Pihenő

A kép végre egy olyan házi kedvenc kép, ami nem csak arról szól, hogy ábrázolunk egy kutyát, egy macskát, egy hörcsögöt, valami kis édi-bédi cselekvés közben, hanem próbáljuk annak az állatnak a jellemét, személyiségét is megfogni. Ez az én cicám, Cili, ezért én őt ismerem, azt is, hogy miképpen tudja nehezékelni magát, ha belefészkeli magát egy ilyen kerti székbe, és onnan ő nem ereszt. Sőt, azt is látom, hogy az ő célja itt most átmenetileg teljesül csak, ő valószínű arra a székre pályázott amin Ágnes ült. Cilike ilyen, a figyelem ott van a tekintetében, úgy csinál, mintha ő most itt napozna, miközben Ágnes fölemeli a fenekét a székről, és odébb megy, kellő távolságra, Cilike már át is fog ugrani Ágnes székébe. Önmagában, ha csak a macska és a székek lennének a képen, az is rendben volna. Én jónak tartom azt, hogy ide került ez a könyv. Azért, mert egy kicsit kibillenti ezt a kompozíciót. Még lehet, hogy határozottabb vágást lehetett volna eszközölni a képnek a jobb oldalán, onnan még egy ujjnyit le lehetne csippenteni, hogy ez a fajta kompozíciós feszesség mégjobban szembeötlő legyen. De én ezt egy jó ötletnek tartom, és ha Cilike a szélszemély, márpedig a lecke erről szól, akkor ez egy három csillagos kép. (hegyi)
értékelés:

Ismerkedés

Szinte mindennel egyetértek a képen, talán annyi, hogy én még egy kicsit vágtam volna a kép bal oldalából, hogy még feszesebb legyen ez a kompozíció. De tetszik, jó geg. Ismerem ezt a kutyát, tényleg valamit ő ott figyel, abban nem vagyok száz százalékig biztos, hogy a csigucit, de valamit néz, és jó ez a megfigyelés. (hegyi)
értékelés:

Jelek
Jelek
Jelek
Jelek
Jelek

Ha egy picit Ágnes szigorúbb magához, akkor eldönti, hogy most fekvőt vagy állót fog fotózni. Ha falra teszem a képet, akkor ez az ugrálás zavaró lehet. De elfogadom. Ez van, hozott anyag. Az első kép nekem egy nagyon izgalmas kép, sejtelmesek a fények, tök jó ez a fej, aki kicsit ilyen penge szájjal áll, és mutatja nekünk, és mondja, hogy hetedik hó, kétszázhat, tehát nagyon tetszik, de egy kicsit feszesebb kompozíció sosem árt. Itt például a kép bal oldalán a fánál ami a szélén van, ott hoztam volna egy döntést, és ott vágok. A kép jobb oldalán is van egy sötétben tartott fenyőtörzs, és ott is vágtam volna, és akkor ezek keretezik a képet. Egy picit ez is dől jobbra, de a kép maga abszolút százas. A következő kép nagyon tetszik, mert erotikus, érzéki ez a kőrakás. Itt én a tetejéből vágtam volna, egy ujjnyit talán. Ott most azért tud kifutni a kép, mert úgy túl tudok nézni ezen a dombon, és ott keresem a megfejtést, miközben ez a kőre festett forma, ami a kő formái miatt a női princípiumot erősíti, tehát ez a forma jól érvényesül, de a tetejéből vágtam volna. Aztán megint van egy érdekes kép: itt két jel, a fiú meg a nő versenyeznek, ez nekem egy egészen izgalmas történetté kezd alakulni. Hát én ritkán mentem kirándulni, de nekem komoly félelmem volt, hogy mi van akkor, ha kivágnak egy fát, amin ilyen jel van, akkor ott fogok megrohadni az erdő közepén, vagy ha nem találom meg. Voltak ilyen paráim, hogy mentünk-mentünk a nővéremmel, vagy az apámmal, és én már úgy az első óra után kezdtem félni, hogy jól bent vagyunk az erdőben, és mi van, ha nem találunk ki. Erre aztán volt is egy történet, amikor Dömösön, avagy Dömsödön (ezt most nem fogom tudni, mindig összekeverem a kettőt), voltunk nővéremmel, és ott el is tévedtünk, ránk sötétedett rendesen, és ott már a felnőttek is beparáztak. A negyedik képen köszöntöm ezt a kis gombácskát, azt nem tudom, hogy ő maga egy jel, mert akkor itt ténylegesen az én félelmem fog beigazolódni, hogy akkor mi van, ha valaki ezt mégiscsak megeszi, azon kívül, hogy megdöglik, még el is vette a jelet, tehát lehet, hogy ez jel ezen a úton, én annak fogom föl. Nehezedik a játék, tehát itt már lehet, hogy a közönség segítségét kell kérni, amikor az erdőbe megy az ember, hogy "merre tovább édes jó istenem". Itt is egy kicsit forgattam volna a képen, ez is húz jobb felé. A fák bedőlnek, lehet, hogy valóságban is, mert láttam én már ilyet, hogy az erdő maga is ilyen ferdén nőtt, de azért kicsi az esélye annak, hogy itt erről lenne szó. És hát az utolsó kép teszi föl az i-re a pontot. Látjuk Ágnest, és ő megnyugtatóan és mosolyogva bíztat minket, hogy "gyere csak velem, hidd el, nem fogunk eltévedni, Zsolt, én tudom az utat", és ezt ez a nyíl formájú jel meg is erősíti. Ez a nyíl Ágnes felé mutat, tehát a kompozíció is abszolút rendben van, bízzuk rá magunkat Ágnesre, mint túravezetőre, és nem fogunk csalatkozni. Nem elviccelni akarom ezt, merthogy ennek ez a ritmusa. Számomra ebben az az érdekes, és akkor izgalmas, ha létrejön ez a mese, márpedig bennem ez a mese most létrejött. Ágnes trehányul komponál, ezzel a függőleges-vízszintessel. Én nagyon remélem, hogy ezt előbb-utóbb komolyabban veszi. (hegyi)
értékelés:

Mérges család

Én soha nem láttam még ilyen gombákat, ez az én hibám. Szerencsére itt a kertben nem nagyon terem ilyen gomba, mert én félnék, hogy megeszi a kutya vagy a macska. Nem tudom, hogy rájuk is veszélyes-e ez. A lényeg az, hogy egyrészt én csodálatosnak tartom ezeket a növénykéket, másrészt érthető az az áttétel, amit mint család, Ágnes erről a képről gondol. Kis megjegyzés: lehet, hogy a gombák érdekében azt a száraz gallyat ott én leszereltem volna. Az ott most picit belekavar ebbe a rendbe. Másrészt, hogy ha nem akartad volna azt eltörögetni, akkor ha valamennyire leguggolsz, akkor is még ez a fajta mese létre tud jönni, tehát kicsit kevésbé magasról, és akkor lehet, hogy ki lehetett volna kerülni azt az ágat ott fönt. A kép jobb oldalából vágnék két-három centit, nem nagyon szorosra, de körülbelül ugyanannyit hagynék ott a kisgyereknél, aki ott kidugja a kis fejecskéjét, mint a kép bal oldalán. Kettő csillag, kompozícióban tessék egy kicsit szigorúbbnak lenni saját magadhoz. (hegyi)
értékelés:

Kerítés

Izgalmas a kompozíció fölvázolása, amit Ágnes mutat: a kerítés perspektívája, és az erre szinte merőlegesen rázuhanó villanyvezetékek. Tömegében is viszonylag jól van ez elhelyezve, bár a képnek a bal oldalából én egy-másfél centit levágtam volna, majdnem az ablak határáig. Egy deszkát meghagytam volna az ablakkereten túl, ott létrehoztam volna egy vágást, úgy még feszesebb lett volna a kompozíció. Az nem ártott volna, hogyha közben valami történik az úton. Az út egy picit nekem üres. Lehet, hogy ezeket a gyerekeket lehetett volna úgy instruálni, hogy megvárni míg egy lovasszekér, vagy egy kerékpáros elmegy ott, tehát, hogy valami történik az úton, mert az lett volna kompozícióban a még izgalmasabb. Nem a történettel van baj, az érthető, és teljesen helyén van, a meglátás is nagyon szuper. Ez tenné fel a koronát erre a képre. Ettől függetlenül én megadom rá a három csillagot, azért mert annak örülök, hogy Ágnes elkezd áttételekben fogalmazni. Azt azért megjegyzem, hogy ez a kép is dől, ez most éppen bal felé borul, nem ártott volna másik felé kiegyenesíteni. (hegyi)
értékelés:

Sár

Ez az a kép, amit én az ezelőtti filmből hiányoltam. Azt a bemutatást, amikor átmentünk azon a nagy vízen. Hogy most ez ott készült, vagy nem, azt nem tudom, és nem is lényeges, de ez az, ami az előző filmnél hiányzott. Tetszik nagyon a kép, azzal együtt, hogy én ezt fekvő formátumban készítettem volna el. Azért mert ennek a képnek ott a botnál van nagyjából a teteje, ott van vége, az afölötti rész már ehhez nem nagyon ad hozzá se kompozícióban, sem történetben, viszont kicsit hiányolom jobbról és balról a kép folytatását. Az a sár valahol elkezdődött, és az Ágnesnek a lába pontosan a kontraszt miatt kellene még bele. Nagyjából ennyi, amit ehhez hozzá tudok fűzni, maga az ötlet jó, és tetszik, és az önfeláldozásról is beszél nekem. (hegyi)
értékelés:

Áfonyát tessék!

Vannak olyan pillanatok, amit a véletlen szül, valószínűsítem, hogy Ágnes itt sétált, ment a kis közértbe, vagy ment az újságoshoz venni magának egy újságot, és közben a férfi és a nő, a kis vödreikkel egyszer csak ott termettek, és ebből adódott ez a szituáció, amiből Ágnes úgy gondolta, hogy mindenféleképpen meg kell számunkra örökíteni. Van is ebben valami szürreális, hogy ebben a rendezett városi környezetben egyszer csak megjelenik két ember, a kezükben vödrökkel, de jelen pillanatban az, hogy ez micsoda, hogy itt áfonyáról van szó, és ez a két ember szeretné ezt Ágnesre rátestálni, csak a címből derül ki. Ezekben a vödrökben lehetne felfesték is, vagy sokminden más, tehát jelen pillanatban a képről nem derül ki, hogy ez áfonya. Mit lehetett volna tenni? Közelebb engedni magamhoz legalább az egyik modellt. Jót is tett volna a kompozíciónak, ha mondjuk az úriember nagyjából a szemeteskuka környékén marad, de a hölgy az közelebb érkezik hozzánk két-három lépést. Megszólíthatta volna Ágnes, hogy legyen szíves jöjjön egy kicsit közelebb, hadd nézzem meg azt az árut. Akkor ő biztos oda fog sietni, és akkor kell exponálni. Utána mondjuk lehet, hogy meg kell venni az egyik bödönnel ahhoz, hogy a csere létrejöjjön, ezt a fotósnak bele kell kalkulálnia. Ha ő megengedte, hogy lefotózzuk, akkor tegyük meg, hogy legalább az egyik kis bödön áfonyát megvesszük, és ez arra is jó, hogy akkor kevésbé van vita, hogy te most miért készítettél fényképet. A kompozíció és a történet szempontjából ez most nincs elmesélve. Tehát ha lehet, kérem az ismétlést, ha nem velük, mással. (hegyi)

Rádió-Maraton 2010
Rádió-Maraton 2010
Rádió-Maraton 2010

Idén is köszönöm az élményt!

Egy triptichont, egy képhármast kapunk Ágnestől. Itt most kétféle megfejtést tudok mondani. Az egyik megfejtés annak a megfejtése, aki ott volt a Maratonon, az pontosan tudja, hogy Ágnes miről beszél, és alapvetően jól fogja ezt értelmezni, sok kérdése nem is lesz, sőt van ebben egy pici összekacsintás is arra nézvést, hogy mi történt akkor éjjel. Tehát aki úgy gondolja, az majd hamarosan meghallgathatja ezt az összeállítást, amit mi ott létrehoztunk. Ezt az irányt tökéletesen teljesíti a képhármas. A másik irány az a Vasárnap hajnal lecke, amiben az első képnél keresném azt a fajta megoldást, ami a másik két képnél megvan. Talán valamennyire a ház ott van, de ott van egy kicsi bicsaklás. Ugyanis a második és harmadik kép attól izgalmas, hogy nagyjából hasonló helyen készült, és annyi változás történik, hogy nem csak az, hogy a nap felkel, hanem a kép előterébe bekerül ez a függöny. Így időben is jól demonstrálja Ágnes azt, hogy azzal, hogy felkelt a nap, a külső világ megszűnik, csókolom, bezár a bazár, kicsit fordítva éltünk azon az éjszakán, tehát reggel mentünk aludni. Ez a két kép viszonylatában tökéletesen jól működik, a bevezető kép tekiktetében ott van a kicsi problémám, hogy beáldozta ezt a fajta ritmus megfelelést azért, hogy rajta legyen a monitor a képen. Nem ismerem Ágnes szobáját, hogy mennyire lehetett volna ott mobilizálni a helyzetet. Talán valahogy megoldható lett volna az, hogy egy pici módon szerepeljen ez a monitor, de mégis az a toronyház nagyjából hasonló helyre kerüljön mint a második és harmadik képen. Ez a pici problémám van ezzel, és ennyi, egyébként tökéletesen rendben lévő képsornak gondolom. Én azért adok erre kettő csillagot, mert szeretném, ha ezzel ösztönözném, és sarkallnám arra, hogy ezekre a dolgokra koncentráljon a jövőben, hogy ha kitaláltunk egy ötletet, akkor annak az ötletnek nem csak a tételes véghezvétele történik, hanem ezek az apró nüanszok azok, amik ezeket a képeket egymás után fűzik, tehát amik az emlékfotóknál magasabb szintre emelik. Ezt Ágnes egyébként pontosan tudja, itt az első képnél nem volt száz százalékosan végiggondolva, hogy mit hova teszek. (hegyi)
értékelés:

Virágok

Én nagyon izgulok, mert én abban reménykedem, hogy Ágnes nem csak ilyen fellángolásként küldte ezt a képet, hanem remélem, hogy ennek folytatása lesz, mert ez a világ az a világ, ami azért izgalmas, mert maga az a meglátás, és az az agyalás, amit az ember végrehajt ennél képnél, hogy na akkor hogy teszem bele a kis edénykébe az én kis csorbult tükröcskémet, és hogy állok oda a kis lábacskámmal a szőnyeg szélére. Tehát ez a fajta játék az, ami egy minőségi ugrás Ágnes munkái között, abszolút tudatos alkotási folyamatnak az eredménye. És én ezt szeretném, hogy ha Ágnes ebbe az irányba mozdulna el. Ugyanis ha van, ami neki egy újabb teret tud mutatni, vagy örömforrást tud szerezni, akkor pont ez, hogy olyan kreációkat hoz létre, amik a valóságban így ebben a formában nem megtalálhatóak, és így egy újabb valóságot szül az a képi játék, amit ő létrehoz. Nagyon kedvelem azt, ahogy ez a női forma, ez a gömbölyded test adja tulajdonképpen azt a testet is, ami ehhez a kis játékhoz kell, tehát ez köti össze mintájában és az asztalterítővel ezt az egész helyzetet. Ebben is látok némi iróniát, hogy egy fajta virágmotívum van a vázán, egy másik fajta, teljesen más megoldással készült virágmotívum van a terítőn, egy harmadik szisztéma virágmotívumai vannak a szőnyegen. Már belebolondulnánk ebbe a sok népies őrületbe, és akkor ott van egy kistükör, meg egy láb, ami ezt az egészet zárójelbe teszi és azt mondja, hogy hát ezeket a formákat én csak használom, de itt vagyok én magam a jelenben. Ráadásul az az izgalmas ebben, hogy ha azt a két lábat letakarnám, és az nem lenne a képben, akkor ez a kép sokkal kevésbé lenne tudatos alkotás, ráadásul sokkal kevésbé lenne időtálló, izgalmas. Az a két láb az, ami ezt az egész történetet olyanná emeli, hogy akár bekeretezve a falra is lehetne tenni. Egyetlen egy kérdés merül föl bennem, hogy abban nem vagyok száz százalékig biztos, hogy nem lehetett volna úgy készíteni ezt a képet, hogy a fényképező masina ne látszódjon a tükörben. Nem voltam ott, tehát ha Ágnes ezt gyakorlatban elmondja, hogy hogy volt, lehet, hogy ő tudja, hogy ez azért nem lehetett, mert akkor nincs benne a lábam, vagy biztos van erre ok, de lehet, hogy megpróbáltam volna egy picit még mozdítani ezen az egészen annyit, hogy ne kelljen a száját eltakarni. (hegyi)
értékelés:

Csoda

Olvastam itt a gyér számú hozzászólásnál azt, hogy esetleg ez nem is biztos, hogy Portré leckébe való. Nem értek egyet. Ez egy nagyon jó megfigyelés, nagyon jó helyzet, és abszolút elvonatkoztathatunk attól, hogy ez milyen helyen történt. Aki ült már repülőn, az tudja, hogy ez egy repülőgép belseje, felismerhetően jellegzetes az ablak, de mégis azt mondom, hogy itt nem ez a fontos. A fontos az, hogy egy olyan intim, megfigyelői pontból tudta a fotográfus ezt elkészíteni, aminél azt mondom, hogy azért ritkaság, mert ha részesei lennénk ennek a történetnek, és nem valami elbújt helyzetből készítenénk a képet, akkor valószínű, hogy rögtön létrejönne egy viszonylag gyors és dinamikus tempós kommunikáció: hogy "nézd anya, ott lent van a tehén, hú most milyen kicsi, most már alig látom, jaj nézd, most megyünk át a felhőkön" - tehát valószínűleg valamilyen folyamatos kommentár-helyzet lenne. Most csak maga a csodálkozás, az ámulat az, ami nagyon erősen jelen van ezen a képen, és az a fajta intenzív élmény elraktározási helyzet, ami jószerével a gyerekek sajátja, mert őket érik a legtöbb új impulzusok, dehát azért mi felnőttek is fel tudunk idézni ilyen helyzeteket bőven. Formában is stabil ez a háromszögforma, ami itt most a képen létrejön: ez egy talpára állított háromszög, tehát a kép mondanivalójával ellentétpárt tud alkotni, tehát stabilizálja, nyugalommal telíti azt az egyébként izgalmas és feszült helyzetet, ami a megfigyelői helyzet, akár a kisgyerek, akár a fotós szempontjából. Nagyon jól alkalmazza az eszközeit a fotográfus. Én még egyszer mondom, abszolút egyetértek azzal, hogy itt nem történt valami nagyon elvont leckekeresés, hanem a Portréba tette ezt Ágnes, még akkor is, ha ez a kis modell valószínű nem egy szokványos sztenderd portré-beállítási helyzetben található. Nekem ez megér három csillagot. (hegyi)
értékelés:

Rózsaszín

Első látásra azt mondanám, hogy ez a kép inkább az első leckét teljesíti, a Portré arc nélkül leckét. Ugyan ott van egy hátizsák, ami indokolhatja a 17-es leckét, az Utazás és hazatérést, ugyanakkor, aki nem ismeri Ágnest, aki nem ismeri a történetet, az nem biztos, hogy ezzel együtt jól tudja értelmezni azt, hogy mitől válik ez utazási történetté. És azt ne felejtsük el, hogy ennek a leckefelhívásnak van egy zenei része is, ami úgy szól, hogy "Nagybátyám álmában, Sevró Impalában már nagyon régen balhézott velem, most tehát megteszi, hiányoztam neki, Nyújork bazmeg, Nyújork, de kurva jó", vagy valahogy így. Ezt azért idézem ide, mert szerintem (nem kötelező egyetérteni velem), azért jó, ha a leckéknél, még mielőtt elmegyünk más irányba, és elkezdjük a saját megfejtéseinket keresni, próbálunk valahogy ehhez az üzenethez is kapcsolódni. Mert nem véletlenül került oda. Ez az összes Utazás és hazatérés leckére igaz. Nem is nagyon tudom, hogy volt-e aki ezt a kis hozzáfűzést komolyan vette. És én ezt szeretném kérni, hogy ha lehet, örömmel vennénk, hogy ha ehhez valamilyen módon tudnánk kapcsolódni. Magáról a képről pedig azt tudom mondani, hogy ha Ágnes elfogadja, hogy ezt áttegyük az első leckére, akkor egy nagyon izgalmas képet kapunk, mégpedig azért, mert a folthatások, a formai megfejtések, és a színjelzések egy dinamikus, ritmikus, energiával, sőt, azt mondom, feszültségekkel teli képet adnak. Egy forgás jön lére a képen, az óramutató járásával ellentétesen, a rózsaszín ing, a hátizsák, az oszlop, és ez a króm forma valami asztal lehet, vagy hamutartó, aztán után a bal láb, és vissza az inghez. Egy ilyesmi irányú pörgést hoz ez létre, és nagyon jó, hogy mindez ráadásul meg van bolondítva azzal, hogy ezek a padló-lapok ilyen átlósan mutatkoznak, átlós irányban látszanak a fugái. Tehát azt kell, hogy mondjam, hogy egy nagyon izgalmas és dinamikus kép, én nagyon szeretem azt, hogy az önmagunk állandó értékelése és újraértékelése, a különböző helyzetekben való megfigyelések, az önmegfigyelések tudnak ilyen megoldásokat hozni. Ezt a képet most két csillagra értékelem, és azt is megmondom miért: mert az egy fontos következő lépcső lesz Ágnesnél, amikor az egyes leckéket kicsit mélyebben, elgondolkodva rajtuk, elkezdi önmagán átszűrni. Tehát azért mondom ezt most, mert abban egészen biztos vagyok, hogy Ágnes egészen rendben lévő Utazás és hazatérés leckét tudna csinálni, ehhez az kell, hogy azt az élményt, amit ez neki jelent, úgy tudja megosztani a nézővel, hogy akár egy fotográfiára rátekintve, akár egy képsorozatot megfigyelve, akár egy filmet megnézve, a néző, anékül, hogy kérdéseket kellene feltennie, ezt az élményt átélhesse. Vagy a saját magában meglévő hasonló élményt felszínre tudja hozni. Mondom, értem, és értelmezhető a hátizsák, de ahhoz, hogy ez egy nagyon erős üzenet legyen ebben a leckében, ez most így kevés. Átteszem az első leckébe, köszönöm. (hegyi)
értékelés:

Fésű

Megint egy nagyon személyes üzenet Ágnestől. Látunk itt valamilyen táblát, amin különböző színek vannak. Ez olyan, mint egy kapcsolótábla, nem tudom, és aztán látunk egy asztal, ami mellett Ágnes ül, és beletekint a kamerába, és ott van az a bizonyos piros fésű. Nem árulok zsákbamacskát, ez a kép nálunk készült, de azt gondolom, hogy az értelmezésben erre nagyon nincs szükség, hogy ezt a titkot leleplezzem. Könnyű, könnyed, Ágneses megoldás. Talán annyit, hogy én értem, de aki nem tudja, az nem fog rájönni, hogy ez egy társasjáték. Pedig ez lenne az kulcs, hogy ez miért a barátság leckébe érkezett. Tehát lehet, hogyha azt az állapotot rögzíted, amin ez a társasjáték egy lejátszott meccs után látható, akkor ez lehet, hogy jobban értelmezhető a többieknek is. (hegyi)
értékelés:

Egy ernyő élete
Egy ernyő élete
Egy ernyő élete
Egy ernyő élete

Kedvelem ezt a képsorozatot, pontosan azért mert végre-végre Ágnes bátor. És végre Ágnes mer szakítani a saját konvencióival, nem is a fotográfusi konvenciókkal, hanem a saját konvencióival, hogy mi szerepeljen egy képen, és mi ne. Nagyon jó ez, hogy az első képen kapunk egy ernyőrészletet, csorog róla a víz, tehát funkcióba van hozva az ernyő, de csak egy részét kapjuk, az utca sem fontos, hanem formai játékkal játszik az alkotó. Nagyon jó ez a színdinamika is, nagyon erős, és hát ezek a napraforgók is a maguk szürrealitásukkal, hogy mit keres egy esernyőn napraforgó, gondolom valamilyen depresszió elleni kezelésnek fogható föl, hogy az ember ne őrüljön meg a sok esőtől, ezért erre vizuálisan is ráerősít az ernyők gyártója, de nagyon-nagyon jól mutat ezen a felvételen. Felismerhetővé teszi, mivel sztoriról beszélünk, a főszereplőt. Mert a főszereplő az ugye az ernyő. A következő kép egy elhagyott pad közeliből, és azt mondanám, hogy ez önmagában is izgalmas a háttérben lévő kis várral, mindennel, hogy hát esik az eső, és ezt a felvételt elkészíti az alkotó, dehát ott van a főszereplő, a kis ernyő. Tehát megint azt mondom, hogy nagyon jó, hogy ezt így fogta, és Ágnes oda ledobta a földre. Aztán megint ez az ernyő úgymond funkcióba kerül, és nézünk alóla egy szobrot, de megint beszédesen ott vannak a kis minták és a színek. És utána, a végén az alkotó is kapcsolatba kerül ezzel az ernyővel, összebarátkoznak, és elkészül az utolsó, úgymond záró kép, amin mint egy ilyen kis pukedli, egy előadás végén meghajol a szerző: hát itt vagyunk mi - Én és az Ernyő. Nekem egyébként ez nagyon franciás, nagyon el tudok képzelni hozzá ilyen harmonikás francia zenét, nagyon könnyed, nagyon játékos, nagyon szeretem ezt a képsort, úgyhogy, Ágnes, azt kell, hogy mondjam, hogy ez az irány abszolút jól áll neked. Az nagyon meglep, hogy egy hozzászólás van csak, és hát a pasikat sem értem, hogy ennyire nem veszitek észre, hogy itt most mire megy ki a fuvar? És azt az egy hozzászólást is Viki írta. Szóval nem értelek benneteket, GG, hol van az izgalom, tessék, tessék bekapcsolódni ezekbe a játékokba, Ágnes itt földobta azért nekünk a labdát. (hegyi)
értékelés:

Piros

Egy olyan képi megoldást kapunk, amire megint azt mondom, hogy ennél a leckénél egy nagyon izgalmas játékot mutat: ez a kerítés ritmusa és a kerítésre rímelő vonatkocsiknak a ritmusa nagyon-nagyon jól megmutatkozik. A cseppek is nagyon jók, mintha egy ilyen zenei kottán lennének a kis hangjegyek, tehát ez is nagyon izgalmas, és hát nagyon jó az a fajta visszafogott színvilág is, amit kapunk, hogy itt van zöld, van szürke, meg van vörös, és ezeknek a ritmusát látjuk. Egyetlen egy dolog, ami a bajom, és ezt valamivel meg lehetett volna talán oldani: egyrészt ott a háttérben van valami kerítés, vagy én nem tudom mi, valami rozsdás bigyó, ami ezen a területen belül van. Lehet, hogy ha egy pár lépést odébb lépek, akkor is ezt a képet meg tudom esetleg ezt csinálni, és akkor az kimarad ebből a kompozícióból, mert az ott most egy kicsit zavaró. Másrészt: hogy ha valamire ráállsz, Ágnes, akkor egy kicsit följebb kerül a kamera, és ha fönnebbről fényképezel egy picit, attól még ez a ritmus megmaradhat, de az égből kevesebbet kapunk. Mert most az ég egy kicsit nekem ezt az egész történetet ebben a kompozícióban elválasztja. Lehet, hogy másképp is meg lehetett volna oldani, hogy méglejjebb guggolunk, és akkor az ég határára kerül ez a vasúti kocsisor, úgymond az választja ezt el, és akkor megint minden rendben. De mivel folytatódik a zöld szín a háttérben lévő dombokon, ezért egy kicsit nekem most ez a kék ott utána kifut. De leckére ez abszolút rendben van, és azok, amiket mondok a jövőre nézvést érdemes tudni, hogy ezek benne vannak azért még ebben a történetben, de a kettő csillagot azt mindenféleképp megadom erre. (hegyi)
értékelés: