Szorgalmi

Munkájára, állataira büszke a pásztor.

Nagyon izgalmas az a humor, ha szabad így gondolnom, ami a címválasztásban van, hogy azt a keresztnevet használja, ami a pásztor keresztneve lehet, szerintem ez az ő valódi keresztneve lehet. Ha a Gábor azt mondja, hogy nem, akkor is nagyon izgalmas egy cím, hiszen még egy verzió lehetne, Noé. És ha a Tündérkert c. történetet, ami egy nagyon híres erdélyi történet, vagy az ahhoz kapcsolódó bibliaitörténet-gyűjtéseket meghallgatjuk, ahol idős nénik teljesen természetesen arról beszélnek, hogy isten megteremtette a földet és egyedül volt a lakásban, és rájött, hogy a földön egy csomó minden még nincs, hát megcsinálja az embert, gyúrogatta ott a tésztát, betette a kemencébe, és nem figyelt oda nagyon, és hát kicsit keletlen lett a tészta, ők lettek a kínaiak. Aztán csinált újra tésztát, betette a kemencébe, és nem figyelt oda nagyon, és kicsit túlsült tészta, ők lettek a négerek. Harmadszorra már odafigyelt, és így lettek a székelyek. Ez az a fajta történetiség, az a szemlélet, amiben ott van a büszkeség, ott van persze a mai kor ezzel a kis sapkával, szövetinggel, de ez egy büszke üzenet. Egy dokumentumfotó is, a pásztor ott az állatai között, ahogy visszatekint, és én ezzel a részével tudok foglalkozni. (Szőke) Nekem a fényekkel, árnyékokkal nincs bajom, nekem a kompozícióval van egy kis bajom. Fent a kerítés szerintem nem szükséges jelzés, ott vágtam volna, vagy méginkább döntöttem volna a kamerát, hogy a főszereplőből láthassunk minél többet. Még akár ha beljebb állna a birkák közé, akkor még tárgyszerűbb, még erősebb lehetett volna ez az üzenet. Azt is lehet, hogy a perspektívával játszom, és az arc és a háttérben lévő állatoknak a kontrasztjával foglalkozom, de most ez a fél-mellportré nekem a határon mozog pont; sem ez, sem az, azaz én még ezzel kicsit talán játszottam volna. Egy disznó megvan rá. (szőke-hegyi)
értékelés:

Déligyümölcsfigurák: Citromdisznó, Mandarincsiga

Ha jól nézem, szorgalmira érkezett a kép, tehát nem háziállatként kell értékelnünk. :-) A Szőke-féle citromdisznó-vonalat kívánja erősíteni, és az ötlet jó, de a citromdisznónak van egy nagy előnye ezzel szemben, hogy tartósabb. Ha felteszem szekrény tetejére, nem fog megrohadni, ellentétben ezzel, ami hosszútávon azt hiszem nem fog megmaradni, de mint ötlet egy kedves és aranyos kézműves játék. Én megjegyezném még, hogy ha visszaemlékszünk, hogy aranymetszés, Fibonacci-szám, én elindítanék valahol egy rovatot ahol a geometriával foglalkozunk, akár a fraktálokkal kapcsolatban is, különböző geometrikus formákkal kapcsolatban, amit a természetből megfigyeltek az alkotók. Itt is egy, a természetből végzett megfigyelést látunk, a narancs belső struktúráját, a gerezdek formáját, de ha ez a fontos, akkor a kamera helyzetét kellett volna úgy megválasztani, hogy ez jobban kijöjjön. Jó a háttér, jó a kompozíció, fénytani problémái viszont vannak. Ez ugyanis egy cikkelyekből álló gömbforma, amire ráhengeredik, leválik ez a bőrfelület, de most a fény ahonnan esik, úgy esik. Ez valójában most a baloldali és felső keretezés felől, tehát valahonnan a képcím felől érkezhet, és egy szórt fény, ami nem segíti ennek a gömbformának az erősödését. Márpedig ha ezzel a természetbeli geometrikus formával akarunk foglalkozni, akkor olyasmi szabályok érvényesek itt, mint egy csendéletnél vagy egy arcportrénál. Tehát nagyon jó ez a kézműves ötlet, és a képzőművészeti, fénytani része nincs megoldva. Ha ez egy világított kép lenne, akkor a kéz struktúrái is kapnának egy más tónust, és így az egészből nem keveredne össze a tenyér és a gömbforma tónusértéke. Lehetne ezt világítani akár reflexpapírokkal vagy tükrökkel, vagy műteremben a megfelelő lámpákkal, hogy a gömbre koncentráljuk a fényeket, és ezzel a képet. Én ha jól látom, ez a mandarinhéj nem is ennek a mandarinnak a része, csak rátetted a megpucolt gyümölcsöt, és talán ha az a része lenne, akkor jobban szervülne egymáshoz az a kettő. Ez apróság, de erre ügyeljünk. (szőke)
értékelés:

Mint témaválasztás akár a nyár leckére is el tudnám képzelni ezt a képet, és ez is a Stalker-hangulatra kelt asszociációkat, mint a Gimesi András nemrég beküldött filmje, ugyanakkor amikor egy ilyen fényfoltot is belekomponálunk a képbe, akkor az olyan erővel van jelen a képen, és nemcsak azért, mert ott kiégnek a pixelek, hanem ez a kiégettség uralni kezdi a képet, és ezek a finom formák, ezek a női hajat idéző hínáralakzatok, ezek nem tudnak azzal az erővel megjelenni, mivel a fényfolt elnyomja őket. Ha a kép címét is nézem, akkor ez a fényfolt nem is ad hozzá ehhez a képhez, az értelmezéshez; azaz ha ezt levágom, ha beletakarok, akkor rögtön elkezd működni a kép, mivel egészében az egész nagyon érdekes, de az ott nekem zavaró. Az is egy érdekes szemlélet lehet, hogy a fényfolt körül ezzel a jégvirágszerű burjánzással foglalkozok, de most ez nincs eldöntve, a cím a hajra utal, de akkor meg a képnek ezt kell közvetítenie. A kép akkor marad a szorgalmi kategóriában és az egy disznót megkapja. (szőke)
értékelés:

Valószínűleg egy gyorsfolyású, hínárral teli folyót láthatunk egy hídról, ahol talán az alkotó párja, vagy valaki más egy nyári, női kalapot elejtett, beledobott a vízbe, és pont tűnik el a kalap. Ugyanakkor a kép egy csillogással, ragyogással próbál dolgozni, mint egy szőnyegháttér egy reklámfilmben, amiben felbukkanva csillogva megjelenik ez a női kalap, tehát akár egy fabulonreklám is lehetne, mondván, ha Fabulonnal kezeli a bőrét-haját már kalapra sincs szüksége, azt akarom mondani, hogy szorgalmiként az egy disznó megvan és további jó munkát. (szőke)
értékelés:

Szegény punk, minden igyekezete ellenére inkább volt szomorú és elhagyatott, mint feltűnő vagy polgárpukkasztó...

Elsőre az jutott eszembe, hogy Nóra valószínűleg azért utazott el Észtországba, hogy megkeresse a vágyait, tehát itt tulajdonképpen Nóra alteregóját látjuk, hogy milyen haja lenne neki, ha szabadon száguldozhatna – lehet, hogy ez egy önarckép csak Nóra nem merte arra a kategóriára beküldeni? :-) – nagyon remélem, hogy nem egy korai kép, ahol a Nóra punk korszakából látunk itt egy emlékképet... vagy lehet, hogy ezt ő ott kint be merte vállalni – de félretéve a viccet szerintem a leirat nélkül is – ami itt abszolút arról beszél, mint a kép is – ez a kép nagyon is erősen beszél, erős közlés arról a helyzetről amit a Nóra itt meglátott, talán egyetlen egy megjegyzésem lenne, persze itt nyilvánvaló, hogy... nekem itt a felső részből hiányzik még. Ez a kép kibírna akár egy négyzetes formát is, úgy, hogy a felső részhez adjuk hozzá a teret. Persze ehhez kell az is, hogy ott felül legyen még annyi szabad tér, ezekkel a macskakövekkel, hogy ne legyen ott más tárgy, ember semmi, hanem legyen tere ennek a helyzetnek, és akkor a kompozíció jobban tudna mozogni, jobban tudva érvényesülni, tehát most egy kicsit szűkre van komponálva a dolog. De ettől függetlenül egy nagyon jó meglátás, és nagyon jó elbeszélő portrét látunk itt. Nekem lenne egy címötletem erre a képre; a szomorú napsugárlány. Mert itt a napsugárnak a kis rajzolt íveinek csak a fele látszik csak, de nekem olyan az egész, mintha egy ilyen mese lenne, egy rajzolt napocskával ott a fej körül. A szorgalmira az egy disznó abszolút megvan. (szőke)
értékelés:

Gimesi András szorgalmi képét látjuk, bár ezt át is tesszük, mert át kell a család kategóriába. A kép egy portré egy idős hölgyről, és nagyon fontos az, hogy egy fontos jelzés, hogy a hölgy nem a kamerába néz, hanem elmereng. Mintha... bátortalanul mondom, de jelentése van annak, hogy egy modell balra vagy jobbra néz, a kép megfejtésénél egy szabály, hogy a múlt a baloldal, a jövő a jobboldal, tehát ha a modell bal felé néz, az inkább a múltat jelenti, és fordítva a jövőt. Ebből a szempontból jelentőségteljes, és illő, hogy a hölgy itt balra néz, egy út végén állva mintegy.

A grafikai stúdiumoknál portréknál nagyon sok ún. szabadiskolában alkalmazták azt a technikát, hogy amikor már a festő két-három napja a modellel dolgozott, és készítette a félíves portrét, akkor lehette látni, hogy a fotós elővett egy tükröt, háttal fordult a képének, és elkezdte a tükörből nézni a képét. És ilyenkor az történt, hogy attól, hogy egy tükröztetett képet látott, azonnal felfedezte, az arányait, a ritmusait, hogy hol billen a kép, és vissza tudott térni az eredeti képhez, és amiket már belenézve magát a képbe nem látott meg, így a tükröztetett verzióban rögtön új szemmel tudott látni. Ha itt megnézzük egy tükröztetett verzióban a képet, akkor rögtön láthatjuk, hogy mennyire mást jelent egy jobb felé kitekintő dekomponált kép. Ha a két képet, amit egymás alá fogunk tenni majd, megnézzük, akkor látható, hogy az egyik egy lemondó és szomorúbb helyzet a másik pedig egy életigenlőbb. És noha semmit sem módosítottunk rajta, mégis, még a fények is az egyik képen fáradtabbak egy picit. Egy másik fontos dolog, hogy van egy hátterünk, ez egy ilyen rakott kő fal, és a modell az előtérben. Van itt két dolog, a világítás és a mélységélesség. A mélységélesség egyszerűbb, mivel a modell közel van a háttérhez, az alkotó talán a technikai lehetőségei miatt is nem tudta a mélységélességet annyival csökkenteni, hogy az ne konkuráljon a hölgy arcának struktúráival. A kétfajta struktúra itt egymás hatását gyengíti. A világítás ezen a képen a modell arcának a térbelisége olyan, mintha ki lenne terítve, ki lenne préselve két dimenzióba. Ugye azt tudjuk, hogy a fej formája nagy vonalakban ráilleszthető egy tojásra, ez a forma a képen nem jelentkezik, hanem két dimenziós marad, és ezt azzal tudta volna az alkotó javítani, ha a fény útjába akár egy papírlappal vagy más tárggyal betakar, és ezzel takarja a fület, a nyakat, és ez még egy fontos kérdést felvet, hogy amikor valakit ábrázolunk, akkor mi a cél; idealizáljunk vagy a testet a maga szocio-valóságában mutassuk meg. Márpedig ennél a képnél én nem feltételezem, mert a környezet nem erre utal, hogy a szociorealisztikus ábrázolás a cél, akkor pedig kell annyira figyelmesnek lennünk a modellel - nem jó szó az idealizálás, igazából ennek a képnek mivel a múltbanézés is a szerepe, a harmóniára törekszik a kép – akkor erre való a fotós technikai tudása, pl. a szórt fény, nem a reflexek, hanem az árnyékolással, takarással történő ’trükközés’. A cím is erre utal, hogy nem egy idős néni az utcából, hanem a nagymama. Ez a szó és a hozzátartozó üzenetrendszer egyértelműen egy tiszteletet sugároz, amit a fotós a maga eszközeivel ezt meg kell, hogy valósítsa. Ezt azért akár utólag is, akár labor vagy digitális technikával is meg lehet persze oldani – ez a maszkolás. De a fotós a maga dolgát is megkönnyíti, ha már ott, a kép készítése pillanatában is megteszi ezt. Még egy dolog – a ruha. Vagy meg tudjuk beszélni a modellel, hogy milyen ruhát vegyen fel, vagy adott szituációban dolgozunk. Itt egy világos ruha van a hölgyön, és ez szintén konkurál az arccal, tehát ez is kívánta volna az árnyékolást. Tehát én ezt a leckét elfogadom, mint házi feladatot, és a család kategóriában jónak tartom, de ismétlésre visszaadom. Nagymama van, idő van, szeretet van, csodálat van – tiszteletnek is kell lenni. Sőt, a pedellussal egyetértésben egy öt képes portfóliót kérek ebben a témakörben feldolgozni. (szőke)

Ezt a képet nagyon szeretem, mert szép hangulatokat hoz, és dinamikájában, kettősségében egy jó feszültséget is hordoz ez az átlós kompozíció. A kép jobb alsó sarkában látunk egy szinte fekete-fehér formát, és ez uralja a kép majdnem felét, és a kép bal felső sarkából indulva pedig látunk egy fényjátékot, ami a parketten nagyon szép struktúrákat hoz, és a kettő közötti különbség és a kettő közötti hangulatkülönbség az, ami egy mesét és egy történetet indít el, úgyhogy ezt nagyon jónak tartom. Egy megjegyzésem volna, hogy a gép perspektívája, hogy hogyan helyezem el a gépet, az nagyobb teret, nagyobb mozgást is tudna engedni, és akkor nem kellett volna a képkeretezésnél a vágással ezt az ál-panoráma formát alkalmazni, hogy ez a dinamika működjön. De az egy disznó mindenféleképpen megvan, ezt nagyon jó iránynak tartom. Még hozzátenném, hogy egy érdekes játék lehetne a Barának, hogy a saját környezetében megfigyelve ezeket a fényjátékokat árnyjátékokat a saját hangulatait, az alkotói hangulatokat ezekkel közvetítse. (szőke)
értékelés: