Szorgalmi

A szorgalmi egy disznó, ezt megmondtuk, ennek ellenére megadnánk erre a hármat, de ez szorgalmi, tehát ezért egy disznó, Hegyi nem engedi, hogy részrehajlóak legyünk. Olvastuk a vitát a képhatárokról. Az a helyzet, hogy ha ebből a képből bárhol vágnánk, akkor oda jutnánk, hogy elveszítjük azt a perspektíva utalást, játékot, ami most megvan. Egy kis megjegyzést teszünk csak, ez nem csak Ferinek szól. Minden olyan díszítés, kiegészítés gyengít, ami nem tartozik a képhez. Ilyen a fehér keret is. Elektronikus formánál jó, ha a háttértől elhatárol valami, elválaszt, hogy ha a háttér színe azonos lenne valamely képelem színével, az ne olvadjon egybe, de ezt a tervezésnél eleve kalkuláltuk, ezért vannak keretezve egységesen a képek. Ha ehhez még egy keret hozzájön, az már sok. Ez azért is fontos kérdés lehet, mert ha egy nagyított, nyomtatott, laborált képet adtok be egy keretezőhöz, vagy egy kiállításra, pályázatra, ott sem célszerű, hogy ilyen ráerősítést tegyetek magán a képen. (szőke)
értékelés:

Antal Gábor zongorista, és zeneszerző barátom kért meg, hogy fotozzak egy koncertjén, melyet egy Zeneakadémiáról szalasztott hegedűművész kollégájával adott, íme egy képi ábrázolás a húrnyűvőről :)
   A képen a a háttérben elhelyezkedő tégláknál, vonónál, a hangszernél, tekintetnél számos egymást keresztező irányt figyelhetünk meg, a kép egyetlen éles pontja, a főszereplőre, a hegedűre esik.

Teljes egészében egyetértünk a képaláírással, hogy az élesség az alkotón, az előadón helyezkedik el, ugyanakkor a kompozíció szempontjából, hiszen ez egy portrészerű kép, kérdésesnek tartom, hogy ha nekünk a modell profilja fontos a hegedűvel, akkor a koponyába bal oldalt miért vágunk bele, ahogy az is furcsa, miért ilyen hosszúkás a kép, mert a háttérben lévő narancsos stúdióháttér a hangtörő felületekkel nem igazából segít a kép egészének. Vagy egy sokkal szűkebb közelit hoztunk volna az előadóról, vagy engedjük ezt az egész képet picit tágabbra, hogy a csukló ne amputálódjon, vagy akár a hegedű, ami most azon a határvonalon mozog, hogy nincs is nagyon radikálisan belekomponálva, tehát félig-meddig látom a hegedűt, de nem is olyan tágan, hogy a hegedű egészét mutassuk. A bal kéz fontos a hegedülésnél, most nincs eldöntve, hogy merészen csak az arcon megjelenő koncentrációt láttatjuk, vagy magát az alkotási folyamatot a maga teljességében. Érvényes lenne egy egészen közeli kép is az előadóról a lakkozott hajával és arcán lévő gesztussal, ahogy az is, hogy egy szép művészi tudósításként magát a hegedűjátékot mutassuk. (szőke)
értékelés:

Nagyon szeretjük ezt a képet, jó, hogy az arcon van az élesség, de el vagyunk bizonytalanodva, mert ebben a kompozíciós formában, ahol a rácsok is szerepet kapnak, a beállítás vagy épp az élesség kérdése nincs eldöntve eléggé. Ahhoz, hogy az üzenet, az arc élni kezdjen, hogy az arc oválisai, ami olyan, mint egy folyami kavics, az ellentéttel, a rácsokkal működjön. Sokat gondolkodtunk, és végül arra jutottunk Hegyivel, hogy ott a megoldás, hogy egészen kis mélységélesség mellett, az arc és a rács között nagyobb távolságot kellene tartani ahhoz, hogy a rács ennél életlenebb legyen és akkor az arc egyből élni kezd. De ez csak úgy elérhető, ha igen kicsi a mélységélesség, az az arcon van tartva, a rács csak picikét van távolabb tartva az arctól és a világítással, a derítéssel kiküszöbölésre kerül, hogy a rács ne vessen árnyékokat az arcra, pontosabban ezek az árnyékok takarásban maradjanak. Ha van mód ismétlésre, kíváncsiak lennénk erre a megoldásra. (szőke)
értékelés:

Az én verzióm az égő kanapéra.

Ez a szorgalmi azért érdekesebb a többi meglátásnál, mivel hozzá mert nyúlni az eredetihez és abból egy merész kivágással egy teljesen új helyzetet hozott létre. Több leckénél fordult már elő, hogy azt mondtuk, hogy egy képkereten belül több lehetséges kép is egyszerre van jelen. Itt ennek egy jó példáját látjuk. (szőke)
értékelés:

Családi gömbben

Ez a kép minket Török László fotográfus A család című képére emlékeztet, ami korának egyik meghatározó fotográfiája volt. A beküldött munka egyrészt egy önportré is, mert látjuk az alkotót is a gömbben tükröződni, szocio is, mert egy reális családi helyzetet, ünnepet mutat, de ez a szocio realitás azzal, hogy egy karácsonyfadíszen keresztül kerül bemutatásra, el is emelődik egyből erről a valós talajról, de ha ezt a transzpozíciót fejben visszakódoljuk, akkor egy szociografikus helyzetet látunk, anya, apa, testvér vagy barátnő és maga a fényképész, a szobabelső, az ajándékok - a karácsonyi projektet. A dobozokon még rajta vannak a kis papírok is, hogy ki kapja az adott ajándékot, egy kanapét látunk, ahonnan fölugrottak a kép szereplői, akik üzennek, integetnek is nekünk, hogy szia. A megoldás a halszem optikához hasonló, aminek a jellegzetessége, hogy majdnem 180 fokban tud látni és a teret ilyen módon sűríti be egy képbe. Nagyon jó megfigyelés, hogy ez egy ilyen gömbbel is megoldható. Itt most a kivételt erősítő szabályként két disznót adunk, bár szorgalmiról van szó, de nagyon jó meglátás, nagyon jó megoldás, amit Balázs alkalmaz. (szőke)
értékelés:

Ólomüveg

Szeretjük, persze, főleg Tandori Dezső lenne boldog a sok madárral, ez a kép is rendben van, de most már arra kérünk, hogy a madaraktól szakadjunk el. (szöke)
értékelés:

Ez egy régi balatoni képem. Lacinak ajánlom, hátha kedvet kap a kevésbé szűk kompozíciókhoz is.

Nagyon jól használja az alkotó a lazúrt, a szürkék árnyalatait, szépek az arányok, jól érződik ezzel az óriási térrel a természethez kapcsolódó emberi figura parányisága, jól van elhelyezve a kép kompozícióban is. Három disznó lenne, ha nem szorgalmi lenne. :) (szőke)
értékelés: