Szorgalmi

Leesett a fényképezőgép. Felvettem, megráztam, csörgött, mint templomban a persely az éjfélimisén. Gondolatban már temettem, bár még nem tudhattam, a géphez vagy az objektívhez jött el a kaszás. Amikor levettem az objektívsapkát, kiderült, hogy az UV szűrőhöz biztosan, az szilánkokra ment. Jelenleg úgy tűnik, hogy a gép és az objektív megúszta, vagy majdnem teljesen megúszta. A tanulság: akinek módja van tá, hordjon UV szűrőt a gépén. Nem mintha az UV-t szűrni kéne, hanem azért, mert védi az objektívet. Nem csak a karcolásoktól, de az ütéstől is. Az ovjektívsapka rajta volt a gépen, de a jelek szerint az mit se ér. Nem az üvehg ütődött, hanem az objeltív első pereme, és mivel az az UV szűrő volt, az nyelte el az ütést és az tört, nem a frontlencse. Sajnos a dolog azért nem százszázalékos. A szűrő kb másfél centis szakaszon átugrott egy menetet az objektíven, így most nem tudom lecsavarni a maradványokat. Ha valakinek van ötlete (a flexen és a láncfűrészen kívül) vagy akár tud egy normális szervizt, ahol leműtik, ne tartsa meg magának.

Ennek a képsornak az elemzésére Bojtár Tamást kérem fel.

Kinek ne jutott volna még eszébe, hogy az autóból menet közben felvillanó képeket megörökítse? És kinek nem jutott még eszébe, hogy az esőcseppeken keresztül fényképezzen? Ha ráadásul mindkettőt egyszerre tehetjük, akkor fellángol az alkotó kedv, gépet ragadunk, és exponálunk. Hogy miért nincs tele a világ autóból menet közben készült remekművekkel, annak két oka is van. Az egyik nagyon hétköznapi, nehéz rávenni bárkit, hogy a kedvünkért órákig autót vezessen, számára érthetetlen célból. A másik az agyműködésünkben keresendő. Az agyunk, nem a szemünk által közvetített képeket értelmezi, hanem a szem által vetített képek és képrészletek sokaságából, valamint a memóriánkban tárolt tapasztalatból állítja össze a tudatosult látványt. És bár mindez rendkívüli sebességgel történik, ha erre a kezünkkel is reagálni kell, hiszen exponálni szeretnénk, akkor többnyire lemaradunk az agyunkban összeállt képről. Vagyis hát, ez nem egy spontán műfaj. Eredményt, csak sok gyakorlással lehet elérni és azt is csak jól ismert útvonalon, ahol előre tudjuk, hogy hol akarunk exponálni. Mindezt Zsolt mentségére mondtam el. Öt képet kapunk, de a képek között nincs olyan különbség, amely indokolná ezt. Nem érzem sorozatnak, inkább csak bizonytalanságnak, hogy válasszátok ti ki melyik a legjobb! Minden képen három motívumot látunk, az autó belsejét (a szélvédőt is beleértve), középtér gyanánt az utat, és háttérben a forgalom szépen életlenedő fényeit. Az előtér mind az öt képen kissé bizonytalan, nincs eldöntve, hogy a műszerfal része-e a képnek. A szélvédőt borító esőcseppek talán az ötödik képen állnak össze, de a jobb alsó sarok itt is kissé üres, mert a középtérben nem történik semmi. A negyedik képen, az autó előtt álló figurát nem nagyon tudom értelmezni, mert ha az autó megy, akkor ez egy krimi, ha áll, akkor meg túlságosan esetleges a szituáció. A legerőteljesebb motívum, a felső lámpasor vé alakja, az visz némi dinamikát a képekbe. Én ezeket a képeket spontán kísérletnek érzem, melynek érdemes levonni a tanulságait. Csillagot, majd a legközelebbi, már tudatosabb és sikeresebb munkára adnék. (Bojtár Tamás)

Üdvözlet Miskolcról. A szobor, az első világháborúban elesett tízes honvédek emlékére készült. Háttérben a Szent Anna templom tornya.

"az igazság az, hogy olyan keveset tudunk az életről, hogy még azt sem tudjuk, hogy melyik a jó hír és melyik a rossz." /Vonnegut/

A keleti filozófiai rendszer nagy jelentést tulajdonít annak, hogy épp melyik állat éve következik, bevallom nem tudom, most épp melyikben vagyunk, én azt hiszem a kecske évében születtem, de tudom, hogy van disznó éve is, ebben az értelemben a cím és a kép összeállhat rendszerré. Ahogy a magyar néplélek disznó farkával kapcsolatos humoros és babonás gesztusai is fontosak lehetnek, bár ennek ellentmond, hogy nem a malacka alfele lett bemutatva. Tehát mégis a keleti vonalnál maradnék, mint értelmezés. Nem tudom, hogy mondtam-e már Lacinak, ha igen, elnézést, az ismétlés a tudás anyja, szóval a kamera nézőpontjának megválasztása erős jelentéssel bír a képalkotásnál, főleg portré esetén - és itt most egy portrét látunk. Jelentése van annak, hogy szemből, felülről vagy alsó gépállásból fotózunk, mert ez egy viszonyrendszert is kialakít a nézőben, azaz a néző maga kerül egyfajta kommunikációs helyzetbe azáltal, hogy hova tettük a gépet. Most ez a gépállás az esendőséget, a kicsiséget, az egyedüllétet erősíti azzal, hogy fentről lefelé kommunikálunk. Lehet ez a cél, de így most nekem a humoros vonulat ezáltal elillan, sokkal inkább az erősödik bennem, mint nézőben, hogy vajon miért kell szánakoznom a kismalacon? Erre egyelőre a kép nem ad magyarázatot. Vonnegut nagy kedvencem, a szöveg utalása talán mégiscsak a szerencsemalac irányba akar minket lökni, de könyörgöm, a szerencsemalac nem esendő, az vidám! Itt most ezt a szöveg akarja megoldani a kép helyett érzésem szerint. (hegyi)
értékelés:

egy pohár rum...