körösköd glue mountain
Mint egy utazás, a semmi peremén egy kávé, még a dinamikája is jó, ahogy a híd egyensúlyozza vissza a ferdeségét a kerítésnek, persze nyilván jobb lenne enélkül a borzalmas vas szerkezet nélkül, de hát mit lehet tenni, ez van, ott van, valószínű nem kihagyható. Szóval hangulata van. Gergő, fotózz. (hegyi)
Mikulásozás a Drunken Tailorban
A tél eleji találkozónkon a Mikulás megajándékozta a résztvevőket, csokimikulást kapott mindenki, Oli még virgácsot is, Bandinak pedig borítékban küldte el, amit összedobtunk neki a számítógépére. Ettünk, ittunk, beszélgettünk, ismerkedtünk, folytatjuk tél végén.
Karácsonyi nyereményjáték
Kedves Látszóteresek! A Kulton Rádió filmes csapatát annyira megszállta az ünnepi szelem, hogy az idei utolsó adás hallgatói között, kisorsolunk egy meglepetés nyereményt a fa alá. Azonban, mivel elsősorban ez mégis csak egy fotós közösség, így a feladat is ehhez illeszkedik. Ez pedig nem más, mint hogy készíts olyan fényképe(ke)t, amin újra alkotsz/újra értelmezel egy ismert karácsonyi filmes jelenetet (bármilyen karácsonyi időszakban játszódó film, az is elég, ha az adott jelenet játszódik akkor).
A megfejtéseket 2014. december 22-én este 19.45-ig várjuk a radio@kulton.hu email címre.
(a fotó Balla Demeter: Szencsed című munkája)
kéksárga
kfk
Ez nagyon jó dinamikáját tekintve, én azonban fenn az utolsó vízszintes vonal alatt vágnám a képet, mert koncentráltabb lenne a formaisága. Azzal, hogy ott kinyitsz egy új ritmust, gyengíted az alatta lévő történést. Viszont ez simán ollózható, de ahhoz, hogy ezt a kék-sárga dinamikát meglásd, ahhoz te kellesz. (hegyi)
Slutwalk Budapest
Az van, hogy ez a dolog több sebből vérzik. Az első kérdés: miért hátulról? Szégyellik? És miért lentről? Mert alacsony vagy? Na de akkor fel kell tartani a gépet és úgy próbálni, ez még akkor is igaz, ha nem kihajtható a kereső. Vagy, ami optimálisabb, hogy tájékozódunk előre a vonulás útvonaláról és megkeressük előre azt a pozíciót, ahonnan értelmezhető üzenetet tudunk formálni. Így ha nem mondod, a tábla kevés ahhoz, hogy beazonosítható legyen, hogy ez melyik vonulás. (hegyi)
Határvidék
Nagyon érzed a tónusokat Gábor, irigylésre méltó, ahogy a fekete-fehérrel dolgozol. Ami most kis hiányérzet, hogy igen szűkre mérted a talapzatot, közel duplája lenne szerintem lenn indokolt a füves résznek, akkor még erősebb lenne ez az üzenet. (hegyi)
Hintaszékben
Nagyjából körben minden rendezetlen, és megy a hintázás. Számomra most kifejező, de lehet, hogy csak így utólag.
Megint ez a bizonytalankodás, jó ez, vagy mégsem, szabad ezt, vagy nem, kiadom az érzéseim, vagy nem, István, a tökeidre fogok állni, ha egyszer találkozunk. De komolyan. Ez most nem hízelgő kedveskedés, hanem lebaszás. Ugyanis magad vagy a magad legnagyobb akadálya. Ez is tök rendben lévő kép, oké, fenn tág, lenn szűk, de elmegy, ha már így elfogyott az alja, fentről is vágnék, de ennyi a baj, minden egyéb finom, jó közlés, érzékeny. Miért szégyelled, hogy te egy érzékeny pasi vagy? Macsónak már mi öregek vagyunk, hé, jól áll ez neked, hagyd, hogy az érzéseid átvegyék a hatalmat legalább akkor, amikor nem kell teljesítened. Ez az irányod, állj rá, csináld! (hegyi)
Képben
Igazából amolyan önwerk. Értelemszerűen nem most, hanem márciusban készült, de hát ideje nem vagyok már itt képben.
Örülök, hogy látlak Zoli és annak még jobban, hogy van tükröd, mert jó láték is, nem csak fényelő eszköz. Egy picit a fehéregyensúly bajos, ettől nem igazán jön át a szerethetősége, mert kékes-zöldes hideg maradt, de jó önarckép. Arra figyelj legközelebb, hogy a virágot ne csonkold, a hajzuhatagod inkább vágható lenne... (hegyi)
A Mester
István, örülök, hogy látlak és nem tűntél el, magam viszontlátni nem olyan nagy öröm, nem a hiúság okán, hanem mert nem épp a legjobb a pillanat, és a kompozíció sem. Ilyenkor azt javallom, hogy figyeld a szereplőt, mert mindig akadnak visszatérő gesztusok, mozdulatok, és azokat keresd, mert az lesz a rá jellemző, olyat - bár divattá lett a sajtóban - ami hülyét csinál valakiből, vagy ami idétlen, nem érdemes megtartani. Ezen felül ami most fenn üres tér, az lenn hiányzik, lecsúsztam. (hegyi)
Sportnap
Egy baráti családos, "sportos" majálisozás alkalmával készült.
Ez nekem simán megüti a mozgás lecke szintjét, ugyanis nagyon izgalmas az, hogy a hosszú expozíció miatt bizonyos figurák elsuhannak, mások épp hogy mozdulnak, megint mások pedig állnak és ennek a rendezetlen rendje az, ami filozofikus is és esztétikus is. Jó a helyszín is, szóval szerintem ez egy elég jó tanulmánya a mozgásnak. Köszönet. (hegyi)
Félálom
Tamás jelzett nekem, hogy utólag lehet, hogy módosítani kéne ezt a képet, mert hogy probléma van a tónusaival. Ez azért érdekes számomra, mert hogy én az gondoltam amikor megláttam, hogy milyen bátor, mennyire izgalmas ez a félelmetes nyugalom, ami árad a képből. És bizony ez a tónusainak is köszönhető. Olyan hatást értél el, mint amikor az ember egy idegen helyen kénytelen aludni, és figyeli az ablakon beszűrődő autók fényei által rajzolt mozit. Szóval nekem ez a kép így is, sőt, tökéletesen be tudta indítani a fantáziámat. (hegyi)
Pihenőpont
Volt itt régen az Ágy lecke, oda talán jó lenne, de most inkább csak úgy beküldöm ide. Gondoltam megmutatom, hogy a Sziget fesztiválon hogy néz ki egy nyugis délelőtt. Ez a helyszín kimondottan ilyen pihenő helynek van kialakítva, függőágyakkal, hintákkal, hogy a megfáradt szigetlakó itt nyugodhasson kissé.
Sokat gondolkodtam azon, hogy mi lehet az, ami miatt számomra ez a kép nem tudja átadni az üzenetet. És arra jutottam, hogy a fényviszonyok azok elsősorban, amik szétverik az egészet. A sok apró árnyék, fény betörés zaklatottá teszi. Sokszor mondtam, hogy a káosszal nem ábrázolunk káoszt, ez itt fokozottan érvényes. És ha már kinyitottam a közhely batyut: a kevesebb több lenne. A háttérben a függőágyak nagyon izgalmasnak tűnnek, azoknak még jót is tenne ez a kemény világítás. (hegyi)
Mikulási Látszóteres Találkozó
2014. december 6-án (szombat) este 7-től tartjuk a Látszótér Mikulás Találkozóját. A helyszín a Drunken Tailor (Budapest, VIII. kerület, Népszínház utca 26.) földszinti étteremrésze. Régen találkoztunk, úgyhogy mindenkit várunk, nem csak régieket, de új arcokat is, gyere el te is, beszélgessünk, ünnepeljük együtt a fehérszakállút! Bárki jöhet, nem csak látszóteres. Kérünk szépen, hogy ITT jelentkezz, a hozzászólásoknál!
cím nélkül
Egy borongós napon készült kép, ami nekem mindig egy sötét szerda éjjel emlékét fogja hordozni.
Csaba, ez akár egy filmplakát is lehetne, nagyon jók a tónusai, a ritmusai, és bevallom neked, nem nagyon értem, hogy miért kell téged noszogatni, hogy fényképezz, képeket küldj a Látszótérre. Ugyanis azt kell mondjam, hogy ez a fotó tökéletesen rendben van, akár a falra is kitenném. Kérlek szépen, hogy vedd egy kicsit komolyabban, szükség van a jelenlétedre itt. Van értelme annak, hogy használd a fényképezőgépet. (hegyi)
Szürke varjú
Rafinált egy kép ez, mert hogy színeiben is, de maga a naplemente is alapvetően egy nyugalmi, relaxált élményt hoz elő az emberben, a varjú is ül a lámpán, vár... közben meg érzi az ember, hogy valami nem, nincs rendben, ez a nyugalom ez csak a felszín, hiszen a formák, a függőlegesek kifejezetten feszültséget keltenek és az egész egy olyan fura harmóniát mutat, hogy az ember nem tud benne maradéktalanul elmerülni. Jó lett, izgalmas, köszönet, és jóllehet ritkán mondom, de ez így oké, egy centit se változtatnék sehol semmit se! (hegyi)
Hozzászólások
Török József
2024. 12. 30. - 21:27
"Se está acabando ya." "-És a fiúk. -Na pufff. -Ági és a.fiúk. -Az már félig Kontroll csoport…
Bartos Ágnes
2024. 12. 29. - 15:34
Én is meghallgattam,köszi Gabri és Gyula. Szépszomorú volt valóban, mint minden mostanában.
Aureliano
2024. 12. 28. - 13:14
Na, ezt is meghallgattam. Izgalmas az olasz kaland, érdekes lett volna hallgatni a felújításról.…
Aureliano
2024. 12. 28. - 12:15
Meghallgattam. Csodálatos borsodi japán halandzsareppet is tartalmazott, ami tetszett. Gyula is…
Nagy Zoltán A.
2024. 12. 27. - 21:16
Jelezném, hogy az árnyas patakot szeretném elkérni háttérképnek. -- az a Sagittario folyó egyik…