Ez egy nagyon erős üzenet. Néhány képpel ezelőtt valaki már küldött egy ilyen tengerpartos élményt, és Munkácsi Márton képét tudnám mondani, ami szintén egy kapcsolódási kép lehet. Ami ebben izgalmas, nem csak a fényviszony, és nem csak az, hogy tényleg, mint egy fal, magasodik ide ez a hullám, és mint egy nagy cunami, próbál ide ránk borulni, hanem az, hogy itt három szereplő van a képen, és a három szereplőnek van egymáshoz való viszonya, és ez a viszonyrendszer nagyon jól érzékelhető. Van két felnőttünk, és van egy gyerek. A két felnőtt áll a kép bal oldalán, a múltban, és a gyerek a kép közepéből már kibillentve, és mutat is a jövő felé. Nagyon izgalmas ez az üzenet, nagyon jó, hogy jelképszerűen belekerül ebbe a képbe. Ez a jelkép az, ami az emberben felkelti a kíváncsiságot is, és egy kicsit a szorongást is, és egyből átérzi azt a helyzetet, amit az a két felnőtt érezhet. Persze, lehet, hogy ez egy vidám szituáció volt, és volt a még egy negyedik szereplő is, aki mondjuk, a kisfiú felé mutat, de mégis azt gondolom, hogy amit most kaptunk, ebben a kivágatban, ebben a komponálásban, ez a történet nekem az útrabocsátásról beszél, arról, ahogy az ember a gyereket elengedi az első lépéseinél a nagybetűs életbe. Ott állunk a parton, figyelünk rád, de neked kell megküzdened az elemekkel, abba a folyóba, abba a tengerbe neked kell belegyalogolnod, nem segíthetünk tovább, nem adunk mankókat a hónod alá, hanem neked kell megtanulnod járni. Nekem ez van ebben az üzenetben. Kompozícióban talán a kép fölső részéből, az ég részből én valamennyit levettem volna, talán egy ujjnyit, és akkor még fókuszáltabb lenne ez az egész, de tökéletes leckemegoldás, köszönöm szépen. (hegyi)

Lehetne ez akár makrofotó is, annyira kicsi tárgyakkal dolgozunk. Nagyon szépek a színek és a formák. Talán kompozícióban mondanám azt, hogy valamennyit még kellett volna erre odafigyelni, dolgozni ezzel, mert ezeket a flekkeket biztos, hogy meg lehet találni ezen a kövön máshol is, úgy, hogy ez a fa, és az ő árnyéka ne dekomponáltan a kép jobb oldalára kerüljön, hanem ő indítsa ezt a történetet. Így most olyan mellesleges a dolog, hogy úgy véletlenül odakerült. Egyébként maga az üzenet teljesen rendben van. (hegyi)

Két ok van, ami miatt ez a kép izgalmas. Az egyik az a fénytani helyzet, amiben Vera ezt a képet elkészítette, gondolok itt a háttérben lévő felhőkre, vagy, ha megnézzük, pont annál a résznél, ahol ezek a kékes felhők vannak a háttérben, a fa levelein is megcsillan a fény, és ez nagyon jól elválasztja egymástól ezt a két formát. Másrészt, ami izgalmas, a folthatásoknak a szerepe. Miközben a kép közepén van egy jellegzetes fa forma, eközben a kép két oldalánál egy-egy torzó, egy-egy sziluettes fa részlet is megjelenik, és ezek a maguk formáival és tömegükkel dinamikát visznek ebbe a képbe. Attól, hogy dőlnek a fatörzsek, attól, hogy ez az egész ellenpontként dolgozik a dőlés irányával, mint tömegelhelyezés, ez egy izgalmas kérdés lesz. Nem tudom, hogy figyelt-e meg valaki már ilyet, amit most mondani fogok főleg férfiakra igazak, ha saját magamat megnézem, akkor tusolás után az ember hasán a szőr hasonló kis formákba, csomókba tud összeállni, mint az a fa, amit a kép közepén látunk. Ez is egy nagyon érdekes dolog, hogy akár, ha elvonatkoztat az ember, akkor ezt az egész formai játékot át tudja transzponálni magában, és ennek is segítsége az, ami a háttérben történik. Van ebben valami olyan izgalmas játék, ami túlmutat önmagán, túlmutat azon, hogy itt egy őszi, vagy egy kora tavaszi helyzetet látunk, lényegesen többet kapunk, és ez a színekkel, a formákkal és a fényekkel való játéknak köszönhető. (hegyi)

Kedves portrét látunk, mindazzal együtt, hogy az idő múlásáról beszél a kép, de mindezzel együtt a szeretetről is. Attól függetlenül, hogy az idős kor milyen jeleket, és milyen nyomokat hagy az ember arcán, megmaradnak azok a gesztusok, amik igenis fontosak. Még akkor is, ha Jucika néni a portré elkészítéséhez nem készült nagyon neki, nem tette be a protézisét, nem csinált valami extra kontyot a hajával, talán ettől válik az egész őszintévé, és keresetlenné. Amire figyelnék, az a háttér. Nagyon jó a játék azzal, hogy háromféle szürke tónussal dolgozunk, de akkor nem szabad ennyire szűkre vágni a képet, kicsit többet kell adni a háttérből, hogy ezek a ritmusok jobban tudjanak érvényesülni. Egyébként szerethető kép, bár tőlem távolabb áll, hogy ennyire naturálisan ábrázoljak egy portrét. (hegyi)

Akárhányszor megnézem ezt a képet, ami a varázsablakban visszatükröződő fényjelenséget és felhőket illeti, mindig azok a régi amerikai tévék jutnak eszembe, amik nagy fadobozok voltak, viszonylag pici képernyővel, és talán 2-3 tekerő volt a képernyő aljánál. Az élmény ez, még akkor is, ha ezek még akkor fekete-fehér tévék voltak. A leleményesség ezekből is színes tévét tudott csinálni azzal, hogy különböző fóliákat ragasztottak a képernyő elé, és akkor volt kék ég meg zöld fű. Igaz, hogy mindig kék volt, meg zöld, a riporter haja is kék volt, meg a pólója zöld, de kicsire nem adunk. A kép két részből áll. Az egyik része viszonylag jól dekódolható helyzet: a garázsablak. Ha ezzel kezdek el foglalkozni, akkor nem biztos, hogy a varázslatos szó jut elsőre eszembe, még az is lehet, hogy ebben nekem több a thriller-élmény, mint a varázslat, de mindenképpen vonzó, nagyon figyeli ezt az ember. Ennek ellenpontja a kép másik oldala ahol gondolom, ennek az épületnek lehet a folytatása, nagyon sötétben van tartva, valami növényzet is van ott, és az egy másik titok. Olyan, mintha ez a két rész feleselne egymással, mintha két történetet mesélnének: az egyik a jó történetet, a vidámnak tűnő történetet meséli el, a másik a kicsit ijesztőbbet. Azáltal, hogy ez a kettő egy képen szerepel, a feszültség is erős. A mostanában beküldött Vera-képek közül nekem ez a legizgalmasabb kép, pontosan attól, hogy folyamatosan, dinamikusan mozgatja a szemet. Figyelek arra, hogy ki fog előugrani a háttérből, várom, hogy mikor nyílik ki ez az ajtó, és mozdul el ez a nyugalmat sugárzó felhő, és kit és mit fogok meglátni az ajtó mögött. Izgalmas, köszönöm. (hegyi)