Szorgalmi

Kilátás
A grafitti-témához kapcsolódva; ez egy vonatablak belülről, egy olyan vonaton, amit kívülről grafittik (jórészt persze tagek) borítanak. A vonat a Cuha-patak völgyében, Mo. egyik legszebb vasútvonalán jár.

A kép három nagyobb rendszerrel dolgozik, ez három különböző sík felület, még ha a középső sík rendszerében térbeli formákat is sejthetünk. Ez a három nagy egység, az alsó harmadában látható tükröződés, valamilyen üvegen keresztül, talán egy vasúti kocsi belső fülkéje, ahol a tükröződésen keresztül kilátunk a fotós mögött elhaladó tájra, és láthatjuk az utazóközönség sziluettjeit, baloldalt két emberi alakot talán egy férfi és női alakot, jobbra alul pedig sejthetően a fényképészt magát. Ez a kép első vetülete, elsődleges információja. Középen valamilyen amorf felületet láthatunk, talán valamilyen gyűrött drapéria, vagy textília. És van egy harmadik felület, a vasúti kocsi ablakán keresztül kilátó fényképész, és egy elsuhanó erdei tájat láthat. Ennek a hármas ritmikának a viszonyán lenne majd érdemes elgondolkodni, hiszen ahogy ezzel a hármas térszerkezettel dolgozik az alkotás, és ebből most a legdominánsabb a középső sík vagy tér, amely egy absztrakt színritmus, a meleg színek felé elmozdulva. A másik két sík, az első és a hátulsó arányaiban ehhez képest az egész képet tekintve jelzésértékű. Sejtésem szerint viszont ennek a három ritmusnak a viszonyát meg kellene változtatni. Éppen azért, mert a képet most az absztrakt forma határozza meg, és a nézőnek nagyobb munkát kell elvégeznie ahhoz, hogy azonosítsa a konkréthoz, a reálishoz kapcsolódó kulcsokat, márpedig ez a hármas tér, a tér ritmusa csak akkor adható át a nézőnek, ha az megérti a tapasztalati rutinból, hogy ez egy vasúti kocsi belsőjének tükröződéseiből hozza létre ezt az amúgy nagyon izgalmas játékot. Sőt, a gondolati rendszer az egy nagyon jó irány, csak az arányokon kellene változtatni. Hogyan lehet ezt? Ki kell tudni mondani az exponálás előtt azt, hogy mit akarok közvetíteni, és ehhez a beszélt nyelvet használhatják-e a befogadók. Hiszen nem az a cél, hogy a nézőt zavarbaejtsük, hanem hogy elindítsuk azon az úton, amin mi is járunk. Ehhez nekünk is meg kell tenni az útirányokat, a jelzőtáblákat, a lépcsőket nekünk kell odatenni, hogy a néző velünk tudjon jönni ezen az úton. Itt megjegyezve, hogy nagyon érdekes az, amivel elkezdett dolgozni az alkotó, de arra sarkalljuk, hogy ezen a kísérleti szakaszon lépjen tovább, fogalmazzon pontosan, pontosítson a maga számára, mivel ez egy nagyon erős üzenet, de sokszor elmondjuk itt az estiskolán, hogy keresd magad a történetben, szűrd át magadon keresztül a világot. Ezzel azt reméljük, hogy a látogatóknak, akik ezeket a képeket nézik, segítünk elindulni ugyanezeken az utakon. A színek, ha folthatásként kezelem ezt a színjátékát, az nagyon jó. Minden jó a képen, csak egy picit pontosabban kellene fogalmazni, precízebbnek kellene lenni a dramaturgiának. (szőke)
értékelés:

Világtalanság
A street-art beszélgetés illusztrációja

A street-art beszélgetés illusztrációja, ahhoz a beszélgetéshez kapcsolódik a kép. Két út van, az egyik a grafitti, akik fújnak, arcokat, felismerhető, és vannak, akik csak tageket, betűket, firkákat fújnak. Tehát az egyiket, a street-artot akár művészetnek is felfoghatjuk, annak is tartják, a másik meg egyszerű környezetszennyezés, amikor firkálnak. Bullshit. :-) A képre visszatérve, ez a street-artos lehet az egyik megközelítés, és erre utal a megjegyzés is, de a kép nem erről szól. Hanem erről a feltehetően vak emberről, aki talán az ebédet viszi haza, a nadrágja a dereka fölé fel van húzva, a kis szürkés világos zakójában, és az ő esendősége, az itt ennek a képnek az elsődleges központja. Ezt erősíti a piros felső ami van a bácsin, azaz ez a jelenség a kép központja. Beszéltünk már arról, hogy ilyenkor, amikor portrét készítünk, akkor a személyiségi jogok, azaz hogy tud-e a fotózott arról, hogy fotózzuk, pláne akkor, ha valamilyen testi hibája, elváltozása, fogyatékossága van, és itt látható, hogy a bácsi erős fogyatékkal halad át itt a képen. Ennél a képnél – nem vagyok benne biztos, de azt hiszem ha olyan helyzet van, amikor tereptárgyak is vannak, akkor úgy szól ez a passzus, hogy mit szabad és mit nem, hogy elkészíthető ez a fotó. Én ezt a képet abszolút etikusnak érzem, mert nem hozza a fotó alanyát megalázó vagy vállalhatatlan helyzetbe, tehát abszolút humánus, szerethető helyzetben látható. (szőke)
értékelés:

Eső után
Bánatos pipacs nehéz fejjel. De a kerítésdrót megtartja.

Ezt egy nagyon jó meglátásnak tartom, és örülök neki. Nóra akarva-akaratlanul egy fontos fotográfiai helyzetet vett észre, hogy ha egy színes képet monokrómban fényképezünk, vagy átkonvertáljuk, akkor a színeknek a tónusa nagyon érdekesen változhat, ami az életben egy nagyon erős, középtónuson mozgó üzenet, a pipacs vöröse, ez fekete-fehérbe áttéve szinte befeketedik. Ez azért fontos, mert amikor fekete-fehérben komponálunk, akkor érdemes tudni azt, hogy melyik szín milyen tónust ad milyen szürketónusban mozog. Mert pl. amikor majd modellel dolgozunk, és segíteni kell pl. sminkben, akkor teljesen más mondjuk egy fekete-fehér képhez a make-upot elkészíteni, mint egy színeshez, ill. ff képnél lényegesen erősebben kell ezeket használni. Tehát egyrészről ez egy nagyon fontos megfigyelés a képen. Másrészről azért, mert az üzenete nagyon pontos, jól fókuszál Nóra ebben a képben. Ami egy picit a kompozíciót gyengíti, az a jobb alsó sarokban ez a fehér valami, ami egy kicsit zavarossá, zajossá teszi ezt a dolgot, tehát kevésbé lehet erre a gyönyörű felületre koncentrálni. Nem is annyira letakarni lehetett volna, inkább egy kicsit arrébb mozdulni, és máris kevésbé lenne ennyire erős. De az egy disznó a szorgalmira megvan, és ha a Nóra szereti ezt a világot, ha érdekli őt a fekete-fehér, akkor próbálkozzon vele, hogy milyen színek mit adnak vissza. (szőke)
értékelés:

egy ötlet köldökleckére...

Ha jól látom, valamilyen módon elszínezett, enyhén szürrealizáltnak ható képet látunk, amin egy alapvető élethelyzetet látunk, ami eléggé jól dekódolható, értelmezhető. Ha jól látom, egy másik testen van elhelyezve ez a kis halom, egy másik emberi testen. Itt egy folyamatot látunk, de kompozíciójában is felvet kérdéseket, hogy vajon a szemöldök vonalában vajon helyesen van-e elvágva ez a kép, de igazából a legnagyobb bizonytalanságom az, hogy nem tudom eldönteni, hogy a kép az egy nagyon erős múltbeli helyzetnek vagy állapotnak a szinte szocio-szerű feldolgozása, vagy pedig valamilyen provokatív feladatot is jelent a kép. Mindkét úton el lehetne indulni, de látva a tetoválásokat, a helyzetet, ami eléggé egyértelmű, de nem tudom, hogy az alkotó merre akart ezzel az üzenettel elindulni. Hogy a provokáció felé, vagy pedig egyfajta feldolgozás felé. Mivel ez így a képről nem dönthető el, nagyon nehéz erről a képről ítélkezni.
Hegyi: Van egy kérdésem. Egy eldöntendő helyzet az ember életében, hogy komolyan vesz-e dolgokat, vagy elmegy-e mellettük, merthogy ezt tovább folytatva, a provokáció az egyszer süthető el, míg egy komolyan vett helyzet feldolgozása az feladatot tud adni, és megméri, hogy menyire gondolunk egy dolgot komolyan. Tehát ha lehetne, akkor én a komolyan vétel felé bátorítanám az Edvint, még ha ez több munka is. Másképp fogalmazva, lehet ábrázolni egy dolgot, és ezzel a felületen maradni, vagy lehet feldolgozni egy témakört és akkor ezt komolyra fordítani. (szőke-hegyi)
értékelés:

Annátol és az osztálytól - mindenki csinálja azt, amit akar.

Vannak gondjaim ezzel a filmmel, elsősorban a hanggal, egy idézetet hallunk a legelején, ezt a bizonyos klasszikus, nagy hullámot elindító mondatsor, Márti filmjének a kultuszmondatai, de ezt nem nagyon érzem kapcsolódónak az első képekkel. Aztán később értelmet kap az egész, hogy egy anzixot látunk megint, és azt jónak tartom, hogy ebben a matekfeladvány, a tábla, az osztály élettere, hála istennek a film második harmadában megjelennek az arcok, a gesztusok. Nagyon jó azt látni, hogy egy magyar nyelven készülő, magyarul íródó és működő oldalon, egyre jobban bejönnek olyan fiatalok üzenetei, akik ezt a nyelvet, ezt a kultúrát nem ismerik, csak közvetetten, de az a felszabadultság, az a gesztus, ami az utolsó snitteket is jellemzi, ami ott ki is merevedik egy pillanatra, az mégis azt jelzi, hogy hozzátok tartozunk, veletek együtt játszunk, és ez feledtet mindenfajta más filmi bizonytalanságot, azaz itt is jár szerintem a három citromdisznó a Márti leckéjére készült kanadai filmre. Mivel itt van alkotó, Pesovár Anna névvel érkezett be a házi feladat, és én őt kérném, hiszen nekünk nagyon fontosak az ottani világ ottani hangjai is, hogy ha rá tudja venni a csapatot akkor fordítsa le ezt a mondatot angol nyelvre, és erre a házi feladatra tudna még ismételni ezzel – nem azért, mintha ezzel valami baj lenne, hanem mert ebben még van lehetőség. Tehát megvan a három disznó, de nagyon várnánk, hogy az ő anyanyelvükön, ami lehet akár indián, akár angol, akár francia, szólaljanak meg ezek a mondatok; hogy ’Mindenki csinálja azt, amit akar!’. (szőke) értékelés:

Mag

Valamilyen termés van középen, és talán valamilyen paplan, és egy lepedő, ami fellebben, vagy talán egy testfelület felül? A magon kívül igazából nem sokat tudok azonosítani, asszociációim vannak, de az nem biztos, hogy célravezető. A köldök leckére küldte Nóra ezt a munkát, és azt kell, hogy mondjam, maga az ötlet, az jó, a forma, amit itt látunk jó és intim, és az asszociáció is megvan rá. Annyira elvonatkoztatott ez az egész, hogy az egyetlen beazonosítható dolog ez a mag, ami bár jellegzetes, számomra mégis nem felismerhető, hogy minek a magja lehet. Ezért elvesztettem a tájékozódásom, mint amikor bekötött szemmel megpörgetnek egy szobában, és nem tudom, hogy mi merre hány méter. Ez azért zavaró, mert nincs koordinátarendszer, nem tudom hová tenni a dolgokat, nem tudok érzelmileg közel kerülni ehhez a történethez. Ahhoz, hogy egy történetet fel tudjak dolgozni, magamon át tudjam szűrni, megfeleltetni vagy elutasítani vagy bármilyen viszonyba kerülni hozzá, ahhoz ennél több segítségre van szüksége a nézőnek. Maga a formák is szépek, a lenti lehet egy paplan akár vagy bármi ilyen dolog, tehát nagyon érdekesek ezek a formák, de van egy gyanúm, hogy ez egy picike mag, tehát nem ilyen nagy formákról van szó. De ennél nem tudok tovább jutni. Valami olyant sejtet a felső felület, mintha akt lenne, és ha valóban van ilyen utalás, akkor az a baj, hogy ennek az országhatárán jár ez a történet; eldönthetetlen, hogy errefelé halad-e ez a történet, akár a születéssel, megteremtődéssel kapcsolatban, vagy rossz-e az út, amire mindketten gondolunk. Tehát ezt a leckét szerintem ismételni kellene, ha elfogadható ez mind, akkor akár egy testfelülettel. A textil és a testfelület, a fény-ellenfény viszonya, de egy picit több konkrétummal. (szőke)

Kiskondás születik?

Az Istvántól már megszokott geget, animációs játékot látjuk, annyiban tér el a megszokottól, hogy egy új figurát kapcsol be, és a népmeséből ismert kisgömböc történetét meséli el, a nyitóképen is látható kis formából először egy félelmetes kés bújik ki, először azt gondolnánk, hogy az orra az, és itt nagyon jól használja a figyelemfelkeltést az alkotó, majd ez a kés kettévágja a formát, és ebből kiugrik, kipattan egy figura, aki elkezd nekünk itt mesélni, vagy zenélni. Ami nekem egy kérdésem István felé, hogy ugye István el fogunk jutni oda, hogy ezekből a kis snittekből egy összetettebb történet is összeáll, mert az lenne a következő lépés. De a film az így is nagyon jó, és nagyon sok munka, tudom, hogy fél percet összerakni így animációban mennyi munka, úgyhogy ezt nem azért mondtam, hogy degradáljam a munka mennyiségét, csak hát a következő lépés az ez lenne. A szorgalmira az egy disznót mindenféleképpen megéri. (szőke) értékelés:

A reklám kategóriáját tökéletesen teljesíti, felcsigáztál, ugyanúgy, ahogyan Borsay Mártinak is nagyon drukkolunk az ő rendszerében, a Mindenki csinálja azt amit akar -ban, itt is drukkolunk Kovács Dénesnek, hogy szép legyen majd az alkotása. Mivel az egyik tanuló segít a másiknak, így jár érte az egy disznó. Mint reklámforma is teljesíti a klasszikus reklámszabályokat, ráadásul ez az Estiskola első reklámfilmje. (szőke) értékelés:

Hazaértem

Nem tudom eldönteni, hogy ez valamilyen csali, egy élőlény, egy műanyag forma, ami a kertben egy egérlyukban vagy békáknak is szoktak lenni, tehát van ilyen, hasonló a probléma itt a köldök leckénél, mint az előzőnél volt, hogy még ha elfogadom is, hogy ott egy légy megy be a lakásába, bár nem ott lakik, de ez az albérlete. Tételezzük fel, hogy elfogadjuk ezt a feltételezést. De itt is ezek a fűszálacskák zavarossá teszik ezt az abszurditást, nem tudok kellően odafigyelni erre, nem tudok odafigyelni erre a párosításra, mert körülötte van egy csomó más rekvizítum, például levelecskék; vagy azért mert ahonnan fényképezve van, egy ilyen félig felső félig oldalsó gépállás, vagy a fények miatt, de sok minden van a képen, és ezért a kép kusza. Hiába van középen a mélyedés, és ott az az élőlény, vagy élőlény-forma, ha egyszerűen a kép üzenete kusza. És ha ehhez hozzáveszem, hogy a kép címe a Hazaértem, a lecke a hívószavaival mit üzen, akkor nagyon nehezen tudom értelmezni a sűrítményét ennek a képnek. Azaz ha a köldök házi feladathoz akarom kapcsolni, a föld köldöke, amihez ha a hazaértem szót akarom kapcsolni, akkor a légy az ki, mert milyen köldök az, ami bevonzza ezt a legyet, nem tudom dekódolni, értelmezni a képnek a konkrét vizuális üzeneteit, a lyukat, a legyet, tehát nem tudom merre induljak el. Amúgy kompozíciós szempontból ha semmit nem tudok a címről, a házi feladatról, akkor azt mondom, hogy valaki valahol lefényképezett a ház mellett egy talajt, ahol a virágok jönnek ki, és megy ott az a tücsök a lakásába. Nem tudom megközelíteni. Azt javasolnám, hogy nézd meg még egyszer a köldök lecke videóját, hogy miről beszéltünk ott, és fuss neki még egyszer ennek, az érzelmi részének. Még azt is hozzátenném, hogy a köldök az egy nagyon személyes, és személyre szabott lecke. Tehát én elfogadom amikor azt mondjátok, hogy a köldök az legyen egy fa odva vagy hasonlók tehát lehet asszociálni, de azért foglalkozzunk egy kicsit magunkkal, mert ezeknek a dolgoknak egyszerűen nincs tétje. Ezt visszaadnánk ismétlésre. (szőke)

Talp
Talp vagy talplenyomat?Inkább patalenyomat.

Nagyon jó az irány, amit Anita elkezd keresni, és nagyon jó a megfigyelés, hogy egy erdei saras talajban talál egy időlenyomatot, egy talplenyomatot, nem tudom milyen állatét, és használja ezeket az oldalfényeket, amelyek ebben a gödörben árnyékként jelennek meg. De már többször beszéltünk erről, és itt behívnám a csendélet fogalmát, ott több képnél is elhangzott, hogy a fotósnak pont az üzenete miatt bele kell nyúlnia a képekbe, az üzenetrendszere pontossága miatt, kell tudnia manipulatívan is komponálni. Itt a képnél a felső részen van egy valamilyen növény gallydarabkája, ami a talpba fúródik bele, és alul egy másik kis gallyacska, és ezek magát a lenyomatformát zavarosabbá teszik, összezavarják a képen belüli üzenetet, tehát én azt mondom, hogy még kellett volna ezzel játszani, maniulálni, hogy méginkább erre a patalenyomatra tudjunk koncentrálni. Sok más rekvizítum is jelen van, vaami elszáradt levél, vagy forma. A kép bal felső sarka pedig, ezek a tónusértékek kívánnak egy kis derítést, valami fehér pólóval, vagy tükröcskével, oda be kellene reflexelni. Tehát jó az irány, jófelé halad az Anita, bátor dolgokat csinál, csak még tisztulnia kellene ezeknek a történeteknek. Ezzel úgy tudsz segíteni magadnak Anita, hogyha a fotózások előtt kimondod magadnak - és nem kell szégyelleni, nincs ott senki - hogy mi az, amit ki szeretnél mondani, amit össze szeretnél sűríteni a képedbe, és ez hívni fogja a megfelelő megoldásokat feléd. Hogy az exponálás előtt mélyedj el, ne siess vele; furcsa dolgot fogok mondani, ez olyan, mint amikor az ember szerelmeskedik, nem rohanja el, hanem hagyja, hogy a dolog az élvezete miatt a maga rendjén zajoljon le. Tekintsd a fényképezést is ilyennek, mint a szerelmeskedést, amiben hagyd az időt, hogy átszívódjon rajtad, és ez segíteni fog a formák megtalálásában. (szőke)
értékelés:

Igaz, a felvétel a tábor végén készült, de kis ízelítőt ad talán a hangulatból. Is. És lesz még film és lecke is ehhez kapcsolódóan.

Az egész bagázs a Szőke kivételével egy disznót kap, mivel Márti leckéje ekkor még nem volt lecke, de ezt a szorgalmit ők közösen megalkották, és a pedellus a Szőkének is ad egy disznót, hogy ne sovánkodjon. És azért egy disznót kapnak, mert ekkor ez még nem volt házi feladat, ha az lett volna, akkor itt eléggé előnytelen mozgások vannak, és mindenki megkapta volna a három disznót. Ez nem jelenti azt, hogy a Mácsai vagy akárki nem készítheti el külön a Márti leckéjét! Sőt! Megjegyzés: Gerlei Gábor külön kap plusz egy disznót, mert ő ott kitalálta azt a helyzetet, azt a dramaturgiát, miközben tudjuk, hogy a táborban voltak helyzetek. Na. Aki érti, az érti. :-) (szőke) értékelés: mindenkinek

Klikk
Első szorgalmi feladat, táborban sajnos elfelejtődött elemezni. A koncepció meglesni azt, aki maga is leselkedik, tetten érni. Emellet kicsit arc nélküli önportré is.

A fényképész, akit fényképez a fényképész, én fényképezem a fényképészt, aki fényképezi az ugrató motorost, a mozgás leckére érkezett, de úgy látszik, ezen a héten ezek lesznek a húzómondatok, de nem érzem azt, hogy azon túl, hogy a mozgás leckére küldtem, igen, korrekt, igen, jó, tényleg a motor a levegőben van, vajon hol van az alkotó, hol jelenik meg ebben a személyes attitűd. Akkor tudnánk elfogadni, ha a család leckére lenne, mert a gyereke vagy a Lajoska vagy a Béla, vagy valami. (szőke)
értékelés:

Kiskrapekos
Szaladgál még mindég ide-oda.

Itt egy képhármast láthatunk, egy triptichont, ami egy történetet mesél el az alkotó, aminek a középpontjában egyrészt egy absztrakt formát láthatunk, általában a kép középterében, látunk egy főszereplőt, egy gyereket, és a háttérben látunk egy térhelyzetet, ez talán egy vasútállomás fogadóépülete lehet. A képhármasból kiderül számunkra az, hogy ez a két képen is absztrakt formának ábrázolt helyzet ez egy modern szobor, és a három képből kettőn szerepel a főszereplő. Azt nagyon fontosnak tartom megemlíteni, hogy én el tudom fogadni ezeket a képhármasokat, hogyha ezek egymásra épülnek, és nem esetlegesen kerülnek egymás mögé. Mert ezeknek a képhármasoknak mindig az a szerepe, akár egymás mellett, akár egymás alatt szerepelnek, hogy egymás dinamikájára válaszoljanak, egymás dinamikáját erősítsék. Tulajdonképpen ez hasonló, mint a zenében egy akkordnak a felépítése, tehát nem lehet össze-vissza beszélni egy ilyen történetben. Itt, ebből a képhármasból azt kell, hogy mondjam, hogy a tér szempontjából egy jó megállapítást tesz az alkotó, de a szereplő mozgatása - márpedig még ha egy gyerekről van is szó, a szereplő mozgatása akkor is egy fontos szempont ezekben a térjátékokban - csak két képen működik jól, merthogy a középső képen számomra úgy tűnik, hogy az alkotó azt szerette volna megmutatni, hogy a szereplő nincs a képen és ő elbújt; ugyanakkor olyan jól sikerült ez az elbújás, hogy még nyoma sincs, márpedig azt ismerjük, amikor a kisgyerekek bújócskáznak, hogy ők úgy el tudnak bújni egy cérnavékony fa mögé, hogy azt gondolják, hogy ha ők nem látnak, akkor mi sem látjuk őket. És ez egy nagyon jellemző gyermeki humorforrás, de én nem tudom felfedezni a gyereket, azaz kvázi erre nem tud utalni a középső kép. Hogyha külön szemlélem a három képet, márpedig mivel a második kép kilóg, és nem köti össze a történetet kellő erővel, akkor azt kell, hogy mondjam, hogy kettézuhant ez a hármas kompozíció, és az első kép már a vágás, a kisgyerek karja és a szobor közti tónusrendben lévő differenciák hiánya miatt is gyengébb, a harmadik képpel tudunk igazából foglalkozni, és én ezt szeretném a továbbiakban elemezni. Egyrészt; másrészt pedig azt kell, hogy mondjam, hogy az alkotó ezt a szorgalmi kategóriába küldte be, de ha az első két képet elvetjük, és csak a harmadikkal foglalkozunk, az abszolút működik a tavasz kategóriájában, tehát az alkotó hozzájárulásával ezt átteszem a tavasz kategóriájába, és csak azzal foglalkozva ez egy háromdisznós kép. Miért? A portré, az emberábrázolás egy egészen speciálisnak tekinthető formája a gyermekábrázolás, úgy is mondták régebben a fotósok, volt egy ilyen szó rá, hogy "röhögős". Ennek vannak műtermi, és szabad térben elkészített formái. A műtermi formákat ismerjük, amikor a kisgyereket beállítják a kisvonattal, a kisvödörrel, egy, a természettől elzárt környezetben, és ott próbálják meg a gyereket ábrázolni. A közös jellemzője ezeknek a képeknek az, hogy a gyerek ezt a fotózást nem akarja, nem együttműködő, sok esetben a fotósnak külön fáradsága az, hogy ne egy síró gyereket lássunk a képen, aki menne már haza, vagy ne a zokniját húzogató, zavarban lévő gyereket, hanem egy olyan portrét próbáljunk meg készíteni, ahol legalább valami imitációja történik a pozitív kisugárzásnak. Most ebben a helyzetben az alkotó egy másik utat jár, ami nagyon fontos, és nagyon jó, hogy együtt lenni azzal a modellel, együtt élni azzal a kisgyerekkel, aki a képünknek majd a szereplője lesz, bevonódni az ő játékába, tulajdonképpen elkezdeni vele játszani, perspektívában is az ő szintjén mozogva, tehát az nagyon fontos, hogy méretben ne egy felülről fényképezett, esendő beállítást próbáljunk mutatni, nagyon jó, hogy az alkotó le tudott ülni, kucorodni a kisgyerek világába, és bevonódott az ő játékába, mert látjuk, hogy a kisgyerek arra figyel, hogy ő mit csinál, tehát tulajdonképpen felénk figyel, ha nem is néz 100 %-ig a kamerába, fel tudta a fotós kelteni a gyerek érdeklődését, és a gyerek előbújik a forma mögül. Ami még nagyon fontos a helyzetben, hogy látunk a bal felső sarokban egy, a kamerába beszűrődő erős fényt, ami nagyon erősen és izgalmasan töri, szabdalja ezt a formát, tehát tulajdonképpen a Nap is átkukucskál a forma fölött, ahogyan a gyerek is egy párhuzam, ő is átkukucskál a formának a két lába között., és benéz ide hozzánk, kíváncsian figyeli, hogy mi történik itt közöttünk. Ráadásul egy nagyon jó perspektivikus játékot is látunk, és a tömegelosztás is nagyon jól alakul, mert a kép bal oldala egy 2/3-os tömeget képvisel, mivel ez a forma vágva van a jobb oldalon, ez 1/3-nál is kevesebb lenne, és ezt a gyerek formája, a gyermeki test tömege húzza vissza, tartja egyensúlyban – tehát a gyerek a mérleg nyelve. (szőke)
értékelés:

Létra

Nekem ez nagyon szimpatikus, de ha tudott volna bezáródni, akkor én úgy érzem, hogy a köldököt a maga teljességében akkor teljesítette volna. Így metszve van a köldök. Tudom, hogy ez a köldökzsinór, és születés motívuma. De nem tudott záródni, mert ez nem egy lyuk, hanem egy völgy. De ez amúgy egy jó asszociáció. Megint az van amit a táborban mondtunk, az előtérbe valami viszonyítás kellene, mert túl lapos, nagyon kiterített az egész. Lehet egy emberi test, egy meztelen nő vagy gyerek vagy valami. A köldök leckére van beküldve, és a létra szó is, az összefonódó gyökerek kapcsán, arra asszociálunk, hogy ez a szülés, születés, köldökzsinór fogalomrendszeréhez kapcsolódhat, ráadásul drámaian, mivel egy fekete-fehér formátumot választott az alkotó. Ezen túl egy természetfotó is, hogy realisztikusan közelítsem meg, mert ez valahol egy hegyes területen egy szurdokot vagy kis völgyet ábrázol, ezáltal érvényes rá a térbeliség, a perspektíva - előtér és a fényfoltoknál a háttér, úgyhogy a szimbolikán túl - amivel egyetértünk - annyi megjegyzésünk van, - visszacsatolva a táborban történt megbeszélésekre is - hogy a fotós adott esetben nyugodtan, hiszen egy filozófiai üzenetet is küld, beavatkozhat a munkájába, sőt pont a filozófiája miatt bele is kell avatkoznia. Ezért az lenne a javaslatunk, hogy a jobb alsó sarokban - ahol talán egy gally is bentmaradt, ami kiemelhető lett volna onnan - valami fontos információ, ami a születés, szülés, életbe lépés, életből kilépés, megérkezés, égi világ - földi világ szimbolikájában érzékelhető a képen - tehát valaminek ezen a kódrendszeren belül az természetfotózás, a térábrázolás miatt az előtérben meg kellett volna jelenni. Anélkül, hogy akár az osztályfőnök, akár a pedellus be szeretne avatkozni az alkotó munkájába, csak ezen a kávéházi szinten agyalva, akár egy emberi test, egy női test, egy összegömbölyödött kisgyerek, vagy bármi ami ebbe az asszociációs sorba beleillhet, a jobb alsó sarokban az megjelenhetne, mert ez indítaná el ezt a térbeliségét, ezt a furcsa fényfolyosót, ezt az időkutat, ezt a köldökláncot. (szőke)
értékelés:

Virágbölcső

Zsolt elmagyarázta, mi az, amit látunk, aminek nagyon örülök, és annak is, hogy Dénes a fényképezésen keresztül olyan terekbe is elérkezik, ahová a normál látogató nem, és ettől olyan terek nyílnak meg, amik egy pirksz kapitány kalandjait mutatja, elfogadom ezt, hogy ezt megtalálod, ezt a stúdiumot, de ez nem ad többet ennél, ez egy stúdium. (szőke)
értékelés: