2. Építészet, enteriőr

Volt már előzménye a Látszótér életében ennek a fajta felfedezésnek, de azt kell mondjam, hogy ez a megközelítés esztétikájában is rendben megoldott, és az jutott eszembe, hogy ha már kimegyünk a városba fotózni azt, ezt a fajta koncentráltságot, és nyitottságot érdemes alkalmazni. Ugyanis nem a konkrét tárgyi valóság érdekes ezekben a helyzetekben, hogy milyen a vakolat, hogy van a kerítés megcsinálva, mennyire korrekt a perspektíva, hanem hogy milyen érzelmi töltést találunk, hogy miképp fedezzük fel a hétköznapok humorát, mert ez segít abban, hogy feltöltődhessünk és előre tudjunk lépni. Egyszerű ügy ez, de meg kell látni és képpé kell formálni és azt gondolom, ez itt most sikerült. (hegyi)
értékelés:

Kedves Krisztina, ha beleszámítom, hogy mobillal készült a kép, amin nehezebb a komponálás is és a beállítások lehetőségeiben sem bővelkedik általában, akkor én ezt egy jó megoldásnak gondolom. Lehetne picit kevesebb az égből és több a kép előteréből, körülbelül egy ujjnyi amit lefelé kellett volna dönteni a gépen, ugyanis az ég csak díszítés, a lényeg az a sziluettes kikötői rész, a csillanások a tetőn, úton, itt-ott. Vonzza a szemet az ég és a nap, de a fotósnak nem szabad lemondani a komponálás erejéről emiatt. Mégis 3 csillag, mert atmoszférája van a képnek. (hegyi)
értékelés:

Ezt én egy nagyon jó képnek tartom. Épített környezetre is, szociográfiára is tökéletes lenne. Humoros, és szerintem tökéletesen szimbolikus is, de a maga konkrétsága is érdekes. Azt gondolom, hogy minden tekintetben ez egy jó üzenet. Talán ha egy kicsit még vársz, és hagyod, hogy közelebb jöjjenek az autók, akkor még dinamikusabb lenne ez az egész. Most túl távol van az autó ahhoz, hogy feszültséget tudjon kelteni, és ez a feszültség nem ártana a képnek, de ennyi, amit hozzá tudok tenni, a meglátás, még egyszer mondom, abszolút rendben van, úgyhogy megadom rá a 3 csillagos leckemegoldást, mert az épített környezet lecke erről szól. (hegyi)
értékelés:

Örülök annak, ha utazásaitokról képek érkeznek hozzánk, hiszen néha olyan helyeken jártok, ahova én nem biztos, hogy a közel jövőben eljutok, de talán innen érdemes az elemzésemet is kezdeni, hogy van egyfajta felelőssége ennek a közlésnek. Kétféle attitűd létezik, és az a célunk, hogy ezen az attitűdön módosíthassunk: az egyik a kirándulóé, a hobbistáé, aki házi használatra akar élményeket rögzíteni (ezek a képek aztán maximum egyszer, a hazaérkezéskor lesznek a barátoknak levetítve, akik a barátság fényében hajlandóak ezeket elviselni, de elég embert próbáló tud lenni, amikor az ember 2-300 képet kell végignézzen). A másik attitűd az, amikor ez a fajta dokumentálás, ez a fajta szerep, amit nevezhetnénk úgy is, mint egy utazó nagykövet, ez a fajta szerep is megjelenik a képen. Mi kell ehhez? Az, hogy egy kicsit háttérbe szorítsuk a turista helyzetet, amikor megy a busz tovább, és már várnak ránk az utastársak és mi meg még vacakolunk a téren, vagy háttérbe szorítsuk azt, hogy Törökországban vagyunk, és érdemes lenne még a piacra is elmenni. Tehát, mindent, ami úgymond sürgető, és ellene dolgozik a koncentráltságnak, azt meg kell próbálni kizárni, és arra gondolni, hogy ez a kép kell, hogy ábrázoljon egy helyzetet, ami nekünk fontos. Ez egy szűrő is, mert azt is szűri, hogy mikor érdemes fényképezni. Olyan szituációt, ami egy kívülállónak nem mond semmit, nem nagyon érdemes lefotózni.
   Azt még itt hadd mondjam el, és ez nem csak Ildikónak szól, hanem általánosságban mindenkinek, hogy a fényképezőgép keresője, vagy kijelzője által megmutatott kép mindig egy szűkített forma. Tehát, mi jelen vagyunk, és érzékeinkkel felfogjuk azt, hogy milyen változások történnek a környezetünkben, magyarán mi egy filmnek vagyunk egy részesei, míg a fényképező állóképet készít. Azok a figurák ott fognak megfagyni a képen, akik most átvonulnak. Másrészt egy kiragadott helyzet, a képhatár a mi döntésünk, de nekünk, mint ott létező szereplőnek a képhatáron túl is történik valami, látjuk, hogy a bácsi mellett még ott áll a felesége, esetleg egy kiskutya is ott van, de ez mind lemarad a képről, mert hoztunk egy határozott döntést, hogy mi az, amit megmutatunk, és mi az, amit nem. Ezek evidenciának tűnnek, de a képek elkészítésekor sokszor az az érzésem, hogy fejben ott dolgozik, ami a képhatáron kívül maradt, akár térben, akár fejben. Lehet, hogy jó lett volna a kompozíció, csak valakit kihagytunk, vagy lehet, hogy jó lenne ez a szituáció, csak vagy korábban, vagy később kellett volna exponálni. Még egy fontos dolog: ellenfényben nehéz dolgozni. Ez egy ellenfényes helyzet, nem nagyon értem, hogy miért tetted a pálmafa tetejére a napot. Lehet, hogy ez a tér a másik oldalról nem ennyire érdekes, vagy már nagyon messze lenne, de érdemes lenne egy olyan állapotot keresni, amikor nem buknak be így a figurák, az épületek, a formák, mert most az ellenfény miatt nagyon sok elrajzolt, sziluettes megoldás van, és így nem szerethető a kép. A néző ott szeretne ebben lenni veled, de nem akar egy napszemüveget feltenni ahhoz, hogy a képet nézegesse. 1 csillagot mindenféleképpen adok az üzenetért, de a többivel még adósak vagyunk egymásnak, mert bár én nem voltam ezen a helyen, de ez a tér szerintem megfotózható esetleg máshonnan is. (hegyi)
értékelés:

Ez egy érdekes kép, és egy jó megfigyelés. Én le tudnék mondani a kép bal oldalán abból az épületrészből, valószínűsítem, hogy az valamilyen templom lehet, vagy nem tudom, hogy mi, de egy nagyobb épület részlete, de azt én már lehagynám. Talán még jobb lenne, ha egy kicsit az utca felé elmozdultál volna, és akkor nagyobb dinamikát kap ez az egész, tehát magasabb lenne a kezdő épület, tehát, kisebb lenne a másik, perspektívában még dinamikusabb lenne ez a játék. Ezt tudom hozzátenni, miközben a megfigyelés jó, és ez nekem nagyon Anglia, miközben lehet, hogy tévedek a helyszínt illetően. Köszönöm szépen, 2 csilllag, mert a formákat azért be kell tudni fejezni, most érzek némi kis bizonytalanságot. (hegyi)
értékelés:

Én odavagyok ezekért a kezdeményezésekért, közösségformáló és nagy élmény. Úgyhogy mindenkinek gratulálok, aki ebben benne volt. A kép is jó, ha én csinálom, akkor onnan csinálom meg, ahol állnak az emberek, mert akkor az arányítás még jobban megtörténhet, azaz a sáltenger és az ember viszonya adná meg azt, hogy a néző mellbevágó erővel érezhesse, mennyi munka is volt ezt létrehozni. Nem tudom, mi lett a sál sorsa, ez a sztori amúgy megért volna egy dokumentáló sorozatot is. (hegyi)
értékelés:

Nos, be kell látnom, hogy azt hiszem értem, mit szerettél volna megmutatni, de lehet, hogy ebből a távból és ebből a magasságból innen ez nem megoldható. Egyszerűen nem tudom eléggé odafókuszálni magam arra a momentumra, ami a kép központi dolga lenne, és valószínű, hogy ez a helyszín okán történik így. (hegyi)