2. Építészet, enteriőr

Terézkörút

0,7 fok. Ennyi kéne, hogy a függőlegesek függőlegesek, a horizont meg vízszintes legyen. Minden egyéb jó, tetszik ez a kihalt város, ha picit vársz, a troli is elment volna, de mondom, minden egyéb szuper és 3 csillagos, de István, könyörgöm, építész vagy, legyél már gondosabb ezzel. Kérlek. (hegyi)
értékelés:

Út a sötétbe

A fotó lakóhelyem vasútállomásán készült. Mindig tetszettek ezek a formák és a vonalvezetés. Ezt szerettem volna megörökíteni. Talán kissé életlenre sikerült, amit annyira nem is bánok, mert úgy gondolom jelen esetben ez inkább hozzá ad egy fajta "sejtelmességet" a képhez. De ezt döntsétek el ti. Minden hozzászólást szívesen fogadok! :)

Azt hiszem, be is mozgattad talán a gépet, szóval az életlenség és a bemozdulás nem ugyanaz - én nem vagyok nagy barátja a tűéles képeknek, szóval engem kevéssé zavar, az már inkább, hogy nagyon sötét lett az eredmény. Nyilván annyi kell, hogy a lejárat legyen sötétben, de a falak is sötétek most, minden túl szürke, így ez elkoszosítja az egészet, de nem jó értelemben, hanem olyan érzet, hogy nem jó nézni. 2-3 fényértéknyit is lehetne világosítani az egészen, az se baj, ha a sötét részekben is előjönnek részletek. Várom munkáid. (hegyi)
értékelés:

Elmúlás

Zoli, azt gondolom, hogy ez a helyszín így, ebben az évszakban vagy ebben a fényben nem olyan nagyon adja ki azt, amit üzenni akarsz vele, nem tudom, hol van ez az épület, nyilván valamiért neked fontos, és működhetne is, de ehhez az expozíciót rendbe kéne tenni. Mert ha ennyire sötétben van, akkor nem jön ki az, hogy itt az épület a fontos, ő a főszereplő. És a képarány, a 3:2-es jó lenne, ehhez picit vágni kell. Csináltam egy verziót, hogy értsd, miről beszélek. (hegyi)
értékelés:

Horváth Mihály tér

Jó ez az olvasólámpa, még nem láttam. Én lejjebb guggoltam volna, hogy még jobban érzékeltessem a méretét, és érdemes lett volna várni még, amíg a babakocsisok odább mennek valamivel, mert így most nagyon középre van minden tömörülve. (hegyi)
értékelés:

Radcliffe Camera, Oxford

Szép ez, ki van exponálva, meg minden, de azért te is látod, hogy mennyire ferde, szóval na, azért az jó, ha a horizont nem dől. Valami mégis idegen nekem. Lehet, hogy ez a digit technikából adódik, de amikor valami ennyire éles és kontrasztos is, az számomra elveszti a lelkét. Nyilván ez egyéni problémám, hiszen a net tele van ilyen hiba nélküli, éles és rezzenéstelen képekkel, csak valahogy hideg. (hegyi)
értékelés:

K-híd

István, az jó, hogy vannak figurák a képen, én ezt előrelépésnek gondolom, de a kompozíció nem elég izgalmas még. Nyilván, az időből sosem elég, ami van egy fotózásra. De azt kell mondjam, hogy maga ez a híd önmagában nem nagyon érdekes, ha nincs valami plusz, azt a pluszt viszont úgy kell megtalálni, kivárni, hogy jókor legyenek a dolgok jó helyen. Ez azt jelenti, hogy a figuráknak, autónak, mindennek a helyén kell lennie, vagy legalább úgy elhelyezkednie, hogy izgalmas történet legyen és ehhez nem jó, ha akkora üres flekkek vannak, mint most jobb oldalon. (hegyi)
értékelés:

Szabadság hídSzabadság hídSzabadság híd

A két madártávlati kép jó tanulmány, nyilván a város szét van fotózva, olyat, amit nem csinált meg más már, nehéz találni nézőpontként. Időben a kettő között lenne jó valamikor a fotózás, picit később, mint az első, de picit korábban, mint a teljes sötétség. A második kép izgalmasabb a villamoskígyóval, ami felkúszik a hídra. Nem könnyű dolog a városfotózás, amit javaslok kipróbálásra, hogy állványról hosszú expóval akkor fotózni akár nappal is a várost, amikor akár ünnep, akár lezárások miatt üresebb, mert a hosszú expó eltüntetheti az embereket. Ehhez persze nem árthat egy szűrő is, hogy valóban minden mozgó objektum lekerülhessen a képről és ne égjen be. Megadom a 3 csillagot ezekre, bár igazán annyira nem gondolom egyedinek, de mint teszt, tanulás, fontos. (hegyi)
értékelés:

Torony

A Torony. Nekem nagyon sokat jelent. Már nem látom minden nap. De az emlékeimben ilyen. Nagyon magas. Nagyon különleges. Elérhetetlen. Ez a felvétel az utolsó ott töltött napomon készült. Nagyon sok képem van róla. A többi nagyon képeslapos. Mindet szeretem.

Szia Márti, örülök a visszatérésednek. Jó ez a meglátás, van benne valami sci-fi hatás, elég félelmetes. Arra viszont jó figyelni, hogy ennyire ne legyen csálé a geometriája. A tónusok tetszenek, szóval az irány az jó. Várom a képeid. (hegyi)
értékelés:

párosan szép az élet

Nos, értem, van benne képi humor, de elvesztjük a fókuszt azzal, hogy ennyire tág az egész. Ég nem kell, tetőnél lehetne vágni és máris jobban érthető minden. És hogy ne dőljön hanyatt, feljebb kéne emelni a kamerát. (hegyi)
értékelés:

Pontonhíd

Csongrád mellett, a Tiszán található ez a pontonhíd.Tavasztól őszig üzemel.A kerekek alatt zörgő, mozgó deszkákon áthaladva megvan a hangulat.

Két dolog, ami eszembe jut az egyébként valóban jó helyszínről. Az egyik, hogy nekem túl sötétek a tónusok. Hogy ez amiatt van, hogy már sötétedett, vagy csak expozíciós hiba, nem tudom. De ez javítható. A másik, hogy azt neked kell eldönteni, mit akarsz megmutatni, és ha ez megvan, utána ehhez kell igazítani az eszközeid. Ha a helyszín az érdekes, akkor távolabbról kell ennél menned, hogy a környezet is éljen, bekerülhessen. Ha a mozgó deszkák az érdekesek, akkor lejjebb kell menni, azt kell előtérbe helyezni ezzel, hogy mi van a deszkákkal. Most ez is van, az is van, egyik sincs. Legyél határozottabb. (hegyi)

Park, szökőkúttal

Ellentmondásos a kép, van egy nyugalmas helyzet, emberek lazulnak egy parkban a szökőkút mellett a padon, vidám, nyugodt helyzet, de közben meg rövidet exponáltál, hogy megfagyjanak a vízcseppek, viszont ez a befagyasztás nem érvényesül elég jól a környezet és a géped nézőpontjának megválasztása miatt. És emellett még jól rá is nyomtad az élesítés effektet. Ez magát a hangulatot, ami volt a helyszínen, meg is ölte. Mindig mondom, de látom, nem elégszer, hogy a helyszínen exponálás előtt kell határozottan dönteni, mi érdekel, mi miatt készül a kép és arra menni utána. Mert ha te bizonytalan vagy, vagy ha től sok mindent akarsz egyszerre, akkor az eredmény is zavaros lesz. (hegyi)

Örökség a szociból

Lévától 4km-re, a Siklós - Vápnik csúcson találhat rá az errefelé barangoló.

Nyilván technika kérdése, hogy mit hogy lehet megoldani. Így ez nekem kevés. Üres az ég, lapos a fény, szóval ha megvan, hogy hogyan jutsz ide, érdemes ezt újragondolni. (hegyi)

Egy párhuzamos univerzumban

Jó ez a trükk, jó ízléssel és technikai értelemben is igényesen oldottad meg, az üzenet is abszolút működik, szeretem azt, ahogy képileg gondolkodsz. Akár lehetne sorozatot is csinálni, olyan projektet, amiben ezeket az áthelyezéseket más épületekkel, helyszínekkel is megcsinálod, persze így is abszolút oké, hiszen egy képként is erős, és nyilván az az üzenet, amit a párhuzamos univerzumban elszigetelt helyszín mutat, nem igényel ehhez projektet sem. Köszönöm. (hegyi)
értékelés:

A zsilipnél

Feri, ez szuper lenne, bár a négyzetes felől nem vagyok meggyőzve, hacsak valami extrém rossz dolog nincs oldalt, amit le kellett hagyni, ezt te tudod, kéne levegő oldalt. De mi a fenéért kell erre ráerősíteni élesítéssel? Könyörgöm, felejtsd el egyszer és mindenkorra azt a kurva sharpent, mert megőrülök. Elbaszod a képet azzal, hogy élesebbet akarsz kihozni, mint ami a valóság. Átfordulnak az élek, az egész valami zavaros dolog lesz emiatt. Mi ennek az oka, hogy ennyire bele vagy habarodva ebbe a szar digit élesítésbe? Ez csak elszúrni tudja a dolgot, javítani nem. Ha nem jó helyre állítottál élességet, ettől nem fog megjönni, csak azt éred el, hogy fura tónusátmeneteid lesznek. Ha meg éles amúgy, akkor szükségtelen még rátolni egy lapáttal. Ki javasolta neked ezt az effektet? (hegyi)
értékelés: