Mérleg

A mérleg - gondolkoztam ezen sokat - nyilvánvalóan a beszűrődő fény megvilágította ablakkereszt motívumra értendő. Nem volt egyértelmű nekem, de aztán rájöttem, hogy az a mérleg, és a mérleg nyelve ugye, amely tulajdonképpen például a mérlegeknél egyfajta számadást, számvételt jelent. Ez a kép elsősorban azért nagyon fontos, mert egy ilyen számadás zajlik itt. Ha nem a cím alapján indulunk el, hanem azt mondjuk, hogy megkerestük kódnak ezt a számadás szót, akkor elérkezhetünk adott esetben egy konyha spejzába, vagy egy olyan raktárba, ahol az élet különböző elhasznált, használt, vagy még használandó, vagy felhasználásra váró tárgyait látjuk. A savanyú uborka üveget, a savanyú uborkás üveget, a kétszer lefőzött birsalmát 1973-ból, a szódásüveget, aminek a patronjai ugyan most nem beválthatók, de biztos, hogy még lesz és akkor a patronnal a szifonnal majd átalakítjuk - még jó lesz az még - című polcokat láthatunk. És ezeken a polcokon sokszor elteszi az ember mindazokat a különböző életében fontos tárgyi motívumokat, amelyre mindig azt mondja – majd jó lesz az még – aztán egy idő múlva, amikor vagy más bejön ebbe az élettérbe, vagy ő maga visszatekint erre, azt mondja, hogy hova az Úristenbe gyűjtöttem össze ezt a sok kacatot? Valahol ezek a fajta történések katonás rendben vannak, és van ahol kaotikus művészi rendetlenségben. Ha itt az árnyék motívumokat nézzük, akkor tulajdonképpen valamilyenmódon mégiscsak egyfajta katonás rendezettséget is látunk, és ha jobbról balra indítjuk el ezt a sorjázást, föltűnik a jobboldali szélső részen valami egészen meghatározhatatlan, fura, talán üveg lehet, de nem tudjuk megmondani, hogy mi. Aztán mellette két akár Star Tonic-os formájú üveg árnyékforma, azt csak zárójelben mondom, hogy természetesen én tudom hogy a két Coca-Colás fém üveg, amit a nyáron elkészítettünk a Szigetre, de formájában mindenesetre két hasonló árnyékforma. Mellette egy következő hasonló üveg amit én tudom, mert én tettem rá, a Mikulásnak a sapkája van, de mindenesetre egy összetett forma. Azután következnek keret árnyékok és egy furcsa emberi fej, ami szintén erre a polcra, mint egy lehúzható maszk, vagy mint egy télen használt sapka, ugyanerre a polcra be van rakva, ahol utána varázsgömbök, gyógyszeres méreggel teli fiolák, és különböző boszorkány szerszámok sorjáznak. Ezt látjuk a kép alsó felén. Én ezt egy nagyon jó, nagyon jó döntésnek tartom, hogy az árnyékokkal elkezdett az alkotó foglalkozni. Azt sejtem, hogy tulajdonképpen egy lépcső elején vagyunk most, ahol megtalált valamit az előtér, középtér, háttér kategóriájában, megtalált valamit, amivel most kezdett el foglalkozni. Annyit megjegyeznék a képre, hogy miközben megvan a három disznó, nem véletlenül mondtam az előtér, középtér, háttér kategóriát, mert a háttérrel nagyon izgalmasan variációkat rakhat majd föl a későbbiekben és remélem, hogy ezt a sorozatot nem hagyja abba. Miközben az előtérrel, evvel az egészen közeli makro vagy mikro előtérrel nem foglalkozik jelen pillanatban a kép. Abban az esetben fog a dialektikája nagyon jól működni ennek az egész árnyvetítési mesetörténetnek, hogyha az előtérben valami, picike is lehet ez, megjelenik. Abban a pillanatban rögtön egy dinamikát kap a kép, de így is megvan a három disznó. (szőke)
értékelés:

Nagy koppanás volt, aztán láttam a madarat a párkányon, megmentettem Berci elől, aztán kitettem a madáretetőbe... lett volna vége is, ha el nem repül, amíg a telefonnal bütyköltem. (Hogy miért ilyen a színe, nem tudom, mondjuk sonyericsson-színű film.)

Jónak tartom az ősz kategóriára ezt a kisfilmet, nagyon furcsa és meglepő, azaz van dramaturgiája az egésznek, mert én végig azt gondoltam, hogy ez egy ilyen kitömött madár, mert ez a szerencsétlen kis madár meg se mozdult, apámnak is voltak ilyen kitömött madarai. Talán csak a szeme utal a madárnál arra, hogy mégiscsak hallgatja az alkotót, annyira erős és erőteljes az egésznek megint a vallomásjellege, én tényleg végig azt hittem, hogy egy kitömött madárral manipulál itt az alkotó. De a madár ebben a történetben egy eszköz, ugyanolyan eszköz, mint a más filmeknél a vallomást, az öndefiniálást elősegítő eszköz. Ugyanis ha meghallgatjuk ennek a filmnek a monológjait, hiszen a madár nem szól vissza, bár az alkotó végig úgy beszélget vele, mintha egy partner lenne, tehát állandóan mondja a válaszokat a madárnak, miközben sejthetően a kérdéseket is ő teszi fel magának. Tehát a monológ alapján nagyon sok mindent megismerhetünk egy létállapotból; megint egy identitásközvetítést látunk, annyi lenne a megjegyzésem, hogy érdemes lenne később megnézni ezt a filmet, mert kiderülne, hogy vágható, mert semmi baj nincs azzal, ha a képet képre vágjuk, és a szöveg alapján megfigyelve egy picit szűkítünk. Talán ennél a filmnél egy picit kevesebb több lenne, de ettől függetlenül az ősz leckére megfelelő. (szőke) értékelés:

Egy kisfilmet látunk valamilyen szolarizációval, vagy éjszakai kamerával, vagy csak mobiltelefonnal készült, vagy nem tudom milyen technikával, ebben a fekete-fehér formátumban. Mindenféleképpen a kamera beállítása itt egyfajta naplójelleget, vallomásjelleget, egyfajta gyónást jelez. Ma a médiákban a különböző sorozatokban, amiknél a mostani fiatal nemzedék, akik a szakemberei a ma élvezhető mozgóképes médiáknak, előszeretettel használják a reality kifejezést. Nem tudom, ez azt hiszem valóság-nak fordítható és ha ezeket a közkedvelt és divatos rendszereket megvizsgáljuk, ahol egyértelműen mindenhez köze van ezeknek, csak a realitáshoz nem, nem tudom, mikor jelenik meg a manipulity, amit a néző eleve azért néz meg, hogy ezek manipulálva vannak, és azt fogjuk bennük keresni, hogy a manipulált valóság hol viccel meg bennünket és válik valósággá megint. Szóval ezekhez képest, amik a nézők számára nagyon is fontosak, és sok ember nézi őket, mert ők is szeretnének vallomást tenni nekik, nekünk, önmaguknak. Keresni szeretnék az identitásukat, és ebben akár már a vallás, a hit kérdését is érdemes lenne tárgyalni. Hiszen pont a történelmi vallások dolgoznak azzal a technikával, amit gyóntatásnak hívunk, és ennek a szükségszerűsége azért volt olyan erős, mert ez hozta létre a lelki megkönnyebbülést, és az újrakezdés lehetőségét, amikor meggyónom a bűneimet, feloldozást kapok rá. Ugyanilyen vallomáserejű ez a kisfilm, tulajdonképpen ezzel a technikával dolgozik, ezt a módszert követi, mindenféle sallangtól mentesen; megteheti, hiszen az alkotó egy amatőr oldalon teszi ezt meg, és miért ne tehetné meg, hogy semmilyen történetiséget, semmilyen sokkoló helyzetet nem használ, hanem egyszerűen fogja a zsebkameráját, és azt mondja, hogy kérem, egy éjszakán összegzek és elmondom azt, hogy mi zajlik a lelkemben, és nem azt, hogy mit várok az élettől, hanem azt, hogy ki voltam, ki vagyok és milyen nyomot hagyok ebben a világban. Az nem hangzik el, hogy amíg az ember él, vajon hányszor és mi módon vet számot azzal, hogy az élete befejeztével van-e alapvető félelme az emlék tiszteletével, a nyomot hagyni megmaradásával, hogy vajon a temetés után milyen gyorsan tűnnek el az emléknyomaink a lakásunkból, a munkahelyünkből. Mégis, közvetett módon a létezés alapvető kérdéseit veti fel ez a kisfilm, ugyanakkor pont azért, mert olyan eszközt használ az alkotó, amire azt lehet mondani, hogy egy primitív, rossz minőségű kamera az, amibe megteszi ezt a vallomást, ez azért fontos, mert eszközrendszerében ez is a külső formalizmus lebontására törekszik; a sérült kép mint egy apokrif naplótöredék jelenik meg, mint egy töredékesen megmaradt napló régről, de izgalmas érzés beleolvasni ezekbe annyi év távlatából. Ez a néző részéről ez a voayerizmus itt is jelen van, és ez az erőssége a filmnek. Ugyanakkor ez egy tudatos eszközhasználat, az alkotó megteszi itt a vallomását, és mint az oly divatos blogoknál láthatjuk ez egy gyakorolt élvezeti cikké válik, hogy én tudom, hogy gyónhatok nektek, és tudom, hogy a gyónásomat megnézitek, és ezzel mégiscsak kapok valamilyen feloldozást, legalább azt az örömet, hogy tudom, hogy nektek elmondhatom, bár soha nem találkozok veletek, de mégis nyomot hagyok a létezésemmel, azzal, hogy ezen az eszközön keresztül megfogalmazom magam. Nyilván azért lehet ennyire drámai ereje ennek a kis etűdnek, mert a külvilágban, a médiákban megjelenő reality-k világa dialektizálódik ezekkel a fajta parányi, outsider, gerillatörténetekkel, amelynek egy-egy bizonytalan lépésekkel. Miért bizonytalanok a Hegyi munkái? Azért, mert szerencsétlen nem talál előképeket erre, próbál megfogalmazásokat gyártani, és nagyon nehéz úgy nyelvezetet beszélni, hogy azokat újra meg kell találnunk, össze kell építenünk. De ebből nem az következik, hogy hol hibás ez a beszéd, ha egy idegen jön hozzánk és próbál meg tanulni magyarul beszélni, az ő betűi sem lesznek olyanok, mint kellene, hanem a befogadást kell megpróbálni erősíteni. Ennél a filmnél azt érzem, hogy ez az idegenből érkező idegen, aki megpróbál a mi nyelvünkön kívülről, de mégis idetartozva mesélni, és botladozva mondja a mondatait, és ezeket nem tiltani kellene, hanem erősíteni, hogy mi is el tudjunk kezdeni így beszélni. Fontos ez a lecke, mert a külvilágban a nagyobb médiarendszerekben pont nem ezt lehet látni. Ott a néző, a befogadó ne döntse el önmagától a világ rendszert, ne tegyen fel kérdéseket, ne önmaga fogalmazzon meg válaszokat, ne önmagát definiálja, hanem hagyja meg a vizualitásnak azt, amit a média, ez a legfurább világvallás válaszadóként megad nekünk. Ebbe a heroikus küzdelemben érzem azt, hogy a Hegyi egy ilyen Dávid-helyzetben van, ahol látszik, hogy ez a fajta vallomási mód, a blog gladiátori szerepe, abszolút halálra van ítélve. De ettől még mind estiskolásként mi kis Dávidok nem tehetünk mást, mint a saját módunkon megfogalmazni magunkat, azért is, mert tudom, hogy a Hegyi közben ezt az oldalt technikailag is kezeli, sőt, már sokszor nem is zsoltunak, hanem pedellusnak hívják. Nagyon nehéz úgy Hegyi Zsoltként is küldeni üzeneteket, hogy közben felelős vagy egy történetért és közben kvázi tagként a belső történeteidről is beszélj. Nagyon fontos, hogy ez az üzenet megszületett, és hogy ez lelkesíti a többi keresést. Az utóbbi időben nagyon erősen az önmegfogalmazások, az öndefiniálások erősen fejlődnek, mindenki a saját közegében. Ezt a filmet én jól elindítottnak, jó tárgyalással és erős befejezéssel rendelkező filmnek tartom, a munkái közül benne van az első háromban amit láttam itt tőle. Ide szeretném ha csatolódna az a megjegyzés, amit a Mikulás-összejövetelen tettem, ez a vallomás elindított egy 26. leckét, egy házi feladatot. (szőke) értékelés:

Vízalatti tanulmány zene: Gavin Bryars: The Sinking of the Titanic

Nagyon szeretem a Zsolt tanulmányát, ugyanakkor meg kell jegyezni, hogy ahogyan a fotóművészetben is követelmény, hogy folyamatosan egy sűrített elbeszélésmódot vár el az alkotótól a néző, úgy nyilván a látvány élménye, a víz alatti fényképezés, ami itt egy izgalmas dolog, és a tanulmányban egy védelmet ad – hogy itt a látvány élménye terjengőssé teszi az alkotást, tehát azt a fajta szigorúságot elveszi önmagától, ami meglétével kimondható lenne, hogy ez egy zseniális alkotás lenne. Most egy picit bő lére van eresztve a film történetisége. Ahogy régi zsüri sokszor mondták, a kevesebb több lenne, tehát az egyik javaslat az lenne, hogy érdemes lenne kicsit később, akár 2-3 hónap múlva megnézni, hogy egy másik hanggal, zenével hátha sűrítettebb lenne az egész. Másrészt érdemes lenne gondolkodni a befejezésen, hogy egy ilyen fajta történetnek mi lehetne a befejezése; miről szól egy ilyen vízalatti világ, a más fajta terekről, a másfajta mozgásról, lebegésről, bizonytalanul megkockáztatom, hogy talán a valóság és ezen álomszerű világ, a fények kettősségéből ebből egy átlépéssel lehetne talán lezárni ezt a filmet. De elsődlegesnek most azt tartom, hogy érdemes lenne az egészet sűríteni, még talán ezzel foglalkozni, akár beállított helyzetekkel, jelenetekkel, egy későbbi munkában, másrészt pedig az elmesélt történet befejezésén is gondolkodni. De a négy disznó megvan rá, ez nem egy egyszerű feladat a víz alatti kamerával operatőrködni, és remélem majd későbbi munkákban az alkotó kiváltja. (szőke) értékelés:

Bara Margit
Képválogatás közben készült fénykép, szorgalmi, hogy a derítésre mutassak egy példát. :)

A kép igazából, ha nem ismernénk a körülményeket, akkor akár még a család házi feladatba is nagyon könnyedén beilleszthető lenne. Lehet, hogy szokatlannak tűnik, hogy most utólagosan a szorgalmikból mért történik akár több átemelés is. Ennek az oka az és különösképpen az itt látható képre is érvényes ez, hogy szeretném, ha az adott technikai megoldásokat tudnátok ti is a későbbiekben alkalmazni. Meggyőződésem, hogy ezen a fényképen az a technikai ötlet, amiről szeretnék most beszélni jól és szervesen épül bele a kép egészébe és a kép filozófiájába, gondolkodásába. Azt persze zárójelbe jegyzem meg, hogy az egész kép pikantériája, hogy Magyarország ma élő fotóművészei, fotográfusai közül az egyik legnagyobb ember van ott a képen, tehát már csak azért is, mert Demeter látható ezen a fotón, már csak azért is megéri erről a képről beszélni, hiszen egy fotós, aki tökéletesen tudja, hogy az a beállítás, ahol ő modellként jelen van és ahol összetett módon egy világítástechnikát alkalmaznak, az majd mit eredményez. Ez okozhatja azt is, hogyha megnézzük a modell arcán jelenlévő gesztusokat, ez a gesztus valamilyenfajta beletörődés, valamilyenfajta bizalmas, de áldozati helyzet, mint egy igazolványképet felmutató póz, mintegy bizonyítási póz, de megadó póz, amelyben ő áll. Ugyanakkor a fények, ez az összetett, alapvetően ellenfényes, hátsó megvilágítás a kép középpontjára, mint egy belső színházi térre, mint egy varietében, egy belső fényben, mint egy lokálban látjuk azt a kevés fényt, amely a modellt, a modell előtt lévő képet, amely nyilvánvalóan látszik, hogy nagyon erősen kapcsolódik hozzá, és itt azt mondom, hogy teljesen mindegy, hogy a konkrét, vagy az általunk elképzelt történetet gondoljuk-e, ha nem tudnánk a valóságot, akkor nyilván azt lehetne látni, hogy igen, itt valaki hozzátartozott ehhez az emberhez. Sejtésem szerint ez így is lehet, hiszen Demeter saját fotóját láthatjuk itt, tehát ez érvényes ugyanúgy is, ha nem tudjuk a valós történést. Mindenesetre a gesztus, a testbeszéd, amelyben Bara Margit fényképe a beállításhoz képest mélyebben helyezkedik el, mint Balla Demeter arca, nagyon érdekes, és a kéztartással együtt nagyon érdekes háromszöges kompozíciós rendet alakít ki. Ugyanakkor tessék azt megfigyelni, hogy evvel a furcsa, trükkös megvilágítással valamilyenfajta reflex-hatással a fénykép mintegy kivágódik ebből a térből, ebből a belső terem hangulatból és nem csak hogy egy személyigazolvány fotóvá, egy stigmává, egy bélyeggé válik, hanem az egész képből, mint egy manifesztum, vagy mint egy plakát felhívó jele előre kerül. Tehát ha megnézzük a duplázást, Bara Margit körbevágott portré fotója és Balla Demeter fölötte elhelyezkedő, kamerába tekintő arca, mintha duplázódnának ezek a képek, nagyon izgalmas fény-árnyék és ellenfény megvilágított felületjátékot hoznak létre. Egyrészt ezt szerettem volna elmondani, másrészt pedig az a javaslatom, hogy érdemes lenne a magatok számára is megnézni, tanulmányozni akár egy kis kockás papíron felülnézetben azt, hogy vajon ennek a képnek a világítását hogyan hozták létre. Figyeljük azt meg, hogy a Bara Margit kép mögött, miközben Balla Demeter keze, bal keze fogja ezt a fénykép formát, a mögötte lévő ing az végig megvilágított, egy alsó megvilágítást kap és a jobb keze is hátulról kap fényt, mintha ott a háttérben valamilyen terasz fényből jönne ez, de közben azért árulkodik erről ez a szemüveg, amit nem véletlenül sok operatőr gyűlöl és utál, mert ezek a szemüvegek azok, amelyek például mozgófilmeknél, különböző jeleneteknél lebuktatják a helyzeteket a szereplőket, ugyanis a szemüveg tükrözi azt hogy hol van fényforrás. Érdemes ezen a képen elgondolkodni, én nem akarok itt mindent 100 százalékosan rátok erőltetni, hanem igazából csak annyit szerettem volna, és csak azért teszem meg az átemelést, hogy érdemes ezeken a fényviszonyokon egy picit elgondolkodni, mert látszólag egyszerű beállítást, látszólag egyszerű helyzetet és látszólag egyszerű képet látunk itt. De azért ez véleményem szerint csak elsődleges megközelítés. Nagyon is hordozza a hétfő délután házi feladat hangulatát, annál is inkább, mert aki esetleg majd megkapja azt a lehetőséget, hogy Demeterhez ellátogat, vagy esetleg a Demeter életébe egy pillanatra bepillanthat, nagyon is ott van ez a fajta csöndes, szűrt, oldalsófényekkel teli közeg amely ezen a képen látható. Ez egy három disznós kép. (szőke)
értékelés:

18. Portré, emberábrázolás

Itt nem az önportréra gondolunk, hanem egy kiválasztott személy bemutatására, portréjára. Arckép, képmás, a fényképezés egyik legelterjedtebb ága. Tárgya szoros értelemben véve a fej szemből vagy profilból. A portré az emberi jellem és érzelmek megjelenítésével fejezi ki mondanivalóját. E cél érdekében felhasználhatjuk a fejformát, a fej- és testtartást, az arcvonásokat, az arc felépítését, a mozdulatokat és a környezetet is. Egy portré elkészítése nem azonos azzal, hogy valaki elé odatartjuk a fényképezőgép optikáját és kattintunk egyet. Nagyon fontos szerepe van a megfigyelésnek, annak, hogy úgymond felkészült legyél abból, ki is áll a kamerád elé, már amennyiben erre lehetőség adódik. Érdemes figyelni a technikára is, a fényviszonyok megfigyelésére, derítésre, esetleg vaku használatra. A megfelelő rekeszérték kiválasztása a mélységélességet határozza meg, ezzel emelhetjük ki a témát a háttérből, vagy hangsúlyt adhatunk a tárgyi környezetnek, egyben vezetjük is általa a néző tekintetét a képen belül.

Amikor másokat fotózunk, filmezünk, fontos, hogy az elkészült munkát megmutassuk a modellnek, és beleegyezését kérjük a megjelenéshez. Ez védi az alkotót éppúgy, mint a modellt. Az oldalról letölthető (doc és pdf) Hozzájárulói Nyilatkozatot érdemes két példányban kinyomtatni, és a modellel aláíratni.

Kattints ide a feltöltéshez!

17. Instruált modell

Az instruált modell a portréfotózás továbbvitele. Egyszerűen arról van szó, hogy a munka modellel folyik, de a cél nem alapvetően a modell személyiségjegyeinek ábrázolása arcképen, hanem egy az alkotó által kreált történet, helyzet, beállítás elkészítése. Ebben az esetben a teljes irányítás az exponáló fotósnál, filmesnél van, a modell úgymond eszköze, megvalósítója annak az elképzelésnek, álomnak, mely az alkotó fejében születik. A cél, hogy jól felismerhető gesztusok, mozdulatok, beállítások segítségével a modell által hozzuk létre, hívjuk életre a fejünkben kitalált valóságot, egy, vagy több szereplő bevonásával. A smink, a ruha, a kellékek is fontos szereplői a munkának. Ennél a leckénél is igaz a javaslat, hogy a tapasztalatszerzéshez a legjobb, ha először mi magunk próbáljuk ki magunkat az adott szituációban, hogy érezzük, tudjuk, mit várhatunk el a modelltől.

Amikor másokat fotózunk, filmezünk, fontos, hogy az elkészült munkát megmutassuk a modellnek, és beleegyezését kérjük a megjelenéshez. Ez védi az alkotót éppúgy, mint a modellt. Az oldalról letölthető (doc és pdf) Hozzájárulói Nyilatkozatot érdemes két példányban kinyomtatni, és a modellel aláíratni.

Kattints ide a feltöltéshez!

Emlékszem
"A te barátod a válasz a szükségedre. Ő a te földed, melyen szeretetet vetsz, és háládatosságot aratsz. És ő a te asztalod és a te tűzhelyed. Mert éhesen mégy hozzá, és békéért keresed fel őt. Amikor barátod szól hozzád, saját elmédben nem félsz az "igen"-től, s nem fojtod vissza a "nem"-et. És amikor barátod hallgat, szíved akkor sem szűnik meg figyelni rá. Mert a barátságban minden gondolat, minden vágy, minden remény szavak nélkül születik, közös és kimondatlan örömmel. Mikor barátodtól elválsz, nem bánkódol. Mert amit benne legjobban szeretsz, a távollétében világosabbá válhat, miként a hegymászó is jobban látja a hegyet a síkságról. És ne légyen a barátságnak célja más, mint a lélek elmélyülése. Mert a szeretet, ha egyébre is törekszik, mint önnön rejtelmének felfedésére, nem szeretet immár, hanem kivetett háló, melyben csak a silány akad fenn. És ami benned a legjobb, légyen az a te barátodé. Ha ismeri tengered apályait, hadd ismerje meg a dagályt is. Mert mi a te barátod, ha csupán az unalom óráján keresed fel őt? Keresd fel őt az élet óráján is. Mert segíthet ő a szükségben, de ürességedet ki nem töltheti. És a barátság édességében légyen nevetés és az örömök megosztása. Mert az apró örömök harmatában a szív megtalálja hajnalát, és felfrissül."
/Kahlil Gibran: A próféta (1923) - részlet/

Néhaiaim
Szmenaszimbollal, Kőbányán. Az idő rózsaszín szemüvegén át a sosemvoltat.