A múlt elmúlt dicsősége.
A tetejénél érzünk egy kis rendetlenséget, talán kis pepecselést még megérne az ecsettel, hogy festegess a fűben is, meg másutt, de szeretjük! (szőke)
értékelés:
A múlt elmúlt dicsősége.
A tetejénél érzünk egy kis rendetlenséget, talán kis pepecselést még megérne az ecsettel, hogy festegess a fűben is, meg másutt, de szeretjük! (szőke)
értékelés:
Éva teremtése (egy részét már korábban mutattam)
A két teremtéstörténeted egyben elemezzük, értékeljük, főleg a többieknek szeretnénk valami fontosat elmondani, ami Márti munkáinak jó részét jellemzi. Márti a semmiből építkezik. Ezek a képek ha a kiindulási alapjukat nézzük, semmiségek. Ahogy a függöny is, vagy a golyóstollal felírt szavak. Mindegyik esetben mondhatnánk azt is, hogy technikai trükk és nem több, elállítja az élességet és kész. No igen, de ha nem ismerjük a technikát, akkor ez az ötlet nem jön a képbe. Ez az egyik fontos szempont, hogy Márti foglalkozik azzal a képalkotó eszközzel, amit használ, igyekszik kiismerni, hogy az eszköznek ne legyen kiszolgáltatottja, hanem az eszköz, a gép szolgálja ki őt. Másrészt a világ, mint impulzus, összegzetten épül be Márti világképébe és szűr át mindent a maga szűrőin. A létező világ, a külvilág bekerül egy belső rendszerbe, azon átszűrődik, majd formát találva tárul elénk. Mindeközben mindezek a képek mesélnek Mártiról is, a helyzetértékeléséről, a belső kereséséről, szólnak a magány érzetéről, egyfajta kiszakítottságról, de szólnak az örökkévaló mindenségről is bezárva egy utcarészletbe, amit Márti kibont és általa úgy tárulhat elénk, hogy többé válik, sűrűbbé és fontosabbá, mint ami a kiindulási alap volt. Márti mesél. Impulzusok érik, és ezeket az impulzusokat a saját életén, szűrőjén átfolyatva formába önti és megmutatja. Ez Márti szerint a világ. Ilyen, nézzétek. Márti elmegy egy velnessz központba golfozni, de nem a természet érdekli, nem tükrözteti vissza az élményt a golfjátékkal, nem verbálisan meséli el az utazást, hanem fogja, és beállítja magát különböző helyzetekbe, és ez válik a valóságává a képeken, ebből épül fel egy élménymesélés.
Fentieket elsősorban a többieknek mondjuk el, mert ez az alkotói hozzáállás másfajta értelmezési kérdéseket vet fel. Az alkotás, a művészet lényege nem a mechanikus tükröztetés, hanem az, hogy a valóság darabjait az alkotó a saját rendszerén keresztül újra összerakja, hozzáadva belső elemeket is, ezzel fejezi ki a mondanivalóját, az alkotói üzenetét, új, addig nem létező kontextust hozva létre. A két képsort együtt értékeljük 3 disznóra. (szőke)
értékelés:
Nem riport és nem is házi. Csak havazós üzenet Torontóból addig is, amíg Anna osztálya megint összeszedi magát.
Tessék tudomásul venni, hogy ezt a filmet szeretjük. Nagyon örülünk, hogy a film híradásként elérkezett. Abban reménykedünk, hogy végre újra érkeznek onnan üzenetek. (szőke) értékelés:
Bara Undergroundjáról jutott eszembe.
Nagyon jók ezek a fényjátékok, jó a meglátás, de attól őrülünk meg, hogy nincs benne ember. Tehát csak egy picit, ha lenne, mondjuk valaki besétál a képbe, mert ahogy a lépcsős leckénél is, a ritmikája miatt hiányzik az ember, mint forma. Akár az alap perspektíva játékra is utalhatunk, ahol a térben előrébb és hátrébb megjelenő ember utal a térre - érdekes ötlet lehet mondjuk egy nagyon alacsony és egy nagyon magas ember megjelenése fordított arányban ebben a térben. (szőke)
értékelés:
Itt ennél a képnél elfogadjuk a photoshop beavatkozást, bár látszik, és azért, mert a háttérben lévő felhős rész és a közelben lévő szobor és a rajta lévő sérülések jó kontrasztban vannak. A háttér szobatapéta és az előtér szobra jó kollázst, jó formai játékot ad. (szőke)
értékelés:
Nagyon szeretjük ezt a képet, de mivel a Pedellus is belenyúlt, így nem tudom elemezni, legközelebb a kezére csapok, ha értékelés előtt ollót ragad. Értettem, mondja a Pedellus... (szőke)
értékelés:
Jó a térbeli helyzet meglátása, jó alap, ahogy a filmekben is, ez egy jó gesztus. De ahogy a filmeknek is fontos, hogy legyen eleje, közepe és vége, ez a fotónál is fontos - bár a fotóban jelentésrétegekről beszélhetünk. Ahogy a film az időben építkezik, a fotó a jelentésrétegekkel hoz létre történetet. Ebből itt most egy jelentésréteg a lépcsősor, ami a fény felé, kifelé visz, ez egy utazás, szép a struktúra, de ez nem több, ez még csak egy réteg. Hiányzik az a második réteg, ami a történetet ellenpontozhatná, vagy alátámaszthatná. Mondjuk egy macska fölfelé a lépcsőn, vagy lefelé a képcsőn, ez mind a kettő más asszociációt hozna, más és más értelmet nyerne a kép. Elindítaná a nézőt egy belső úton. Most a fény az egyetlen, ami hívna, de az ív le van zárva, így most üresen maradt egy lehetőség. (szőke)
értékelés:
Hógyertya a kerítésen.
Itt nagy gondban vagyok, nem tudom eldönteni, hogy jó-e amit mondok, vagy nem. A gyertyaforma, vagyis a vas életlen, az élesség a fákon található és ettől van az embernek folyamatosan egy feladata az egész képpel, majdhogynem dühös lesz az ember, hogy miért nem tudom én élesen látni ezt a gyertyát. Miközben a gyertya egy asszociáció, egy kerítésformára utal, ami hasonlít a gyertyára. Elképzelhető, hogy ha az élesség itt lenne a céltárgynál, akkor elvesztené a varázslatát, ezt az álomszerű képletet, hogy egy hógyertyát látunk itt és eltűnne ennek a képnek a szürrealizmusa. Viszont ettől hogy nincs az élesség az előtérben, folyamatosan vibrál a kép, egy kicsit még akár Cornelius Esher munkáira is hasonlatosan, aki nagyon szeretett játszani a térrel, furcsa folyosókat, tereket rajzolt, ahol az előtér és a háttér összekeveredett. Itt ezt most az élesség felcserélésével ért el az alkotó hasonló hatást. (szőke)
értékelés:
A Márti kedvéért... :)
Vannak üzengetések, amiket mi talán kevésbé értünk, ez nem is biztos, hogy baj, azonban ha a képet sem értjük, akkor nehezen tudunk mit mondani róla. Talán egy elszámoltatása a női személynek, de nem értjük. Valamit kellene üzennie, mert amúgy a kompozíció nem jó, az alakok nem fejeznek ki túl sokat, talán a lobogó haj szabadsága? Egyetlen, ami összehúzza a figurákat, az a nagylátószögű optika. (szőke)
A film elsősorban egy zenére vágott klipsorozat, a zenét nem tudjuk, hogy milyen alkotás, először gondoltunk az Amadinda együttesre, de amikor az elektronikus hangzások bekapcsolódtak, ott ezt el kellett vetnünk, mert az Amadinda valós akusztikai eszközökkel hozza létre ezt a fajta staccatos hatást. Végig dominál a zenében ez a lüktető de metrikus ritmus. A film közepe felé a torzítások elkezdenek behozni egy másik ritmusképletű elnyújtottabb rendszert, amely nagyon hasonlóan a légzéssel, a szívritmussal közelítőleg mozog, gyorsítva azt. A zenei ritmusvilág egyértelműen dinamizálja a képletet, amit végignéz, majdhogynem sokkolja, feszültséget gerjeszt, míg az elektronikus effektek megpróbálják valamiféle meditáció felé elmozdítani. Ez a zeneiség az elsődleges megfejtése a filmnek is, mert a képi információi inkább az absztrakt felé hajlanak és ott beugratós az egész, hogy hajlamos az ember azt hinni, hogy valójában egy szocio töredéket lát, hisz a tapasztalataink alapján arra következtethetnénk, hogy egy nagyvárosban egy belső udvaros földszintes házban láthatjuk mindezt, az biztos, hogy a Práter, Szigony és Leonardo bermuda háromszögében sokszor létrejött ilyenfajta látvány, mint amit a kisgyerekkel, biciglivel és ezzel a félig árnyékos, félig napsütötte belső udvarral látunk. Ez a valós enteriőr ugyanakkor mivel oly sokszor jelentkezik torzított formában, színgenerálásokkal, egészen életlenül, rántott variokkal, ilyesformán csak egy lépcsőfok, vagy továbblépés és mégiscsak a zenéhez kell visszatérjünk, és a film egyharmadától történő képi egymásrafűzésekből arra a következtetésre lehet jutni, hogy valójában egy hanggal és képpel írt fraktált láthatunk. Persze megkérdezhetitek, mi az a fraktál.
Egy picit távolabbról kezdeném és inkább azt mondanám, hogy a fraktálokhoz képest sokkal jótékonyabb, történelmi népeknél is megtalálható mandalákról is beszélhetnénk. Ugyanakkor a mandalák azok többségükben lelki gyakorlatokhoz használatosak, még akkor is, ha a mandala elsődleges lényege az elkészítés folyamata, és a létrehozás után megsemmisítik, mondjuk folyóvízbe öntve a homokmandalát. Ez a megsemmisítés félig-meddig itt is jelen van, de nem az alkotás egészét tekintve, hanem a film befogadásával kapcsolatban, merthogy olyan intenzíven vibrál nemcsak a hangi világa, hanem a képi világa is. A film felépítése egyszerű, A-B-A verzióban látható, az első egyharmad etap, ha jól látom, a film végén visszakerül és ezzel zárja ezt a zenei kódát. A fraktálhoz visszatérve, ezekkel is könnyű kapcsolatba kerülni, mert a mai világban a képernyővédők nagy része generált elektronikus mechanizmusokat használ és ezek nagy része valójában fraktál. Folyamatosan mozgásban van egyfajta spirál, valami kép azt az érzetet kelti bennünk, hogy a térben kezdünk mozogni, forogni, nem tudunk ettől az állapottól szabadulni, olyannyira, hogy mindig azt várjuk, hogy megláthatjuk a végét, de ez soha nem következik be, mert a fraktál mindig önmagába visszatér, újabb sodródásával ránt minket magával. Ennél a filmnél is ezt lehet érzékelni és ott van egy egészséges vágy az emberben, hogy mi lesz a vége. Ugyanakkor természetesen az Estiskola technikai korlátai miatt ez a film körülbelül hat perces intervallumot ölel fel és így saját magát korlátozza, mert a filmet valahogy le kellett zárni, miközben azt érezzük, hogy a zene is és a film is még egy órát, még két órát és akár egy életet is átfogva önmagukba sorjázhatnának, tehát az estiskola tanulóit figyelembe véve egy predesztináció 2. 3. 4. 5. 6. 7. sorozatfilmmel ki lehetne pusztítani és így az Estiskola el is tűnhetne a Föld színéről, és ez azért nagyon fontos, mert ezt a fajta üzenetet markánsan közvetíti a film, hogy felzaklasson, hogy ezt a kilátástalanságot, amit ez a 30-as években lebetonozott, összefolyós udvar, ahol a természetet az egy darab vacak kókadt virág a betonteknőben jelenti, meg a bukósisakos kis emberke a gnóm biciklizésével jelenti, szóval borzalmasan sokkoló az egész film és én csak annyit tennék hozzá, hogy ha az alkotó vállalta ezt a 6 perces időintervallumot, akkor mivel már megszoktátok, hogy nekem alapvetően elég konzervatív a hozzáállásom az alap helyzetekhez, mégicsak azt kell mondanom, hogy ha vállaltad a 6 percet, akkor vállaltál hozzá egy keretet, amely keret az elindulástól a befejezésig tart. És itt ennek a filmnek az elindulása nagyon jó, a sodrása nagyon jó a tárgyalás szakaszban és úgy érzem, hogy a befejezése nincs megoldva, hiszen a fraktál nem záródik le, és azzal, hogy valamikor az olló elvágja a képet és a hangot, ezzel lezáródik, de nem azért, mert az önmaga vállalása filmes eszközzel, alkotói gondolattal lenne lezárva. Bármeddig nézhetnénk ezt a filmet, bármennyit vághatnánk belőle, zöld, lila, csíkos és pöttyes effektekkel, most azt érzem, hogy egy ritmikai ujjgyakorlatot látunk itt. A dolog nehézsége olyan erővel nyomódott rád, hogy nem tudtad megoldani a film zárását. (szőke) értékelés:
Nagyon izgalmas a két kép kapcsolata, érthető az üzenet, az egész egy Bauhaus-világ, de közben egy Mordillo nevű grafikust is eszünkbe juttat, akit nagyon szerettünk, Mordillo volt az a grafikus, aki a Pif újság végén csinálta azokat a kis vicces grafikákat, amikor megy a figura és beesik a szakadékba. Azt azért elárulhatja Gábor, hogy a madarak ott vannak, vagy odarakja őket, nem baj, ha rakja, nem azért. (szőke)
értékelés:
Amíg mi a kanapén ülve beszélgettünk, a sarokban incselkedtek egymással a fények.
Elmondok gyorsan egy vallomást, aztán a Zsolt majd mondja, hogy amikor először megláttam ezt a képet, persze ott van egy ilyen halogénlámpa meg nem tudom én mi, de énnekem az jutott eszembe, hogy a Moulin Rouge-ban vagyunk a függöny mögött, én kilesek és azt látom, hogy előttem ott van a táncosnő, aki mellett véletlen valami fénysort látok, és a táncosnő háta meztelen és egy ilyen tüllszoknya van a dekerán és még valami fém csat díszítés is van. Háttal van nekünk, én kilesek a függönylukon, mintha egy ilyen Fellini-filmben lenne az ember és igazából ez egy női alaknak a része. Hogy énnekem ez miért jutott eszembe... Zsolt mondja, hogy a trafikosnő, szívjad, ne fújjad. Ekkoze famiráccsió miráccse szeve kásszo e széve ezt gépeld le. De mondhatunk egy másik filmet is, Bob Fosse All that jazz című moziját is. (szőke)
értékelés:
Mondjuk lehetne portré is, de inkább szorgalmi. Én vagyok, a kerékpáromon, nagyanyám kertjében, Pestlőrincen. Ljubityel géppel készült azt hiszem.
A képről nem tudunk sokat mondani, mert nem ma készült, most az egyszer van egy olyan lehetőségem, hogy a pedellus érintettsége okán ebbe a képbe nem szólhat bele, és önállóan kell, hogy döntsek, ez a kép tehát három citromdisznó, és ha a pedellus beleszólna, mondjátok meg neki, hogy kuss. Kedvenc képem. (szőke)
értékelés:
Gondolkoztam rajta, hogy jó lenne-e a háziállatos leckére, de talán a barátom nem örülne neki. Ha a barátos leckére tölteném fel, akkor meg az eb haragudna meg, ezért marad ez a kép a szorgalmik között. :)
Igen. Igen. Hát... Köszi Feri, igazándiból ez nekünk nem áll össze képpé, persze, kutya, ember guggol, fényképez, akinek furcsa lett az árnyéka. És akkor? (szőke-hegyi)
A Látszótér Alapítványt
banki átutalással
MagNet Bank
16200120-18524112
vagy PayPalon keresztül
Hozzászólások
Török József
2024. 06. 21. - 23:06
"Nagyon kúl ez az AI-muzsika...döbbenet. Mondhatnám, ijesztő." "-Menj el Madeirára, és a…
Török József
2024. 06. 21. - 22:37
"-Jóska tényleg meghatott a hangja alapján. -Meg, hát." "-Kétélű fegyver, hogy a hidat akkor…
Hamar Ramóna
2024. 06. 19. - 07:31
Kedves Ingrid! Részemről az öröm! ;)
Alexovics Ingrid
2024. 06. 18. - 22:27
Kedves Ramóna, örömmel használnám ezt a nagyszerű képet a holnapi rádióműsorom borítóképeként.…
Aureliano
2024. 06. 17. - 23:08
Boch: -jajj, igen, a szél. az durva, amikor levágod. én egyszer csináltam ilyet, de úgy néztem ki…