Egy kicsit vakarom a fejemet. Értem, hogy mi akar ez lenni, de így ez most nekem kevés. Kell keresni haverokat, akik bicikliznek, ugrasson, vagy egykerekezzen, vagy csináljon valami flikk-flakkot, tehát, történjen valami, amihez képest itt van ez a két kőbe vésett forma, egyébként ez nem működik. Önmagában az, hogy ezt kis mélységélességgel lefotózom, az kevés. Valaminek történni kell. Lehet ez egyébként annyi is, hogy pont ellene dolgozol ennek, és mondjuk két egymást segítő, bottal közlekedő idős ember van a képen, de enélkül ez így nem tud működni. (hegyi)

Az a baj, hogy van ennek az egésznek egy vöröses árnyalati iránya, és ez egy kicsit zavar, és valószínűsítem, hogy erről nem az alkotó tehet, hanem a digitális technika pont a vörösek visszaadásában elég furcsa dolgokat képes művelni, és ráadásul pont a vörös tartomány az, amiben a tónus terjedelme igen szűk, és ezért ez egy nehéz dolog. Ez a kép formailag megold valamit, és ez a formai megoldás nagyon izgalmas, ugyanakkor viszont, sajnos a technika miatt ez nem tudja elérni azt a hatást, amit egyébként megérdemelne a dolog. Ami a kompozíciót illeti, én ezt biztos, hogy szűkebbre venném. Nem nagyon értem azt, hogy miért van ez ennyire elmozdítva jobbra. Bal oldalon otthagytál egy másfél ujjnyi részt, ráadásul ott egy újabb forma is beindul, még azt is mondhatom, hogy elkezd konkurálni ezzel az egésszel, hiszen a képhatárnál lévő levelek újból élesek, az a két levél, ami belóg, miközben mindenhol máshol csak a virág az, aminél az élesség felfedezhető. Ezt a részt én biztos, hogy lehagynám, ahol az a két élesebb levél van, már csak azért is, hogy ne vigyük el a fókuszt a témáról. Azt szeretném feldobni, akár, mint egy ilyen eszmecsere irányt, hogy vajon mennyiben érvényes ma amikor a fényképezőgépek egy részénél, és a mobiltelefonok nagy részénél csak egy kattintás annak eldöntése, hogy milyen formátumban készüljön el a kép, hogy mennyiben érvényes az, ha ragaszkodunk az adott gyártó képérzékelőjének arányait, vagy méretezését megtartsuk. Nyilvánvaló, hogy vannak olyan képarányok, amik a klasszikus képarányokhoz tartoznak, a 4:3, vagy a 3:2 képarány, vagy a 16:9, bár én ezt annyira nem szeretem, vagy az 1:1. Jó, ha törekszünk arra, hogy ezeket a képarányokat legalábbis megtartsuk, de szerintem nem bűntett az, ha ilyen helyzetben a kompozíció feszessége okán meghozzuk azt a döntést, hogy egy vágást tegyünk. A képarányok részben matematikai kérdések, részben esztétikai kérdések abban a tekintetben, ami az aranymetszés kérdésköre, vagy Fibonacci-számok, mind a kettőről találtok a szertárban leiratot, és filmes illusztrációt is, amit nem győzök elégszer megköszönni Pesovár Annának. Ez azért fontos, mert azt is értelmezi, hogy bár ezek a természetben ezek a maguk naturalitásában már megjelennek, de hát, a természet sem egy fafej, hogy azt mondja, hogy márpedig akkor azért, mert a málnának is a pöszmöszök azok Fibonacci sor szerint jelentkeznek, hogy ez így és csak így működhet, úgyhogy én ebben egy kicsit nagyobb szabadságot adnék. Tudom azt, hogy sok olyan alkotó van, aki ehhez ragaszkodik, és akár még a film széleit is rajtahagyja a nagyításon, bizonyítandó, hogy igen, igen, ő utólag nem vágott. Ez lehet egy cél, és én ezt a célt nemesnek és szépnek gondolom, az értelmével vitatkoznék, már csak azért is, mert nem mindenkinek áll rendelkezésére anyagilag az, hogy mondjuk digitális technikában akár csak az 1:1 képarányt, a négyzetes képarányt alkalmazhassa, már csak azért is, mert ilyen gépeket csak a középformátumú professzionális kategóriában készítenek. Tehát több milliós beruházás lenne egy ilyen felszerelés, és az senkitől nem várható el, hogy akkor felejtse el az 1:1 képarányt, mert miért kellene elfelejteni? Az egy másik kérdés, hogy törekedni kell arra, hogy az ember tudatosan döntsön egy kompozíciós helyzet mellett, és ha én tudatosan azt mondom, hogy ez a helyzet engem négyzetesben érdekel, akkor onnantól kezdve már annak a törvényei fognak munkálni. Nagyjából ezt tudom hozzátenni. Ez egy 2 csillagos képi megoldás, elsősorban nem a színbéli problémái miatt, hanem a kompozíciós pontosítás okán. (hegyi)
értékelés:

A szituáció abszolút szerethető, és tulajdonképpen tartozik is az ünnephez. Rá van téve egy ilyen instagram effekt, ami nem nagyon tetszik nekem, ez a lilás-kékes-vöröses tónus, amitől ez az egész olyan kicsit beteges lesz. De maga a szituáció rendben van. Jó sok ajándék van itt, ahogy látom, bár nem tudom, hogy ez mind ajándék-e, de mintha a fenyőfa hiányozna, vagy legalábbis az ünnepnek az a része, ami még ezt úgy értelmessé tesz. Mert persze, a piros az fontos szín, és a piros nálunk általában a karácsonyhoz kapcsolódik, meg hogy ennyi ajándék van, az is, de most ez nekem elég avantgárd abban a tekintetben, hogy fel kéne ismernem, hogy ez karácsony. Nem kell nagyon szájba rágni, tehát, azt hozzáteszem, hogy ne menjünk el a giccsbe. Egy kis szocio íz jót tett volna neki. (hegyi)
értékelés:

A megfigyelés tökéletes, és nagyon fontos, ugyanakkor hiányzik nekem valami erről az épületről. Olyan, mit a süllyedő Titanic. Valami elúszik itt előttünk, de már nem tudjuk megfogni, hogy ne merüljön végleg el. Ez annak köszönhető, hogy nincsen talapzata, nincs bázisa ennek az egésznek. Annyira kiszúrtad magadnak ezeket az íveket, hogy mindez nem tud tömegében stabil maradni. Márpedig ahhoz, hogy ez az egész működjön, meg kell találni ezt a stabilitást, ráadásul az is egy kicsit furcsa nekem, hogy most egy döntött horizonttal dolgozunk, tehát sem a függőlegesek, sem a vízszintesek nincsenek megadva, márpedig az épített környezetnél épületfotóknál ezzel csínján kell bánni. Megint nem azt mondom, hogy abszolút elvetendő a döntött horizont, mert lehet ilyet csinálni, tessék Féner Tamás munkáit szemlélni, de azért azt gondolom, hogy most még így az elején jó lenne, ha az ember megpróbálná a stabilitást keresni, és nem egyből az alternatív avantgárd perspektívákat behozni. A megfigyelésért adok neked 1 csillagot. Nem adom vissza ismétlésre, mert valószínűsítem, hogy ezt onnan, ahol egyáltalán hozzáférsz, nem biztos, hogy jól le lehet ezt az épületet fotózni. Az, hogy valamilyen állványra, létrára, darura, vagy bármire felmásszon az ember, hát, nem egy egyszerű eset, úgyhogy én ezt most nem kérném. Nehéz ezt innen megfogni. Talán, ha a nehézségéből indulunk ki, mint megoldás, akkor jutunk el a végállomásig, mert ha az az adottság, hogy mindenféleképpen dőlni fog az egész, és perspektívában is szét fog csúszni, akkor erre még pluszban rá kell játszani. De akkor ehhez amennyire csak lehet, közel kell menni, kicsit torzítóbb objektívvel kell ábrázolni, és akkor lehet az egésznek egy új struktúrát adni, egy új dinamizmust. Most ez nem történik meg. (hegyi)
értékelés:

Elég sokat beszéltünk már a Látszótéren arról, hogy mi a helyzet a szelektív színezéssel. Egy picit történelmileg oda mennék vissza, hogy régen amíg nem volt színes fotográfia, addig a fekete-fehér kópiákat kézzel színezték, de ennek teljesen más szerepe volt. Más volt a hatása, és más élményt adott, ugyanis benne volt a kézműves technikának az ereje és esetlegességéből adódó egyedisége. Ennél a képnél azt kell, hogy mondjam, hogy attól, hogy a fő motívumot kiemeled, még nem fog erősebben megállni a lábán. Máshogy fogalmazva: szájbarágós. Azért, mert középre rendezted a modellt, tehát eben a centrális kompozícióban eleve ő az egyetlen felismerhető alak, ráadásul a formák is olyanok, amiből a személy jól kiemelkedhet, tehát nincs szükség arra, hogy még pluszban ráerősítsünk a történetre. De ha már elkezdesz ezzel dolgozni, akkor ezt tessék végigcsinálni, tehát, akkor tessék kiszínezni a képet, lehetőleg kézzel. Ahhoz, hogy ez a dolog működjön, szükség van arra, hogy ne elégedjünk meg azzal, amit a szoftver nyújt. Tessék végiggondolni ezt az egészet, és ennek értelmében küldeni erre a leckére egy ismétlést, mert én nem a színezés ellen vagyok, de az a technika, amivel ez elkészült, az nem tudja azt az erőt sugározni, amire szükség volna. Tehát a színezés abszolút használható, ugyanakkor a szelektív színezés nem az az alkotói szint, amivel szerintem foglalkozni kellene, nem egy kreatív művészi, vagy alkotói irány, hanem ez egy reklám irány. Ez az egyetlen terület, ahol ez elfogadható, bár az én személyes véleményem az, hogy ott sem működik. Ami a képet illeti, a meglátással tökéletesen egyet értek, tulajdonképpen a kompozíció is működik, bár azt nem nagyon értem, hogy miért ferde a horizont, vagy ha ferde, akkor miért nem határozottabb ez a döntés, ugyanakkor a kép működne, mint egy 3 csillagos leckemegoldás, de nem tudok mit kezdeni ezzel a színezése játékkal. Azért vagyok nehéz helyzetben, mert az első képeknél nem szoktunk túl szigorúak lenni, pontosan azért nem, mert egy útkeresésben vagyunk. Azt gondolom, hogy itt is meg kell adnunk azt az engedményt, hogy meglegyen a 3 csillagos leckemegoldás azzal a feltétellel, hogy készüljön erre a feladatra egy újabb megoldás is. (hegyi)
értékelés:    

Én szerkesztem az oldalt, naná, hogy egymás mellé tettem a két képet, de nem hiszem, hogy tudtatok arról, hogy milyen képet fog a másik beküldeni, és mégis, a kettő valami hasonló dologról beszél. Ugyanakkor azt kell, hogy mondjam, hogy elkerülhetetlen a párhuzam vonás. Nem szoktam ilyet csinálni, de azért most annyit mondanék Ramónának, hogy a nézőpont a kérdés. Látod, itt ennél a képnél látom, és elhiszem azt, hogy ők pihennek, és azt is, hogy mi történik közben velük. Tehát minden rögtön egyértelművé válik attól, hogy többet látok az arcból. Ha ez a kép valamikor kiállításra fog kerülni, akkor arra ügyelj, hogy a kép hátuljára írjál jelzést, hogy hogyan kell felrakni. Mert biztos vagyok benne, hogy a kiállítás szervezőinek 60 százaléka vissza fogja ezt neked fordítani, ahogy a nézőid is szerintem tekergetik a fejüket. Értem, hogy miért fordítottad át, és nagyjából egyet is értek vele. Az egy másik kérdés, hogy az utómunkánál érdemes lenne egy kicsit pontosabbnak lenned. Nekem azt nem tudod eladni, hogy ezt a szelektív életlenítést csak ebben a kicsit elkapkodott formában lehet megcsinálni, ráadásul nem is nagyon értem, hogy pontosan most mit jelöltél ki, mert itt elég furcsán vannak körülrajzolva a figurák. Főleg a térdeknél van egy ilyen térgörbülés hatása. Aki látta anno a Mesék felnőtteknek című filmsorozatot, a tv-ben volt egy ilyen, amikor a trükk a tv-zésbe bekerült, mint lehetőség, és a bluebox technikát elkezdték használni. Ott voltak ilyen érdekes képi megjelenések, gondolom a technikából adódóan. Azt is hozzátenném, hogy kicsit szűk az egész, nem ártana, ha lenne még ennek egy kis aurája, egy kis tere, főképp, ha már ennyire ezoterikus irányba mozdulunk el. Ugyanakkor a barátságról tökéletesen jól beszél, úgyhogy megvan a 3 csillag, megvan a leckemegoldás azzal együtt, hogy azt mondom Anna, hogy már csak böcsületből ezt jövőre tessék megismételni. Jó? Úgy, hogy már tudod, hogy mit akarsz, és mit csinálsz, és ennek megfelelően ismétled meg, mert az a kis hasi táska elég béna, lehet így relaxálni, de azért ez egy kicsit ilyen csinált relaxálás. Pont az a jó, hogy ha ütemesen dolgozunk, akkor eljuthatsz nyárig arra a szintre, aminél már a modellek instruálásában elég bátor leszel, és mire ide jutsz, addigra megtanulod instruálni őket. Még egy dologra felhívnám a figyelmedet, ez a csíkos harisnya a filmekben is a réme az operatőröknek, mert ilyen interferenciák jönnek létre, mint ami itt is. Ettől meg fog hülyülni a néző, mert lehet, hogy ők pihennek, de ettől a néző rohamot fog kapni. (hegyi)
értékelés:    

Anna, viszonylag egyszerűen fogom ezt visszaadni ismétlésre, mert nem arra gondoltam, hogy csak leveszed róla a barnát, hanem arra, hogy megismétled a felvételt. Ez anélkül nem megy, jobb lett, ám attól még nincs kész, hogy levettük a barnát, mert azzal a problémával nem kezdtünk semmit, hogy elnézünk a fül mellett, és azzal jobban foglalkozom, hogy mi történik a háttérben, mint magával a füllel. Itt a fontossági sorrendet kell tudni beállítani, amit a fényekkel tudsz megoldani, hogy mire teszed a legtöbb fényt, vagy mi az, amiben a leginkább azt mondod, hogy a nézőnek el kell merülnie. Márpedig akkor itt ez a fül. (hegyi)