Nórának egy újabb björkös képét láthatjuk, akár az is lehetne a megfejtés, hogy ha Björk, akkor Izland és ott meg hideg van, de persze ennél kézzelfoghatóbb az a kapcsolat, ami Nóra és az ősz között felfedezhető a képen. Az alkotó segít azzal, hogy felhúzza a szája elé a pulcsit, olyan erősen húzta, hogy letört a kis pilinckája is a zippzárnak, de az igazi és jellegzetes mégiscsak a fények megjelenése, azoké az élesedő, egyre jobban keményedő fényeké, amik a tiszta téli reggelek sajátjai. Talán annyiban lehetne kekeckedni, és mivel Nóra régi motoros, ezért egy malacot most a karámban is tartanánk, hogy az üzenet megkívánná azt, hogy a szem jól látható legyen, sokkal inkább fontos lenne, mint a kiégett homlok, vagyis az alkotónak keresnie kellett volna egy olyan helyet, ahol ezek a fények a szemébe tudnak reflexelni. (szőke-hegyi)
értékelés:

vonaton utazva fényképeztem

Egy fekvő formátumú képet látunk és azt kell, hogy mondjuk, hogy ez a kép jól ábrázolja a mozgást, a füstpamacsként jelentkező elmozdulások jól ritmizálják a képet, miközben a háttérben megjelenő házak a térélményt is megadják. Talán abban lehetne a továbblépés iránya - miközben azt be kell látni, hogy egy ilyen kép elkészítésekor a véletlennek igen nagy szerep jut, hiszen nem lehet pontosan kiszámítani azt, hogy mi fog a képen megjelenni - hogy a kép jelenlegi kettes tagozódásába az alkotó becsempészi a harmadik síkot is, a közelit, ahol akár a vonatablak belső oldalán megjelenő tárgy, tükröződés, akár valami személyes holmi szintén élesben dinamizálhatná a történetet, kialakulhatna egyfajta viszonyrendszer a belső és a külső történet között, a szemlélődés amit most látunk, gondolati síkon is éreztetné az alkotó attitűdjét. (szőke-hegyi)
értékelés:

Igazából nyárutó, de még nem ősz. Valahogy nekem ezen a képen ott zsong egy augusztusi nyári délután összes hősége, hangulata...

Ugye a Feszty-körkép ami dolgozik ezzel a különleges panorámatechnikával, ami egy nagy és áttekintő, hosszú történetmesélésre használható elsősorban, és a XIX. század fotográfiája nagyon szerette, ahol az egész felvidéket nem tudom hány beállításban körbefotózzák, vélelmezem, hogy itt nem erről van szó, hanem utólag kapta ezt a szerkesztési módot a kép, de mégiscsak ezek a marhák, amik ott vannak a szabadban, a mesei elbeszélése történik, tehát ez a pannó-szerű kompozíciós forma jót tesz, jól aránylik a háttérben lévő fák zöldje az előtérben lévő sárgás, kiégett fűszálak, és a szinte horizontszerűen jelentkező szürkemarhák, egy picit talán én az arányt annyiban módosítottam volna, hogy a tetejéből, a zöldekből vettem el volna, és hagytam volna rá az elejére, hogy itt az ökörfarkkórók meg a szamárkórók meg nem tudom mik, az előteret beindítsák, de jó, és így is megvan rá a három disznó. (szőke)
értékelés:

Idegen civilizáció

Idegen civilizáció... egy nagyon érdekes képet látunk, engem egy kicsit a Pirx kapitány kalandjaira emlékeztető megoldás, amikor tudjuk, hogy a televíziózás korai korszakában készített sci-fi volt, amiben a hajszárítótól kezdve a sótartóig a film alkotói mindent megpróbáltak háztájiból felhasználni, hogy ezeket a tárgyakat más kontextusba, más megvilágításba helyezve létrehozható az az illúzió, mintha az űrben vagy a jövőben járnánk már. Kicsit ezt érzem ennél a képnél is, mintha akár a Hold felszínén [telehold van ma, tudtad?] egy űrjármű próbálná felfedezni ezt a közeget, tehát egy nagyon jó játékot hoz létre az alkotó ezzel a képpel. Ami számomra egy picit kérdéses, hogy ha megfigyeljük ezt a helyzetet, és eljutunk oda, hogy kiválasztjuk a helyszínt, a szereplőt, akkor ahhoz, hogy az illúzió tökéletes legyen, minden olyan zavaró elemet ki kell tudnunk venni, ami esetleg most ennél a képnél megjelenik. Gondolok itt a jobb felső sarokban lévő törött formára, az íves formák stadionszerű megnyilvánulásánál a kép közepén áthúzódó egyenes valami faágdarabra – tehát ezeket a problémás helyzeteket ki kell tudnunk már a kép készítése előtt szedi ebből a környezetből. Ennyi manipulásása a környezetnek szükséges lehet, hogy az az üzenet jel/zaj viszonya javuljon. Egyébként a kép az nagyon tetszetős – bár nem igazán tudom eldönteni, hogy miért a mozgás leckére érkezett, persze lehet azt mondani, hogy ez a hangya ez mozog a képben, de én ezt a szorgalmiba áttenném, és úgy az egy disznó megvan rá. Én azért a Nórát arra sarkallnám, hogy próbálja meg ezt a világot magában feldolgozni, mert ahogy a munkáit nézem, őt izgatja ez a fajta helyzet, de akkor pontosan az előkészületek koncentrálásával kell úgymond a gyakorlással segíteni. (szőke-hegyi)
értékelés:

Nagyon izgalmas az, ahogyan a három ujj körbefogja ezt a kis kelta nyakéket, ezt a formát, és a makróvilágban felfokozott értékeket képviselnek az emberi test részei, és a kézzel készített ékszer, amelynek valamilyen kis madzagja is felfedezhető még itt a kép alsó részén. Egyértelműen a kelta motívum itt a fontos, arra koncentrál az élesség, ugyanakkor van egy olyan sejtésem, hogy mivel ez egy nyakék, és ezt továbbgondolva ez valakinek a nyakában helyezkedhet el, talán azért is van megemelve, sőt magának a fotósnak a nyakában lehet ez a nyakék. Ebből én arra a következtetésre jutottam, hogy az igazi történet itt az, hogy mindenfajta út és kérdések és történelem kapcsán önmagamban, Karinthy: Utazás a koponyám körül, az önmagam megfigyelését végzem, önmagamban járok, és ha ez elfogadható, akkor véleményem szerint a jobb alsó sarokban lévő ujjbegy, vagy általában az ujjakba beágyazódó történelmi üzenet, ennek a kapcsolódása a fontos – ezáltal én egy picit spontánnak érzem azt, hogy a baloldalon lévő ujjbegy és a motívum baloldali széle élesek; nyilván ez szuperközeliben nem könnyű, de ha ez a nyaklánc még megvan, ha a mozdulat még reprodukálható, érdemes lenne a képet úgy megismételni, hogy a jobb alsó sarokra vinném át az élességet, mert az ember, és az emberen átszűrődő történet a fontos itt. Nem egy múzeumban fotóztam le egy tárgyat, hanem a nyakamból lelógó, a testemhez érintkező szakrális üzenetet próbálom meg megfigyelni. Magyarul magamat fotózom, az én történetemet helyezem piedesztálra. És még egy gondolat, hogy itt is létrejönnek formák, ahol a madzag beérkezik, és ezek nincsenek befejezve. Nincs a képen az az összecsomózott madzag, a kép alsó sarkán amiről beszélünk, ez az életlenség miatt és az árnyékok miatt, amitől kiderülne, hogy a nyakamban van, ez vágva van a képen, elvágta az íveket, miközben ezek ritmizálnának ezzel a motívummal. Nagyon jó az irány, az egy disznó megvan rá, és ha lehetséges, akkor ismételni kellene a leckét. (szőke)
értékelés:

Hommage to Escher

Egy útiképet látunk, és mint ilyen, a cím is erre utal, hogy egy képeslapot próbál a szerző átnyújtani nekünk, és archaizál is, öregíti a felületet, nyilvánvalóan olyan, mintha a hetvenes években adták volna fel ezt a képeslapot, csak most ért volna ide, tehát van benne egy ilyen vágy, és ezt jól is teljesíti a kép, ugyanakkor a témája is éppen ilyen fontos, mint az a forma, amit alkalmaz, ami szintén egyrészt egy útikép, másrészt meg a képeslapok kedvenc témája, igaz a képeslapokon ritkán szoktak direkt módon ott legyen egy emberalak is, mert az mindenféle kérdéseket vet fel, de az biztos, hogy egy nagyon érdekes kint-bent viszony, egy nagyon érdekes perspektivikus helyzet, a térélmény megbolondítása szerepel ezen a képen. Ami számomra kérdéses, az a kép bal felső sarka. Én elhiszem, hogy ott az egy rom és ott hiányzik belőle, de talán lehetett volna egy olyan nézőpontot keresni és úgy komponálni, hogy ez a fajta térjáték megmarad, de nem ilyen erőteljes az a lyuk a kép bal felső sarkában, és még az is lehet, hogy ha a fotós egy lépést balra mozdul, akkor az a probléma megoldódik. De azért én ezt egy nagyon jó üzenetnek érzem, két disznó. De a személyesség megint. Ezek útiképek. Valami hiányzik belőlük. Talán azt tudnám mondani, hogy a Nóra küldte be azt a repülőteres képet, meg a dombot a keresztekkel, és ugyanúgy nincs rajta a Nóra, és mégis olyan intenzíven tud kiválasztani valamit ott, határozottan, meggyőzően. Ezekben a képekben, amiket a Nóra legutóbb készített az érződik, mintha megilletődött volna ettől a helytől. (szőke)
értékelés:

Beszéltünk már talán annál a templomromnál a fényről, az ellenfényről is, és itt nyilvánvalóan a régi kőépület, aminek már csak a szabadkéményei dupla rúd formájában és a falai látszanak, hogy ez a sötét folt uralja ezt a képet, mintha egy hadihajó lenne, ami valaha a tengeren járt, és a tenger visszahúzódásával itt maradt volna a parton. A képet ez a párhuzamosság uralja, középpontozásban, a két kémény, ami kiemelkedik a falak közül, és véleményem szerint szépen vannak vágva ezek a ritmusok a szirtfelülettel, ami mögött hátul a tenger megjelenik, és itt elől ez a házikó megbújik, és sötét falaival itt mesél nekünk. Én ezt egy jó képnek érzem, egy útikép nyilvánvalóan, és ebben a kategóriában megfigyelésként nagyon jó. Azért itt is jelezném, hogy Nóra gyere bele ezekbe az élményekbe, szűrd át magadon, tedd rá a kézjegyedet, blablabla... azt a kategóriát már teljesítetted, hogy jó minőségű tájképeket tudsz készíteni. (szőke)
értékelés: