2. Építészet, enteriőr

Lépcsőmászás

A lehel csarnok lépcsőjén született a kép, kézből kattintva (Canon 1300D). Nagyon szeretem a vonalakat, a lépcsőket, a ki és lejáratokat. Régóta terveztem, már, hogy lencsevégre kapom ezt a lejáratot és most volt időm is és kedvem is.

A kép feszültsége abból adódik, hogy nem középre komponáltál, balra több van, ráadásul a két felület, bal és jobb nagyon markánsan különbözik. Ha valakit odaállítasz a második pihenőhöz, háttal a bal oldali korlátnak, az megtartaná a feszültséget, de kiegyensúlyozná a tömegelhelyezést, mert az most billen. Ha tudod, mivel kedveled is, kérek ismétlést. (hegyi)
értékelés:

kirakat

egy magánnyomozó iroda kirakata a 11. kerületben. MIt is rakjanak az ablakba, ugye?

Szerintem ha már behozod alul a ráccsal az ellenpontját ennek a tüchtig művirágos boldogságnak, akkor végig kel csinálni. Azaz akkor kevesebb elég fenn, és több kell lenn ebből, akár ha lehet a járdáig is elmenve, megint azt mondom: viszonyrendszer. Ez fontos, gyakorlással egyszer csak menni fog, hogy amit meglátsz, kontextusában alkosd meg képpé. Ugyanaz, mint előbb, a megfigyelés szuper. (hegyi)
értékelés:

stocek

fogynak ezek a helyek ahol eredeti negyven évvel ezelőtti hangulat uralkodik még. A legtöbbet átalakítják, vagy rátelepszik a retró. Ennek a belső térnek is csak ez a szelete maradt ilyen.

Építész szemmel ez egy jó kép, van hangulata is. Kicsit élettelen is, meg életlen is. Vagyis inkább a mélységélesség lehet kevés. És ha én vagyok, vagy egy embert, vagy legalább valamelyik asztalra egy virág, vagy a franc se tudja, de nekem üres így. Ettől még tetszik ez is, De ennek Tolnától Baranyáig élesnek kéne lennie. A megfigyelést viszont díjazom, ez fontos! (hegyi)
értékelés:

átkelés

foglalkoztat az a hangulat ami a téli Budapestet megüli. Hogyan lehet visszaadni ezt a szürke bevonatot ami mindenre rátelepszik. Ez valahogy annyira sajátunk, ez a letapadó por és a borús ég.

Amit láttál, jó, de kicsit elkéstél. A másik, hogy engem nem érdekel a betontalapzat. Egyszerűsítés, ez a jelszó. Mi az érdekes - fel kell tenni ezt a kérdést. A híd, a csávó, esetleg a háttér és ezek aránya. Akkor ez kell a képre. Csináltam egy hevenyészett verziót, mire gondolok. (hegyi)
értékelés:
gyulovicsistvan180129_3jav.jpg

útszélen

szeretem ezeket a vonalas műtárgyakat

Aha, igen. Ez fekvőben szuper lenne. Állóban egy albumba kivágott fura emlék, de nincs arányítva, nincs környezet, miközben van feleslegesen sok ég. A másik, hogy erre ahhoz, hogy működjön, rá kell játszani kicsit a tónusokkal, a szaturációval, már ha színest akarsz mindenáron, keresni valaki ismerőst, aki elsétál ott egy mondjuk vörös ruhában, vagy ernyővel, szóval a statikusságból a játékos, a meseszerű felé kell mozgatni. (hegyi)
értékelés:

TMK

soroksári -talán városháza- épület, útközben

Va, végre valami olyan, amiben megbújik a szakmád, jók a tónusok, anyagszerű, jók a függőlegesek, az arányok is majdnem, talán annyi, hogy engem a tetőantenna kevéssé izgat, mintsem az, ami lentről lemaradt, mert ez segíthetne érzékelni az arányokat, méreteket. De így is jó lett, köszönöm. (hegyi)
értékelés:

A Déli felé nézve

Korrekt kábé, de sok a kérdés. A legfontosabb, hogy miért fotóztad ezt le. Erre egyelőre nem találom a választ. Oké, arra jártál, oké, látni a Délit, de egyébként? Azért azt hiszem ez a legfontosabb minden kép esetében, hogy jó, jó, de minek? Ha erre a kép nem ad választ, akkor nem biztos, hogy időtálló a produkció. És ez egy dolog, de tanulmány szinten se értem, hogy mi az, ami ebben megmozgatott. Segíts. (hegyi)

térgeometria_8

Moholy-Nagy és Klimt találkozása. Továbbra is a geometria és a tér útvesztőjében.

Az ötlet jó, a kivitelezés egyelőre kegyelemkettes. Alul a szövegnél mi az a basz a képhatárnál? Valószínű valami tipó teteje. És azt kell csináld, hogy a képet kijjebb kell akaszd, hogy több jöjjön Klimtből, persze nézni kell, mit enged meg és mennyire zavaros a tipó a többi részen. Ugyanis ha a kép kijjebb van, te mehetsz jobban a lámpa mögé és így már nem lesz zavaró a tükröződés. Vagy ki kell venni az üveget a keretből. Szóval ezt visszaadom neked, forgasd még magadban, mert a dolog jó térjáték, de a problémákat meg kell oldani. (hegyi)

Budapest

Nem friss kép, tavaszi. Amolyan sétáljunk a városban túra alatt készült. (24mm f8 1/400sec iso100)

Érdekes lett a végeredmény, mintha két fél képből lenne összerakva, annyira kölön életet él az ég és a város. Szokatlan, de nem lenne ezzel baj, csak a sávosodás, ami a fenti részben létrejött, az zavar. Hogy bevert-e a fény, vagy mi az ok, te kell tudd, én csak következtetek. A másik az élesség, lehet, hogy f11 is elfért volna, ha van mivel kitámasztani a gépet. (hegyi)
értékelés:

Hollókői vár

Nem sorozat és nem képpár, csak két azonos technikával készült fotó a hollókői várból 2017 év végén. A technika egyfajta panoráma, amit megfelelő felszerelés híján kézből készítek, az optika nodal pontját a ujjammal megtámasztva, több képet lőve, és utólag célszoftverrel összerakva. Sajnos hibák vannak benne, pl az első képen az elmosódott folt jobbra a fapados módszernek köszönhető. Azt gondolom, hogy jó színpad, de így üres...

Dobos Sándornál volt valami hasonló térmódosítás, arra emlékeztet ez a kép, arra a világra. Csakhogy. Nála voltak általában szereplők, vagy ő, vagy a kutyák közül valaki, szóval nem elégedett meg a térrel. Itt is ezt hiányolom. Merthogy önmagában az, hogy látok egy várromot meg valami tájat, kicsit fád színekkel, ez még nem hoz lázba képileg. A torzulás meg olyan, hogy gyorsan modoros lesz, szóval bevallom, én nem nagyon tudok mit kezdeni az ilyen technikai őrületekkel, mert nem nagyon tudnak az öncélúságon túllépni. A másik képről is itt írok, ott a bajom még abban is van, hogy az egész olyan makettszerű, mintha ilyen lakásbelső tervező szoftverrel készült volna, egyszerűen a struktúrák és minden olyan művi, mintha valami CGI cucc lenne valami videojátékból. Ez nem az én világom. De képes vagyok elfogadni, ha valakinek ez a bindzsizés tetszik, csak nekem nem áll erre rá a szemem sem, meg nem is nagyon izgat fel. (hegyi)

este_2.0

Ez egy kicsit másabb talán több minden került rá. Bizonytalan, hogy ez jót tett-e neki. Pillanatnyilag hiszek benne.

Az a helyzet István, hogy ez most nem lett jó. Az előzőnél írtam elemzésben a szürke fátylat, az újra megjelenik, le kell szedni, és írtam a flakonokat, mint zavaró momentumokat, erre szinte mindent leszedtél, közelebb mentél, négyzetesre tetted, szóval amit lehetett egyszerre mindent módosítottál. Olyan, mintha egy énekesnek azt mondanád, hogy az Aida nagyáriában volt 4 fals hang, erre javítás helyett elkezdené énekelni a tavaszi szelet. Szóval ne egyszerre mindent akarjunk módosítani, mert azzal én nem tudok mit kezdeni. Lépésről lépésre, és főleg amin nem mondtam, hogy kell változtatni, azt nem kell bántani. Na, kérek egy ismétlést ahhoz képest, ami az előző volt, ezt a lépést se feledjük, mert tanulság van benne. (hegyi)

rajzolat

Ez egy szép meglátás, tetszik, de én lehagynám jobbról a házat, az oda nekem nem kell, borítja az egyensúlyt így, elviszi a fókuszt a tűzfalról, az ott megjelenő finomságokról. Érdekes momentumnak az a cső épp elég, az kell, mert az ad hozzá egy viszonyrendszert. (hegyi)
értékelés:

padláson

Ezt szétvágja a fenébe a kábelköteg, így nem tudok vele semmit se kezdeni. (hegyi)