Margit lajtorjája
Szent Margit Kórház 2008. A fotó az igazgató engedélyével készült.

Fekete-fehér képet látunk, ahol a perspektívát használja az alkotó, balra rendezi el a folyosó perspektíváját. Könnyű helyzetben van, mert az üres térben, az épített környezetben az úgynevezett tolókocsiknak az ütköző, védő formái ezek a korlátok viszik a szemet valahova a végtelenbe, ahol természetesen zárt az ajtó, vagy természetesen zárt a hetedik szoba bejárata, ahova talán tolókocsival el lehetne jutni, de egyelőre az az ajtó nincs nyitva. A hármas, vagy a kettes szoba az igen, ahol egy olyan gazdátlan tolókocsit látunk, amely nem tudni mikor volt utoljára használva, az egyik lábtartórész az fel van hajtva - egy olyan közegben, egy olyan környezetben vagyunk, ami látszólag dokumentum szituációt mutat, de egy alapvetően egy fikciós környezet, aminek nyilván az a célja, hogy történeteket, gondolatokat indítson el a nézőben, a befogadóban. A tolókocsi és a vele oldalirányban jobbra nyitott (ez az egyetlenegy nyitott ajtó ahonnan a fény betárul ebbe a terembe) ajtóban egy emberi alakot látunk, valószínűleg női alak, nem biztos, hogy összetartoznak, ez is ad egy riadt feszültséget, nem látunk sokat az emberi testből, azt látjuk, hogy az emberi test fedetlen. Sok mindent, mivel több támpontot nem kapunk, sok mindent elindít a befogadóban, az biztos, hogy egyértelműen látszik, hogy valamilyen gyógyászati helyen, valamilyen kórházban vagyunk és ráadásul a leirat is ezt erősíti. Ugyanakkor nem tudjuk pontosan, hogy milyen helyzet, szituáció közben vagyunk és épp ettől erős ez a fotó, mert miközben a sajtófotó nyelvezetén beszél, közben mesei feladatokat ró a nézőre. A néző egyfolytában azokat az elfojtott és ki nem mondott vágyait erősíti, gyermeki vágyait, amely a játékosságból árad, beszél és mondja, hogy az ott egyetlenegy élő személyként látható emberi alak igenis jöjjön ki az ajtón, vagy menjen be, forduljon meg, látszik, hogy odalépne be talán, de támaszkodik jobb válla az ajtófélfának, mi történhet ott bent a fény titkos birodalmában, ki jöhetett a tolókocsival és ezer kérdés vetődik föl és ettől jó ez a kép, miközben ugyanakkor a fő csapásiránya ennek az egész történetnek egy ilyen félárnyékban tartott furcsa, félelmetes folyosó és mint olyan nagyon érdekes, hogy pont egy kórházi helyszínre asszociálódik ez, amelynél sajnos azt kell, hogy mondjuk, hogy a kórház ma, abban a világban amelyben élünk egyáltalán nem pozitív élményszerző helynek van elkönyvelve. Maga a kórházi közösség a kórházi létezés az egy félelemkeltő vízióközpont, és ebben a vízióközpontban ettől álomszerű az egész. Szokatlan az, hogy megjelenik az emberi test, miközben az emberi testtel nagyon is sokat foglalkoznak a kórházterekben, de nem feltétlenül szakrális értelemben. Ez a kép pedig egy szakrális kép. Három disznó, mert ez a meseiség erőteljesen jelen van. És én még annyit hozzátennék, hogy a Ferinek az eddigi munkáit figyelve valami nagyon erős ugrást, vagy lépcsőt lépett ő meg, nagyon erős ugrást tett ezzel a képpel. Minthogyha azáltal, hogy meglát egy helyzetet, hogy egy helyzetbe kerül, vagy nem tudom, hogy mi a háttértörténet, mint hogyha ezáltal elvesztette volna azt a görcsös tétkeresését, ami eddig talán fellelhető volt, és minthogyha azt mondta volna magának, hogy itt van egy helyzet, és én ezt a helyzetet szeretném befogadni, vagy szeretném transzponálni a magam világába, és nincsen még plusz tétje. Megcsinálom magamért, megcsinálom mert nekem ez fontos, mert engem ez megérintett, és ezért ezt nagyon fontos pillanatnak, momentumnak tartom, mert ez a lépés az, ami őt segíteni fogja, hogyha ide visszafog tudni idővel majd nyúlni ehhez az élményhez akkor, amikor egy másik feladatot, vagy másik helyzetet akar képileg megoldani, hogy igen, ezt keresse magába, ezt a fajta szabadságot. (szőke-hegyi)
értékelés:

Át

Egy nagyon szép, és nekem nagyon kedves üzenetet látunk, röviden kitérek arra, hogy nekem nagyon tetszik, ahogy az avar ezen a kis mólón vagy hídon megjelenik, és ennek már van egy nagyon jó hatása, és talán két megjegyzésem lenne ehhez a képhez. Egyrészt egy picit ha a Feri lejjebb gugol, nagyobb hangsúlyt kaphatna ez az avarszőnyeg, és talán dinamikusabb lehetne ez a korlátrendszer, ami most a vízbe vezet minket. Nagyobb hangsúlyt kapnának a korlátok, és sokkal jobban bemozgatná ezt a kompozíciót. Ráadásul ami kompozíciós értékében nem túl fontos az az ég, az is kisebb szerepet kapna, és az arányok rendbejönnének. A másik az exponálás pillanata. Gondolom azt akarja sugallni a Feri, hogy a kisember és a nagyember, akik a kép jobbszélén kifelé mennek a képből, azok áthaladtak ezen a hídon; de szerintem ez nem a legszerencsésebb pillanat. Van ebben egy dekomponáltságra törekvés, hogy a híd centrális kompozícióját megbontsuk ezzel a két emberrel, ugyanakkor ez most nem elég erős egyrészt a méretkülönbségek miatt sem, másrészt azért, mert kompozícióban a háttér fáinak a rendje szintén megváltozik annál a résznél, ahol ez a két ember most van. Tehát szerintem akkor lenne ez a kép rendben, ha a két ember valahol ott a híd végénél haladna kifelé, már lefelé-kifelé a képből, de még ott kellene lenniük, mert az hozná rendbe ezt a kompozíciót, az tudná visszahúzni az egyensúlyt, ami a háttérnél ugye adott. A természet ezt adta, nekünk kell más eszközökkel rendbehozni, pl. azzal, hogy a két alak visszakerül a kép közepe felé. Sőt, akár még jobban tagolhatnánk ezt a képet, a balszélen ansnittben feltűnő harmadik személlyel, és akkor van értelme kikerülni a szereplőknek. (szőke-hegyi)
értékelés:

Mindenszentek
Minden tökéletes igaznak

Nagyon szeretem ezt a képet, elsősorban azért, mert a Feri a fekete-fehéret választotta a gyertya szakralitásához, és a szentségéhez az emberi testtel. A gyertyával sokszor fogtok még találkozni fotósok és filmesek is, egy egészen különleges kapcsolat jellemzi a filmes emberrel. Nagyon sok olyan operatőrrel, rendezővel találkoztam, akinek a munkásságában a gyertya megjelenik. Ugyanis ha a gyertya működési elvét megnézzük, ő önmagában nem reflexelve, hanem az egész testéből adja a fényt, ami nem egy elektromos fény, a kanóca, a teste egészen különlegesen világítják meg a sötét teret, különösen ha egy kis gyertya van egy szobában. Mivel parányi a fénye, egy idő után az ember a sötét térben elkezd felé nézni, keresi a fényt. Abban a pillanatban a gyertya egy furcsa erőt használ, nem engedi el a szemet, folyamatosan ott tartja a fénye körül. Ennek az egyik titka a gyertya játékossága, egy egészen pici légmozgás, a gyertya azonnal beszélni kezd, reagál rá, olyan, mintha egy kis élőlény lenne, és ennek az élőlénynek a játékai egyfolytában egy ilyen nyugodt belső térben vonzzák az embert. Az egyik titka az, hogy a modern kor embere is ugyanúgy többségében a gyertyával valamilyen kapcsolatba kerül, és noha ezerféle elektromos eszköz létezik ma már, a gyertya ugyanúgy ott van az életünkben, egy mágikus eszköz. A kép azért is érdekes, mert balra lentre van komponálva ez az egész helyzet, és valamit elindít jobbra felfelé talán megkockáztatom, hogy nem is egy fotót, hanem egy film egy kockáját láthatjuk, és akár a riport kategóriában, akár mozgófilmben érdemes lenne ezzel foglalkozni, mert itt, az állóképnél is az az ember érzete, hogy a gyertya és a kéz az valahová jobbra fel vagy oldalra kellene, hogy elinduljon, hogy történjen valami a képen. (szőke)
értékelés:

Tiltott gyümölcs

Rövid leszek, mert az ötlet jó, de a megoldás miatt ismétlést kérek. Ugyanis az alma varrottas nagyon jó geg, jó utalás, és a megoldás színben is stimmel, jó a zöld és a vörös kontrasztja. De a háttér, az alap, amin szerepel, semleges, semmitmondó. Gondold tovább a történetet. Mi az alap sztori? Éva beleharapott a tudás almájába. Mi történt a képen? Vissza van varrva a harapás. Mi következik ebből, mi az, ami a sztorit még tovább fokozhatná? Persze nem kötelező ezt az irányt tartani, szóval nem akarom én megmondani, mi a megfejtés, csak arra kell gondolni, hogy egy ilyen esetben az alap geget be is kell foglalni valami keretbe, valamivel folytatni kell a sztorit. Vagy ha nem, akkor teljesen más irányt fogva el lehet menni egy elidegenítő vonalat is lehet követni, az megint más formai megoldást kíván. Ez a döntés a te döntésed, csak meg kell hozni. Az alma varrva így most még nincs kész szerintem. (hegyi)

Hazafelé

Egy álló formátumú képet látunk, valószínűleg egy park sétányát, ahol egy idős ember egy szatyorral sétál a fák között, és látjuk azt is, hogy az utat már lehullott levelek borítják, tehát megvan az utalás az őszre, ráadásul egy enyhe ködös-párás helyzetben vagyunk. A fák között átszűrődő párarétegekből is látszik, hogy ez egy őszi felvétel. Ami egem egy picit zavar az a kép jobb oldalán ez a kilyukadás, nemigazán értem, hogy az alkotó miért azt választotta, hogy ide a fa oldalához áll, itt az út szélére és onnan fényképez skurcban, hogy miért ez a döntés. Mert így most a jobboldali fák között ki lehet látni, és ez úgy elviszi a tekintetet; ahogy elkezdünk barangolni a képen a fák tetejénél, nézzük a bácsit, ahogy ott bandukol, de mindig valahogy oda jobboldalra húzódik a tekintet, onnan várnánk valamit, és ez egy feszültségforrás. Úgyhogy nekem ez nem igazán indokolt ebben a helyzetben, mert nem elég határozott a döntés. Mert ha azt mondom, hogy igen, ott valamilyen drámai történet elkezdődik a fákon kívül – utalhatnánk itt a Nagyítás c. filmre – hogy ott kereshetnénk a megfejtést, mintha egy Agatha Christie regényben elrejtve találnánk a megoldást – de ebben én ezt a megoldást nem látom, úgyhogy segítséget várok a Feritől, hogy mi az oka ennek a döntésnek. Én ezt most nem látom, és noha az ősz leckére abszolút el tudom fogadni, de ettől nekem maximum két disznós kép. (hegyi)
értékelés:

Én és a strucc

Sokáig kellett gondolkodni, mi is a strucc a képen, mire az árnyékot felfogtuk, hogy ez egy utólagos manipuláció vagy más eredménye ez a forma, nem tudjuk megmondani. Egy képi geget látunk, ami akár lehetne egy történet kezdete vagy vége akár, most ebben a formában egy geg, egy megfigyelés. Kompozícióját tekintve ez a kép is dől jobbra, a két szélen futó perspektívát érzékeltető hídkorlátok rántják össze ezt a képet. Talán ha a két szereplő közelebb jön a kamerához és így az árnyékok is képhatárig tudnak kerülni az alsó szekcióban, akkor még erősebb lehet a formai játék, ráadásul a valós és az árnyék közötti humorhelyzet is erősödhetne. (szőke-hegyi)
értékelés:

Repülés

Egy jól megoldott trükkfelvétel tanulmányt látunk, hogy ez a zoom használatával vagy elektronikus úton készült, a végeredmény szempontjából mindegy. Annyi hozzáfűzésünk van, hogy az ősz lecke feladata, a cím és a kép most nem találkozik, hiszen a cím a repülésről szól, a kép a zuhanást mutatja vagy valami robbanásszerű állapotot, miközben a színek akarnának az őszre utalni, de az ősz nem ennyire dinamikus, hiszen épp az álomra, a télre, az elmúlásra készülődő helyzet, amit ez a kép épp fordítva szeretne dinamizálni. Ezen felül azt is érezzükEzt a munkát tehát mint technikai játékot áttennénk a szorgalmiba és Ferit kérjük, hogy ismételje az ősz leckét. (szőke-hegyi)
értékelés:

Végállomás

Nagyon jó ötletet talált magának Feri ezzel a képpel, mint egy modern veszternfilm, a főhős szembeszáll a gépszörnnyel, tehát a történet jó. A képi megoldásnál tennénk néhány javaslatot átgondolásra, ami a későbbiekben erősítheti az üzenetet. A kép egy fekvő formátumú kompozíció, ami láthatóan jobbra dől, de ezt a dőlést nem húzza vissza egyetlen képelem sem, vagyis a dőlés dinamikai játéka nincs kihasználva. Ha a főhős picit oldalra billen, épp annyira, hogy ne essen le a sínről, tudjuk, hogy ez nehéz instrukció, főleg, ha az a vonat szemben halad vele, sok időnk nincs a képet elkészíteni, de érdemes volna ezzel a formai balansszal élni, mivel így most a kép horizont dőlése nem indokolt. A másik, hogy Feri a talp leckére küldte ezt a képet, amit akkor tudnánk maradéktalanul elfogadni, ha a kamera nézőpontja a sín magasságában lenne. Nem egyszer előfordul a beküldött munkáknál, hogy a nézőpontnál az úgynevezett béka perspektíva lenne a megoldás, de mintha nem akarnátok lekucorodni, letérdelni vagy guggolni. Nem szabad félteni a ruhát, hogy koszos lesz, a kép érdekében a fotósnak néha lehetetlen helyzetből kell dolgoznia. Ez a munka ezek miatt egy disznós, ha Feri egyetért, érdemes lenne már csak az illusztrálás és gyakorlás miatt is megismételni ezt a felvételt. (szőke-hegyi)
értékelés:

Jövőkép

Az alap felvetése a képnek nagyon jó és érdemes a továbbgondolásra. A megvalósításnál vannak kérdéses pontok. A kép dinamikai alapképlete a plakát és a nézőként megjelenő gyerekek között történik. Emellett az alkotó egy erősen döntött perspektívát választott magának, hogy összerántsa a kompozíciót. De ez a döntött felvételi forma még több odafigyelés igényel, mert ha nem látható indoka annak, amiért megtörténik ez a választás, akkor esetleges lesz a megoldás. Ezek az elforgatások mindig a képkerethez, a képhatárokhoz képest értelmezhetőek, ez az, ami az egész helyzetet indokolni képes. Ha a képhatárokat is vonalakként fogjuk fel, akkor egy geometriai ábra jön létre, és ennek stimmelnie kell. Itt erős jelzés a fém vagy fakeret, ami átlósan fut és szabdalja a képet kisebb részekké. De ez a vonalrend nem találkozik sehol sem a képhatárokkal úgy, hogy abból új geometriai megfejtés jöjjön létre. A másik a kompozíció. A fő alak a kamerába néző női fej, hisz a többi plakáton jelentkező emberi test csak torzóként van jelen. De a két gyerek nem ezzel a fejjel kommunikál, a fiú a félbevágott nővel, a kislány talán a gyöngysoros fiúval. Ez is elfogadható lenne, de akkor ehhez az egyenes komponálás lenne a megoldás, hogy ezek a ritmusok, a kisfiú-nő, kislány-férfi, női fej-néző párosokból kialakulhasson valami történet. Ezen felül a két gyerek erősen szélre sodródva, vágva van, tehát összességében a kép jobb és bal oldala kettéválik, nem köti őket össze a kompozíció. Ha Ferinek van módja, foglalkoznia kellene ezzel a helyzettel, akár a konkrét hely megtalálásával és ott kivárással vagy instruálással újra beállítani ezt a történetet a fentiek kipróbálásával. (szőke-hegyi)

Pihenőhely

Ahogy ezt már egy előző képnél is felvetettük, ez a fotó jóllehet egy tagja lehetne egy képriportnak is, a riport leckére is el tudnánk képzelni mint a sorozat darabja. Ugyanakkor Ferinél, mivel igenis azt kell mondjuk, hogy Feri tudja, hogy mi az a kompozíció, mi az a tónusjáték, ezért itt bizony néhány komponálási és vágási problémával találkozunk. A szék árnyéka ebben a helyzetben, mivel a szék a lírája a képnek, rajta kell hogy legyen, vágás nélkül, és ha azért vágta el Feri, mert bal oldalon valami rendezetlenség volt, akkor ez megoldható, hogy exponáláskor úgy helyezkedik a fotós, hogy a helyzetben a főszereplő valóban főszerepet kaphasson, és úgymond legyen levegője, tere ahhoz, hogy ezt a főszerepet el is játszhassa. A kép minden bizonnyal úgy készült, hogy Feri kiszúrta a széket a zebrán - valószínű valamelyik városi bringás megmozdulás lehet az esemény - és várta, hogy megtörténjenek azok az események, amik a képbe szerinte fontos, hogy behívódjanak. Ott az elmosódott bicaj, ami zseniális, ott vannak a járókelők lábai is, tehát minden esélye megvan, hogy ez a történet elmesélődjön, csak a főszereplő lett amputálva. Ezen kívül az egy kérdés marad számunkra, hogy vajon miért dől az egész kompozíció, hisz a zebracsíkozás éppenhogy azt kívánná, hogy egy picit ellenoldalra billenjen a dolog. Apróság: a székhez hozzá lehet ám nyúlni exponálás előtt, a gazdája biztos megengedte volna, tehát akár egy picit lehetett volna rajta fordítani. Ennél a munkánál sem mások a szabályok, mint egy klasszikus csendélet esetében, ezért is szeretnénk, ha minél többet foglalkoznátok a csendélet leckével, hogy nyugodt otthoni körülmények között ezeket a kompozíciós helyzeteket le tudjátok modellezni és gyakorolni. (szőke-hegyi)
értékelés:

Te is csak kirakat bábu vagy!
Te is csak kirakat bábu vagy!

Egy kirakatot látunk, lehet, hogy külföld, de itthon is lehet, nem tudom így értelmezni, de egy kirakat valamilyen szöveggel, és mögötte egy bolt látható, annak a belseje, és feltehetően fiatalok is, akik nekem úgy tűnik, hogy nem kirakati babák, hanem hús-vér emberek, és ennek a képnek talán ebben is rejlik a humora vagy iróniája – írja is itt a Feri, hogy te is csak kirakati bábu vagy. Tehát ez a fajta kettősség az izgalmas a képen, és ez egy picit akkor lett volna izgalmasabb, ha egy olyan szöget keres a Feri, ahonnan többet láthatnánk magából a termékből, amiből a kép bal szélén láthatunk is, hogy jobban összekapcsolja ezt a valós bábu-helyzetet ezekkel a fiatalokkal, és akkor talán elsőre jobban lejön az a poén. Ráadásul így a középső figura szemét a betűvel kitakarta, és ha ez a szem tud velünk kommunikálni, akkor sokkal jobban él a kép – noha tudom, hogy valószínűleg direkt komponálta így a képet, de ezzel pont ezt a játékosságot fékezte le. (hegyi)

Vattacukor

A kommentárok alatt ment egy filozófiai vita, hogy a vattacukor a fontos, vagy a vattacukor-készítés; én ragaszkodom ahhoz, amit ott is írtam, hogy nekem a vattacukor sosem volt a kedvencem, de a készítése a mai napig is elbűvöl, és még most sem értem teljesen, hogy hogyan készül. Ugyanakkor mivel a döntés a képnél ugyanerre vonatkozik, hogy a vattacukor készítése a fontos, gondolom a Ferit is gyerekkorában izgatta ez az egész, ezért fontos az, hogy ezt a tevékenységet hogyan ábrázoljuk. Itt látunk egy nyolcszögletű készüléket, és ez a készülék nagyon esetlegesen van vágva, semmi nem párhuzamos semmivel, tehát még véletlenül sincs kiválasztva egyik oldala sem, hogy na akkor ahhoz képest fogjuk a képhatárokat beállítani. És igazából ez nem indokolt, tehát a tevékenység nem megy olyan gyorsan, hogy ha egyszer odaengedte a bácsi a Ferit, akkor már be lehetett volna ezt állítani rendesen. A másik meg az, hogy ugye ennek van egy folyamata, és nem tudom, hogy az-e a legjellemzőbb, amikor a fehér vattacukor a fehér háttér előtt beleolvad. Ezt viszonylag gyorsan forgatják, és annyira elég hosszú az expozíció, hogy ezt érzékeljük is, és ez jó, hogy vannak bemozdulások ezen – de annyira beleolvad a háttérbe, hogy a struktúrája nem jön ki. Nem tudom, hogy ha feljebbről fényképezi a Feri, akkor ez mennyire jön ki, de nem biztos, hogy ennek a tevékenységnek a legjobb pillanatát kapta el. Úgyhogy én ezt a gyermekkor leckére abszolút elfogadom, mert visszavisz minket élményében a gyermekkorba, engem legalább húsz évvel – höhöhöhö [Szőke] – na jó, harminccal [Hegyi], de a megoldás az nem tökéletes, azaz egy malacot tudok megadni. (hegyi-szőke)
értékelés:

Hoppá
Egy kirándulás pillanata

Háromszereplős képet látunk egy élethelyzetben, amikor egy kisgyereket a szülők átsegítenek egy vízfolyáson. Ez a történet lényege, ha a konkrétságában nézzük. Ha a kompozíciót nézzük, akkor kép jobb és bal oldalán egy-egy fekete formát látunk, a közepén pedig egy fehértől a szürkéig terjedő tónusú másik formát, egy jó beosztású, tömegében és dinamikájában is jó eloszlású képet láthatunk. De miért nem három disznós ez a kép, kérdezheti majd Feri, amikor látja, hogy ez csak kettő. Azért, mert a kompozíciónál nagyon jól megfigyelte ezeket a formákat, azaz nagyon jó az anyának a képből kisiető lábát felhúzó forma - csak nagyon szűk. A bal oldalon szűkre vágta, nagyon elvékonyodik ez a forma, nagyon kikönnyül. A másik oldalon, ahol feltételezzük az apafigurát látjuk, szintén nagyon jó a meglátás, hogy ő még a vízfolyás másik oldalán van, tehát a képnek van egy dinamikai előtere és háttere, és ezzel a dinamikai mozgás, a térbeliség az megvan a képen, ugyanakkor megint itt a kép tetejénél is a vágással van baj, a kislánynak a térdébe belevágtunk, és ettől a vágástól nincs összekötve a három forma. Nem arra gondolok, hogy lássuk a kezeket, hanem arra, hogy a tömegek kötődése, vagy a tömegek súlyozása jelenjen meg. És ezért két disznós ez a kép. (szőke)
értékelés:

Összekötve
Én vágtam el a köldökzsinórt, de nem tudom sikerült-e.

Nagyon jónak érzem azt, hogy az alkotó modellválasztásai jól működnek, hisz egy olyan különleges kapcsolódást és pozíciót lehet itt látni, amihez nagyon nehéz lenne instruálni, tehát ha itt nem lenne ilyen ősbizalom a szereplők között, akkor bármit tehetne az alkotó, hogy a kislány a lábát tegye a csípőhöz vagy ne, vagy működne, vagy nem. Ennek nagyon örülök, hogy egy ilyen szép mozgás látható itt. De ha már időt szánok erre és ilyen csodálatosan meg tudom mutatni az emberi történetek kapcsolódását és a háttér is aránylag jó, mégis érdemes lett volna a testekkel játszani, fátyollal, valami lepedővel, érdemes lenne megismételni magát a játékot, úgy gondolom, hogy ez a helyzet a belső történetükben reprodukálható, megszokott helyzet, és azt mondom, hogy az óvó női test formáival még játszanék, az anyai hát ívével, és ott a deréknál a ruha ezt megszakítja, tehát jó volna még variációkat kipróbálni, a testet még jobban használni. Megvan a 3 disznó, de érdemes lenne ebben az irányban mozogni. Igen óvatosan kérdezem, félénken, hogy persze ez mind a hármótok döntése, de ez a kép igazából aktban lenne fontos. Pontosan azért, mert a textilekkel ez most picit mellébeszél. Nagy hagyománya és kultúrája van ennek, és amint meglátod magad előtt ezt a két gyönyörű testet, látni fogod, hogy szinte kiált az aktért. (szőke)
értékelés:

Félúton
Tavasz Dalmáciában:)

Tulajdonképpen szeretem ezt a képet, mert 1973 április másodika délután 13 órakor készült képet látjuk, majdhogynem azt mondhatnánk erre a teljesen a hetvenes éveket idéző képre, hogy akár az Új Tükör egyik képriportja is lehetne, már ha mond ez még valakinek valamit. Érdekes, és ezt talán mondtam is a Pedellusnak, hogy vajon miért van az - nem baj ez - hogy sokszor idéztek 10-20-30 évvel ezelőtti időt megidéző képet, és érdekes, hogy ezeket a retro érzeteket főképp fiatalok küldik be, de mégegyszer mondom, ez nem baj.
A képről annyit, hogy nagyon szeretem rajta az emberi párost, akik a napközi után a fiú még a német nyelvleckét elolvassa, a kislány pedig egy mikroszkopikus felvételt vizsgál a nadrágszáron, szóval nagyon szép az egész és egységes az emberi pár együttléte. Ami picit zavaró, az a bal oldali lépcsőformák arányítása ehhez az emberpárhoz. Persze ezekben a szituációkban ha a fotós beleszól, hogy ugyan, üljetek már picit odébb, nem biztos, hogy nem töri meg a varázst. Mindemellett ezt figyelembe véve kapja meg a 3 disznót, mert emiatt a kompozíciós bizonytalanság miatt ebben az esetben nem vonhatunk le malacot. (szőke)
értékelés: