Pír

A házi feladatot nagyon fontosnak tartom, amit az Ágnes küldött. Az is fontos, hogy megpróbálkozik evvel a magas sorszámú játékkal, és nyilván ez nem egy egyszerű lépcső. Nem olyan könnyű körbejárni a magunk számára, ebből eredményeket, öntükröztetést megvalósítani. Én bátor vállalkozásnak tartom, hogy egy szembesítő erejű képet készít és ez értendő átvitt értelemben, értendő pedig a szó szoros értelmében is, mert a kamera egy lambériázott felület előtt, mint egy rendőrségi fotó, mint egy olyan kép, amely valamilyen tetten ért pillanat után készül rögzítésre egy dokumentum albumba, arról, akit eddig köröztek. És egy akár megvilágításában, beállításában és a haj állapotában mindenben egy olyan önfeltáró jelzést látunk, amelyben nagyon halványan talán öniróniát észre lehet venni, de alapvetően inkább a szembesítés, amely egy erős eszköze ennek a képnek. Ezért nem színvilágában, stílusában szeretném elemezni, hanem teljes üzenetében tartom fontosnak, hogy az Ágnes elindult egy olyan úton, ami nyilván, még egyszer mondom, hogy nagyon nehéz, de megtette az első lépéseket és ezek a lépések véleményem szerint nagyon jók. Én ezt a képet háromdisznósra értékelem. (szőke)
értékelés:

Arc nélkül

Nagyon szeretem ezt a képet. Valószínűleg egy fürdőkádba omlik be a hajmosás előtti vagy utáni pillanatban a hajtincsek sokasága. Az emberi homlok, koponya szinte kilóg a képből és a hajtincsek, mint egy ilyen japán filmben a hajtincsek kapják a főszerepet. És ezeket a furcsa oktopusz-szerű szerkezeteket izgalmas fényben, tükröződésekkel láthatjuk. Azt mondom, hogy de hát ez egy egész történet, ahogyan ezek az ívek abbamaradnak, visszakanyarodnak ott a kád szélén. De a történet az teljes egészében áll meg a lábán és énszerintem az baj, hogy itt az utolsó két kis tincset jobbról az alkotó elvágta. Nyilván nagyon nehéz fejjel lefele fényképezni a saját hajmosásunkat, de nagyon jó lett volna, hogyha ott befejeződik szépen az utolsó tincsek kanyarulata és tükröződése is. Viszont abban szeretném Ágnest bátorítani, hogy egy új út látszik kirajzolódni, és érdemes ezt az utat is bejárni, felfedezni. (szőke)
értékelés:

Utolsó fény

Ezeket a kis virágokat nagyon szeretem. Taliándörögd, amely a Bakonyban található kis település, itt is a környékünkön vannak hasonló kis virágocskák, nem biztos, hogy pont ilyen színűek, a nevét nem fogom tudni megmondani, de akár Fábián Gyulával vagy Kelemen Imrével, vagy Rádli Robival, amikor jártuk az erdőket akkor én láttam ilyen virágokat. Nagyon örülök, hogy a természet ilyen formán rögzítve van. És egy klasszikus – bocsánat a kifejezésért –képeslap formátumban tulajdonképpen bárhol árusítható képeslapot látunk egy tájról. És ez azt is jelenti, hogy az Ágnes elérkezett arra a pontra, hogy ő mint falusi vagy városi fotográfus tulajdonképpen dolgozhatna ilyen helyeken, és akkor ezekből egész jól meg lehetne élni, hogy ilyen képeket elkészítsünk. Jó fotós és szépen, korrekt módon el tud készíteni házi feladatokat. Mivel azonban látható az ágnesi világban folyamatosan az ő sajátos és megismételhetetlen íze, nagyon sokszor öniróniája, iróniája, meglepő megfigyelései, ez az, amit egy picit ennél a képnél hiányolok, hogy úgy csuklóból elkészült. És támadhatatlan az itt látható alkotás, csak nincs benne a bartosos hangulat. Technikailag talán a kép felső részéből le lehetne vágni annyit, hogy ne legyen a fény ennyire centrális. Ennyi csak, amiért azt mondanám, hogy a 19-es lecke ősz házi feladat számomra is nagyon szép, csak emiatt két disznó. (szőke)
értékelés:

Őszi tükör

Egy másik kép kapcsán beszéltem arról, hogy vajon a kereteknek, amikor így beküldjük a képeinket, mennyire van fontos szerepe, kell-e, esetlegesen nem. Itt az Ágnessel azért nem tudok vitatkozni, mert megkeresi a szegmenst, megkeresi a jelenlétet az adott térben. Ugye itt valamilyen tócsa, pocsolya, talán egy átlátás ablakkereten, amely tükröződésként jelenik meg szervül, ugyanabban a tónus világban jelenik meg, mint az alkotó és alkotó mögött megjelenő fák kis levelei. Tisztelettel adózva érdemes megemlíteni a híres filmet Zolnay Pál Hogy szaladnak a fák, azt hiszem az a címe a filmnek, abban van egy híres jelenet Iglódi Istvánnal, ahol, vagy akár Andrzej Wajda Nyírfaliget filmjét megemlítendő, ezek nagyon hálás játékok. Jól és biztonsággal, a Bartos Ágnesre jellemző humorral mutatja mindazt, ami most körülötte zajlik. Azt nem tudom, hogy a legjobb megoldás-e a négyzetformájú közlése ennek a képnek, így egy kicsit olyan Duna tv-s hatása van, nyilván kellett ezt tenni, hiszen a belső tükröződés is valamilyen négyzetszerű szerkezetet adott. Talán erőteljesebb lenne akár egy fekvő vagy egy álló formátumban megpróbálkozni, ezekkel a türköződésekkel, de a kép nagyon szimpatikus, bár az elgondolkodtató, hogy ritmikájában a nagyobb fény információkat, ezek a fadarabkák és levélkék felül a kép tetején kapják meg és az alkotó ezzel a tükröződés és szürke lazúrral beleolvad a háttérbe, tehát mindenfélekép térben a kép tetején elhelyezett levelek érzékelhetőek és így a kép folyamatosan föntről lefelé mozog, pulzál, liheg, olyan mintha ezek a levelek állandóan le akarnának ide elénk zuhanni. Ez egy szabadon hagyott kérdés, ami lehet talán vitatkoznunk. (szőke)
értékelés:

A Káposzta boldogsága

Amikor beérkezett ez a kép, akkor sok olyan 60-as évek vége, 70-es évek környéki cseh film forma, üzenet, hangulat jutott eszembe, mint az Ecce homo, vagy mint a Tűz van babám, és hasonló filozófiák, ahol ez a fajta abszurditás jelen volt. Itt mégis egy fotót kell tekintenünk, egy fényképet, ahol a fényképész, a fényíró kell, hogy mindezt rögzítse. Megint csak hármas egységben, az előtérben látható egészen abszurd totem figurát, a háttérben, középtérben lévő szociót, a hölgyeket amint táplálkoznak, vagy éppen a kamerába tekintenek és a messze távolban lévő tájat. Véleményem szerint pedig pont a kompozíció kiválasztása, a picit kamera ellen mozdítása okozza azt, hogy összezavarodik mindez. Nem csak fényeiben, hanem formájában is. A háttérben a totemfigura mögött, a háttérben látható emberi alakok nem kapják meg azt a megbecsülést, hogy akár az a nagyon érdekes ritmus, amely a tányér fölé hajoló hölgy kézmozdulatából a kanalával, lefelé néző tekintetével nagyon izgalmas. Nem látható, hiszen ez a zöldségfigura teljesen kaotikusan kitakarja és ez ugyanúgy érvényes a jobboldalon látható kamerába, felénk tekintő hölggyel. Ehhez pedig egy pici türelem kellene a dokumentumfotós részéről és természetesen komponálás. Ezek most nincsenek meg. Úgyhogy miközben nagyon szeretném szeretni ezt a képet, nem tudok rá citromdisznót adni. (szőke)

Halbúcsú

A sült hal, ami itt az előtérben látható a kerámiatányérral, a citromszeletekkel egy nagyon sokkoló és nagyon, hát hogy mondjam, sikeres lehetőségnek a kezdete. Nagyon jó és látványos képeket lehet ilyenfajta beállításokkal létrehozni. Pontosan azért, mert ez a fajta egészen közelre helyezett szerephelyzet mindig hozza magával az előtér után a középteret és a hátteret. Ezek foszlányaiban érzékelhetőek itt is, hiszen az asztal maga egy tengerparti környezetben, egy óriási nagy horizonttal, kéklő tengerrel, akvarellszerűen fátyolszintű emberi alakokkal, napozóernyőkkel láthatóak. Én mégis azt mondom, hogy maga a középtér, talán sótartók, olajos tégelyek, egy lila színű fogpiszkálótartó, ezek mind jó szereplői lehetnének ennek a középtérnek, de most tulajdonképpen én úgy érzem, hogy spontán módon és esetlegesen helyezkednek ők el a kép baloldalán, miközben egy pici igazítással, egy pici kompozíciós mozgatással ezek a tárgyak egészen pikáns, vagy egészen abszurd képet adhatnának nekünk, beleértve a mögötte sejlő hátteret. Ebből ez a hármas tagozódás nagyon jól tudná működtetni azt a szarkazmust, amely a címhez kapcsolódik és a 25-ös lecke gyanánt lett elkészítve. Tehát én megint azt mondom, hogy az Ágnesnek nagyon jó az ötlete, nagyon jó a megfigyelése, csak a kivitelezésre kellene odafigyelni, mert a kivitelezés esetlegessége miatt csúszik el mindig mostanában egy jó befejezés. Ezért én ezt egy egydisznós képnek értékelem. (szőke)
értékelés:

Odaát

Az Ági biztos nem ismeri azokat a fogalmakat, hogy Checkpoint Charlie, vagy Kelet Berlin, vagy a Nyulak Nyugat Berlinben, hiszen ezek az események már régen lezajlódtak. Mégis valahogy a szögesdróttal, még akkor is, ha ez egy normális helyzetben csak egy privát tér elválasztása, a sziluettel, a közlekedő elvonuló emberrel, a kutyussal, az egésznek van valami határvidék hangulata. És ezt a hangulatot szerintem ez a hajnali, vagy esti, részletek nélküli, szinte árnyjáték, meseképlet nagyon jól mutatja. Az már egy másik kérdés, hogy a 16-os lecke gyermekkor kategóriájára küldte az Ági, tehát majd később talán érdemes lesz egyszer megérteni más mesékben, más történetekben, akár az Estiskola rádióban (mesélhetne Ági) meghallgatni, hogy vajon milyen mély gyökerei vannak mindennek az élménynek, ami elő tudott hívni egy ilyen jellegű képet, amit én egy nagyon jó alkotásnak gondolok. Három disznó. (szőke)
értékelés:

Várakozás

Amikor először láttam ezt a képet, akkor kezdtem megijedni, hogy ez valami videó trükk és gyorsan körbenéztem, hogy ugye a Jóisten segít, és nem azt fogom látni az összes ilyen csuhé napernyő alatt, hogy A-ból B-be, B-ből C-be, C-ből D-be, E-be és F-be tekintve mindenütt majd valamilyen szeretkező párt fogok látni, mintegy ilyen Bosch képen különböző pozíciókba, és ugye ez nem egy videó trükk. Tehát azt tudom mondani erre a képre, hogy természetesen itt is valamilyen úti élmény van rögzítve, és ennél az úti élménynél megint csak egy jó megfigyelés, az Ágnes kritikai szeme, amely a világból kiválasztja az extrémet és a furát. Ugyanakkor pedig megint azt mondom, hogy, de a kép teljes kivitelezése, kompozíció, kompozíció megválasztások, az megint egy picit esetleges. Lehet, hogy amit a virágos képnél, ahol a mezőn vagyunk és hegyet látunk mögötte, talán itt is érdemes lett volna lebújni oda ugyanarra a szintre, ahol ezek az ölelkező párok láthatóak, és talán akkor egy picit nem ilyen távolságtartó ez az üzenet. Bár azt is érdemes megjegyezni, hogy ezek a csimbókos nádsapkák ez se elvetendő, de mindenesetre most a képet látva két út között mozog az alkotás és nincs eldöntve régi kifejezésemmel, hogy mire megy ki a fuvar? Azt én látom, hogy ott a homokban valamire kimegy, de nekünk a képet kell elemezni, úgyhogy ezt visszaadnám ismétlésre. (szőke)

Misztérium

Kedves Ágnes! A ledrótozott nádpalló valamilyen nyaralóhelyen a kép tetején belógva és a két fehér madár nagyon érdekes ritmusjáték. Azt úgy teljesen nem értem, hogy mitől misztérium, nem is tudok ehhez igazából közelebb kerülni. Azért azt finoman mondanám, hogy láttam tőled már erősebb kézjegyeket is. Egy kicsit most úgy érzem, hogy bár a kép nem olyan rossz, de történt egy kattintás, amihez aztán szerkesztettünk gyorsan egy címet és gyorsan bedobtuk a 18-as lecke nyár kategóriájába, hogy ne maradjunk le ebből a házi feladatból csak kettő, vagy három megoldással. Én ezt azért visszaadnám javításra neked. (szőke)

Gólya Land

Áginak egy nagyon jó megfigyelési rendszerét látjuk itt a gólyafészkekkel, de megmondom őszintén, amikor én ezt a képet megláttam, és megláttam a léckerítéses kis megfestett filagória kertet a kis cserepekkel, amik belógnak, meg itt ez a láncos petúnia, számomra először nem is vettem észre, hogy a gólyafészkek a póznák tetején, az jelenti a Gólya Land-et, hanem valami Disneyland-szerű virágrengeteg és ezek a szinte ilyen olajfestményszerű, vurstlikban kapható színvilág, ez az, amit én gondoltam a cím kapcsolódásához. Ebből az is következik, hogy azt kell, hogy mondjam, hogy a két gólyafészek, ami nagyon izgalmas lenne egy belső település rendszerében, az valójában ebben szinte csak másodlagos, vagy harmadlagos. Nem kapja meg azt a fontos szerepet, vagy azt a fontosságot, amit megérdemelne. És ezt én egy képként, egy olajfestményképként mint megfigyelést el tudom fogadni nyár kategóriájában is, de azért reménykedem, hogy a cím azért került ide, azért választotta az alkotó, mert az a két párhuzam, a két gólyafészek az egy érdekes motívuma volt ennek a látványnak. Viszont ez a kép ilyen értelemben nem tudja ezt teljesíteni, úgyhogy én erre egy disznót adnék. (szőke)
értékelés:

Kokojzaszedés
Kokojzaszedés
Kokojzaszedés
Kokojzaszedés

Kokojza, alias fekete áfonya.

Az Estiskolának most már vannak lázadó és avantgard riporterei is. Egy ilyen és dacos és rockos stílusú fotó riportot, fotósorozatot lehet itt látni a 18-as lecke nyár kategóriájában Ágnestől. Természetesen korrekt módon földolgozva, bemutatva az erdőt, bemutatva magukat a hordozó tégelyeket, amibe ezeket a gyümölcsöket összeszedjük és a gyümölcs funkcionális feladatait is, talán ha jól számolom a harmadik képen, ahol Ágnes meg is mutatja nekünk ennek a növénynek a színező készségét. És még egyszer nyomatékosítva az utolsó képen még erőteljesebben egy gyönyörű erdei látképet kitakarva egy erősen megfestett tenyeret látunk itt. Lehet természetesen vitatkozni és lehet azt mondani, hogy a képek önmagukban sok helyen dekomponáltak, kicsit zavarosak, de az üzenet, így a kép-csokor mégis azt mondom, hogy kellően szeretetteljes, kellően fiatalosan lázadó és tulajdonképpen azt a feladatát, amely egy emlék, egy élmény rögzítése, annak naplóvá érlelése, azt ez a történetsor megteszi. És talán ha a harmadik és a negyedik kép nem lenne jelen ebben a képsorozatban, azt mondanám, hogy igazából nem nagyon hordoz személyes és játékos és szubjektív ízeket, de így a két utolsó kép gesztusrendszerében elrendezi mindazt ami így a nyár kategóriára olyan „bartoságisan” elfogadható, úgyhogy én azt gondolom, hogy megvan a három disznó. (szőke)
értékelés:

Zöldek

Az a nagyon fontos Ágnes mostani képeiben, hogy folyamatosan keresi a nézőpontokat. Keresi az anyaggal, a felületekkel, a helyzetekkel, az emberi szituációkkal kapcsolatban a nézőpontokat. Ennek a képnek is az az erénye, hogy – ha jól látom gyermekláncfű, meg talán hereföld, vagy valamilyen ilyen növény rengeteg – lebújik a kamerájával, a kamera szinte beleszimatol itt a növényekbe és ebből az egész földközeli alsó gépállásból fényképez. Ettől őserdőnek tűnik az előtérben lévő növényrengeteg és ha egy picit mozdítva van még a kamera talán jobbra, akkor a háttérben lévő erdei felület, hegy is még kompozícióban is a helyére ugrik. De. Talán ez egy kirándulás elkapott képe, pillanata, amelyben nem biztos, hogy 100 százalékosan megfelelőek az előtérre vonatkozó fényviszonyok. Ugyanis ebben az erős napsütésben fölülről megvilágítva ezek a kis növénykék nem válnak el egymástól, hanem egy ilyen maszattá állnak össze, egy zöld festékfelületté, pedig ha az ember folyamatosan sandít, akkor látja, hogy mennyiféle különböző izgalmas levélforma, lándzsás útifű és sok minden más kandikál itt ki. Ha mindez egy surlófényben, hajnal vagy este, vagy délután és az este közötti időpontban lenne fényképezve – az esti időszakot demerungnak hívjuk, amikor naplemente van – ezek olyan megvilágítást kapnak, ezek a kis növények, amitől a háttér és a közvetlen közelünkben lévő előtér még jobban térbe kerül. És talán akkor egy pontos élesség beállítással valamelyik virágszirmon, levélkén pedig létrejöhet mindaz, ami most ennél a képnél első ránézésre hiányzik, hogy valami katicabogár, vagy Sokol rádió vagy én nem tudom én mi, valami itt a mostani képen nincs jelen. Lehet ez egy bekandikáló láb, vagy bármi, de nincs jelen ezen a képen. Abban reménykedem, hogyha egy másik időszakban, másik fényviszonyban fényképeznéd mindezt, akkor a tárgyakon megjelenő fényfoltok, csíkok, azok megoldhatják azt a hiányt ami ezen a képen nincs jelen. Szeretem ezt a képet, de a fölsoroltak miatt csak egy disznót tudok rá adni. (szőke)
értékelés:

Biciklitúra
Biciklitúra
Biciklitúra
Biciklitúra
Biciklitúra
Biciklitúra

Hát igen, kérem szépen itt tényleg teljes egészében egy riport sorozatot látunk, ahol a kirándulás különböző fázisait, állomásait érzékelhetjük és az alkotó a végén egy szignatúrával, egy kézjeggyel ellátja ezt a sorozatot, ahol megfáradtan egy szalmaboglya mellett beletekint a kamerájában, és mint egy számítógépes szakember, akinek a kis mikrofon rúdja a fülhallgatójára van ragasztva, még ez a barna szalmaszál ki is takarja Bartos Ágnes arcát keresztbe szegve egy másik ilyen boglya szállal. Ezzel azt akartam csak mondani, hogy természetesen ezekkel a képekkel egyedül, darabonként, baj van. Kompozícióban van baj. Hevenyészettek, kattintgatósak. Egészében, mint riport ugyanakkor jól értelmezhetőek, hozzák a történetüket. De véleményem szerint egy jó riport sorozat, akkor igazán egységes hogyha – akár ezekből egy-egy képet kiragadva – azokat önmagukban is tudjuk élvezni, értékelni. Itt jelen pillanatban – természetesen ezek a képek olvashatóak, nézhetőek – de talán az utolsó kép az, ami, hogy úgy mondjam önmagában is hordozza azt az üzenetet, ami az egész képsorozatra érvényes. Bár itt a szalmaszálak elég kaotikusan keresztezik a riportot készítő arcát. Annyi lenne a javaslatom, mert Ági ebben erős, hiszen a televízióadások számára is szokott küldeni különböző riportokat, riporthelyzeteket, ez azt is jelenti, hogy szereti ezeket a fajta munkákat, remélem, hogy mivel ezzel folyamatosan fogunk még foglalkozni, a későbbiekben tudja a hasznosítani a megjegyzésemet, hogy a képeknek önállóan is kell tudni működni. (szőke)
értékelés:

Maros

Jó a felvetés, Ági lába, Ági szandija és a forrás kiömlés, de valahogy minden egy kicsit tényleg útiképes, kicsit rendezetlen. A szandinak lemarad egy kis sarka, az Ági combja csak egy picit látszik, pedig azért jó lenne ott az a kis tér, az a kiömlő kaphatna egy kis reflexet, mert gyönyörű az, ahogy a víz jelen van a természeti képben és egy pici kis csillogás nagyon jó lenne oda. Iszonyatosan jó a képriport megválasztása innen a szandál szemszögéből, de egy kicsit kattintódott el ez a fényképezőgép. És azt szeretném csak mondani, hogyha komolyan vesszük a feladatainkat, akkor ezek az ún. úti képek ugyanolyan alázatot, koncentrációt igényelnek, hiszen megéri, mert jó ami itt történt, minthogyha egy modellt, vagy egy csoportos beállítást vagy egy épített környezetet szeretnénk ábrázolni. Tehát a tizennyolcas lecke nyár kép számomra nagyon fontos, mert az irány, amiből letapogatást végez Bartos Ágnes, nagyon jó, csak egy picit több önfegyelem kellene. (szőke)
értékelés: