2. Építészet, enteriőr

Beborulva

Beborulva

Azt gondolom, hogy ez a formai és tömegelhelyezés ez jól megoldott, még a fád, kékes tónusokat is értem, értékelem, hiszen ha köd, ha eső, ha nyomorult idő, akkor az ilyesmi. A vízszint nem tökéletes, de javítható, szóval összességében ez egy jó kép lett, köszönöm, érdemes lenne picit sűrűbben jelentkezned képekkel, hogy valahonnan valahová haladhassunk is. (hegyi)

tömb

tömb

Talán valamennyire absztrakt is, de úgy éreztem inkább az épített környezet fogja jobban magába. A teregetett ruhák, virágok és függönyök az ablakban, nekem város (értelemszerűen), a panelban lakás 'szépségét', élményét hozza elő.

Fura ez az egész, mert attól, hogy az épület homlokzata domború, attól az egész olyan, mintha meg lenne húzva a kép, és csak a teteje egyenesíti ki, szóval emiatt azt mondom, hogy nagyon hiányolom a bázist, a földet, a viszonyítási pontot, mert így elbillen az egyensúly, és nincs olyan elem a képen, ami szürrealitásában ezt indokolná. (hegyi)

Venite

Venite

Egerben

Ezt nem nagyon értem. Feketék vagyunk, mint a negró, de minek? Formailag a képet javarészt az építész csinálta meg, a kivágat nem nagyon érdekes, szóval hát ja, vegyük úgy, hogy ez kipipálva. Aztán majd egyszer csak Ánges ki kéne ám találni azt, hogy merre teszed le a voksod a fotózásban, van itt már a jézuskától a géppuskáig minden a batyudban, de előrelépés akkor várható, ha egy-egy dologra konkrétan ráfekszel, mint témakör, vagy fotós terület és oda tolsz egy picit nagyobb energiát, úgy, hogy elkészíted a képed, vársz vele az elemzésre, dumálunk róla, ugyanazt ha kell ismétled, és így megyünk, amíg nem vagyunk elégedettek, és aztán új kép, új téma, és így tovább amíg egy területet nem pipálhatunk ki. Érdemes lenne, mert a céltalankodás nem fog segíteni, viszont alapvetően van szemed a látásra és nem csak a nézésre és ha már így van és géped is van, hát, használjuk már ki. (hegyi)

Kész

Kész

Primer, primer, primer. Balázs, a dolgok ennyire nem egyszerűek ám. Vagyis ha igen, azok nem képek. Még ujjgyakorlatnak sem. Azért vagyok keményebb most, mert ismerem, ahogy írsz, és ez azért nagyon nem az a szint, ahogy az írással bíbelődsz, szóval kész, ja, de ez is kész, egy osztállyal lépjünk feljebb. (hegyi)

Főnix

Főnix

Ez nekem így kevés és érzelgős. Kevés, mert formailag nem elég érdekes, és nincs benne semmi ütős, érzelgős, mert a fények, a színek valamit akarnak, de mégsem indul be a nyálelválasztásom, részint azért nem, mert a technika megbicsaklik ezen, részint, mert ez még nem érett meg benned, úgy érzem. (hegyi)

Fonál

Fonál

Na, itt lehet, meg foglak lepni. Ugyanis. Az egyik embercsoport nem kell. Így most sok, nem tudok koncentrálni. Nézd meg: ha fenn meghagyod a téglasort, nem is kell végig érjen, az épületből már nem kell, és a csávóka se, akkor oké, stabilak vagyunk. Vagy ha lenn levágod a fickót az egyenessel és csak a gödör mellett állót hagyod, megint izgalmas lesz a kétfelé álló ember. Tehát bármelyik jó. De együtt nekem sok. Tologasd a scrollt, hogy mit szólsz. (hegyi)

Más

Más

Itt is azt mondom, jó, amit látsz, picit pontosítani kéne a tömeget és a formát. Fenn a ickók szűken vannak, az előzőnél hagytál kis teret, itt nem. Kár. Lent viszont a szélnél újra kap valami ritmust, ami fentebb már volt, de itt csak töredék marad, vágható lenne. Szóval jól látsz, kicsit még kell bizgetni a képmezőt, de ez nem nagy ügy, rááll majd a szemed, ha nem adod fel. (hegyi)

Szegély

Szegély

Ez egy nagyon jó megfigyelés. Formailag is jó az ösztönöd, hogy így ábrázolsz. Mert kell a tömeg és az anyagszerűség egysége. Viszont a formai ritmusra egy picit jobban figyelj. Nézd meg lentről felfelé haladva, ott a szegély és a fickó, majd egy sáv autónyom, egy szünet, egy újabb autónyom, egy kavicsosabb... és itt kéne véget érnie. Mert hogy utána megint jön egy szünet, az már gyengíti a ritmust. Próbáld letakarni. (hegyi)

Kémények

Kémények

Én ezt tanulmánynak gondolom, formai játék, ami majd később jöhet jól, hogy amikor már majd olyan szitu lesz, ahol nincs ennyi zavaró elem, akkor meg tudd csinálni jól. Így most ez sajnos annak esik áldozatul képileg, hogy annyi a dolog, hogy kibillen a harmóniából. (hegyi)

sziget

sziget

Az utómunka fontos dolog. Ha elmászol a tónusokkal egy lágyabb irányba, az lírai lehet, de ahhoz a tárgynak is annak kell lennie, márpedig itt annyi képelem van, hogy ha lágyak maradunk, akkor fáradt lesz a végeredmény. Erősíteni kell, és az is megfontolandó, hogy a vignettálás nem automata dolog, érdemes felülbírálni, ha üres a középtér. (hegyi)
sziget

Séta

Séta

Van benne ritmus, a lépcsőzettel, a falakkal és az üveggel, de ennek az erejét az üvegben megjelenő világ most nem erősíti. Nem mondom, hogy könnyű, mert komponálni kell, és még az se biztos, hogy ez az ajtó alkalmas, mert a háttér elég zavaros és azzal sokat nem tudsz kezdeni, szóval mint tanulmány, úgy oké, és kell keresni jobb színteret ehhez. (hegyi)

Hogy is van ez?

Hogy is van ez?

Egy esős nap után. Nikon D80, nikkor 18-70.

Alapjában a tócsa tükröződése, ezek a dolgok kedvelt ügyek és nem véletlenül azok, a kérdés mindig az, hogy mi az, amit az ember ebbe belekomponál, milyen környezetből milyen másik világra nyitunk ezzel kaput. És ha mondhatom ezt, itt van esztétikai érték, mert a tónusok és a mértan jó ellenpontja annak, amit az épület mutat. Szóval jó lett ez, várom a képeid! (hegyi)

colosseum

colosseum

2012, Róma

A helyzet az, hogy a Nap járása lehetett volna kegyesebb is veled, mert most nagyon be van bukva maga az épület. Nem tudom, mennyi időd volt erre, ha ellenkező napirányt foghattál volna ki, akkor jobb lenne. Érzékelni a nagy teret, ez jó. (hegyi)

Hajnali lámpafény

Hajnali lámpafény

Egy nyaralás emléke. Hajnalban a hegyek eltakarták a házakat a nap elől, de az előtérben lévő lámpát már elérte a fény.

Lehet, hogy ha 800 pixelben kerül fel, több részlet is kiderül, bár a kép nem sok részletet mutat. Az egésznek olyan hatása van, mintha a laborban fényt kapott volna a film, vagy a fotópapír lógott volna ki középütt a hívóból, tehát bár a cél valószínű az lett volna, hogy a fényudvart ábrázolja, de ez most inkább hibának hat. A több rész olyan erősen bebukik, hogy értelmezhetetlen, a lámpa önmagában pedig nem nagyon egyedi, érdekes. (hegyi)