Vaníliaillatú volt. :-)

Ebben a kategóriában mindamellett, amit a pedellus mond, (hogy az elhelyezésnél a tárgyak súlypontozásán lehetne finomítani) az is izgalmas, hogy bátran egy keleti, japán szemléletű megközelítésbe fog. Például azzal, hogy a tálba, amibe elhelyezi a tárgyakat, nem látjuk a teret, amiben ez elhelyezkedik és ezt úgy értelmezzük, hogy ez nem meggondolatlanság, hanem ez kiemeli, körbevágja, a levegőbe helyezi ezt a történetet és ez felerősíti a ritmikai játékát a képnek. Egyértelmű, hogy a sötét háttér segít a gyökerekkel indákkal elhelyezett ritmusnak, felnagyítja az ornamentikális kis törések jelenlétét, ez egy nem hibátlan de jó irány, azt is javasonlánk, hogy Nóra nyugodtan próbálkozzon ebben a kategóriában anyagokkal. (szőke)
értékelés:

Csak csendben, kérdőjellel merem a csendélet leckére küldeni ezt a képet. Ha nem az, hát nem az, akkor vágy. Vagy szorgalmi. Vagy a barátom. Vagy valami. :-)

Itt egy vízicsikó szárított formáját látjuk és nagyon szép a kiégetett fényben az oldalról érkező fény miatti árnyék, és nyilván amiatt, hogy a tüskék elemelik ettől a rusztikus felülettől ezt a kis szárított állatot, az egész fura, misztikus hatást mutat, és jók az ívek, mint egy régi barokk hangszer nyaka, ez jól erősödik. Ez nem igazán csendélet, mivel Nóra szabad kezet adott szinte, hogy melyik leckébe soroljuk, a csendéletet nem teljesíti, de a vágyat igen. Nagyon szép a kép, megkapja a 3 disznót, de a csendéletet ne hagyd békén, Nóra. (szőke)
értékelés:

Leánykökörcsinek a domboldalban.

A kép a Dél-Dunántúl virágkultúráját ábrázolja a téli időszak utáni világból, amiben a kettős szimbolika, a női és férfi szerep jelentkezik, átlósan metszi a képet a hegyoldal, de nem ez a bajunk. Hanem az, hogy Nórától már nagyon összetett és összefogott képeket láttunk és úgy érezzük, hogy azon kívül, hogy megvan az élmény a makróval a virágok különböző texturájával, és ebben az üzenetben a legizgalmasabb az, hogy a természet milyen hihetetlenül érzékenyen és érzékien hozza létre ezeket a csodálatos formákat, de azt kell mondjuk, hogy beszorultunk egy határmezsgébe, mert egyszerre egy tájkép és egy mikroközeg megfogalmazását látjuk. Értjük, hogy ez a virág ott van a mezőben és kibújt a füvek közül és ezt is szeretnénk üzenetbe foglalni, azt is értjük, hogy olyan kompozíciót keresünk, ahol jó a ritmikája a képnek, alapvetően ha ez egy dolgozat lenne, azt mondanánk, hogy teljesen jól megoldódott minden elhelyezés, nem borul a kép, jó az egész. De a problémánk az, hogy ha az Estiskola irányaihoz visszatérünk, akkor azt mondtuk, hogy mindenkinek a munkáját igyekszünk önmagához mérten tárgyalni és itt az a bajunk, hogy azt érezzük, hogy van egy izgalmas észrevétel a virágokkal kapcsolatban, ugyanakkor nem tud revelatív lenni a történet azért, egy, mert benne van zárójelben, hogy láttunk már ilyet, kettő, mert ez a kép rendben van, de nem lép túl azon, hogy bármilyen naptárfotóként működhetne, merthogy Nóra alkotásaiból tudjuk azt, hogy ennél mélyebb értelmezésű munkákat is küldött már. A harmadik probléma az, hogy a 12-es lecke, a tavasz, tehát a 9-es utáni leckék nem véletlenül hagzottak el hívószavakkal együtt, merthogy azt szerettük volna elérni, hogy összetettebb, átgondoltabb filozófiát, mélyebb tartalmat is próbáljunk képet megfogalmazni, amiben az alkotó 100%-osan benne van. Itt pedig azt érezzük, hogy elkészült egy feladat, de nem azon a szinten van, amit a tavasz lecke hordoz. Egyszerű dolog a tavaszt egy nyíló virággal ábrázolni, de ezt az egyszerűsítést kellene elkerülni, ez így egy konvencionális megoldás. Egy disznó jár a meglátásért. (szőke)
értékelés:

Akarom - elérem - jó lesz nekem?

Megpróbálom egy picit máshonnan megközelíteni a képet és nem elsősorban a figurális jeleket használni kapaszkodónak, hanem azt az óriási fehér felületet, amely a kép fölső részén egyöntetően az egész képet átfogja. Mivel az álló formátum alsó szakaszában felfedezhető egy ember fejének alulnézeti kompozíciója és ehhez tartoznak számunkra megszokások, azt kell feltételeznünk, hogy ott fenn az az ég. Lehetnének a felhők is, de még azokat a részeket sem látjuk, hanem egy nagy csupasz fehér mindent kiégető részt és a kép is úgy van komponálva, hogy az arc, amit nem látunk, hanem a mélyből figyeljük, akár repülhetne ebben a tejfehér égben, talán mondhatnánk azt, mint egy szemüveges angyal. Ha ezt el lehet fogadni, akkor azt mondom, hogy a Zsolttal való beszélgetésből is az szűrhető le, hogy kellene a tónusokkal játszani, mert ha ebben az éteri, tündérszerű égben repül ez az angyal, akkor talán még jobban kiégettebb lehetne az áll és az áll alatti szürkék világa, hogy még ragyogóbb és égetőbb legyen az a fehér, ami a kiégettségével határozottan jelen van, mert ha megnézzük a szemüveget, akkor az csak egy vonal rajzként érzékelhető és magát a lencsét nem is látjuk, annyira kevés részlet marad meg, szinte csak a haj kis szálai, amiket látunk. Tehát az egyik út az lehetne, hogy még radikálisabban még expresszívebbre, kiégettebbre kellene venni a bőrfelületet, vagy esetleg pont ennek az ellentétét megpróbálni, hogy még drámaibbra, még statikusabbra venni a kép alját, ahol mint egy ilyen földből kiamgasló hegy, egy nagy sötét monumentumként legyen a kép alján. Nagyon jó a kompozíció és izgalmas a felvetése a képnek. (szőke)
értékelés:

A köldök csak szünetjeleket ad, a tavasz visszabújt a medve barlangjába, én meg talpaltam eleget a hétvégén, így ez most egy szorgalmi.

Hát... ez egy életjel, amit nagyon köszönünk, és életjelnek éppen jó is, fotográfiai szempontból nem tudjuk elemezni. (szőke)

Színház az egész világ...

Itt is igazából azt mondanám, hogy nem érdekel a hozzáfűzés, amit ír Nóra. Azzal, hogy ilyen közelségbe hozza ezt az igazán intim testrészt, amit olyan kevésszer láthatunk, szinte csak a privát életünkben a párkapcsolatainkban, és annyira leleplezőek tudnak lenni az intim helyzetekben ezek a testrészek, akkor azt mondom, hogy bárkinek is a talpa ez, ahogy elkapja a fotós ezt a lépést, ezt egy jó kompozíciónak tartom, szerethető munkának. Azért ha Nórával kávéznánk valahol, akkor megjegyezném, hogy igen, jó az irány, de menj még mélyebbre, még bentebb az álmodásban, vagy a belső keresésben, szimbolikákban. (szőke)
értékelés:

Rendhagyó kokárda köldökként aposztrofálva.

Sok mindenre asszociálhatunk a képről, lufira, de óvszerre is, ha nagyon akarjuk kokárdára is a két masni miatt, de ezek az asszociációk mind-mind másfelé visznek minket, nem a lecke megoldása felé. Értjük a fájdalmat, értjük az áttételt, de ez nem a köldök megoldása. Képként érdekes, izgalmas, de minden, ami ehhez hozzá van téve, az már egy olyan asszociációs rend, aminek értelmezését nem szerencsés a nézőre hárítani. Lehet persze ilyen asszociációkban is létezni, de ez eltávolít a lecke megéléséhez. A tehetségetek egyértelmű, de megkerülitek a leckét. Ha letisztult formákkal dolgozna a kép, lehetne a köldök asszociációja is.
   Talán meglepő lesz, amit mondunk. Minden leckénk portré, nem csak az első három. Az is rólunk mesél, ahogy egy csendéletet megélünk, az is, ha megmutatjuk, mit jelent nekünk a barátság, vagy a mozgás. A leckék megoldásaiban arra szeretnénk ha törekednétek, hogy a saját viszonyulásotokat éljétek meg, mutassátok meg a nézőnek. Ebből a képből ebben a szerkesztésben Nóráról nem tudunk meg sokat, nem látjuk, nem érezzük az ő viszonyát a köldökhöz, ahhoz, amit a köldök megszemélyesít, jelent, amihez a hívószavakat mondtuk. Ez a lufi forma is lehet ilyen megoldás akkor, ha a zavaró, nem erről mesélő jeleket rendbetesszük. Ez a kép nem a kokárdáról szól, és nem a köldökről, ebben a formában ez egy érzelmi, szexuális töltetű kép a fekete és vörös formák játékával. A képzőművészetben használt formai és színbeli megoldások ugyanúgy, ahogy a népzenében, vagy a versekben, határozott kijelentéseket tesznek abban az értelemben, hogy a színek és formák férfi vagy női princípiumokhoz köthetőek-e elsősorban. Ez a motívumrendszer tehát ebben az értelemben működik tökéletesen. Ezért két disznó, mert csak az üzenet irányát kell pontosítani. (szőke)
értékelés: