Szakkör | Page 742 | Látszótér

Az örök élet
Lépj be, és végy magadhoz nyugalmat.

Én ezt elemeztem a Lacinak élőben, de akkor elmondom ezt megint. Itt ez a kép nem csendélet, tehát a kategóriák besorolását azért meg kellene tartanunk, én most visszafelé megyek, és ezt a képet átteszem a szorgalmiba, másrészt pedig itt van egy olyan helyzet, ami egy templomrom belseje – ezt a Lacitól tudom -, és ez a templomrom volt az, ami őt megihlette, ami neki fontos volt. (Tihany mellett van ez a rom - Szőke). És neki az volt ebben a fontos, hogy ezt a térérzetet, ezeket a fényviszonyokat, ezt a helyzetet megmutassa, hogy tulajdonképpen ő kint áll a romon kívül, és benéz oda, és látja ezt a keresztet – csak ezt nem sikerült megmutatni azáltal, hogy a kép előterében a fal olyan szinten feketére van véve, hogy nem lehet látni rajta, hogy micsoda az, és ráadásul még meg is vágta a teret. Itt megint nincs eldöntve, hogy mi az irány, mert lehet ábrázolni ezt, amit most mond ez a kép, de nagyon kétdimenziós ez a kép, összepréselt ez a megoldás, és akkor a kép tetején ez a fekete tömeg ez nem kell, az ív felett lehet vágni, és akkor ez az üzenet egy szép, bár kétdimenziós dolog. Ha viszont azt a teret akarja érzékeltetni, a távolságot, ahol a fotós áll, akkor viszont ezt fényekkel lehetne ezt megtenni. Nyilván ezzel a romban nehezen tud játszani, hiszen itt hiányokat talál csak, de a fényeket lehet használni, és a fényekkel lehet tagolni a teret, és ez a tagolás lenne az, ami ezt a térélményt biztosítaná a néző számára. (szőke-hegyi)
értékelés:

Én is tudok

Szőke: Mit tud a Vera? Hegyi: Én nem tudom, hogy mit tud, de ettől függetlenül szeretem ezt a képet. Hogy mit tud? Beleugrani a vízbe, vagy repülni, nekem ebben megvan egyfajta báj vagy humor, és az előzőhöz hasonlítva, amit ugyanezen a helyszínen csinált, ahhoz képest nekem ebben van meseiség, hangulat, történet. Szőke: Ez ugyanaz a helyszín, itt most ült le, miután megcsinálta azt a másik képet. És ez egy fontos döntés, hogy pontosan attól, hogy megvan a táj, hogy megvan a perspektíva, megvannak a hullámok, és ettől a térérzetünk megnőtt, és jobban tudjuk azonosítani a helyzetet, míg az előzőnél ez mind elveszett. Ez egy háromdisznós kép. (szőke-hegyi)
értékelés:

Karom
Ilyen a karom. Nagyapámé volt ilyen.

Én nagyon szeretem ezt a képet- mondja Szőke. Én meg annyit akarok csak erről a képről mondani - így Hegyi -, hogy azért itt van egy kicsi pontatlanság benne; a Gábor azt mondja, hogy a karom, ilyen a karom, nagyapámé volt ilyen, miközben az élesség a kézfején van, ami nagyon szép, csak akkor, hogy is mondjam, ha ennyire kis mélységélességgel dolgozik, és mondom, ez nagyon szép, meg a fények is nagyon jók, akkor egyrészt talán nekem a kép jobb oldalán jó lenne befejezni ezt a kézfejet, merthát most elég furcsán van csonkolva, másrészt meg nem biztos, hogy a karom a címe, mert hát ez a kézfejemről szól. Egyetértek, két disznó, mert az a vágás az csúnya, mondja Szőke végül. (szőke-hegyi)
értékelés:

Sajátos modernizáció

Salföldön van egy remek kiskocsma, ahová betört a technika, és a HD adás varázsa
Én nagyon szeretem ezt a képet, de a sajátos modernizációhoz kötődő felirat, Salföldről beszélünk ugye, ami egy híres pici kis faluról, ahol ugye az elmúlt 20 évben egészen különleges olimpiák és minden más zajlott, a Balaton környékén lévő kis falu - tehát nyilván az elsődleges üzenete ennek a képnek a szürrealitás, az etno, a népi és a modernizáció keveredése. És itt több sík is megjelenik és keveredik, az 1800-as évektől elkezdve a 60-as évek műkő csempéjéig, a kiállítási képek a háttérben, a televízió a szatelit és a speciális szatelit... minden egy ilyen pop-artos megközelítésben van jelen, de szerintem nem elég tág ez a kép. Tehát az, ami ezt a furcsa, eklektikus állapotot még jobban erősítené – márpedig ennek a képnek ez az elsődleges humorforrása – ahhoz többet kellene látni a környezetből. Hogy ez a szürreális szituáció, ez a vasalógép, amin át kell ereszteni a ruhákat, ezen ez a szép új televízió az olimpia eseményeivel még szembeötlőbb lenne, ha tágabb lenne a kép kompozíciója – még esetleg a tekerőkar vége is látható lenne. És még egy dolog, ami eszembe jut, a nézőpont, a horizont megválasztása. Mert ebből a tárgycsoportból a fotósnak a dolga eldönteni, hogy mi az ami fontos. Mert ezen a képen most minden egyformán fontos, miközben ha a fotós legugol, akkor máris más értékbe kerül ez a tárgy, ez a vasalógép. És itt eszembejut Marcel Duchamp is, aki hétköznapi tárgyakat emelt ki, emelt a művészet szintjére, és ebből hozott létre egy szürreális megközelítést, de ehhez az is kell, hogy ezeket a tárgyakat megfigyeljük, és meg is tiszteljük azzal, hogy kiemeljük. Tehát az egyik irány, amit az András mond, hogy nagyobb teret tudunk mutatni akkor a szocio-része erősödik, míg ha a szürrealitást akarjuk erősíteni, akkor ehhez a tárgyhoz kell máshogyan közelítenünk, más nézőpontból. Az említett alkotó ugye Marcel Duchamp, és readymade ennek a stílusnak vagy technikának a neve, az estiklopédián utána lehet nézni, a legismertebb ilyen műve a Tiszta forrás, a század elejéről. (szőke-hegyi)
értékelés:

Négykor

Nagyon közkedvelt ez a fajta megközelítés. Itt egyértelműen a perspektíva, a perspektíva által létrehozott rövidülés, távlatok az, ami ennek a képnek az elsődleges témája. A természet és a parányi ember. Nagyon jó az, ahogyan, az ún. utikép kategóriájában az alkotó ezt megközelíti. Ugyanakkor az az óriási távolság, nem tudom még megsaccolni sem, hogy a tengerpart homokja ami itt a beugróban megjelenik milyen távolságban van itt az út melletti korlát vagy mi lehet ez, amin a modell áll, de biztosan nagy mélység lehet ott. Ugyanakkor ha ezt szeretnénk érzékeltetni, márpedig ez a kép erre fókuszál elsődlegesen, akkor valami viszonyítási pontot, szituációt, helyzetet - mivel itt elsődlegesen az ember kicsinysége, a méretei azok, amik viszonyszámot adhatnak, így valószínűleg az ott a mélyben az valami napozóhely vagy búvóhely, tehát ha ott lent feltűnne valahol egy emberi alak, akkor már nagyon jól lehetne érzékeltetni ezt az őrületes mélységet. Természetesen lehetne más viszonyítási tárgy is, nem kellett volna valakinek oda lemásznia, de lehet, hogy ezek a szituációk megismételhetőek, és akkor biztosan beszédesebb az, ami a képen látszik. A másik, ami szintén izgalmas lenne, az az emberi alak – itt a cím, a négykor már utal a súrlófényekre, a megváltozott fényviszonyokra, azaz ez egy délutáni kép lehet – és az árnyék az nagyon fontos lenne. Az az árnyék, ami az ember lábától indul el, és mintha jelentéktelen lenne, az úgy kimarad a képből. Elindul valami, és ez az elnyújtott árnyék szintén erősíthetné mindazt amit látunk. Jó, én tudom, hogy fotósként itt nem lehetett túl egyszerű feltartani valahová azt a kamerát, vagy felmászni valamire, akár veszélybe is kerülni – de a modellt is meg kell tisztelni annyira, hogy a fejébe nem vágunk bele ebben a szituációban. Tehát az emberi alak ezzel a nagylátószögű megközelítéssel szerintem fontos, hogy teljes egészében legyen benne. El tudom képzelni, hogy a kép úgy készült, hogy az alkotó nem tudott belenézni a kamerába, vagy kézzel eltartva készítette el – de exponálás után meg tudták volna nézni, hogy mi az, ami rögzítődött, és esetleg mégegyszer megpróbálni ezt, hogy a fej teljesen benne legyen a képben. Magyarán ez el van kapkodva, ez a kép. Az a fajta átgondoltság, elmélyültség, ami a Vera munkáira jellemző, nyilván sok külső körülmény miatt is, az itt az alkotói folyamatban egyfajta üzenetátadásra koncentrálódik, mivel ez egy gyors tempójú folyamatos rácsodálkozás, így az a fajta meggondoltabb szerkesztési mód az mostanában egy picit hiányzik a képeiből. Én ezt a higgadtságot kérném, hogy erősítse újra. És most nem a filozófiára gondolok, nem a habitusra, mert az a fajta vehemencia a Verában megvan, de kell a megformáláshoz a higgadtság. (szőke)
értékelés:

Egy grafikai animációt, egy ilyen rajzfilmszerű animációt látunk, ami elsődleges és nem hagyja élvezni a grafikai megoldást, az a hang, tehát egy nagyon rossz minőségű hang van alákeverve. Valószínűleg fontos lenne a szöveg ebben a népzenei aláfestésben, de érthetetlen a szöveg, annyira rossz minőség, és mivel érthetetlen a szöveg ezért az a geg, amire itt ez az alfahím utal, az nem tud érvényesülni. A másik meg az, hogy ez megint csak egy poén, tehát a történetisége nem tud megjelenni, azt hiszem, ennél ha egy kicsit több időt szentel ennek az István, márpedig ha nekiállunk egy ilyen dolognak, akkor ezt illik, tehát akkor ezt ki lehetne bontani, lehetne egy története, egy meséje is, amiben ez a dolog fókuszpontba kerül. Nagyon nehezen mondom, hogy a szorgalmira megvan az egy disznó, mert annyira rossz a hang. (szőke) értékelés:

Mi is az élet?
A mozdulat a levegőben lógott, de senki nem gondolt arra, hogy létre is jön a kapcsolat.

A kép tulajdonképpen egy riportfotó, egy nagyon szeretett, ismert szituációt dolgoz fel a hatvanas évek sajtófotóinak hangulatában, ez egy közkedvelt téma volt a Ország-Világ, Magyar Ifjúság, Új Tükör, Lobogó, és a többi újságokban. Ez egy nagyon hálás téma, a kisgyerek és a világ kapcsolata az, amit feldolgoz, és azt is kell mondani, hogy egy nagyon jó megfigyelése a kommunikációnak. A gesztusainál a kisgyereknek az talán jó lett volna, ha a bal keze is benne van a képben a babának, de a gesztusok nagyon jók. Jó időben kapja el a fotós a mozdulatot a libákkal. Ugyanakkor ennek a helyzetnek a drámai vagy feszültséget teremtő helyzete, hogy a pici gyerek ujja, és a liba kommunikációja, azaz hogy a liba előbb-utóbb bekapja azt az ujjat, és maga ez a feszültségforrás nem jól látszik a drótkerítés miatt, Tehát itt folyamatosan figyelni kellett volna mintegy dokumentum, vagy riportfotós, folyamatosan ott kellett volna lenni, mert biztosan volt ott sok ilyen izgalmas szituáció, és egy másik gépállást választani, hogy a drótkerítés felülete ne takarja ki ezt a nagyon izgalmas helyzetet, mert így most pont az, amiről szól a kép, ami izgalmas lenne, pont ott van ez a dróthalmaz, ami kitakarja magát ezt a pozíciót, ahol ez a találkozás megtörténne. Tehát az irány jó, és ezeket a fajta riporthelyzeteket javasoljuk, hogy keresse tovább a fotós. A másik amire még ilyen esetben is figyelni kell, azok a szélek, a széleken belógva maradó részek. A liba testetlen, a gyerek mögött meg egy két van, ami nem fontos, akár a gyerek hátánál lehetett volna vágni. Egy disznó, viszont a vágy kategóriában ismétlést kérnénk. (szőke)
értékelés:

A gyermekkor
néha így érzem magam...

Szintén egy portrét látunk, amin egy fiatal felnőtt, vagy kisfiú rajzol valamit a homokba. Mégis, ez egy egyszerű történet lenne, ha csak ennyit látnánk a képen, de a képen van két fontos döntés. Az egyik az, hogy fekete-fehér a kép. A másik döntés az az élességgel való játék, hogy már maga a szereplő sem éles, a háttér meg aztán végképp elmegy életlenbe, és az a motívum, amit ő a homokos-sáros talajba húz, ez éles csak. És így az az üzenet, amit ez az emberke rajzol, ez válik a központi motívummá. Még egy fontos döntés a fényekkel való játék, valószínűnek tartom, hogy a Sándor maszkolt, és maszkolással hozta létre ezt a sötétebb tónust, ami a figura háta mögött van, de ez ilyen szempontból mindegy, hogy milyen technikával érte el, a lényeg az, hogy nagyon jól koncentrálja az üzenetet. Ami még fontos, hogy a háttér és a háttérből az előtérbe forduló talajformákon talán ilyen levéldarabok vagy sárfoltok, az egész egy struktúrájában homogénnek felfogható dolog, és ebből a figura fehér ingje nagyon erősen kivilágít, és ez a fehér ing és a kéz formája egy olyan ovális formát ad ki, ami nagyon jól kiemeli azt, hogy a feje merre néz, hiába nem látjuk az arcát, tudjuk, hogy mit néz. Ez is oda, a két kézhez koncentrál, amit azok végeznek. A képet a gyermekkor leckére kaptuk, és a felsorolt technikai megoldások alkalmazásával éri el az alkotó, hogy megkapjuk azt a pluszt, amit kértünk és várunk, azt a fajta elvonatkoztatást, amit nevezhetünk akár szürreálisnak, vagy meditatívnak vagy asszociatív rendszernek is, ami a lecke erejét adja ebben a megoldásban. (szőke)
értékelés:

Emlékszem
"A te barátod a válasz a szükségedre. Ő a te földed, melyen szeretetet vetsz, és háládatosságot aratsz. És ő a te asztalod és a te tűzhelyed. Mert éhesen mégy hozzá, és békéért keresed fel őt. Amikor barátod szól hozzád, saját elmédben nem félsz az "igen"-től, s nem fojtod vissza a "nem"-et. És amikor barátod hallgat, szíved akkor sem szűnik meg figyelni rá. Mert a barátságban minden gondolat, minden vágy, minden remény szavak nélkül születik, közös és kimondatlan örömmel. Mikor barátodtól elválsz, nem bánkódol. Mert amit benne legjobban szeretsz, a távollétében világosabbá válhat, miként a hegymászó is jobban látja a hegyet a síkságról. És ne légyen a barátságnak célja más, mint a lélek elmélyülése. Mert a szeretet, ha egyébre is törekszik, mint önnön rejtelmének felfedésére, nem szeretet immár, hanem kivetett háló, melyben csak a silány akad fenn. És ami benned a legjobb, légyen az a te barátodé. Ha ismeri tengered apályait, hadd ismerje meg a dagályt is. Mert mi a te barátod, ha csupán az unalom óráján keresed fel őt? Keresd fel őt az élet óráján is. Mert segíthet ő a szükségben, de ürességedet ki nem töltheti. És a barátság édességében légyen nevetés és az örömök megosztása. Mert az apró örömök harmatában a szív megtalálja hajnalát, és felfrissül."
/Kahlil Gibran: A próféta (1923) - részlet/

Séta

Egy természeti képet látunk, ahol van egy modell, aki ezen a sziklán sétál valahová a tenger vagy más víz felé. Ugyanakkor az alkotó – mivel beküldte a képet, így a tudatosságot feltételezzük – túlexponálta a képet, ezáltal egy kiégett, egy erősen roncsolt felületet kapunk. Ezzel a roncsolással alapvetően nem lenne baj, ha a képi üzenetben helyén lenne. Ugyanis a kép baloldalán van ez a roncsolás, de az nem eldöntött, és a képből nem egyértelmű, hogy ez a modell, aki ott megy, arra fogja folytatni az útját, leugrik a szikláról, másik irányba megy tovább, tehát nincs kapcsolat. Van egy öböl kiégve, az ég kiégve, egy öl formájú sziklaforma, ami azt mutatja, hogy a történetnek ott van egy központosítása, miközben a szereplő, akár egy véletlen statiszta, sétál a képen. Tehát az indokát nem értem ennek a fajta megoldásnak, tehát én ezt itt visszaadnám ismétlésre a nyár leckére, úgy, hogy a kiégettség használható, lehet ennek, a fénynek, a sétának a fény felé akár fontos szerepe is, a fény lehet akár valami éteri helyzet is, csak ez itt ezen a képen nem jelenik meg. Pontosabban nem ez jelenik meg, nincs koncentráltság a képen, amit a Vera képeinél látni szoktunk, az itt nincs meg, úgyhogy köszönjük, de ez ismétlés. (szőke-hegyi)

Készítettem egy filmet, ez az első próbálkozásom... remélem teccik majd nektek...

A film technikájában és hangulatában a korai Bunuel filmekre emlékeztet, a történet, ami megjelenik, egyfajta önfelfedezés játék. Nagyon jól kezdődik a film egyfajta kontruktivista formai megoldással, amiből aztán nyit a kamera és felismerhetünk egy fürdőszoba lámpát és tükröt, majd váltás, a szereplőnek előbb talán a hasát, annak takarását, majd a kamera és a test mozdításával a lábakat is, a főszereplőket is láthatjuk. Itt is egy formai párhuzam fedezhető fel, mivel a kamera hirtelen vált plánt, így a makro a lábfejekről első pillanatra akár combokat vagy más testrészt is eszünkbe juttathat, és ez dinamizál, emiatt a váltás miatt a néző várja a további fordulatot, ami azonban a későbbiekben már nem, vagy nem ezzel az erővel jelenik meg. Ami a film szerkezetét illeti, a bevezetés rendben van, a középrész, tehát a téma kifejtése talán túl rövid és nem fog meg minden lehetőséget, a befejezés Hitchcock-i Psycho világa szintén jó párhuzam, de hiányzik a slusszpoén. Tehát a film önmagában akár még mint tisztelgés is felfogható a nagy elődök előtt, de ha ilyen úton indulunk el, ha egy filmen belül vegyülnek az irányok, akkor azt következetesen kell végigvinni. Az ötből három disznó mindenképp megvan, és arra szeretnénk Sándort ösztökélni, hogy nyugodtan kóstoljon bele a filmkészítés világába is, mert a fotóiban megismert precizitás és szakmai alázat jó alap lehet a filmeknél is. Tehát Sándor, folytatást kérünk. (szőke-hegyi) értékelés:

Salto mortale

Álmodj színeset - dream coloured one
Gondoltam megismétlem a feladatokat...

Itt egy érdekes, többszöri vagy hosszú expozícióval készült képet látunk, valószínűleg egy folyosó lehet ez a töredezett, kubista képi világ. Szerintem ez egy nagyon jó megoldása a mozgás leckének, két mozgás is látszik a képen, az egyik az maga az alkotó által keltett mozgás, mintha a kamerával próbálná lekövetni valakinek a mozgását, másrészt egy perspektivikus helyzet is jelen van a képen, amit a fényhatások megválasztásával tud az alkotó dinamizálni, tehát ezek a vonalak nagyon erőteljesen a kép közepe felé futnak, és ezt a középponti helyzetet attól tudja térbe hozni, hogy van ott egy világosabb beszüremlés, egy világosabb fényfolt. Nagyon jónak tartom azt a meglátást, hogy mintha visszhangozna ez a folyosó, azáltal, hogy ilyen töredezett és zaklatott megoldást választ. Nekem nagyon szerethető ez a kép, három disznó. (szőke-hegyi)
értékelés: