2. Építészet, enteriőr

Az a jó, hogy nagyjából egy időben érkezik két munka egy alkotótól, amiben van egyféle párhuzam, mégpedig az, hogy ami az egyik képen (ennél az aszfaltdzsungelesnél) a témából adódó csökkentett dinamika és színtartomány, az a másik képnél egy csinált ügy. Jól látható, hogy itt is viszonylag kevés színnel dolgozik az alkotó. Ha jól látom, talán a galambon van valamennyi szín, és a közúti jelzéseken a sárga, a többi pedig ebben a szürkés-kékes tónusban van. Ez hangulatilag nagyon jó alapot nyújt. Nem szoktunk ugye mással összehasonlítani, de talán az nem baj, ha a saját munkánkkal hasonlítunk össze valamit. Ennél a munkánál ez működik, a másik munkánál nem. Ha párhuzamot kellene vonnom, akkor ez a munka igazolja talán azt, hogy miért nem érvényes a szelektív színezés. A házi feladatra érdekes meglátás, hogy az épített környezetre küldöd ezt a képet, mert az a lecke nem egészen erről szól, hanem közösségi terekről, épületekről, építészetről. Hangulatilag abszolút jó az irány, ugyanakkor nem látom azt, hogy ez egy jellegzetesen felismerhető építészeti helyzet lenne. Az általánossággal sincsen baj, de a formáknak akkor is működnie kell. Határozott gyalogátkelőnek, határozott aknafedőnek, tehát határozott tárgyaknak kell jelen lenni, itt most ez azért nincs meg. Míg a hangulati dolgok számomra teljesen működőképesek, addig a tárgyi megvalósulás nem az. Én ezt most visszaadnám továbbgondolásra. (hegyi)

Ez a kép a szorgalmi leckébe lett beküldve, de én szeretnék erről beszélni, és mivel a szorgalmi leckékhez ritkán szólok hozzá, így nagyon határozottan tettem bele az épített környezet leckébe, mert azt gondolom, hogy az épített környezet ettől lesz egyéni, hogy az ember valamilyen belső helyzetet a saját nézőpontján átszűrve próbál ábrázolni. Az, hogy ez a galamb ezen a tetőablakon be akar nézni, ez egy nagyon jó kis szubjektív dolog, miközben a körfolyosós háznak az egész atmoszférája meg tud jelenni a képen. Olyan, mintha egy diavetítőn nézném. Nagyon érdekes ez a hátsó rész, tényleg olyan, mint egy vetített kép, miközben tudom, hogy nem. És akkor itt eszembe jut Parti Nagy Lajos: Hősöm tere, és máris megy a sztori, úgyhogy én nagyon örülök ennek a képnek, mert néha ennyi is elég, hogy valami képpé szerveződjön. És azt mondom Istvánnak, hogy ennél bátrabban tessék a világban mozogni! (hegyi)
értékelés:    

Tillai Ernőnek hívják azt a fotógráfust, aki olykor tükröződő felületeket használt a képalkotásnál, és ezzel tette festőivé a képeit, vagy a nagyításnál különféle üvegfelületeket használt, ezeket kente össze, aztán átvetítette rajta a képeit, és így készültek a nagyítások, szóval sokféle technikával próbálkozott, és érdekes és izgalmas ügyeket hozott létre. Ennek a képnek is ez az erénye, hogy a valóságot ábrázolja, de mégis, ebben a tükröződésben az egész valahogy olyan meseszerűvé válik. Ez a része tökéletes a dolognak. A hídból túl sokat nem kapunk, így bemondásra kell elhinnünk azt, hogy ez egy híd, mert ebben a formában nem tudunk tisztába jönni a méreteivel. Egy épületnek van tömegszerkezete is, és azt érzékeltetni kell valahogy az ábrázolásnál, mert ha azt lehagyjuk a vágással, akkor a néző nem tudja, hogy ez mekkora, vagy hogyan viszonyul a környezetéhez. Ezt tudnám hozzátenni, de 2 csillag megvan rá. (hegyi)
értékelés:

Nagyon izgalmas az a világ, amit Sándor megmutat nekünk, és én azt gondolom, hogy ez az egyik legerősebb épített környezetes leckemegoldás, ugyanis abszolút jól látta azt Sándor, hogy maga ez a helyszín mit kíván. Milyen képkiosztást, milyen objektívet, milyen nézőpontot, ez honnan lesz érdekes, és miért, és milyen utómunkát. Nagyon magas szintű munkát kaptunk, és nem csak ez az erénye ennek az egésznek, mert ez még ettől lehetne beszámoló, ugyanakkor ez ennél tovább megy, mert nem mentes a képsor az alkotói képformálástól. Ez pedig szerintem a legfontosabb lépcső a fotográfiában, hogy az ember eljusson odáig, hogy van véleménye, és azt ne primer eszközökkel, hanem esztétikai formában tudja azt a néző elé tárni. Ez egy olyan projekt, amit szemmel láthatóan Sándor komolyan gondolt, ebbe nem kevés energia van, hogy bejárja ezeket a helyszíneket. Ebben a tekintetben mindegy az, hogy ehhez milyen segítséget kapott, vagy milyen lehetőségei adódtak, és ez kinek adott, és kinek nem, merthogy ugyanezt a fajta gondosságot bármilyen más helyzetben meg lehet oldani. És azt is mondhatom, hogy ez a helyzet is, hiába adódik meg az embernek, hogy elmenjen egy ilyen helyszínre, ettől még össze lehet csapni, vagy az ember állhat ott tétován, úgymond földbe gyökerezett lábbal, hogy mit kezdjek ezzel az egésszel. Sándor pontosan látta és érezte azt, hogy ezzel az objektív megválasztással egyrészt ezeket a tereket íveltté és pozitív kicsengésűvé tudja tenni, és ezt az egészet tulajdonképpen a tónusrenddel, az embertelenséggel, a sci-fi hatású utópisztikus ábrázolással helyre tudja billenteni, tehát a nagyon édes, és a nagyon úgymond nőies formákat előhozó élményanyagot meg tudja nekünk úgy mutatni, hogy az hordozza azt, amit egy jó film. Amikor a feszültségkeltés nagyon precízen, adagoltan kerül a néző elé. Tehát, én ezt nagyon jónak tartom ebben a képsorban, úgyhogy Sándor, megvan a három csillag és a leckemegoldás is. Tőled is azt kérem - függetlenül attól, hogy ezek mennyire kiállításérett anyagok, mert ennél a képsornál én azt gondolom, hogy abszolút kiállításra érett anyag -, hogy tedd meg, hogy kicsit a beküldésnél nagyobb tempót diktálsz magadnak. Van miről beszélgessünk, engem is kell inspirálni jó munkákkal! (hegyi) értékelés:    

A felhők nagyon dinamikusak, és szépek. Azzal nem nagyon tudok mit kezdeni, hogy azért ez színben és tónusban nincs tökéletesen kiegyensúlyozva, van az egészen egy ilyen szürkés fátyol, a felhőknél kékes-szürkés fátyol. Én ezt lehet, hogy korrigálnám. Amivel viszont nem tudok mit kezdeni, az a kép előterében lévő sérült szalagkorlát. Hát, az nem nagyon szép. Hogyha azt nézem, hogy kompozícióban helyén van mondjuk a közlekedési tábla, és az épület is viszonylag jól került a képre, de akkor hogyan van itt ez a barnába hajló csík az elején? Szóval ez azért olyan nagyon nem erősít. Lehet, hogy ha egy kicsit feljebb mozdítod a kamerát, akkor ez kikerül a képből. Erre azért érdemes odafigyelni. A másik az, hogy el kell döntenünk, hogy mi az, ami minket érdekel. A leiratból tudom, hogy téged a felhők fogtak meg. Nyilvánvaló, hogy az idő nem végtelen, ameddig az ember keresgélhet, de azért a felhők nem futnak el, úgyhogy lehet, hogy lehetett volna találni olyan környezetet, amiben ez az egész jobban érvényesül, mert ez az épület most itt annyira nem jellegzetes, annyira nem erős a közlés. A gondolattal egyetértek, de tessék ezt valahogy úgy összerendezni, hogy képhatáron belül kialakuljon egy olyan világ, amire azt mondhatjuk, hogy egyszeri és megismételhetetlen, és mindennek úgy kellett történnie, ahogy ott van. Ne maradjanak kétségek. Itt a szalagkorlát kérdéses, azt mondom, hogy a tábla helye sincs tökéletesen jó helyen, a felhőknél is tudnék még egy félujjnyit vágni, szóval, egy kicsit gatyába kellene ezt rázni. Kicsit sűrűbb jelenlétet kérnék tőled. (hegyi)

Az árvízi fotók újabb darabját kaptuk, és az egészben az az izgalmas számomra, hogy olyan nézőpontot talált magának Csaba, ami nem egy megszokott ábrázolása ennek az épületnek, mert nem a Duna felől szoktuk ezt nézegetni. Egyébként ezt talán annyiban nehezíti a néző dolgát, hogy több idő kell ahhoz, hogy beazonosítsa, hogy hol is vagyunk, merre is vagyunk, és mi az, amit látunk, és mi az, amit nem látunk. Ugye, itt a rakpart az, ami eltűnt. Nem könnyen, nem gyorsan adja magát ez a kép, ettől függetlenül ez egy rendben lévő munka, és el tudom fogadni erre a leckére. Tudom, hogy ez furcsán hangzik, de vannak olyan épületek a rakparton, amik talán könnyebben beazonosíthatóak lennének. És itt most nem elsősorban az országházra gondolok, mert azt fotózzák éppen elegen, de azért érdemes lett volna megnézni, hogy mi van a híd másik oldalán, és akkor talán lehet, hogy egy olyan nézőpontot találunk, ahol a fák nem takarnak ennyit ebből az egészből. Mondom, nem tudom, nem voltam ott, de lehet, hogy lehetett volna izgalmasabbat is találni. Ettől függetlenül megvan a 3 csillag, de a leckemegoldással várnék még. (hegyi)
értékelés:

Azon kívül, hogy tónusban viszonylag szépen meg van tartva ez a kép, nem nagyon értem, hogy a felekezet dokumentációs anyagán kívül mi az, ami miatt ez a kép elkészült. Mi ebben az egyedi, vagy az, ami megismételhetetlen, vagy nagyon fontos, hogy rögzítsük, mint pillanat? Mindenki háttal van, van egy megfigyelői státuszunk, tegyük hozzá, hogy ez nem csak a megfigyelőé, hanem lehet akár a betolakodó státusza is, akit a közösség nem fogadott be a sorai közé, van egy ilyen érzete is. Kilóra megvan minden, ott a zászló, ott a fali freskó a báránnyal, tehát minden üzenet ott van. Bevallom férfiasan, hogy nem vagyok ebben otthon, de ahogy látom ez egy modern, vagy most felújított templom lehet. Jó lenne, ha valami kimozdítana bennünket ebből a sterilitásból. Például, ha a képen látható kisgyerek macikája kiesne a padból, és ott lenne a földön, és itt most nem a renitenskedésről beszélek elsősorban, hanem arról, ami ezt a pillanatot egyedivé teszi, mert most nem látok ilyet. Érdekesek azok a kékfestő-szerű ruhában lévő hölgyek a kép jobb oldalán, de nem rajtuk van a hangsúly, holott a kék és vörös párhuzam gyönyörűen mutatkozik ott. Nem nagyon értem, hogy mi a kép készítésnek az oka, és ezt az indokot azért nem árt, ha a néző átérzi. (hegyi)