2. Építészet, enteriőr

Hát, azt hiszem soká vártál, mire exponáltál már annyira bebuktak a fények, hogy nincs tere a formáidnak, ráadásul valami élesítés is történt, ami átment szellemképesbe. De ez egy dolog. Ha a fal érdekel, mihez kell ekkora tér, akkor miért nem mentél egy picit közelebb és lejjebb a kamerával, hogy ne legyen ennyi takarás az ablakhelyekben? Hát, vagy meg kéne próbálni ugyanezt ugyanígy, de korán kelve, reggel, hogy a Nap mögötted legyen és onnan jöjjenek laposan a fények. Akkor is lenne tere és a magányosság jobban kiemelődne azáltal, hogy tónusban nem mennek egymásra a dolgok ennyire. (hegyi)

Amiről azt kell tudni, hogy? Azaz a ház lehet, hogy szép vagy fontos, de ezt a képen nem látni igazából. Állnak ott az emberek, mint egy rögtönzött lakógyűlésen, szét van osztva a kép 4 részre, de ez a négyes nincs kitöltve, nem kap szerepet, a képhatárok vágása is elég esetleges, szóval dokumentálás egy naplóba ez, de képként önmagában nem mond semmit el arról, amiért készült. Pedig kéne. Ez a fotó dolga, hogy meséljen, a dokumentálás másodlagos, azaz önmagában nem érdekes képileg. (hegyi)

Azért vagyok zavarban, mert hogy a helyszín tökéletes lenne arra, hogy egyfajta optikai játékot játszhassunk, de ehhez az kéne, hogy tisztább legyen mértani értelemben a kompozíció. Úgy kell elképzelni, hogy lecsupaszítjuk a tartalmuktól és csak hasábokat, tömböket keresünk, azokat szerkesztjük össze, mintha vonalrajz lenne, akkor kiadhatja azt, hogy miképp lehet ezt megcsinálni. Egy biztos, hogy az alapzatnál az, hogy vannak-e autók és beazonosítható környezet vagy sem, az rajtad múlik, mindkét döntés rendben van, de egyik mellett le kéne a voksot tenni. (hegyi)

Azt hiszem, értem a dolgot, az ember és az építménye, a kettő viszonya, formailag és korban is, a méretek, az egész hiábavalósága, de én lemondtam volna a fűben meghúzódó romokról, cserébe közelebb mentem volna, amennyit az építmény enged, hogy ez még határozottabban megmutathassa a viszonyrendszert. És hát igen, az utazás nem mindig engedi meg, hogy kipróbáljuk a fényviszonyokat délelőtt, délután, reggel, estefelé, hogy mikor adja ki jól, most az árnyék nem a barátunk. (hegyi)

Számomra a mozgó kereszt miatt érdekes ez a képjáték, igazából be kell valljam, hogy talán a tévészerelő múlt, vagy a sok probléma a Badacsony tévével, nem tudom, de nekem ezek azt az emléket hozzák vissza, hogy fut a kép a tévén. Elég bosszantó volt. Ettől persze én igyekszem elvonatkoztatni, nem megy könnyen, viszont ha nem erre gondolok, akkor egyből az ugrik be, mi az oka annak, hogy ennyi feszültséget, fojtott agressziót közöl az alkotó? Mert ez a sok befejezetlen éles forma nem nyugalmas, az biztos. (hegyi)

Érdekes ez a megoldás, ahogy a térélmény kivasalódik és minden tekintetben kétdimenziósra rövidül, az különösen tetszik, hogy nincs benne egy kiemelt, különös vagy fontos épület, hanem az egésznek a textúráját emeled ki, ebben az értelemben van egyfajta kubistákat idéző hatása is a képnek. Amivel nem értek egyet, az az ég megjelenése, ha a kép tetejénél határozott vágással elhagyjuk az eget, akkor erősebb lesz a hatás is. Megemlítem még az élességet, végre egy kép, ami nem akarja kikaparni a szememet. (hegyi)

A megfigyelés nagyon fontos és jó, örülök, ha ilyesmiket észrevesz valaki, mert azt gondolom, hogy ezek azok a dolgok, amik a nagyvárosi létezést élhetővé teszik. Beadni valamit ingyér a közösbe, ez szerintem a legfontosabb és legkönnyebben megtehető dolog, és remélem, hogy ez az irány sokáig menő lesz a fiatalok között (is). A kép ereje ebben rejlik, a kompozíciója számomra laza, túl sok külső dologra akar koncentrálni, talán kevesebb is elég lenne. A második postaláda nem nagyon kéne és fenn, amennyire lehet vágnék még, mert nagyon lenn van most a könyv. A 13-as csábító, de a falragasz meg nem, a kettő üti egymást. Ezek ollóval megoldhatók, a lényeg, hogy a kép elkészült. (hegyi)