Biciklin

Falusi környezet, és az alkotó viszonya, keresi a maga helyét. Ennél a képnél szinte teljesen révbe értünk. Hurrá, ez az! Itt egyrészt a kompozíció is egyben van, egy centrális kompozíciót látunk, jelzésértékkel az utcából is annyit kapunk, amennyit kell, és mondhatóan jól van mérve az, ami a környezet és a fő motívum közötti arány. Ami egészen őrületes, az az a pillanat, amit megtalált és megfigyelt Ágnes, hogy itt évszaktól függően, mondjuk délután 4-kor van ilyen surlófény, és ezek a fények a köveket nagyon érdekesen helyzik térbe. Ha az ember hirtelen ránéz, akkor nem tudja eldönteni, hogy ezek most befelé mélyednek, vagy kifelé domborodnak, és ezért sokáig tud gyönyörködni a képben. És itt van ez a velocipédes ember, ami olyan grafikai ábrázolás, ami a groteszksége mellett fontos irányt mutat, és ez az archaizálás, a régies mód. Régi kerékpároknak voltak ilyen iszonyatos méretű kerekei, és ült rajta egy pöttömnyi, kis pici ember. Ezt a hatást hozza vissza ez a kép. Annyi talán, amire azt mondom, hogy 98 százaléknál tartunk, hogy egy lehelletnyiből több a fölső részből most jó lett volna még. A kerítések ott vannak, de talán ezeknek a ritmusa még beleférhetett volna. Ez tényleg nagyon kevés, és nagyon kicsi szöszözés a részemről, ez egy erős kép. Hajrá, Ágnes, ez az irány jó irány. (hegyi)
értékelés:

Naplementében

Ágnes megfigyelése könnyen értelmezhető, és jól látható: a repülőgép által húzott kondenz-csík és a villanyvezeték közel párhuzamos vonala az, ami elindította ezt a képi folyamatot benne, és ezért is működik ez jól a Rezonancia leckére. Mondhatjuk azt, hogy nagyon egyszerű eszközökkel dolgozik: egy átlós kompozícióval, fölfedezte ezeket a vonalakat, ezeket kellett csak elrendezni, és már kész is a kép. Ugyanakkor azt elmondanám, hogy a gyakorlatban ez úgy működik, hogy az ember egy ilyet meglát, és egyáltalán nem biztos, hogy előveszi a fényképezőgépét, mert sok esetben el van foglalva a saját dolgával, és azt mondja, hogy majd máskor, most éppen nincsen erre időm. De ha elő is veszi a fényképezőgépet, ahhoz kell valamiféle képi látásmód, és kell türelem, hogy azt, amit lát, ne csak dokumentálja, és rögzítse, hanem esztétikai formába csomagolja. Szerintem itt ez Ágnesnek nagyon jól sikerült. Jó a két ellentétpár: az égen lévő felhő vöröse, és a fa tetejének ágai, amik belógnak a képbe, és az átlón helyezkednek el. Jók ezek a vonalak, annak is örülök, hogy nem csak ennyiből áll a dolog, hanem egy vékonyabb vonal még keresztülhúzza ezt az egészet, tehát a játékosság is megvan, ki is billenti ezt a nyugalmat, dinamizálja ezt a rendszert. Én nagyon örülök annak, hogy most már gyűlik Ágnes tarsolyában a témák csoportja, ezek ilyen kis dobozok, és arra szeretném Ágnest ösztökélni, hogy ezekbe lehet tölteni a tartalmakat. Egy ilyen doboza volt az, amikor a falusi környezetben próbált a fényekkel játszani, de elbeszélő jellegű képeket küldött, egy ilyen helyzet volt például a macskás képsora, és most ez megint egy ilyen doboz, amibe bele lehet pakolni nagyon sok mindent. Az a jó, hogy abszolút nem a figurális megközelítés az, ami itt fölkeltette az érdeklődését, hanem a színtiszta kompozíció. (hegyi)
értékelés:

Az óriás

Én ezt a képet a Vágy leckébe tettem volna. Ha ez pontosítható Ágnesnél, hogy ez a gondolat, amit itt felénk közöl a Vágy leckének a teljesítése, akkor bizonyára az eszközök is pontosíthatóak számára. A képi megfogalmazás mindenképpen egy színészi, színházi előadásmód - úgy csinálni, mintha. Mintha óriás lennék, mintha nagyra nőttem volna, mintha a világ fölött állnék, mintha minden, ami hozzám képest a környezetemben látható, tapasztalható kicsi, akár kiszolgáltatott vagy védtelen lenne. Hiszen az óriás szinonímája nagyjából ez. Ha ezt Ágnes elfogadja, és ez eddig érthető, akkor megyek tovább. A kép egyik fő motívuma a modell, Ágnes, aki egy erősen előrehajlott pozícióban néz felénk a kamerába, és egy megfigyelést rekonstruál. Azt a megfigyelést, amit az ember sétálás, túrázás közben tesz, általában vagy kora reggel, vagy késő délután, hogy az árnyékok furcsán viselkednek. Aztán ebből a megfigyelésből utána következtetéseket lehet levonni, valószínű délben szinte el is tűnnek, de mindeképpen van egy viszonyunk a saját árnyékunkkal. A kép humora abból adódik, hogy a képen egyszerre szerepel a főszereplő, és az ő árnyéka, és ők ketten valamiféle interakcióba kerülnek egymással - az óriás a szereplő, és az árnyéka a kis törpe. Az árnyék az óriás által megfigyelt és hatalmával beborított szereplő. Amiért az elején elmondtam, hogy ez a Vágy leckébe tartozik az az, hogy az ember a saját testképével, azzal, ahogy ő saját magát viszontlátja, vagy hangban visszahallgatja, ritkán elégedett az első pillanattól kezdve. Aztán ezt vagy megtanuljuk elfogadni, és mint tanult élmény, helyén kezelni, vagy valóban eljutunk addig a pontig, amikor a saját testképünkkel, a saját fizikai valónkkal megbékülünk, és ez a megbékélés egyfajta önszeretetet is elhoz, ami másról szól, mint a narcisztikus önimádat. Az elfogadás, és a jóban levés más mint az, amikor az ember mindenki és minden helyzet fölé emeli a saját egóját. Ebben a képben, ha ez tisztázott Ágnesnél, hogy ez miért is a vágyról szól, akkor az eszközök automatikusan behívódnak. Amikor Ágnes a saját megjelenését, és ennek árnyékvetületét megfigyeli, akkor, ha a cél tiszta, akkor az időpont, és a helyszínen föllelhető tárgyak kiválasztása szinte önműködően megtörténik. Ez a kép egy jó kép, de ebben a képben ez az üzenet nincs egyértelműen kimondva. Ezeket az üzeneteket az ember először saját magának kell tudnia kimondani, és ha ezeket kimondta, akkor onnantól már az adott érzet és élmény, amit a kimondás közben megtapasztal, az adott aktuális állapotáról fog üzenni. Ha én azt mondom magamról, hogy én egy behemót vagyok, azzal két dolgot tudok utána kezdeni: problémának érzékelem, és teszek ellene, amennyiben tudok tenni, avagy elfogadom, és beépítem harmóniában a személyiségembe. Mind a kettő más megjelenést fog hozni képben. Az egyik egy Buddha-pózban, nagy hassal, békés mosollyal ülök, a másik egy erősen torzító objektívvel, alsó gépállásból fölvett, főképp a hasi tájékra koncentráló groteszk felvétel lenne. Ha ezt elfogadjuk, akkor erre a képre visszavetítve azt mondom, hogy ez a döntés nem történt meg, ezért a humor része primer marad, és nincs meg benne az a fajta fanyar íz, az a fajta keserűség akár, amit a néző a jó viccek esetén érzékel, mert saját magát is mérlegre tudja általa tenni. Ha ebben a helyzetben a kép címe és a kép megfogalmazása tű éles, precíz, és azt mondom, hogy "óriás", akkor az egy kérdés, hogy a mondat hogy néz ki: "óriás akarok lenni", vagy "óriás vagyok". Az egyik egy vágy, és annak a beteljesülésére vágyok, amit fizikai okokból valószínűleg sose fogok elérni, a másik egy helyzetértékelés a maga következményeivel együtt. Egyik sem jobb a másiknál, de a kimondás segít abban, hogy megtaláld azokat az eszközöket, helyszíneket és formákat, ami a néző számára is ezt egyértelművé teszi. Ezt én visszaadnám ismétlésre, és kérlek ezen a problémakörön gondolkodj el, és ezt a feladatot oldd meg. Ágnes - Óriás -, hogy ez jelen pillanatban mit jelent neked. (hegyi)

Falun

Nem voltam ott a helyszínen, ezért nem tudok konkrét instrukciókat adni, hogy hogyan, miképp, mikor kellett volna ezt megvalósítani. Most nekem a két kép rész - a tükröződés és a valóság - közötti résszel van problémám. Ott van egy olyan sáv, amit én szívem szerint kihagytam volna. Most egy emberként hördülhettek fel, hogy hülyeséget beszél a Hegyi, mert hogy lehetne azt onnan kihagyni. Többféleképpen. Egyrészt a kamera síkjának a megválasztásával, itt figyelni kell arra, hogy közben a tükröződés megmaradjon, de valószínűsítem, hogy ha kicsit lejjebb guggol Ágnes, akkor meg lehet találni ezeket a tükröződéseket, és közelebb hozza egymáshoz ezt a két képrészt. Ez az egyik dolog, amit bármikor meg lehet csinálni, ehhez nem kell külső segítség. A másik, ami külső segítséget is igényel, nem tudom, hogy ez milyen terület, de ott valami történhetne. Ebbe belekomponálok valamit. És ezt most hadd ne én mondjam meg, hogy mit, mert a helyszínt nem ismerem. De ott valami ha történik, akkor van értelme annak a közbülső résznek. Így most ez a középső rész nagyon szétvágja kétfelé a képet. Ahhoz kell a nagyobb bátorság, hogy azt mondjam, hogy szakítok a konvenciókkal. Mert utána az mindig nehezen indokolható, ha nem jól sikerül. Ha nem dob az ember tíz pontosat az ilyen tükröződéses játékokkal, akkor utána vagy belecsúszik a giccsbe, vagy elveszti a mondanivalóját. Nagyon vékony az a mezsgye, ahol ez működik, de a másik út az lenne, ha csak a tükröződéssel dolgozunk, és a valós helyzetet vagy csak illusztrációként hagyom meg, vagy teljesen lehagyom, és a valóságot nem az ismétlésben hozom be. Jók a ritmusok, minden rendben lenne, csak valahogy ehhez a történethez érzelmileg kellene közelebb kerülni. Ha van Ágnesnek erről véleménye, akkor mutassa meg. Mert most olyan, hogy van erről egy véleménye, de nem akarja elmondani. (hegyi)

Tüzelő

Nagyon szuggesszív ez a képszerkesztési mód is, ügyesnek gondolom azt, ahogy ezek a fák ilyen perspektívikus ábrázolásban mozgást, dinamikát mutatnak. Feszültséggel teli kép, és a világításra szeretném felhívni a figyelmet. Arra a fajta naplemente idején megfigyelhető fényjátékokra, amikor a nap aranya átfest mindent, és ez az átfestés át is értelmez dolgokat. Itt abban is szerencséje van Ágnesnek, hogy ezek tüzifák, és nagyon jól látható, hogy ez fatelep lehet, ez a bácsi a tüzifával, a tűzzel könnyen párhuzamba állítható. Ez egy nagyon könnyű megoldásnak tűnik, de ehhez ott kell lenni, észre kell venni, meg kell csinálni, jelen kell abban a helyzetben lenni, vállalni kell önmagunkat. Ez mindenféleképpen erény, hogy egy nem túl bonyolult üzenetet is a bátorság az, ami elénk tud hozni. Lehet, hogy sok mindenki más is találkozik hasolnó helyzettel, és legyint egyet, hogy, hát majd legközelebb megcsinálom, aztán az a legközelebb sose jön el. Ezért én ezt nagyon kedvelem. A perspektíva is abszolút rendben van. Talán egy kicsit a mélységélességet, ha kisebbre vesszük, akkor a térélmény erősödik, vagyis erre a perspektívikus játékra mégjobban rá lehet dolgozni. Itt tényleg csak annyi, hogy a háttérre már nem kellene az élesség, arra a fészerre, ami a bácsi mögött van. Az ha életlenben marad, akkor még térhatásúbb ez az üzenet. De ez gyakorlás, úgyhogy majd a következőkben erre próbáljon meg Ágnes magának gyakorlatokat kitalálni, hogy utána ez már rutinból jól menjen. (hegyi)
értékelés:

Duda

Itt egy áttételes üzenetet látunk. Ez egy imitáció. Értem az üzenetnek a célját, hogy maga ez a dudálásos forma tűnik el a kerékpárokról. Sajnos a biciklisek már arra sem veszik a fáradtságot, hogy egy csöngőt felszereljenek a bicaj kormányára. Jobb esetben kiabálnak, ha éppen mögénk érnek, és hozzák rá a frászt a gyalogosra. Rosszabb esetben mint egy tininindzsateknőc suhannak el mellettünk. Visszatérve a képre: ez a képi üzenet nekem az imitáció miatt gyengül. Ez a duda kínai piacos dudának tűnik. Az üzenet nem jön létre olyan erősen. A duda szegény értelmezésileg áll itt a levegőben, ellentmond annak, ami a lecke. Itt tárgyilag egy olyan dudát kellett volna találni, ami ténylegesen korhű darab, és akkor kevésbé zavarna az, hogy ez valószínűleg valamilyen Mountain Bike-nak a kormánya. Akkor meglenne az a kontraszt, hogy egy ilyen modern holmira egy régi darabot felszerelünk. Ez most egy kicsit csinált nekem, visszaadom ismétlésre. (hegyi)

Verseny

Örülök annak, hogy Ágnes elkezd egy kicsit komolyodni, és foglalkozni a fényképezéssel. Azért mert ezek szerint rájött arra, hogy nem kell nagyon messzire menni, nem kell kitekert dolgokat keresni, mert abban a környezetben, ahol ő mozog, föllelhető a humor, és minden olyan elem és eszköz, ami azt segíti, hogy teljes értékű munkát tudjon végezni. Kifejezetten boldoggá tesz az, hogy fekete-fehér képet kapunk. Van ebben egy kicsi western-filmes beütés. Akár a Mad Max is eszembe jut róla, ennek valami falusi verziója. A hangulat nagyon jó, az időpont is tökéletes, amiben ezt ő fényképezte. A nézőponttal is nagyjából egyetértek, bár talán jobb lenne, ha egy kicsit közelebb kerültünk volna ezekhez a szekerekhez oldalirányból. Ezáltal talán az árnyékok még hosszabbak lehetnének, mert így most a perspektíva rövidülése miatt az árnyékok is rövidebbek annál, mintsem ami ezt a dinamikát mégjobban erősítheti, ami a mozgás. Itt most egy rövid expozíciót kapunk, ebből kifolyólag ezek a kis kordék állni látszanak, miközben egyértelmű, hogy itt, ha nem is teljesen vérre menő, de valamilyen fogadás vagy verseny van, de látszik az, hogy itt különböző felfogású kocsiépítés van, és a lovak méretéből is látszik, hogy van különbség köztük. Ha oldalról közelebb ment volna Ágnes a kocsikhoz, akkor még dinamikusabb lenne. A másik az, hogy amit itt most látok, annál még izgalmasabb az a fajta grafikai megjelenés, amit a villanydrótok és a háttér mutat. Kicsit bánom, hogy ezek a drótok kifutnak a képből, fönt úgy komponáltam volna, hogy fölállok valamire, hogy ezek jobban beleférjenek a képbe. A kommenteknél volt egy vita arról, hogy kell-e a kerítés. Ha a kerítést lehagyjuk erről a képről, akkor tulajdonképpen az egész elmegy egy ilyen szépelgő, érzelgős irányba, mert akkor szinte csak a táj marad, meg ezek a kocsik. A kerítésnek van egy olyan szerepe is, hogy visszahoz minket a valóságba, másrészt az is egy fontos dolog, hogy van egy ritmusa, és ez a ritmus erősíti azt a különbséget, ami az álló kerítés és a mozgó kocsik között van. Egy rövid expozíciós időnél a mozgás érzékeltetése viszonylag nehéz. Itt a tér az, ami a mozgásérzetet erősítheti - az a tér, amit hagyunk, hogy ez az elmozdulás fejben megtörténhessen. Ha ezt nagyon szűkre hagyjuk, ha levágom a kerítést, olyan szűk marad a kép, hogy abba már mozgás nem nagyon fér bele, akkor befagyasztom a két kocsit is. Másrészt a kerítés függőlegesei nagyon is határozott, kopogós ritmust adnak, és erre merőleges az a mozgás, amit a kocsik végeznek. Ez is a mozgás-érzetet tudja erősíteni. (hegyi)
értékelés:

Nyelvtan

Ez egy iskolás helyzet, az egyértelműen látszik. Modern iskolás helyzet, a mi korunkban még nem voltak ilyen írásvetítők, középiskolában már elvétve előfordultak, de azt is lehetett tudni, hogy a tanárok nem nagyon szeretik használni, mert bonyolult volt fölállítani, el kellett hozzá készíteni a fóliát, tehát nem nagyon volt használatban, bár egyszer-kétszer elkerülhetetlennek tűnt. Ezt most egyszerűbben megoldják a számítógépek és a projektorok, ez biztos, hogy segít a tanárnak is. Ebben a képben, ami érdekes, az pontosan az, hogy akár a diák-tanár viszonyt vesszük, akár a tanár magyarázását vesszük, mert ezt a kezet kétféleképpen is értelmezhetjük. Jó az a kapcsolódás, ami itt létrejön, pontosan azért, mert a modern megoldások, az ilyen home-made helyzetekkel szórakoztató geget hoznak létre. Persze ezt egy profi előadásnál lézer mutatópálcával oldja meg a tanár, hogy a diák lássa, és ne a kezét használja. Ez fölveti azt is, hogy mi a hatékonyabb, én szeretem azt, ha ilyennel találkozom, szerethetőbb, és könnyebben megjegyezhetőbb lesz az az információmennyiség, amit az előadó átad. Ennyit a kép hátteréről. Amit a képen látunk, azt én el tudom fogadni. Amit a képen látunk, azt el tudom fogadni. De itt technikailag azért vannak gondok, itt kellett, hogy legyen elég fény, úgyhogy én erre kettő csillagot adok. Egy könnyed megfogalmazás nem azt jeleni, hogy arra nem kell rákészülni. Nem vagyok száz százalékig biztos benne, hogy ennél a képnél megvan az az összefogottság, ami például annál a pados képnél megvan. (hegyi)
értékelés:

Fagyban

A kép, amit látunk, hasonlatos egy korábbi Bartos képhez, csak az az esernyővel mesélt. Itt is hasonló az élmény. A mélységélesség megválasztása, a közeli és távoli dolgok egy képre komponálása, és ebből az üzenet létrehozása az, ami ezt a két munkát összekapcsolja. A képnek az az erénye, hogy létrehoz egy újabb képet a képben, nevezetesen a sétáló Piroskáét, vagy lehet, hogy ez egy női Mikulás. A lényeg az, hogy bizony egy olyan ősz végi élményt elevenít fel, amivel lehet, hogy nem mindannyian értünk egyet, hogy ez pozitív élmény lenne, bár a fagy, a jeges víz jelenléte mellett a fényviszonyok mutatják azt, hogy itt ez még ősz, és látjuk azt is, hogy a növények zöldellnek még egy picit. A kategória besoroláson kívül a kép maga is helyre teszi időben, évszakban a történetiséget. Ami még furcsa lehet a kép nézése közben, hogy a két képsík, tehát az a képsík, ami ezekkel a fa építményekkel létrejön, és az a képsík, ami a sétáló alakkal megjelenik, tengelyben egy kicsit el van fordulva egymáshoz képest. Nyilvánvaló, hogy ez abból következik, hogy az út lejtősebb, amin a hölgy sétál, de abból is következhet, hogy a fényképezőgép síkját Ágnes ehhez a padszerkezethez mérte be. Akárhogy is van, ez a kép dinamikáját megadja. Ezt egy jó megoldásnak tartom, pontosan azért, mert volt türelme megvárni azt, amíg valaki a háttérben megjelenik a képen. Ezek azért fontosak egy ilyen kompozíciónál, mert dinamikát, életet visznek bele. A statikus, az álló, a kimerevített pillanatot hosszabbítják meg. Voltak rádióadások, amikben már foglalkoztunk az idővel, és ez a filmezésnél és a fényképezésnél is egy nagyon fontos kérdés. Talán a fényképezésnél nehezebb megfogalmazni, mert a fényképezőgéppel, mint technikával, két dolgot teszünk, ami a valóságtól mindenféleképpen elvonatkoztatja az elkészült művet: az egyik az, hogy két dimenziósra redukálódik a tér, a másik az, hogy az idő egyetlen egy tized másodpercre rövidül, ami az expozíciós időt jelenti. Amikor fölmerül ez egy munkánál, hogy hogyan tudom az időt és a teret ábrázolni, akkor a válasz: az expozíciós idő megválasztásával, és a mélységélesség megválasztásával. Itt, ennél a képnél mindkettő a helyén van. Az expozíciós idő is, láthatóan egy picit talán hosszabb, valami minimális elmozdulás van a hölgynél, nem csak életlenség, másrészt a mélységélességből a térérzet adódik, és a perspektíva ábrázolásából, ami a pad deszkáinak vonalaiból áll össze. Ezt én egy jó üzenetnek tartom, és meg is adom rá a három csillagot, és azt mondom Ágnesnek, hogy megint saját maga adja föl saját magának a leckét azáltal, hogy ha ilyen feszes kompozícióval tud dolgozni, akkor saját magának kell a saját maga legszigorúbb ítészének lenni, amikor képet készít, vagy amikor képet közöl, hogy ennél alább most már, ha lehet, ne adja. (hegyi)
értékelés:

Piros bicikli

Nagyon örülök, hogy Ágnes újból kezdte a feladatokat, nagyon remélem, hogy a továbbiakban ebben a tempóban, és ebben az összeszedettségben fog szerepelni, mint amit ez a kép mutat. Mert ez a kép három csillagos. Rendben van a kompozíció, nagyon örülök, hogy a biciklikerék, annak az árnyéka, és az árnyékon kívül még egy tükröződés is bekerül a képbe. A tükröződésben sejthetően ott a modell, szóval minden együtt van. És lám-lám, nem kell ehhez különösen bindzsizni, mert maga a helyzet adta azt, hogy a bicikli fékkarja, vagy valamelyik alakatrésze beárnyékolt itt Ágnesnek, és ez létrehozott egy olyan helyzetet, hogy a képnek a bal felső sarkában megjelent ez a sötét háromszög, és ez az, ami ezt az egészet kompozícióban helyrerántja. Ebbe az irányba szeretném, ha továbbmennél, de hát megnehezíted a saját dolgot, mert aki ilyet tud, attól már gyenge képet nem fogok elfogadni. (hegyi)
értékelés:

Mezőn

Egy izgalmas kompozíciót kapunk, egy élére állított háromszöget, ami nem egy statikus, nyugalmi forma. Nagyon örülök annak, hogy Ágnes belekomponálta saját magát ebbe a képbe, ráadásul jó helyre, jól. Jók a lovak, jó a kutya, az egész helyzet teljesen rendben van. Ahhoz, hogy nekem ez a csendről beszéljen, itt van egy kicsi problémám. A csendbe nekem most a háttérben lévő házak belezavarnak. Ahhoz, hogy ez a csend legyen, még ennyi sem kellene a házakból, mint ami most van, és akkor csend van. A házakból valami nekem jön kifelé, ami nem csend. De megadom rá a három csillagot. (hegyi)
értékelés:

Ballagás

Jó kép, humoros kép, köszönöm, tényleg a Pink Floyd jut eszembe róla, ahogy ezek a tehénmacik itt mozognak. Ilyet nem nagyon tud az ember rendezni, úgyhogy el kell fogadnunk azt, hogy ez épp akkor épp így történt. De annyira jó lett volna, ha egy traktor az előtérben nagy sebességgel átsuhan, és valami kis kondenzcsíkot húz maga után, és ahhoz viszonyíthatnánk ezt a tehéngyaloglást. Dehát ez van, ez nem történt meg, jó ez. (hegyi)
értékelés:

Strand ősszel

...avagy ismétlés.

Ez a kép ismétlés, és Ágnes mutatja is, hogy a strandos leckéjéhez készülő képről van szó. Én annak örülök, hogy Ágnes vette a fáradtságot, és elment újból ezt a strandot lefotózni. Sokkal vadabb képet mutat most, mint amit az elsőnél. A kettő között van valahol az igazság. Ugyanis az első kép nagyon steril volt, és mondtam, hogy azzal a szögesdróttal még valamit kellett volna csinálni. Hát most kaptunk szögesdrótot rendesen. Ezzel nincs is baj, mert ez így izgalmas, és nem rossz, hogy ennyire durván belekomponáltad a szögesdrótot, csak egy kicsit most a szögesdrót vitte el a figyelmedet. Most a strand nem annyira jellemző. Itt az időpont fontos. Egy olyan délutáni időpontban mentél el erre a strandra, amikor már a medencét nem éri fény. Reggel kell ide elmenni, és akkor ez sokkal izgalmasabb képet fog neked adni, meg kellene próbálni. Szerintem még nem késő. Akkor a fák árnyékai még izgalmasabban szerepelnének a képen, miközben a medence a reggeli fényben főszereplője tudna lenni ennek a dolognak. Most nem nagyon lehet értelmezni, hogy mi akar ott lenni, hogy ez egy fürdőmedence. A strand jellege veszett most el. Ismétlés. (hegyi)

Kövek

Jó ez a kép, jó ez a játék, nem tudom ez hova fut ki, hogy ez valami csobogó, vagy mi akar lenni. Egy biztos: a meglátás nagyon izgalmas, én egy kicsit a háttérrel még játszottam volna, értem én, hogy szabályosak vagyunk, és benne hagyunk mindent, de én egy kicsit még lejjebb vágtam volna az ablakkeretek alá, hogy azok a ritmusok is kicsit ilyen zongorabillentyű-szerűen kopogjanak, mintsem, hogy felismerhetően ablakok legyenek. És akkor ez megvan. Nagyon jó a bicikli is, a biciklis jobb, mint az a kék kabátos lány. Tetszik, de nem száz százalékos a kompozíció. (hegyi)
értékelés:

Kapcsolat

A blokk és a lemenő nap.

Nagyon izgalmasak ezek a fényjátékok amik itt létrejönnek ezen a panel épületen, és ezt jó, hogy meglátta Ágnes. A kép nagyon dől jobbra, de ez egy dolog. Azt nem tudom, hogy ezen kívül hogy lehetett volna ezt valahogy úgy érzékeltetni, hogy ennél egy lépcsővel tovább tudjunk jutni. Nem tudom, mert nem voltam ott. Nekem ezen a képen összesen azok a kis aranyló kockák a szürke betonon a fontosak. Ha ezek a fontosak, akkor valószínűleg azzal próbáltam volna valamit kezdeni, hogy ez egyértelműbb legyen, hogy valami valamin átsüt, és az a valami odavetíti ezt a fényt. Most ez annyira nem jön nekem ki. Ismétlés. (hegyi)