2. Építészet, enteriőr

A leiratból tudjuk, hogy ez egy dupla expó, analóg filmre készült, méghozzá egy viszonylag egyszerű fényképezőgéppel. Nekem is volt ilyen fényképezőgépem, vagyis hát ehhez hasonló, mert nekem Smena Symbol-om volt, kis házakkal meg hegyecskével meg ilyesmi. Azzal kezdtem úgymond az ismerkedést a fényképezéssel, sok osztálykirándulást megjárt, sok használható kép nem lett, de azért az élmény megvolt, kezdéshez mindenféleképpen jó volt. Amit most látunk az egy nagyon érdekes kollázs, nagyon érdekesen összehoztad ezt a két felületet. Az egésznek van egy ilyen álomszerű hatása egy vágyfantázia hatása, tehát tulajdonképpen ez a vágy leckében is megállná a helyét. Olyan, mintha egy kirakatüvegben tükröződne ez a felület, miközben van az egésznek egy pozitív kicsengése mindazzal együtt, hogy a lakótelepről a legritkább esetben jut eszünkbe pozitív gondolat, de mégis bizakodással teli képet kapunk, úgyhogy ez egy jó ritmus. Tulajdonképpen az épített környezetnek is egy jó filozófiai megközelítése. (hegyi)
értékelés:    

Gergelyt saját munkáihoz mérve hasonló az élmény, mint az előző képnél. Pisti feljött a városból a Balatonhoz, és meglepődve látja, itt nem csak a német turistákat lehet fölfedezni, hanem a Dresser típusú markológépet is. És akkor miért kellett ezt lefényképezni? Nem értem. Bocsánat, hogy azt mondom, hogy ezek a képek nincsenek végiggondolva, valami pillanatnyi impulzus hatására készültek, de ezt a kép nem őrzi meg, nem tudja közvetíteni a néző felé, ebben a formában biztos, hogy nem. Tökéletesen rendben van a tónusrend, szépek a fekete-fehér képeid, de ez édeskevés, ezeket én nem tartom közlésre alkalmas képeknek. Azért tettem föl, hogy beszélhessek veled, hogy ezeknél a képeknél ugyanazt a koncentráltságot és gondolatiságot meg kell tudnod őrizni, és a képre kell tudnod tenni, mint amik az önportréidra jellemzőek. Mellesleg nem ártana picit visszaülni az első három leckéhez, mondhatni a kályhához, mert lehet ám, hogy segítene. (hegyi)

A dolog nagyon nem egyszerű, én ezzel tisztában vagyok, és azzal is, hogy a hagyományos megoldásaink, amikkel rendelkezünk, fényképezőgépek, azokban a helyzetekben, amikben mozgunk, nem biztos, hogy ez jól megoldható. Azért, mert ehhez nem véletlenül találták ki a műszaki fényképezőgépet, akár a síkfilmes gépeket, amelyekkel perspektívát lehet korrigálni, másrészt pedig az épülettől való távolság meghatározza azt, hogy milyen látószögű objektívet tudunk használni. Ebben a két dolog egymásnak ellen dolgozik, mert minél nagyobb az objektívnek a látószöge, annál jobban fog torzítani. Igaz, annál több minden fér majd bele a képbe. Itt most az a helyzet, hogy nagyon hiányzik az a távolság, ahonnan nézve az épületből többet kaphatnánk, hogy ennek az egésznek a talapzata stabilabb lehessen, másrészt most valahogy nekem fura az, hogy ez hogyan van elvágva. Nyilván ebből a távolságból nehezebben lenne megoldható az, hogy mind a négy oszlop teljes terjedelmében a képre kerülhessen, szóval értem én, hogy hol szorít a cipő, de most ebben a formában, ennek a képnek az izgalmas része az, ahogy a fény ezt az egészet a középrésznél megbolondítja. Lehet, hogy ha meghozzuk azt a döntést, hogy egy egészen extrém képkivágásban dolgozzunk, és csak a középső oszlopra, meg a mögötte lévő oszlopra, a kupolára, meg erre a fényjátékra fókuszálunk, akkor ez az egész kevésbé fog attól „szenvedni”, hogy technikailag hol húzódnak a korlátaink. Az ötletet értem, a gondolat jó, ez mindenképpen ér egy csillagot, de most ez a kivitelezés a technikai helyzeten elvérzik. Van olyan, hogy ha nem alkalmas a felszerelés, akkor az ember vagy megpróbál valami egészen szubjektív megoldást keresni, és akkor érvényessé válik a kép akkor is, ha hibák vannak benne, vagy pedig, ha nagyon építészeti fotó felé akarunk elmozdulni, akkor be kell látni, hogy ebbe beletörhet a bicskánk. Mi az, amire azt mondom, hogy szubjektív megoldás? Arra, hogy megkeresed ezen az épületen azt, ami neked fontos, nem azt akarod ábrázolni, hogy ez hogyan néz ki a valóságban, mert nyilvánvaló, hogy egyrészt erről mindenkinek megvan a maga képe, tehát nem biztos, hogy ezt muszáj ismételni, viszont a személyes megközelítés nagyon sok mindent megenged. Ha azt mondod, hogy téged az ornamentika érdekel a boltíveken, akkor annak egy részletével elkezdesz foglalkozni, vagy a kép közepének a kivágásával lehetne még ezen valamit keresni. Esetleg csak az első vastag oszlop és a hátsó oszlop viszonyrendszerével dolgozol egy másik objektív megválasztásával. Szóval lenne itt mit kihozni, a legkevésbé az az irány működik, ami tárgyszerűen be akarná mutatni ezt az egészet, hiszen túl nagy térrendszer az, amit át kellene tudnunk fogni. (hegyi)
értékelés:

Jó a gesztus, szerintem fogod érteni hogy mit akarok mondani. A nagyvárosi környezetben ez a ház már lehet, hogy rég össze lenne graffitizve. És ez nem lenne baj, de egy biztos, a tulajdonos nem örülne neki. De ezt a nagyon erős kompozíciós dolgot, ezt a nagyon erős és határozott vonalrendszert valamivel fel kellene oldani. Például nem tudom, hogy mennyire fújt ott a szél. Ha van valami ilyen lebegős, könnyed, vörös kendő – amit ha eldobsz a szélben és repül egy nagyot, és közben exponálsz... Szóval ezt most azért mondom, mert szeretnék a kezedbe adni lehetőségeket a továbblépésre. Ezek a dolgok meg tudnak őrjíteni valamit és ez nem biztos, hogy rossz. Sőt, én ebben hiszek, hogy ez ennek jót tenne. (hegyi)
értékelés:

Érdekes ez a kép, hogy miért pont ez a címe, azt nem firtatom, de mindazzal együtt, hogy egy érdekes perspektíva ábrázolás, ez most nekem képileg nem annyira erős. Elindultunk egy irányba, én szeretném azt az előző képedhez írtakra újból felhívni a figyelmet, hogy vannak nagyon jó találataid abban, amikor elvonatkoztatsz a valóságtól, és hagyod azt, hogy az érzelmeid elragadjanak. Légy szíves, hogy az érzelmeiddel foglalkozz, és azon keresztül fényképezz, ne az agyaddal akarj megoldani valamit, az érzelmeidről mesélj, kevés fény, kevés mozgás. Én azt gondolom, hogy lenne értelme ezzel dolgoznod, ugyanis az így szerzett tapasztalatok fognak neked majd segíteni abban, hogy miért is fényképezel. (hegyi)

Ez a vasúti kép ebben a formában nekem inkább a Hiba leckébe lenne izgalmas, még ott sem biztos, hogy teljesen megállná a helyét. Azokkal a helyzetekkel nem tudok mit kezdeni, amikor egyébként egy semmitmondó kompozíciót akarunk azzal megjavítani, hogy egymásra másolunk két képet. Önmagában ez a kép, amit itt most a vasútról mutatsz se kompozíciójában, se történetében, se tónusában nem nagyon köt le, lehet mondani, hogy alternatív az, hogy egy kicsit ferde, meg van húzva az egész, de nem elég. Én el tudom fogadni, hogy az én ismeretanyagom kevés, vagy van bennem valami hiányosság, de mindehhez nem nagyon tudok mit kötni. Aztán van egy másik kép, valami tavaszi kép lehet, nem tudom, hogy azok virágok akarnak-e ott lenni, vagy micsodák, valami kerítés is van, de hogy miért pont ez a kép exponálódik rá, ezt sem értem, a kettőt együtt értelmezni se nagyon tudom. Nyilván valami emléknyomot akar jelenteni, hogy valami utazás közben visszaidéződik a nagy télben a tavasz az én fejemben, amikor még jó idő volt, nem tudom. Lehet, hogy rossz irányba megyek, kérlek, segíts, hogy hogyan kell ezt értelmezni. Azért is kérem, hogy segíts, hogy az alkotói szándékot értsem, mert onnan lehet továbbmenni abban, hogy mikor jött volna ez a szándék létre, vagy hol veszíthetem én el a fonalat. Nem vagyok benne biztos, hogy más nem veszti ugyanígy el, szóval, hogy tovább tudjunk lépni, ahhoz az kellene, hogy kommunikáljunk. Most én nem találom azt, hogy ez mitől extra. (hegyi)

Dóra, ezzel a képpel több problémám van, úgyhogy sorolom őket. Nem mondok erről most túl sokat. Az egyik problémám az, hogy most se vízszintesünk, se függőlegesünk nincs kinevezve, tehát ilyen szempontból talált érzetet kelt, olyat, mintha utazás közben gyorsan lekaptad volna egy mozgó autóból, és így sikerült, ezt tudtuk létrehozni, holott ezek nem mennek el, nem másznak el, lehetett volna ott, a helyszínen megnézni azt, hogy mi legyen vízszintes és függőleges. Attól még, hogy skurcban fotózunk, hogy lejjebb is meg oldaltabb is, mint ami a fő kompozíciónknak a síkja, ettől még önkényesen kinevezhetünk ilyen vonalakat: vagy a háztető vonalát, vagy a templom függőlegesét, de valamit érdemes lett volna megfogni. Ez már olyan szinten problematikus ennél a képnél, hogy az élvezhetőség rovására megy. A másik az, hogy minden egyes ilyen helyzetet, építészeti fotót, városképet érdemes úgy megfigyelni, hogy akár gép nélkül is, amikor sétálunk, egy kis papírral a kezünkben följegyezzük, hogy hány óra hány perckor jártunk az adott helyen, amikor a legjobb fényviszonyokat adta. Most itt ez a fény balról érkezik, látszik a templomtornyon, és teljesen sötétben bebukva van maga a fő motívum. Nem tudom, hogy ez délelőtt, vagy délután, hogy merre van észak vagy dél, de valószínűsítem, hogy ez valamikor a nap folyamán kapna fényt. Érdemes ezt megnézni, hogy ez mikor van, és visszamenni már géppel, felkészülni fejben, hogy mit akarok csinálni, és akkor ezt kivárni, hogy mikor lesz plasztikus és térbeli a világítás. Épületeknél érdemes a surlófényt használni, ami kiemeli a díszítéseket, ennek is jót tett volna, és ez a nagy böszme angyalszárny is sokkal érthetőbb lenne. Itt most nem arról beszélek, hogy várjuk meg, amíg bekapcsolják a fényeket, és teljes pompájában élni kezd ez a giccs, hanem arról beszélek, hogy formákat kell tudnunk élővé tenni, és ehhez a fény lesz a segítségünkre. Nem tudom, hogy jársz-e még ott, ahol ez van, nem tudom, hogy kint van-e még, érdemes lenne ezt megismételni, ha neked ez fontos. Azért annyira nem érzem ezt annyira nagyon furcsának, legalábbis innen és így, ahogy ezt most megoldottad. Nyilvánvaló, van egy szürrealitása, hogy ezeket a giccs világításokat hogyan helyezzük el, és tulajdonképpen nincsen semmilyen határ, hogy meddig megyünk el, hanem mindenre ráhúzzuk ezt a karácsonyi érzetet, akkor is, ha ezzel elcsúfítunk valamit, de jelen állapotában ez a kép ennél többet nem tud mesélni. (hegyi)