Klasszikus vonalak

Ági, láttunk már nagyon fontos, nagyon jó dolgokat tőled. Tudom, hogy tudsz abban a régióban mozogni. Igen, ez a barackfa, vagy nem tudom milyen fa gallyaival, virágaival egy nagyon szép ritmus. De nincs eldöntve, hogy itt most ez a múzeum a háttérben, vagy a fa, vagy a múzeumnak a függőleges, nem tudom jól mondom, korinthoszi oszlopai és a közte lévő árnyékok a lényeges. Keveredik az egész a képen. Egy turista képet látunk. Nem is akarok erről többet beszélni. Azért nem, mert tudom, hogy meg tudod te ezt a házi feladatot jól oldani. Különösen, hogy ez egy magas számú házi feladat, a tökéletesség házi feladata. Nagyon kérnélek, épp azért mert segíteni szeretnék, hogy ne kamuzzuk le, ne azért legyen egy lecke elkészítve, hogy legyünk túl rajta. Keresd magadban meg ezt a választ. Én ezt visszaadnám. Ismétlés. (szőke)

Hullámverés

Attól nagyon jó a megfigyelése Áginak, hogy ebben a bizonyos tükröződő felületben is majdnem mint sorban álló, haladó, az elnyújtott emberi alakok egyszer csak valódivá válnak és ebből az elvarázsolt kastély-tükörből kilépnek és kardigánban, pulcsiban továbbhaladnak a nagyváros tömege felé. Ez egy nagyon jó játéka, megfigyelése ennek a képnek. Talán a jobboldalon ezt a vakolatfelületet csak egy parányi ollóvágással levágtam volna, hogy Ági barátnője, aki szintén sejthetően fényképez és aztán úgy a két srác, lányok és rattarattarattara, ez a folyamat még erősebb legyen. És ha megoldható lett volna, vagy van még annyi a képben, akkor a nekünk háttal álló, baloldalt lévő feketeruhás hölgynek a jobb vállát is picit bent hagytam volna ebben a képben, vagy nagyon radikális döntéssel a bordó pulcsis hölgynél zártam volna le ezt a képet. De a megfigyelés, a megfigyelésnek az iránya az nekem tetszik, tehát a két disznó az megvan erre a képre. Ez a kép egyébként semmit nem érne akkor, hogyha nem lenne ott az az apa meg a gyerek. (szőke-hegyi)
értékelés:

Bűvös párhuzam
(reakció Gere Szilvia Tornásznő c. képére)

Beválasztottuk a láncreakcióba. Itt fejeződik be a láncreakció házi feladat. Rövidesen ennek az eredménye jelentkezni fog az Estiskolán. Az Ági munkája bekerült, majd ott elemezzük. (szőke)

Buszra várva

A kép valószínűleg, ugye jól sejtem, hogy Erdélyben készült, abban az időszakban, a mögöttünk lévő tél időszakában, ami 2008-ban elég hosszúra és 2009 elején elég hosszúra változott. Elsősorban lelkileg. És én azt mondom, hogy ez a kép, mint tájkép nagyon is közvetíti ezt a - hát hogy is mondjam, bár utat látunk a képen - kiúttalanságot. Tehát nagyon erősen megvan a befelé fordulás, az elgondolkodás. Ezek az elmosódott foltok a XIX. századi festészetet idézik, a mozgás, mint belső filozófia van jelen ezen a képen. Nem az itt a kulcs, hogy egy biciklis, vagy egy autó, vagy bármi át kellene, hogy haladjon, hanem éppen az a fajta kiúttalanság, az a fajta Három nővér hangulat, amikor Moszkvában várják, hogy valaki megérkezzen, az időtlenség, a belső perceknek a monoton kattogása, amit a tél folyamatosan egy önértékelésre késztet bennünket, azt véleményem szerint ez a kép nagyon is jól ábrázolja. Akár még az is lehetne a címe a Buszra várva helyett, hogy Godotra várva, mind a kettőnél ugyanaz az érzet lenne meg. Úgyhogy ezt a képet én nagyon szeretem. (szőke)
értékelés:

Redők
Ki lehet kivasalni?
(reakció Illés Zsuzsanna: Ágyam Budapesten c. képére, a vasalóra és a vasalódeszkára).

Mivel a láncreakcióba elfogadjuk ezt a képet, ezért a láncreakció sorozatban fogjuk ezt tárgyalni, úgyhogy bekerült ebbe a huszonnyolcas leckébe.

Játék

A ritmikai játékok, a test megfigyelései, a testem, a testünknek a megfigyelései kis utcájában egy nagyon szellemes, aranyos, intim helyzetet látunk. Az emberek nagy többsége amikor valamilyen fajta testi közelségben vagyunk, közösségi helyszíneken, szaunákban, uszodákban, ahol többségében az emberi testtel találkozhatunk, merthogy a nap 24 órájában az európai ember számára a teste nagy része a külvilág, a többiek felé fedett, titkolt, ebben a kategória rendszerben tulajdonképpen sokszor lehet azt látni, hogy testünk különböző részeit takarjuk és azt mondjuk, hogy igen, azok titkosak és nehezen megközelíthetőek, mert védem. És talán ebben a szemérmességben még a lábunkat mutatjuk meg legkönnyedébben, azt gondolva, hogy a láb nagyon kevésbé árulkodik rólunk. Mégis azt kell, hogy mondjam, hogy a talán fürdőkádban, vagy egy ilyen valamilyen edényben, amiben ez a fürdővíz van, és ebből kikandikálnak a lábak, feltételezhetően mondom talán egy fürdőkádban, ettől mégis az egésznek van egy intim hangulata, a fürdés személyessége, ahova a fotós bennünket beinvitál, megbízik bennünk, az Estiskolásokban, és azt mondja, hogy nézzétek, ilyen az én testem, ilyenek a lábujjaim és így játszanak, így báboznak ezek a kis testrészeim. Nagyon erőteljes a képen a csontszín mellett, amely a buborékok és ez a habos víz festőisége, a bőrszín megválasztásai és ez az erőteljes rózsaszín. Ez a rózsaszínesség egy picit átsejlik itt a habok között és ettől van az egésznek egy ilyen frissessége ilyen kis vidám hangulata. Én úgy gondolom, hogy ugyanakkor, ha már az ember úgy dönt, hogy egy érzelmes, akár azt is mondhatnánk érzéki felületet választ modellként a maga fotójához, akkor el kell dönteni, hogy mennyire vagyunk ebben szemérmesek, vagy sem. Véleményem szerint a hosszúra fekvő formátumra és hosszúra komponált, de nagyon szűk pallószerű felület azért evvel a formával dolgozik, mert valószínűleg az eredetileg nagyobb méretű képben, vagy a képválasztásban a test különböző részei, talán térd, boka is megjelenhettek. Így viszont a mostani kompozíció az kissé fojtogató. Nagyon szűk ahhoz, ami itt a lábakkal történik. Miközben van egy invitáló hangulat az egészben, hogy gyertek, megmutatom magam és köszönök magamon keresztül, ugyanakkor a kompozíció, tehát az, hogy egy ilyen húzott, hosszú képet látunk, az pedig pont arra utal, hogy csak látszólag vagyok nyitott felétek, éppen a kompozícióval valójában be is zárulok. Ennek ellenére én ezt egy jó képnek gondolom az első lecke portré arc nélkül kategóriájában. Ide egy zárójeles megjegyzést természetesen a többiek miatt is teszek, hogy az alkotó nem erre a házi feladatra küldte a képet, hanem az akt házi feladatra. És ezt csak azért szeretném itt megjegyezni, hogy esetleg ne legyen félreértés. Én azt gondolom, hogy az akt házi feladat, amely egy sokkal nagyobb sorszámú, sokkal későbbi feladatunk, véleményem szerint több alázatot igényel. Mindennek el fog jönni az ideje. Ugyanakkor az első leckének, vagy az első lecke kategóriájában elfogadhatónak tartom, ha az Ágnes is egyetért, ezt a képet. Arra megvan a két disznó. Ugyanakkor a testtel való megismerkedés képzőművészeti szempontból, fotós szempontból több bátorságot igényel, és ezért mondanám azt, hogy ilyen értelembe ne az akt házi feladatban foglalkozzunk evvel a képpel, mert akkor természetesen egy másfajta értékelést kellene, vagy kellett volna tennem. (szőke)
értékelés:

Hóhatár
Merre?

A francia szürrealizmust, René Magritte-et és hasonló alkotókat idéz a kép. Föl is vetődik itt rögtön a kérdés, hogy de hol a síelő. Azt hiszem, hogy minden, ami a képen van, az jól érthető gesztus, geg, humor. Talán annyi megjegyzésem lenne, hogy még ebben a szórt fényben is óriási fénnyel jelentkezhetett a hatalmas hófelület, és ez okozhatja azt, hogy a két kesztyű részleteiben bebukik, ellenfényessé válik. Valamilyen kis tükörrel vagy fényvisszaverő felülettel a két kesztyűt érdemes lett volna megvilágítani, hogy ne a síbot márkafelirata legyen információként elsődleges, hanem a kesztyű ujjainak gyűrődései. De két disznó megvan a képre. (szőke)
értékelés:

A Tavasz keresése
Március idusa a Hargitán

Hosszan, fekve elnyújtott, nagyon-nagyon szép ritmusú téli tájképet látunk. Messze ott a fehér foltokban sejlik két emberi alak az úton. Mintha egy régi irodalmi anyag egy részét, akár egy Nagy Lajos történetet látnánk. A mostani időszakban valószínűleg, én nem tudom megmondani, hogy miért, de sokszor a japán, vagy a keleti festészeti stílusokat kell itt említeni, így ennél a képnél is. Hogy ezt a tél időszaka hozza-e, hogy nagyon jól sűrítetek, nagyon jól emeltek ki, azt nem tudom, de az biztos, hogy ez a fajta higgadt visszafogottság, egyszerű ritmuskezelés, ami ennél a képnél véleményem szerint a nagy titok, a bal oldali óriási fenyő forma részlete, ez az, ami ezt a messze lévő, szürkében csak fátyolosan jelentkező fenyőerdőt, és a picit tőlünk távolabb a jobb oldalon bekandikáló sötét fenyő felületet térbe, ritmusba helyezi. Nagyon jónak érzem a tömegelhelyezést, és egy szép és nem lázadó, hanem elmélkedő képet látunk itt. Véleményem szerint ez egy háromdisznós kép, és nagyon köszönöm a Bartos Áginak. (szőke)
értékelés:

Utolsó tánc
Hópelyhek utolsó tánca, mielőtt az aszfalra érnek és elolvadnak.

Egy nonfiguratív képet látunk, pontosabban - bár attól függetlenül, hogy az Ágnes elmondja, hogy mi az, ami a képalkotó eleme, tehát hogy a hóesés pihéit fényképezte le, de mégis – ez az örvénylés, ez a foltrendszer ez Jackson Pollocknak a munkáira emlékeztet, aki egy akcionista festő volt, és nagyon érdekes technikákat próbált alkalmazni azért, mert zenét hallgatott, és aközben ő egy ilyen felfokozott érzelmi állapotban követte el a munkáit. Ennél a képnél is ez az amit izgalmas, mégpedig a képnek tulajdonképpen azt kell, hogy mondjam, hogy a középső-felső részénél indul el ez a formai játék, ahol ez az egész örvénylés nagyon jól látszik. Annyi figyelmet talán megérdemelne, és annyiban megérné foglalkozni azzal a fajta technikával (nyilvánvaló nagyon reméljük, hogy hóesés most a közeljövőben nem lesz), hogy ha ezeket az eseményeket úgy próbáljuk meg elkapni, hogy figyelünk a környezetre, hogy mikor történik ilyen szélfuvallat vagy bármi, ami még jobban megbolondítja ezt a helyzetet. Ott a közepén ez be is indul, és a kép szélén is nagyon szépen látszik, a fölső szélnél, azok a bemozduló hópihék. Tehát az egész onnantól kezdve transzponálódik mondanivalójában. A képnek a felétől, tehát a közepétől a lefelé tartó része az nekem egy picit kérdéses, ott egy picit nekem túl sok a zaj, ott egy picit nekem olyan idegen dolgok is bekapcsolódnak, ami nem a hóesést mutatja. Talán abból kifolyólag, hogy ez valami éjszakai felvétel, ahol valamilyen tájban történhetett maga ez a helyzet. Nyilvánvaló, hogy ezt világítással, exponálási értékkel helyre lehet hozni. De mindenféleképp egy nagyon jó ötletnek tartom, és érdemes lenne ezzel foglalkozni. Ezt meg lehet ismételni avarral, ezt meg lehet ismételni esőcseppekkel, tehát nagyon sok minden olyan természeti helyzet van, ahol ezzel lehet foglalkozni. Javaslom az Ágnesnek, hogy ezzel foglalkozzon, a nyolcas leckére pedig egy jó meglátásnak tartom, három disznó. (szőke-hegyi)
értékelés:

Az idegen

Áginak az előző beküldött munkájához kapcsolódik ez a mostani fekvő formátumú kép. Ugyanabban a helyzetben egy másik erőteljes és határozott gesztus és a kamerával szembeni szimmetrikus kompozíció az, amit az Ági beküldött. Egy zöldes lazúrhatás uralja a képet. Nyilvánvalóan ez a fajta zöld nem elsősorban egy békességet, hanem inkább valamilyen fura, a címre is utaló, inkább távolságtartó hatást szeretne létrehozni. Ugyanakkor én nem nagyon látom itt a részleteket, de talán egy guggoló, vagy ilyen összegubódzott pozícióban mintha egy olyan manót látnánk, aminek ilyen nagy hordó felülete lenne, pont azért, mert a részleteket nehéz kivenni a felhúzott térdeknél. Tehát így hunyorítva az egész képben a csukló alatti pulóver, az összehúzott test, a térdek, az egy tömeggé válik, hasonló színértékkel a fejen használt csuklyával, és az egésznek van valami furcsa misztikus jellege, olyan, mintha az elsősorban Hollandiában, vagy a germán mitologikus területeken használt manók, törpék világát idézné ez a kép. Visszatérve ide a képre nyilvánvalóan ez azt jelenti, hogy egyfajta mesei eszközrendszert használ ez az alkotás, ehhez hozzájárul ez a picit meglepődő, picit játékos, csodaváró tekintet is, és ez a tulajdonképpen a hetvenes évekbeli népi játékok stílusát idéző, szinte némafilmes gesztusvilág is, táncszínházi gesztus, ahogy a fejemhez teszem a kezemet, és azt mondom, hogy jaj, jajajajj, kedves nagyságos asszony, nem arra jött az a sárkány, minden egy picit teátrális. Ez igazából nem baj, pont azt erősíti, hogy megvan Bartos Ágnesben a meseiség, az elmesélés, és a tulajdonképpen instruált formájú színházi megközelítés is. Én ezt a képet három disznósnak gondolom. (szőke)
értékelés:

Sötét oldal

Egy fekete-fehér képet látunk, amit valószínűleg vagy egy erősebb fényforrással, vagy egy vakuval világít meg az alkotó egy centrális kompozícióban. Kicsit olyan, mint egy manó, de egy kicsit olyan is, mint egy vallatás. Az az érdekes számomra ebben a képben, hogy miközben van egy enyhe szocio hangulata annak a lambériasornak, amit a képen látunk, mégis attól, hogy a tónusokban ennyire csak a középpont az, ami értéket képvisel, és a ruha, a test formái a nyakrésznél már abszolút sötétbe fordulnak, ettől az egésznek van egy ilyen kukucskáló jellege, egy ilyen, mint az előbb mondtam, vallatásszerű jellege, de ez a vallatás nem egy külső vallatás, hanem egy saját magammal szemben létrehozott kérdezz-felelek játéknak minthogyha egy válaszát, egy végeredményét látnánk. Annak külön örülök, hogy mind a két kéz szerepet kap ebben a kompozícióban, és mint egy bábjátéknál, nagyon érdekesek azok a kis gesztusok, amik az ujjakkal létrejönnek. Ugyanakkor azt mondom, hogy ha érzelmileg kéne közelítenem ehhez a fotográfiához, akkor azt nem mondom, hogy könnyen birtokba vehető üzenetet látunk, mert ez csak az elsődleges réteg, amiről beszéltünk, de mindenféleképp van egy másodlagos réteg is, ami az önvallomás irányából közelíthető meg. Ennél az, hogy egy falhoz állítom magam, és szembevilágítom magam, az mindenféleképp valamilyen elszámolási helyzet, számvetés. Én azt gondolom, hogy ebben a formában ez egy jó megoldás, egy picit talán azt mondhatnám azért, hogy ugyanezt a tónusrendet megtartva talán a csúcsfényekből egy picit visszább véve technikailag egy könnyebben emészthető üzenetet kapnánk. (szőke-hegyi)
értékelés:

Kedves

Egy fekvő formátumú képet látunk. Nagyon határozottan vannak meghúzva a képhatárok, nagyon határozott ollómozdulatokkal van körbevágva ez a kép. Ezzel nem biztos, hogy minden ponton száz százalékig egyet tudunk érteni. Egyrészt a haj a kép bal oldalán nagyon szép eséssel, nagyon szép ívekkel végződne, hogyha nem lenne levágva. Ugyanez igaz a kép jobb oldalán a pólónál, vagy a kép tetejénél. Tehát hogyha meghozunk egy ilyen döntést, hogy vágunk, szívfájdalom nélkül, sokkal határozottabban kell vágni, akkor el kell döntenünk, hogy mi az, ami számunkra fontos ebből a képből, a többit kíméletlenül le lehet vágni. Ha viszont nem ezt a döntést hozzuk meg, akkor ezeknek az íveknek, ezeknek a formáknak jó, hogyha megadjuk a lehetőséget, hogy befejeződjenek. A másik, hogy érzek némi különbséget a kép címe és a kép tartalma között. A képnek ugye az a címe, hogy kedves, és nyilvánvaló, hogy maga az üzenet és a gesztus alapvetően erről szól, de hogyha letakarjuk a szájat, vagy letakarjuk a szemet, akkor a letakarással a két képfél másról beszél. Mást üzen a szem, és mást üzen a száj. A szájon van egy mosoly, míg a szemnél (lehet, hogy a félprofilos beállításból fakadóan, mivel a szeme sarkából tekint ránk az alkotó, és ez ráadásul egy szemüveggel keretezve is van) egy pici gyanakvás, egy pici távolságtartás is érzékelhető. Erre egyébként még ráerősít maga az, hogy a gondolhatóan a fényképezőgépet tartó kéz is egy távolságtartást mutat pont abból kifolyólag, hogy fölemelt kart látunk, még hogyha csak a vállnál csonkolva is. De mindenféleképpen egy nagyon erős és nagyon személyes üzenetnek gondoljuk, tehát nagyon jó az irány. Erre én megadnám a két disznót, de a két disznó mellett is ismétlést kérnék. A folytatásnál talán arra kell majd több figyelmet fordítani, hogy milyen környezetben mutatjuk magunkat, mert hogyha egy picit döntöm a kamerát, vagy picit emelem a kamerát, akkor lehet, hogy ez a csempesor például be tud fejeződni a kép tetejénél, és akkor nincs ez a vágás a kép hátterénél. (szőke-hegyi)
értékelés:

Mi lesz?

Az Ági játékos képe kicsit félősen, kicsit trükkösen egy kommunikáció felénk, az Estiskola felé, az estiskolások felé, az Estiskolára látogatók felé. Olyan bartoságisan ott van ebben, hogy meg is mutatom magam, és el is bújok tőletek. Talán ez egy nadrágnak a vöröse, vagy valamilyen felületnek, ahonnan kikandikálok, kilesek a védelemből, itt is vagyok, de nem is vagyok itt. Ezt a gesztust látjuk itt ezen a képen egy belső helyzetbe. Lehetne természetesen azt mondani, hogy a koponyába miért vágtunk bele, de én úgy gondolom, hogy ennek az egésznek a gesztusa, ahol ugyanakkor egy vörös nagyon is uralkodik ezen a képen, az a vörös, amely tele van tűzzel, tele van érzelmekkel, azért az egy elég határozott döntés, hogy ezen a képen ilyen mennyiségben kitakar, tehát ez mindenféleképpen tükrözi az Ágit. Ezért ez három disznó. (szőke)
értékelés:

Dupla önportré
Tüncivel (tanítványom és játszótársam) feladtuk egymásnak a leckét: egész alakos önportré. Mindketten maximális pontszámot kaptunk.

Itt tulajdonképpen grafikákat látunk, de mivel a szakkör rovatban ezek a leckék fotós leckék, miközben a grafikai részről is kellene beszélni azért azt el kell hogy mondjam, hogy itt tulajdonképpen tárgyfotózást látunk akkor is, ha ezek úgynevezett rajzpapírkák, amelyek el vannak helyezve egy felületen. A tárgyfotózás, műtárgyfotózás ugyanúgy nagyon precíz műfaj, mint ahogy a portré, vagy a teljes alak, vagy az akt, vagy más egyebek. Ez azt is jelenti, hogy attól, hogy ezek a grafikák párhuzamba rakva itt megjelennek a képen, még ugyanúgy érvényesek azok a szabályok, hogy megnézzem, hogy a megvilágított felület, a felület gyűrődései, a felület törései milyen árnyékokat hagynak a paszpartuszerű háttéren, vajon az strukturálisan bele fog-e illeszkedni ebbe a képbe, és a kép mint önálló műalkotás működik-e. Sajnos most azt kell hogy mondjam, miközben a rajzokat kéne elemezni, hogy a fotó önmagában mint rendszer ötletként nagyon jó, de a kivitelezéssel vannak kívánnivalók. Most jelen pillanatban két rajzocska, egymás mellé lett téve, féltakarásban, egy állólámpával vagy íróasztali lámpával, és ez a két kép rögzítésre került, és kezitcsókolom. Ennél többet érdemel mind a két alkotás, már csak azért is, mert dolgoztatok vele, sőt, a leiratból az derül ki, hogy belsőséges viszony van, egy olyan kapcsolat, ahol talán korbeli különbség is van, nagyon érdeke slenne megnézni a rajztechnikát, hogy vajon ott is érzékelhető-e ez a korbeli különbség, nem tudom mennyi idő van köztetek, de ez egy másfajta képzőművészeti megközelítés. Most itt a fotót kell elemeznünk, és azt kell hogy mondjam, hogy maga a fotó mint tárgyfotó nem teljesíti a kritériumokat, hanem egyszerűen kattintottál, Ági, és rögzítettél valamit, és egy ilyen postázó helyre ezt elküldted. Úgyhogy én ezt nagyon köszönöm, meg örülök ezeknek a rajzoknak, de én ezt szeretném a szorgalmiba áttenni, mert úgy gondolom, hogy az eddigi munkáid is azt mutatják, hogy tudsz komolyabbat. Úgyhogy kérem, hogy ez a szorgalmiba kerüljön át. (szőke)

Első pillantás
A virág, amit a hét elején kapott, még szép. Ami akkor már virág volt, már elhervadt. Ami akkor még bimbó volt, már kinyílt.

Én itt igazából mindent aláírnék, és nagyon szeretem ezeket a vöröseket, szeretem azt a terítőt, amin lévő motívumrendszereket a hálószobában vagy szobában is láttunk, és azt is mondom, hogy nagyon jó a ritmizálás, tehát hogy a középtérben a csokor virág balra van helyezve, jobbra pedig ez a ragyogó fénycsík. Egy kérdésem van, hogy nem érzem azt, hogy valamilyen szatirikus hangvétel lenne a szándék, hanem ez egy klasszikus beállítás. Ugyanakkor határmezsgyén mozog az számomra, hogy a kerámia tartó, maguk a növény díszítések és a rózsák valós növények avagy valamilyen szárított vagy műanyag szerkezetek. Abban az értelemben, hogy ez valós növényzet-e avagy sem, jelen pillanatban a kép szempontjából lényegtelen beszélnünk, azért mert most az érzet jelenti azt, hogy nem kap elég hangsúlyt a virágváza és a virágok. Tudom én, ott van, de most valahogy olyan az egész, mint keresztanyáméknál, Búzás Lajosnénál Marikánál meg keresztapámnál Búzás Lajosnál a Dr. Lakos Imre utca 19. számú házban a nagyszobában szoktak lenni ilyen kerámia szerkezetek, csak azért merek ehhez két mondatot hozzáfűzni, de ott hat éve vagy hét éve ugyanott állnak ezek a virágvázák. Ez nem azt jelenti, hogy a képpel valamilyen baj van, hanem miközben van egy irdatlanul erős, érzéki (hiszen a vöröseket használjuk, és a vörösön keresztül előretörő fénycsíkot) hangvétele a vöröseknek, ez nincs eléggé párhuzamban véleményem szerint magával a virágmotívummal. Határmezsgyén mozog. Vagy sokkal több virágnak kéne lenni, egy bődületes nagy csokornak, vagy valamilyen egészen furcsa helyzetnek, most pedig egy picit, miközben a háttér éppen azt mutatja, hogy lázadó képet készítek, az egészében pedig konszolidálódni látszik a belső történet. Nem dolgom azt mondani, hogy valamilyen más tárgyat kellene ide az asztalra elhelyezni, ha ez a fajta színdramaturgiából adódó lázadás érzékelhető itt, vagy pedig afelé kéne elmozdítani, hogy ennek legyen egyfajta szocio hangulatra. Ez a kép azért nem szocio, mert a vörösektől kap egy egészen fura szürreális hatást, de túl távolságtartó a kerámiatárgy és a virágok kapcsolata a fotóssal. Nem véletlenül nem azt mondtam, hogy előtér, hanem azt, hogy középtér. Messze van, diszkrét a virágábrázolás. Egy disznó. (szőke)
értékelés: