt tovább kellene pontosítani; én ezt visszaadnám ismétlésre. (szőke)
A szem a lélek tükre...
Egyrészt üdvözlünk az estiskolán, másrészt pedig az első leckére sokféle megoldást kaptunk már, és a szemmel is sokan és sokféleképpen foglalkoztak már az alkotók, itt egy eléggé határozott döntése az, hogy az arcomból mennyit mutatok meg, hogy a fényeket hogyan használom, másrészt pedig van egy nagyon lényeges határpont, ahogyan a fotós megfogalmazza a szemét, a szemöldökét, a szempilláját és a többi részt – és magát a szemgolyót, az íriszt. Merthogy a kettő nagyon határozott módon van elválasztva. Az egyik monokróm, sárgákkal és vörösekkel dolgozó, de egy színtartományban maradó; a másik pedig, hát én ezt az én monitoromon fekete-fehérnek látom, magát az íriszt, tehát itt van egy technikai beavatkozás, amit hangsúlyba hozza a képnek a főszereplőjét, magát a szemet. Ami nekem egyetlen kérdés, hogy ha elvonatkoztatunk a konkrét formáktól, és csak mint befogadó halmazokat tekintjük a képen megjelenő dolgokat, akkor ugye látunk egy félkörívet, egy ellipszist, egy másik körívet, tehát itt körívekkel dolgozik ez a kompozíciót, és ezeknek a világosoknak az ellenpontja a háttér, vagyis a sötétben maradó rész, és én ennek a kettőnek az arányával még játszottam volna egy picit, mert most pont a határon billeg ez a tömeg. Tehát a tömegmennyiségek nem eldöntöttek nekem. (szőke)
értékelés:
A legutóbbi Holdfogyatkozáskor (2008.AUG.16.SZO. 23.06.03 CEST) belenéztem egy távcsőbe a telefonommal...
Nyilván a cím az egy segítség, sok tekintetben, vagy mert egy asszociáció egy felülettel, szerkezettel, vagy inkább amit látunk az valami ilyesmire hasonlít. Én inkább nem e felől keresném a választ, hanem kerettől keretig nézem meg, amit látok; sötét felületeket, árnyékos felületek íveit, és egy gömbformának a szeletét látjuk. Egy gömbformát, még akkor is, ha egy csövet látunk, és a csőbe érkezik be a fény, és a cső negatív szerkezete ad ki egy ilyen félgömbérzést. Nem az odaérkező reflexekkel van a baj, hanem azzal, hogy hova kellene komponálni. Ha absztrakció, ritmika szintjén nézzük, akkor ritmusban nincs jó helyen ez a fura fényfelület. Én jobbra tolnám még. (szőke)
értékelés:
"Süketen, vakon, bénán és idegenül
bukdácsolok, kavicson megbotolva,
mélységből kivetett,
magasból lehullott
szárnyatlan angyal itt a porba'"
Várnai Zseni
Tulajdonképpen ez egy vizuális vers, és mint olyan, nagyon fontosak benne a rímek. Nagyon fontosak a ritmizálásai, és ennek kötött formái vannak, nem vagyok irodalmas, nem tudom, hogy itt jambusra vagy daktilusra van szükség, de ha versként feltételezem, szimbólumként feltételezem ezt a képet, és nem egy sajtófotó-pályázaton egy nemtudomén víztündérhattyú halálát rögzíti a fotós; tehát akkor ezek a verstani szabályok nagyon fontosak a képzőművészetben is. És én itt is azt érzem, hogy ez nincs teljesen letisztítva. Megint egy nagyon jó meglátás, nagyon jó öltet, kiemelés, hogy a káoszból, a Laokoón csoport káoszából tűnik fel ez a fehér folt, az fojtja meg, mint egy anakonda-kígyócsapat – vagy egyáltalán mi történik? Ilyen értelemben még akár esetlegesnek is érzem, az alsó sarokban lévő árnyékmennyiséget; nem azért van ott, mert a fotós így gondolta, hanem ott van, mert ott van. És azt is gondolom, hogy ha egy szimbolikus képet próbálunk meg létrehozni, mivel itt élettelen tárgyakat fotóz a fotós, bizonyos szinten érdemes manipulálni, komponálni ezeket. Hozzá lehetett volna nyúlni ahhoz a szárnydarabhoz, megigazítani, mert most csak megfojtja ez a kötélsor, és csak töredékeket látunk, vagy adunk esélyt neki az előbukkanásra. Mivel a fehéren áthúzó árnyék középpontosan van komponálva, így szerintem ott van a kép fókusza, és nincs kellően megszerkesztve ez a helyzet, elsősorban technikailag nincs jól beállítva ez a furcsa, szimbolikus szituáció. Hogy miért első lecke? Ez nem kérdéses. Ő a szárnyatlan angyal. De ezt meg kell formázni. Ő ez a kis angyal, aki küzd ott a Laokoón csoporttal. Nem minőségileg van ez létrehozva, hanem így sikerült. (szőke)
Az elsődleges rendszere ennek a kis tollpihének ez a felfelé ívelő, félbevágott körforma, amire rárímelnek ezek a kis foszlányok, és valamilyen öbölben, valami kör alakú, elnyújtott ívben fekszik ez a toll. Mivel a fehér tollív nagyon is hasonlóan formázódik, mint az alatta lévő, szürkében tartott, fészekszerű, számomra meg nem határozhatatlan méretű forma, bár nyilván a tollból következtethetünk, hogy ez nem nagy, az egész egy makrófelvétel, és én fontosnak tartom azt a zárt rendszert, ezt a kör alakú zárt rendszert, ami a sötétjeivel körbefogja, szinte fészket ad ennek a ide leérkezett kis zilált, zaklatott fehér felületnek. Ebből az is következik, hogy a fekvő formátumú kép felső szakasza levegőrészével egyetértek, de magát ezt a sötét, körbezáródó formát én kibővíteném, hogy ritmizáljon ezzel a tollszakasszal, aláhúzza, felerősítse azt. (szőke)
értékelés:
Nagyon sokat nézegettem ezt a képet, az az érdekes, hogy szívem szerint azt mondanám, hogy igen, valami hiányzik innen az előtérből, mert az adná meg a dinamikáját ennek a történetnek, akkor lenne ennek valami mozgása meg viszonyítása – és mégis, minél tovább nézem a képet, annál inkább úgy érzem, hogy nem, ezzel semmi ilyen problémám nincs, tehát jó ez a nagy üres tér. Ugyanakkor talán a kamera ha jobban odafordul ezekhez a napernyőköz vagy mikhez ott a parton, akkor szerintem dinamikusabb lenne ez a helyzet. Nagyon-nagyon szuggesztívek a kép színei. Nagyon szépek ezek a kék-sárga átmenetek. Én ennél nem tudok többet mondani. Három disznó. (szőke-hegyi)
értékelés:
A Látszótér Alapítványt
banki átutalással
MagNet Bank
16200120-18524112
vagy PayPalon keresztül
Hozzászólások
Török József
2024. 06. 21. - 23:06
"Nagyon kúl ez az AI-muzsika...döbbenet. Mondhatnám, ijesztő." "-Menj el Madeirára, és a…
Török József
2024. 06. 21. - 22:37
"-Jóska tényleg meghatott a hangja alapján. -Meg, hát." "-Kétélű fegyver, hogy a hidat akkor…
Hamar Ramóna
2024. 06. 19. - 07:31
Kedves Ingrid! Részemről az öröm! ;)
Alexovics Ingrid
2024. 06. 18. - 22:27
Kedves Ramóna, örömmel használnám ezt a nagyszerű képet a holnapi rádióműsorom borítóképeként.…
Aureliano
2024. 06. 17. - 23:08
Boch: -jajj, igen, a szél. az durva, amikor levágod. én egyszer csináltam ilyet, de úgy néztem ki…