2. Építészet, enteriőr

Tudom Gábor, hogy álláspontod szerint a képhez nem kell utómunka, az úgy jó, ahogy megtaláltuk, mintha ez a nyersesség hordozna valami hitelességi pluszt (nem hordoz), de itt most az első, ami szembetűnik, az a szín- és tónuskorrekció hiányából adódó technikai problémakör, ami miatt épp az nem tud életre kelni, ami a téma lenne, a rétegek, és a rétegződések mögött rejlő történet-történelem. A fények szépek, hogy ennyire skurcba kell-e lőni a dolgot, azt nem tudom, nem vagyok meggyőzve, de lehet, hogy ha rendbe lenne a technikai, vagy más szóval a labormunka téve, akkor nem lenne gond, bár az átlóra futtatott vonalaknál mindig kérdés, mi az, ami a fontos, a tömeg vagy a rajza a dolognak, és most így nekem a se ide se oda nem futó vonal zavaros. Nem lehetne olyat, hogy egyrészt mondjuk 2-3 nagyságrenddel több képet kapjunk (az is csak heti egy lenne), és hogy az utómunka is szerepet kapjon? (hegyi)

János, nekem ez működik, még jobban működne talán ha jobbra még egy fél ujjnyi lenne, a tömegnek szerintem jót tenne, de a formai megfigyelésed jó szemre vall, köszönet. Kérlek kapcsolj rá az idén, jó lenne, ha valahogy becsatlakoznál a munkába, mert ha csak időlegesen kapunk szétszórt irányokból innen-onnan megoldott dolgokat, akkor nem tudok hatékonyan segíteni a gondolataimmal, mert egyedül valók maradnak a képek, amik önmagukban nem adják ki az ívét annak, hogy hol tartasz. Ez jó, volt előző is, ami jó, de mi történik a kettő között? (hegyi)

Én ezt kedvelem, meseszerű hangulatot hoz, jól van komponálva, de azt mondom, érdekes lenne, hogy mi lenne akkor, ha lejjebb mégy a kamerával és így a két kerítés között kisebb lenne a tér és a fácska jobban kiemelkedhetne, de azt kell mondjam, hogy ez így is érthető és érezhető kép. Jó az irány Szilárd! (hegyi)

Valószínű mi felnőttek vagyunk azok, akik szívből tudnak szörnyülködni egy ilyen gumikkal megoldott óccccó játszótéren, meg a környezetszennyezésen, a gyerekek vígan elvannak vele, mert az ő fantáziájukban ez egy mesebeli alagút. És ezt sikerült is megmutatnod, ettől működik a kép. Persze, ehhez az is kellett, hogy lemenj a gyerek szintjére, és ez a fontos! (hegyi)

Fura, mert az tény, hogy a véletlen jól játszik a kezedre most, és az is igaz, hogy dinamikus a kép, a kifelé hajló ívet visszahozza az épület tömege, szóval oké, és még az is oké, hogy a színvilág ilyen régies, ótvaros sárga, ez a múlt, és az egész mégis fura. Fura, mert nem vidám érzést hív elő, miközben nem tudom megmondani, mi az oka, hogy elszomorodtam a képtől. Talán az, hogy 2014-ben ha ilyet lehet fotózni, akkor semmi se változott a világban sajnos, ez maga a megváltozhatatlan valóság, aminek tünékeny játéka csak az, hogy itt most a dupla expó rafináltkodik. Persze ez a képet illetően nem baj, Mazsi félre ne értsd, rendben minden, ami nincs rendben, az meg nem rajtad múlik. (hegyi)

Van hangulata, nem mondom, persze tényleg inkább a kezdés első hulláma, vagyis annak kipihenése látszik, de az a legjobb benne, hogy nem sokat vacakoltál, nincs benne pozőrség. Sőt, olyannyira nincs, hogy én talán azt mondanám, hogy ebben a művészi rendetlenségben azért látszólag mégis van valami rend, és ezt egy leheletnyit lehet, hogy érdemes lett volna hangsúlyozni. Tudom, a géniusz lóci megsértődik, ha nagyon maceráljuk, de egy kis lábemelés, egy kis cipőigazítás még nem a világ. Azért mondom ezt, mert ha már a dokumentálásból lesz szubjektív mese, ami abszolút oké, akkor a rendező nem alhat. Akkor sem, ha fáradt a pakolástól. De azok a lábkörmök mindent visznek! (hegyi)

Az tetszik, hogy a régi és új nem csak formában, de tónusban is elválik egymástól, ez egyfajta véleményt is sugároz, a buja és tört felületek és a fakító fehér. Azt nem tudom, mennyi mozgástered volt. Mert azok a kis belógások nekem nem kellenek, amik most a fehérbe belekerültek, főleg bal alul zavar, olyan, mintha kicsúszott volna a paszpartuból a kép. Érdemes lenne letisztázva megnézni. (hegyi)