Most itt kapunk a jóból az elmúlt egy hónapban időjárásilag, és ez az Estiskola munkáiban is látszik. Eső, eső után szivárványok, nagyon furcsa világítások láthatóak, és ennek egy nagyon jó példája az, amit Ágnes beküld. Itt nagyon sokat lacafacázni nem lehet, mert a szivárvány azért nem tart örökké. Nagyon jó az, hogy itt a modern épületek a régiekkel, a kockaház a nyeregtetős cseréptetővel találkozik, és ebből a nyeregtetőből indul el egy ilyen szivárványút. Tehát filozófiailag is van azért ennek egy pici fűszerezése. Nagyon kedvelem én ezt a képet. A csend leckére érkezett, és mint olyan, abszolút érzem azt, hogy miért küldte ezt a csendre. Én azért szeretném őt most bátorítani, és azért fogja ő most megkapni a 3 csillagot, mert maga az irány fontos, hogy az alkotó a saját munkájában egy kicsit megnyugodjon. Elmélyülni akkor lehet, ha találunk valami olyan pontot, helyzetet, ami le tud minket kötni annyira, hogy nem azzal foglalkozunk, hogy mikor megy a következő buszunk, vagy mit kiabálnak a környezetünkben, hanem azzal foglalkozunk, hogy nekünk most valami megtetszett, és ezzel dolgozunk. Én ezt érzem, hogy egy ilyesmi összeszedett irányt láthatunk itt Ágnesnél. Arra kérem őt, hogy a többi munkájában is azzal kell foglalkozni, amire itt most nagyon jó utalásokat látunk, hogy van egy képhatárunk. Ez a képhatár az, amit mi kiválasztunk, ez a szürkékkel keretezett felület, és ezen a képhatáron belül kell egy kompozíciót létrehozni, ezen a képhatáron belül mesélünk. Ha megfigyeljük, akkor itt most nem egy elvont üzenetről van szó, de mégis megtartja ezen a képhatáron belül a kompozíciót. Talán mondhatjuk azt, hogy a képnek a baloldalán abból a háromszögből lecsippentett egy picit, a tetőből, az még ha belefért volna, az jó lett volna. Van egy ritmus, van egy mozgás, dinamika. Tehát ez nekem tetszik, hogy Ágnes ebbe az irányba is elgondolkodik, és elkezd a kompozíciókkal és a formákkal foglalkozni, és én azt mondom neki, hogy hajrá, csak így tovább, menjünk ebbe az irányba. (hegyi)
értékelés:

Én nagyon szeretem ez a házi feladatot, és nekem abszolút működik is ez a képi megoldás, mint rezonancia. Ugyanis, ha jól látjuk, itt nagyon valószínűsíthetően Ágnes a tetőről lelógó havas struktúrát hozta párhuzamba az ablak előtt húzódó ráccsal, ráadásul felesel vele a háttérben, a tükröződésben lévő ismétlődés. Tehát ez, mint rezonancia, tökéletesen működik, van ennek egy nagyon is zenei ritmusa. De a kép nekem nem ettől szerethető, hanem attól, hogy mindemellett szembenéz velünk egy hölgy, aki láthatóan kapcsolatban van a fotográfussal, rá figyel, általa ránk is, és van valami bölcs belenyugvás ebben a mosolyban. Tehát hogy fényképezik, elfogadta, azt is látja, hogy a fotográfus kint áll a hóban, és mindjárt a fejére omlik a jégcsap, és ez a hölgy itt ebben a belső térben, ebben a fehér köpenyben a maga szigorúságával és ezeknek a vonalaknak a szigorúságát oldja a személyiség, és oldja az a mosoly, ahogy ő ebben a rendszerben megjelenik. Ágnesnek annyit tudnék mondani, hogy ha egy kettő millimétert elmozdulsz balra, vagy csak egy nagyon picit mozdítasz a kamerán, akkor a hölgynek a szemüvegje is bekerül oda a két hullámforma közé, meg az arca is, és nem vágjuk ketté a fejét ezzel a ráccsal. Vagy pedig, ha ez nem megy – látom, hogy van kommunikáció a modell és a fotós között – akkor megkérem, hogy bent lépjen egy lépést vagy egy fél lépést oldalirányba, és akkor ő maga mozdul nekünk és segíti ezt a helyzetet. Ennyit az instruálásról, tehát ezt is meg kell tanulni. Fontos, hogy rutinszerűen az ember, amikor a fényképezőgépe elé, úgymond hús-vér objektum kerül, akkor, azzal valamilyen szinten vegye fel a kapcsolatot, és a neki tetszi módon és irányba állítsa be. De nekem nagyon tetszik, és rezonanciára tökéletesen elfogadom. Amiatt marad itt egy csillag nálam, mert itt nagyon konkrét vonalak vannak, amik mint egy szerkesztőháló, segítenek, és ezeket jó figyelni, és a képhatárokkal összehozni, mert most nincs eldöntve, hogy mi legyen párhuzamos mivel. (hegyi)
értékelés:

Hát ez az, amiben Ágnes nagyon erős. Ezekben a megfigyelésekben. Itt megint azt mondom, hogy lehetne sok mindent mondani, hogy persze, mert ott van a Heinekken-nek a sátrából a „ken” és az pont benne van a menyasszony hajában… Hát ott állt. Most mit lehet erre mondani? Ennél sokkal erősebb maga az a kompozíciós helyzet, ahogy ez a kisfiú itt a balszélen kifelé néz a képből, ahogy a jobbszélen lévő harmonikás, habár valami eszméletlen darázs napszemüveg van rajta, de a képen befelé kommunikál, és ahogy mind a kettő között felénk fordul a főszereplő. Mintegy lebuktatva egyébként önmagát és ezt az egész játékot, aminek ő részese. Ez egy vásári, ünnepi helyzetnek tűnik és ebben gondolom ők ennek a produkciónak, mint főszereplői valamilyen rítusban vesznek részt. Nagyon úgy tűnik, hogy a mellette álló vőlegény a kalapban is hasonlóképpen komikusra vett figura. És attól jó ez az egész, hogy maga ez a kitekintés a képből a néző felé, ez nagyon civil. Tehát sem az arckifejezés, sem a tekintet nem ahhoz a történethez csatlakozik, ami egyébként, amit őneki ott el kell játszani mint szerepet, hanem idenéz felénk, kicsit olyan segítségkérően, kicsit olyan együttérzést kérően, hogy – látjátok, hát itt vagyok, itt bohóckodok, egyébként a 302-es közértnek vagyok az üzletvezetője, de most belementem ebbe a dilibe –. És ettől lesz ez a történet szép, ettől a kibeszéléstől a történetből, tehát, hogy kifelé, felénk kommunikál a szereplő. Hogyha ez nem történt volna meg, akkor ez a kép érdektelen lenne, nagyon szép útikép. Ez az a pillanat, amit az Ágnesnek nagyon mondok, hogy erre nagyon figyeljen oda, hogy ez hogy történt, mint történt, mert ezt kell tudnia jól rögzíteni magában, hogy ilyen pillanatokat tudjon megfogni. Ezek azok, amik egy riporthelyzetnél is nagyon fontosak tudnak lenni. Ez a kommunikációs helyzet. Három csillag. (hegyi)
értékelés:

Egy nagyon aranyos üzenetet kaptunk és érdekes az a besorolás, ahová Ágnes ezt küldte. Mert lehetett volna ez a vágyban is vagy lehetett volna akár a tél leckében is, de hát itt úgy látszik, hogy nem a vágy, nem a tél a lényeg, hanem maga az építés, tehát a technológiai folyamat. A kép címe szerint ez egy pasi. Hát fel van szarvazva rendesen, az látszik. Hogy mitől mástól még pasi, azt nem tudom, mert hogy ez egy fejportré, már hogyha most ezt a fehér lényt nézzük. A másik szereplő az egyértelműen nekem úgy tűnik, hogy egy hölgy, úgyhogy csak erre tudok tippelni, hogy ez a fehér lenne a pasi. Lehet hogy azért, mert kopasz. Ami a fotó része ennek a történetnek, azt kell hogy mondjam, hogy ez a vicces vonal nagyon erős és nagyon jó, de most már az Ágnes is abba a körbe tartozik filmjei kapcsán, akiknél azt mondom, hogy emeljük a szintet és emeljük a lécet. Ágnesnél is emelni kell egy kicsit a lécet. Fotóban is. Tehát van egy ilyen helyzet – most javaslat jön – van egy ilyen helyzet, aminél hogyha hétköznapi nyelvre fordítom le, akkor egy hóemberépítésnek a végeredményét látjuk, az utolsó fázisát, tehát ez azért viszonylag, úgy gondolom, hogy kiszámítható helyzet. Márpedig, hogyha ebben egyetértünk Ágnessel, akkor én azt mondom, hogy hát egy picit a kompozíció, annak rendbe kell hogy legyen. Értem ezalatt azt, hogy ha már rajta van egy szereplő még pluszban, aki ezt az építést végzi, akkor ebben a helyzetben fontos az, hogy mondjuk a kesztyűnek a fele ne maradjon le. Ez az egyik része a dolognak. A másik része, hogy nem vagyok benne biztos 100 százalékosan, hogy ennek a figurának ez az oldalsó, profilos megjelenése az, ami optimális. Merthogy hát itt van egy nagy fehér felület, és az ott nem képvisel információt, miközben ahogy látom, azért ennek a kis lénynek van szeme, most készül az orrikája a helyére, úgyhogy, hát, szóval azt gondolom, hogy ezt azért lehetett volna úgy, hogy ez a történet az ő szempontjából is értelmezhető maradjon. És hát a harmadik rész, hogy beletűztétek a fejébe ezt az ágacskát haj, vagy szarvacska gyanánt, vagy sapka, ami nagyon jó ötlet, csak most ez a sárga szín ez most pontosan ugyanabba a tónusrendben van, mint a mögötte lévő házikó. Meg lehet annyira úgy fordulni, hogy mondjuk egy negyed fordulatot teszek és már akkor szembe kerülök ezzel a hóemberrel és onnan próbálok egy fényképet csinálni, hátha akkor esetleg mondjuk már nem ez a háttér, nem tudom, ezt te jobban tudod, hogy körbe-körbe milyen irányba milyen hátterek adódtak volna, de ez most így nem teljesen optimális. Szóval, egy picit én azt mondom, hogy Ágnes, erre az egész történetre egy kicsit jobban kell koncentrálni. Most ez el lett kapkodva. Értem én, vicces, humoros, tetszik is, egyet is értek vele mint kép, de, hát nem tudom lehet-e még ott ismételni ilyet, hogy van-e még elég hó, szerintem van, úgyhogy én ezt visszaadnám ismétlésre. Ha pedig épített környezet, akkor maga az építési folyamat is lehet, hogy izgalmas lenne, tehát ha még időben mondom, akkor jó lenne, hogyha ezt a hóembernek az építési metódusát is megláthatnánk, mert hogy hát épített környezet. Hogyha pedig azt mondod, hogy nem ez az izgalmas számodra, akkor ez a humorforrás, ez megmaradhat a címben, de leckének nem az épített környezetbe kell beküldeni. Szóval ezt én most visszaadom. (hegyi)

Itt egy olyan három képből álló képsorozatot látunk, ami valószínű egy munkahelyi helyzetet mutat. Péntek délelőtt van, Ágnes szó szerint vette ezt a történetet, tehát azt mondja, hogy az én péntek délelőttöm ilyen általában. Azt mondom, hogy ez nagyon érdekes, és most egy kicsit elkezdem ezeket a képeket vesézni, azért, mert azzal próbálok segíteni Ágnesnek, hogy azt a fajta ironikus hangvételt, ami nagyon jól jellemzi őt és ami fontos és egyedi vonása, azt a képeivel is meg kell tudni fogalmazni, mint akár egy rádióműsorral vagy egy filmmel. (Ennél a képhármasnál zavar az értelmezésben, hogy álló és fekvő képek váltakoznak.) Az első képen egy számítógép monitort látunk, amin már nincs semmi lényegi információ, tehát úgy tűnik, hogy aki ezt a computert használja, az enyhén szólva unatkozik vagy nem tudom mi a jó szó, nagyon sok kedve dolgozni nincs. Tehát nem egy számítógépes munkalapot látunk vagy nem egy épp megírandó levelet, hanem egy háttérképet, és ez elég lényege üzenete ennek a helyzetnek. Látunk még egy billentyűzetet, egy fejhallgatót, egy bögrét, egy naptárat, ezek, mint manifesztumok jelzik az irodai hangulatot. Én azt mondom, hogy egy picit itt a megrendezés lenne a kulcsszó, tehát az, hogy így találtam, az nem elég erős indok, nem elég erős védelme ennek a képnek. Így találtam és azért vagyok én az alkotó, hogy abba, ami a környezetembe van, szerkesztéssel beavatkozzak. Miért mondom ezt? Merthogy itt ennél a képnél szerintem maga a computer háttér kevésbé izgalmas pontosan azért, mert nem hoz információt, lényegesen kisebb felület is elég lenne ahhoz, hogy jelzésértékkel jelezze az irodai hátteret, míg mondjuk a naptár szerintem fontosabb lenne, mert egy dátum megjelenése a képen az mindig izgalmas. És hát ezen a naptáron valami látszik is, nem tudom megmondani, hogy milyen fotográfia, de lényegesen izgalmasabb közlés, mint amit a monitoron látunk. A másik hogy a billentyűzetből is egy kisebb rész elég lenne azért, merthogy magát azt, hogy ez egy számítógépes helyzet, jól tudjuk érzékelni fele ekkora billentyűzet megmutatásával is. Ami már kezd izgalmas lenni és ami személyes, a bögre. Nem biztos, hogy jó helyen van. Persze, lehet, hogy Ágnes oda szorította be, még az is lehet, hogy mindig ott szokott lenni, nem tudom, de az biztos, hogy most ezen a képen nagyon kiszorul, miközben ez egy személyes tárgy. Ott van egy fajhallgató, amire megint azt mondom, hogy izgalmas, csak úgy be van oda dobva, hogy azt a néző nem biztos, hogy jól tudja értelmezni, aki technikában nem olyan járatos. Jön a fő motívuma a képnek, ami az izgalmát és az iróniját adná, az pedig az, hogy itt van egy számítógépes környezet, mindeközben oda van valahogy ragasztva egy cérnán, ha jól látom egy kék színű, talán ceruza. És ez az, ami a humora, a bája ennek a képnek, de hát ez most itt alig látszik. Aki már fotózott, annak ez egyből lejön, de nem vagyok benne biztos, hogy egy laikusnak ez ennyire egyértelmű lenne. Tehát ez az a képelem, amire rá lehetett volna ezt az egészet fűzni, maga a digitális technika és az analóg technika találkozása, a postairon és a billentyűzet szerelme, vagy nem tudom. Tehát itt azért létre lehetett volna hozni valamit kompozícióban és ez most nem történt meg. A második kép egy nagyon érdekes helyzet, egy olyan nézőpontot mutat, aminél Ágnes, a saját kis íróasztala mögül kinéz az ajtaján és ott látunk egy teret, ahol egy néni, talán takarító néni, épp a munkaeszközét veszi elé vagy rakja el. Ez is érdekes és izgalmas, talán még izgalmasabb lett volna, ha ezt is rendezői szemmel nézzük. Tehát azt mondja Ágnes ennek a hölgynek, hogy „Irénke, megtenné-e nekem, hogy azt a porszívót elkezdi toligálni itt a kőpadlón?” Mindegy, hogy be van-e dugva, teljesen mindegy, mert ilyen szempontból ez a képen nem fog látszani, de tessék már úgy csinálni mintha. És akkor a nyugalmas irodai helyzetből egy olyan külső térbe tudunk áttekinteni, ahol folyik egy munka attól függetlenül, hogy péntek délelőtt van. Nekem izgalmas lenne. Itt is megjelenik a monitor, sejthetően ez az Estiskola címoldala lehet. Azt mondom, hogy itt megint egy döntés, hogy akarom én ezt mutatni? Ha igen, akkor itt van egy fehér rész, valahogy oda lehet csalni ennél nagyobb információ mennyiséget is. Ami igazándiból izgalmassá teszi ezt a képsort, az az utolsó kép, ami egy nagyon aranyos döntés és egy nagyon jó hangulatú mese. Ágnes királylány elmegy és itt hagyja a békakirályt az asztalán ülni, és azt mondja neki "Kis békakirály vigyázz az asztalomra hétvégén, amíg én bulizok vagy síelek. Hétfőn találkozunk, szia!” És elbúcsúzik ettől a mesei szereplőtől. Tehát van egy mesei helyzet és attól lesz nagyon egyértelmű, hogy Ágnes tudatosan alkalmaz egy olyan helyzetet, aminél ő magasabban van, az ő szemsíkja magasabban van, a kameráé, ami a nézőt képviseli. Ez hoz egy ilyen helyzetet, hogy az a kamera le lett téve az íróasztalra, már nem világít a monitor, kikapcsolta, ha jól látom, kabátban és búcsút int. Ez a befejező kép ez nekem abszolút rendben van. Az egy másik kérdés, hogy itt megint kialakult egy holttér a kép bal alsó sarkánál, de ez nem jelent olyan nagy problémát. Ha az előző képek gyatyába vannak rázva, akkor azt mondom, hogy ennél a képnél az, hogy el van pakolva az asztalról és rend van, ez tulajdonképpen azt is jelzi, hogy Ágnes milyen viszonyban van ezzel a munkahelyi helyzettel. Úgyhogy én azt mondom, hogy maga az ötlet nagyon jó, de azt kérem Ágnestől, hogy legyen szíves ezt a leckét megismételni, mert nagyon tetszik ez a fajta bemutatás, ez a fajta lecke megoldás, nagyon jó az irány, szerintem adódik is erre alkalma, hogy ezt megismételje és én azt szeretném, ha kedve is lenne hozzá pontosan azért, mert ezzel a gyakorlással fog tudni rájönni arra, hogy mitől működik egy mese, akár a saját mesélése. Mi az az „Ágneses” mesélési mód, amit van szerencsénk hétfőnként hallani a rádióban. Tehát én erre próbálom őt biztatni. Úgyhogy most erre nem adok semmit, várom az ismétlést. Köszönöm! (hegyi)

Egy négy képből álló képsorozatot látunk, ami tulajdonképpen egy humoros történetmesélésnek fogható fel. Azt is megmondom őszintén, hogy nekem a második kép, az vagy kilóg ebből a történetből, vagy lehet, hogy azzal kezdtem volna. Ha mondjuk megcserélem az elsőt és a másodikat, akkor talán a történet, nekem legalábbis érthetőbb. Most hogyha megnézem, akkor tulajdonképpen el tudom képzelni, hogy az a figura, aki a második képen áll és nézi ezt a vékonyka fenyőt, az utána elkezdett toporogni izgalmában, hogy milyen szépet látott, vagy nem tudom. Az ott nekem egy picit jobban elindítaná a történetet, hogyha azt a képet beemelem, de tulajdonképpen azt is mondhatom, hogy a három kép, tehát az első, a harmadik és a negyedik önmagában is erős. Gondot szokott okozni, hogyha képsorokat állítunk össze, az álló és a fekvő váltakozása miképp jelenik meg. Itt szerencsére erről nincsen szó. Ugyanis, hogyha egy kiállítást rendez az ember, akkor is nehéz úgy képsort rendezni, hogyha álló és fekvő képek úgy váltakoznak, hogy tulajdonképpen ennek a ritmusa, a kompozíciónak a ritmusa az nem indokolja ezt a fajta váltást. Itt állóképeket látunk és érthető az üzenet. Ágnes elment túrázni és otthon felejtette a sílécét, ezért hát sokat kellett tipegnie a hóban. Utána valamilyen forró italt ihatott, de annyira elfáradt, hogy már az italt is tulajdonképpen beleejtette a hóba. Tehát ez egy történetforma lehet, ez lehet az egyik értelmezése ennek a képsornak. Azt kell hogy mondjam, hogy tetszik maga a megoldás, kicsit világításban, fényben azért ezen lehetne segíteni. Maga az első kép kompozíciója rendben van és ott a világítás is szépen adja ezeket a nyomokat, én a második képpel egy picit nehezen tudok mit kezdeni, de a harmadik képnél, hát hogy mondjam, ezt a szép műanyag poharat bele lehetett volna máshogy is ásni, valahogy úgy, hogy ez fényben is adjon egy játékot. Nagyon szép az a fenyves ami a háttérben látszik, de nem vagyok benne biztos, hogy például erre a képre ez teljes terjedelmében szükséges, hogy rákerüljön, miközben nagyobb fókuszt adtam volna a pohárnak. A negyedik kép, az utolsó, az pedig nagyon kedves és erős üzenet, csak hát itt meg azt mondom, hogyha belefekszünk a hóba, vagy beleesünk így a hóba, mert kifáradtunk, akkor azért – mert fotósok vagyunk – arra kéne figyelni egy picit, hogy hát én hiányolom Ágnes száját. Biztos hideg van és csípte a nagy hideg az ajkait, de én azért ezt a takarást nem tartom erősnek. Tehát abban én egy picit változtattam volna. Mondom, ez én vagyok, el tudom ezt így is fogadni, csak így most egy picit nekem ez a történet ott a végén nem olyan egységes. Tehát miközben pontosan fogalmazunk az elején, aközben a végére ez egy kicsit úgy elmismásolódik. És hát még egy nagyon fontos dolog. Én azt tudom Ágnesről, meg hát látjuk azért, hogy ő a téllel és a téli sportokkal nagy barátságban van, érzelmileg ezt meg kell tudni fogalmazni valahogy a képekben. Tehát, ha én ennyire szeretem a telet, akkor ahhoz valami érzelmi közöm van és ezt az érzelmi összekapcsolódást, ezt képre kell tudnunk vinni úgy, hogy ez a képről leugorjon, hogy Ágnes az nagyon be van sózva, hogy mehessen már síelni, meg kirándulni a nagy fagyott télbe. Én már egy kicsit ezzel a téllel nem annyira vagyok kibékülve, de ez itt egy pesti csávónak a meglátása, nem kell ezzel sokat foglalkozni, viszont hogyha valaki ennyire szereti a telet, én azt akarom érezni, győzzön meg, hogy ez tök jó. Úgyhogy, hát, Ágnes én most erre a sorozatra, mivel Ágnestől nagyon erős üzeneteket szoktunk kapni, ez most egy egycsillagos sorozat. Mivelhogy még azért ott lesz hó, meg van is, én szeretném, ha egy ismétlést kaphatnánk ebből a téli túrás hangulatból, tehát szerintem fog még Ágnes menni túrázni és mondom a vicc az abszolút érződik és az nagyon jó vonal, de a vicc mellett meg kéne jelenni a szeretetnek, annak, hogy bele vagyok habarodva a télbe. (hegyi)
értékelés:

Kedvelem ezt a képet, olyan, mintha trófeák lennének egy étterem falán, főleg a középső fej, vicces, és jó, hogy a háromból egy a nézővel kommunikál. Annyit lehetett volna módosítani, hogy picit ha lehet a falhoz közelebb jönni, akkor az egyes és a kettes fej közötti szünet csökken picit, és egy keveset ha visszadöntöd a kamerád, akkor nem dől az épület hanyatt. Ugyanakkor az is érthető, hogy nem viaszbábokkal van dolgunk, és így sok mocorgásra nincs mindig mód, mert a végén elunják a modellek, és vége a varázsnak. Szóval szeretem, jó, tetszik. (hegyi)
értékelés: