Néha jobban vagyok, néha rosszabbul. Nem tudok túllenni Rajta. Ha elfoglalom magam, ha dolgozom, ha beszélgetek, ha barátkozok, egyszóval, ha nem gondolkozok, akkor jobb. Ha meg kicsit egyedül, csendben maradok, akkor meg rosszabb. Mert eszembe jut. Ha csak egy röpke pillanatra is. És ha eszembe jut, akkor hiányzik. Ha hiányzik, akkor szeretnék valamit tenni a hiány megszüntetésére. Ekkor meg eszembe jut, hogy nem szabad, és hogy miért nem szabad. De lehetne. Elgondolom, hogy mi minden lehetne, lehetett volna… És nagyon szeretném, ha lenne. De nem szabad, mert nem lehet. Ez mind most van, illetve volt. De azt nem tudom, hogy mi lesz. Azt se tudom, hogy mi szeretném, ha lenne. Mert azzal együtt, hogy rosszabbul vagyok, amikor Rá gondolok, mégis jó Rá gondolni. De talán jobb lenne, ha mégse gondolnék Rá.

Szines világ
"És akarok még sok másszínű tintát,
bronzot, ezüstöt, zöldet, aranyat,
és kellene még sok száz és ezer
és kellene még aztán millió"

/Kosztolányi Dezső/

Ági küldött egy versidézetet is a fényképhez. Az Estiskolán sokszor a privát szférából bemutatva jelennek meg olyan képek, régebben is, ahol úgymond a piktogramokkal, mértani formákkal, kereskedelmi tárgyakkal van megtűzdelve a különböző házi feladatok üzenetrendszere. Itt jelen esetben valamilyen dominószerű vagy számsorszerű társasjátékot látunk szinte perspektivikusan egy családi szőnyegen. Ezt azért szerettem volna elmondani, mert a kép egészét tekintve maga az ember, az emberre jellemző stílusjegyek, gesztus, például a bal kéz kisujja, a nadrágszél, a rózsaszín zokni, a jobb kéz tartása, a jobb térd, és mindazok, amelyek sokkal de sokkal fontosabbak talán, mint az itt látható társasjáték, szinte csak keret szintjén, vagy érintőlegesen helyezkednek el ezen a képen. Tehát az arányok valójában, én úgy érzem, hogy egy védekezés felé csúsznak el. Ezek a védekező motívumok külsődleges tárgyi eszközök, amelyek nem erősítik a személyes üzenetet, hanem inkább körbebástyázzák. Így olyan, mintha be is tettem volna a lábam az ajtón, meg ki is tudnám egy pillanat alatt húzni. Ezért azt kérném az Ágitól, pont azért, mert fontos, hogy ő itt van és készíti az alkotásait, hogy mozduljon el még jobban önmaga felé, és bátrabban dolgozzon a történeteivel. Ezért adnám vissza a gyermekkor házi feladatot ismétlésre. (szőke)

Voltunk, vagyunk
...leszünk?

Azt hiszem, hogy a kép címe az érthető az aláírással együtt. Látjuk a csodálatos fenyőket a háttérben és látjuk a télire elraktározott tüzelőket és valószínűleg ennek a párhuzama az, ami ennek a képnek a filozófiáját jelenti. Valahogy mégis vagy az előtérben lévő hó miatt, vagy mert hogy az a gyönyörű szép fenyőfa ott egy picit el van vágva a kép fölső felületén, valamitől nem sűrített a kompozíciója a képnek. Azon is gondolkodtam mielőtt nem olvastam el a címet, hogy nagyon érdekes lett volna, hogyha ez egy óriás panorámakép és ha ezeket a fákat, a tűzifákat látnám én ilyen szeletben, akár több panorámafotót készítve és egymás mellé ragasztva, mert az a ritmika az vizuálisan valami egész érdekeset ad. Ha mégis ennél a képnél kell maradni, akkor valószínűleg ugyanaz a probléma van itt is, mint az előző képnél, hogy a középtér, háttér nem választódik le. Ennek megint csak egy fényviszony lehet, vagy fényviszonynak a kivárása lehet a megoldása, hogy az előtérben lévő, vagy középtérben lévő farakás sor valamilyen más fényt kapjon és a háttér pedig hátrébb kerüljön. Most pedig olyan minthogyha a fenyők, a fenyőfák rá lennének festve erre a felület tetejére, és így nem érezzük azt a teret amit valójában kapnunk kellene.
   Nekem van még egy problémám – szólal meg a Pedellus - hogy egy fotográfiánál, főleg ami külső térben készül, két választás van. Az egyik az, hogy jellegzetes a hely ahol készült és ott a hely jellegzetessége – lásd Eiffel torony, Notre Dame, bármit mondhatnék, egy kis ivói falu – tehát, hogy maga a hely jellegzetessége az, ami elviszi a hátán a dolgot, vagy pedig azt mondjuk, hogy teljesen sematikus egy kép, és akkor ennek a sematikusságnak viszont nagyon helyén kell minden szinten lennie. Tehát akkor nem lehet benne - apróságokról beszélek most - ilyen dolog mint az a deszka, amelyik ott most elvágja a képet. Vagy azok a rönkök. Tehát, hogy ezek azok a helyzetek, amiknél azt mondom, hogy azért van nehéz dolga a fotográfusnak, mert - én most egy nagyon szentségtörő dolgot fogok mondani -, itt most két eset lehetséges. Az egyik az, hogy azt mondom, hogy vágom a kép alját és akkor, hogyha vágom a kép alját a deszkánál, és még egy dolgot elérek és azt, hogy a farönkökre helyezett nylon, ami most egyértelműen farönkökre helyezett nylon és engem egyébként zavar ebben a kompozícióban, ha elvágom a kép alját akkor nem farönkökre helyezett nylonná fog válni, hanem olyan, minthogyha a táj folytatódna, akár azt is bele tudom képzelni, hogy a farönkök mögött a táj, a dombok ilyenek. Tehát a valósághoz most annyira oda vagyok szegezve ezzel az előtérrel és ezzel a belógó deszkával, hogy elkezdem keresni azokat a kötődéseket, hogy a nylonnal meg még le is van takarva, hogy ne ázzon meg, és akkor egyből az jut eszembe, na de hogy Ágnes, menj oda és vedd le azt a nylont és utána csináld meg a képet, majd hát, hogy nehogy bántódásod essen, rakd vissza a nylont. Ha ezt a kompozíciót választom. Mert akkor a fehér az az alapnál épp elég és akkor a fák, tehát az élő fenyőfák és a rönkök kapcsolata meglenne. Vagy pedig még egyszer mondom, akkor ott vágunk és akkor már nem fog zavarni ez a nylon. (szőke-hegyi)
értékelés:

Fagyasztva épitett

Nagyon örülök annak, hogy az Ági a térben, a világban, a körülötte lévő világban a természetet és a természet rendjébe ember által beleavatkozott felületeket keresi, ugye itt valószínűleg egy 20-as években épített nyaralót látunk, vagy abban a stílusban felújított szállodaként, vagy vendéglőként funkcionáló épületet, ez adja a hátteret ennek az objektumnak, ami gondolom egy szökőkút és ez most meg van támasztva különböző rudakkal. Nagyon izgalmas a kettőssége ennek az egésznek. De talán valahogy egy picit kellett volna még mozogni evvel a kamerával egyrészt, mert nagyon érdekes az, ahogy ez a háromszög és ez a csúcs oromzat, az épület oromzata háttérként megjelenik ennél a fallikus formánál, de mégis azt mondom, hogy vagy fényben, vagy valamilyen oldalirányban való elmozdulással kellett volna jobban szétválasztani az előtérben, vagy középtérben lévő fagyott formát és a hátteret. Most egy kicsit ez valahogy pont a háttér miatt kaotikussá válik, de az egy disznó megvan a képre. (szőke)
értékelés:

Rózsaszin hullámok
Ágnes ágyban, párnák közt.

Én ezt a képet nagyon szeretem. Azért szeretem, mert nem az a célja az alkotónak, hogy valami szerkesztett képzőművészeti munkát, ötleteket küldjön nekünk, nézhetne itt a kismaci a rózsaszín paplan fölött, itt a piros kis gomb után és ez a tér, ez a perspektivikus tér még jobban szaladhatna be valahova, a begrmanni tükrök mélyére, ahol egy pillanatra látjuk a fotóst az ágyában a fehér ágytámla előtt, a piros varrott falvédő mellett. A kép azért fontos, mert őszinte és esendő üzenet, hogy nézzétek, itt lakom, ez az én kis birodalmam, nézzetek rám, figyeljetek rám. Ez egy személyes, és nem kreált, nem színpadi helyzet, intim és beszédes szituáció, arról az állapotról, ami az ember gondolataiban, egyedüllétében jelen van, az ágyban fekvés, a felébredések, az elalvások azok mindig azok az időszakok, amikor csak 10-20 percig, vagy akár félóráig is, attól függően, hogy milyenek az életkörülményei, használhat az ember arra, hogy végiggondolja az életében végbemenő lépéshelyzeteket. Majdnem olyan az európai embernek az ágy, mint egy ilyen meditációs helyszín, így akár ez a lecke akár a vasárnap hajnal kategóriában is lehetne, és én ezt a képet jónak tartom, bár nagyon sokat lehetne mondani, fölróni neki, a könyvszekrény szélétől az ajtóig, vagy a fényekig, de nem hiszem, hogy ennél a képnél ilyesmit kellene keresni, mert nem ez a célja, nem erről szól. Ez egy levél, egy üzenet, kézzel írva, a maga bizonytalan betűformáival; itt élek, így élek, az a kicsi parányi pont az vagyok én ebben a térben. És így értelmezve én három disznót adok erre a képre és várom az Ágnes további munkáit. (szőke)
értékelés:

Ágnes búcsúja
könny

- András elemzi. András nem elemzi. Miért nem elemzed? - kérdezi Hegyi.
   - Mert én annyit fogok mondani, hogy szép és három disznó és szeretem ezt a képet - válaszolja Szőke.
   HZs: - Én is szeretem ezt a képet…
   SzA: - Másik kategóriában tudna ez működni, például a portré arc nélküliben. Nem?
   HZs: - Igen, mert ehhez egy picit nekem most, de hát akkor is megmondom, mert legfeljebb utáltok, nekem ez egy picit primér. Érted, hogy miért mondom? Igen, a gyásznak ez az első pontja. És nem is az első, mert az első pontja nem biztos, hogy ez. Nagyon jó amikor az ember eltud odáig jutni, hogy sír.
   SzA: - Először a képet próbáld elemezni, mert ha meg tudjuk találni a helyét, hogy hova való, utána már beszélhetünk arról, hogy miért nem ide.
   - HZs: Ne rakjuk át, maradjon, nem muszáj nekünk rakosgatni állandóan, de azt mondom, hogy nekem tetszik a kompozíció is meg, meg, meg nagyon jól van megfogalmazva, ha jól látom megvan a pilla, megvan a minden, megvan...
   SzA: - Minden.
   HZs: - Talán egy picit mondjuk lefelé még lehetne egy fél centi, de még ez se biztos. Tehát kompozícióban rendben van. Világításban is azt mondom, hogy rendben van, bár nekem a képnek a baloldala egy picit túl van világítva, hogyha ott egy picit betakarnánk, akkor sokkal jobban fókuszálnánk a szemre, tehát ott egy picit a fülnél is, a fül mellett is kifut és az arc - minek hívják ezt? Pofacsont, vagy mi az a rész az oldala ez a fejének?
   SzA: – Az állkapocsra gondolsz, vagy a járomcsontra…?
   HZs: - Hát ez a rész. Ez mi?
   SzA: -Ez a járomcsont.
   HZs: - Igen, a járomívnél, a járomcsontnál ott egy picit sok a fény, tehát hogyha ott egy picit kevesebb lenne a fény, akkor sokkal fókuszáltabb lenne az üzenet a szemre és az arcra. Ezt tudom technikailag mondani.
   SzA: - Három disznó, előtte is adtál hármat – zárja le András az elemzést. (szőke-hegyi)
értékelés:

Ágnes őrzői
Ágnes hazaért. Otthon van. Ágyban van. Már jöhet az álom. Álmának őrzői már munkára készen állnak.

Nagyon érdekesen, aranyosan történetszerűvé kezd válni azoknak a látszólag spontán módon beküldött képeknek a sora, amelyeket itt látunk. Ugyanis a motívumok konzekvensen vonulnak végig az előző alkotásokból. Ugye itt egy teljesen más történetet látunk, egy dekomponált képnél alsó gépállásból, szinte minden csak egy kicsit marad rajta a képen a fotók, az ajtó sarka, a varrottasok a falon és a modell, akinek a szemüvegébe is egy pillanatra a keret belevág ezen az ágyon, vagy kanapén. Viszont ha megnézzük ezt a bizonyos népi varrott falvédőt, akkor ugyanez a falvédő tűnik föl az előző képen a portrén, tehát ugyanabba az élettérbe láthatunk be, ugyanabba a valós világba közlekedhetünk, ugyanoda fogadnak be bennünket, abba a kis személyes környezetbe, ahonnan esendő módon táviratokat, leveleket kapunk a fénykép által és ezért ezt a leckét én minden formai problémája ellenére is jónak tartom, mert a napló jellege az viszont őszinte, tehát megvan a három disznó. (szőke)
értékelés:

Ágnes zavara
Hirtelen gondolattól ösztönöve Ágnes kipattan a padjából, és kisiet az osztály elé: - Csak akivel még nem találkoztam: Ágnes vagyok... - mondana még valamit, de nem jönnek szavak a szájára, ezért úgy dönt, hogy elvigyorodik, amiből végülis minden lesz, csak nem barátságos mosoly.

Le kell szögezni, hogy amellett, hogy természetesen Bartos Ágnes képe, második lecke, önportré kategóriában egy nagyon jó, humorral teli gesztus kép, rengeteg játékos elemmel, rengeteg színészi ambícióval, de emellett egy picit beszélni kell arról is, hogy akár spontán, akár véletlenszerű ez a kiválasztás, az emberi arcot, az emberi test részeit egy népi motívumokból álló faliszőnyeg, vagy szőttes elé helyezi, tehát beszélnünk kell arról, hogy ez miért fontos. Nem csak azért, mert azok a motívumok, azok a növénymotívumok jelen vannak és vibrálnak egy szürkés felület előtt, hanem azért is, mert ezek a tűzvörösek egészen másfajta egzotikus dinamikát adnak az amúgy clown-szerű, commedia dell'arte-os gesztusképletnek, amit alkalmazol itt az önmagadról készült képben. A külső körülmények, tehát a tárgyak, amik körülötted vannak, a felületek, a növény motívumok, azok segítik valójában azokat az üzeneteket, amelyek benned zajlódnak, de ezt nem láthatjuk, mert egy maszk, egy mimikai maszk mögé vannak rejtve. Mégis azt mondom, hogy az akár spontán módon kiválasztott háttér teszi beszédessé ezt a képet, ezt az üzenetet a te belső történéseidről. Azt sejti az ember, vagy reméli, hogy természetesen nem csak egy kép készült Bartos Ágnesről, hanem valószínűleg több helyszínen próbált önportrét készíteni, és nyilván az a kiválasztás is fontos, hogy Ágnes miért ezt a képet küldi el nekünk. Az a kiválasztás is azt sejteti, hogy igenis a képek kereten belül lévő motívumrendszerei, azok tulajdonképpen mindig összefüggnek mindazzal, amit az alkotó a szereplőről mondani szeretne. Magyarul, nem csak a szereplő a fontos egy ilyen képen, hanem az is, ami a szereplő körül van. És itt a szereplő körül lévő környezet erősíti föl ilyen meglepővé ezt a képet. Hova tovább megkockáztatom talán az élesség is igazából ezen a háttéren helyezkedik el. Ilyenformán a háttér főszereplőbb a szereplőnél. Pedig azért remélem, hogy a következő képekben az a bizonyos szereplő aki itt látható egészen fontossá fog válni a többi képben. (szőke)
értékelés:

Ágnes kicsi keze
Ágnes kicsi keze izgatottan belép az Estiskola kapuján. Hirtelen minden szem rászegeződik. Félénken körbenéz: -Sziasztok! - köszön, és nyugtalanul toporog...

Bartos Ágnesnek ez az első bemutatkozó munkája számomra azért nagyon fontos, mert nagyon sok mindent, sokféle megközelítést lehetett már látni ebben a kategóriában, és itt Ágnes könnyedén mondja, hogy nem akarom bonyolultan, különlegesen mesélni, versengőn elmondani az első bemutatkozásomat, hanem tanulmányként adom a kezem, amely nagyon sok mindenről tud mesélni formájában, mozdulataiban és miközben ez egy bemutatkozás is, az Ágnes testének egyik része, egy intim testrész, ugyanakkor egy mozgástanulmány is, egy ritmustanulmány is és fázistanulmány is, ráadásul úgy, hogy nincs semmilyen különleges grafikai elem, különleges megoldás használva, hanem aránylag egyszerű fényviszony van, egy fekete háttér előtt látható egy emberi kéz. Mivel valahol a csukló felett van vágva a kép alsó fele, így még jobban koncentrálhatunk a ujjakra, a tartásra, jobban koncentrálhatunk a kézre, tulajdonképpen egy kiterített kézre, amely nem egy olyan kéz amely fölfelé az ég felé mutat, hanem egy olyan kézre amely tulajdonképpen egy elmesélő bal kéz amelynél az a mondat is ott van, hogy igen ez az én kezem, én ilyen vagyok nézzétek ezt meg. Én ezt jónak tartom ezt az első próbálkozást, nagyon kérdéses lesz majd, hogy az Ágnes milyen munkákat küld be a következőkben. Ez csak az én privát megjegyzésem, hogy nagyon reménykedem benne, hogy ugyanilyen izgalmas képek érkeznek majd tőle, hiszen az 1980-as évek legvégén amikor Forgács Péterrel dolgoztunk együtt, a Privát Magyarországot amikor nekem kellett előkészíteni, régi régi filmeket kellett gyűjteni, a Bartos család anyagait látva ez egy nagyon nagyon izgalmas történet volt. Remélem hogy talán valami köze az Ágnesnek lehet a Bartos családhoz , mindenesetre köszönjük, hogy ő ideérkezett hozzánk. (szőke)
értékelés: