Az a helyzet, hogy tudom, hogy jöttek ide még képek, ezért erről most olyan nagyon sokat azért nem mondanék, mert itt az előtérben ezek a kidőlt fatörzsek nagyon szétverik ezt az egészet, abszolút ellene dolgoznak annak a ritmusnak, ami egyébként történik. Ha azt a részét letakarom, akkor nagyon jó kis kép lenne a két figurával, de ezek az előtérben lévő formák nekem zavaróak. (hegyi)

Ha nem írtál volna bele a képbe, akkor imádnám, de ez most így gagyi. Nem szokás ilyet csinálni, főleg ezzel a fájdalmas vörössel. Értem, hogy ez egy plakát akar lenne, de akkor sem biztos, hogy a tenyérbe írok bele, pontosan azért nem, mert legyengíted a hatását. A másik az, hogy itt van egy kép, ami nagyon szürkében van tartva, de nem látom az okát. Több tónus kellene bele, sokkal határozottabbnak kellene lenni ahhoz, hogy a plakátforma alapvető követelményét, hogy figyelemfelkeltő legyen, hogy üvöltsön, hogy a pofánkba verjen, teljesíteni tudja, mert ehhez kontraszt kell, ehhez dinamika kell. A szöveget lehagynám, a kép működne anélkül is, a címe már megvan és valószínű, ha ez falra kerülne, akkor meg valamilyen grafikai megoldást is kapna, de akkor sem a tenyérbe írva. (hegyi)

Olyan az egész, mintha egy plexi háttérre valaki ráspriccelt volna fehér festékkel és az lenne a csillagok, amire rá lenne vetítve hátulról az ég és a légköri jelenség, ami előtt egy terepasztal van, amin ott van az Alfa Holdbázis c. filmből a makett. Szóval furcsa. Nem mondom, hogy ezzel baj van, csak nagyon furfangos ez így együtt. Kicsit olyan mint amikor a '70-es évek tv sorozataiban megpróbálták a greenbox technikát alkalmazni. Három réteget látok és ez a három réteg nem áll össze egybe. Lehet, hogy ha kevésbé van kiélesítve ez az egész, akkor nem lesz ennyire furcsa a végeredmény. (hegyi)

Azt hiszem, hogy jó lett a változtatásod, örülök, hogy kipróbáltad, hogy mi lesz, ha vágsz belőle, szerintem jót tett a képnek. Talán még annyit hozzátennék, hogy a kép határánál van egy ablakdarab, aminél érdemes lenne még annyit kipróbálni, hogy nem a sötét forma lenne az, amivel zársz, hanem egy világos, tehát maga az ablakkeret. Akkor nem indul ott újra valami, nem furdal a kíváncsiság, hogy ott mi lehet. Tudom, ez hülyén hangozhat, de az ember mindig keresi ezeknek a formáknak a befejezését vagy értelmét és ha lezárod, akkor nincs ez a nyugtalanság, akkor jobban tud az ember koncentrálni rád. De lényegében jó kép. (hegyi)

Azt nem tudom biztosan beazonosítani, hogy milyen nyáj, talán valami barikák vannak ott a fák között, de nem annyira jellemzően és hát nem is az őrzés most az a pillanat, amit most látok, hanem az ahogy a kutya, valószínűleg attól, hogy megneszelte a te jelenlétedet, elkezdi keresni a zajnak a forrását, hogy jó ember vagy rossz ember, futni, menekülni kell vagy harapni, mintha éppen azon lamentálna a kutyus, hogy mitévő legyen. Ebben az értelemben ez izgalmas, de abban az esetben, ha ez egy nyájőrzésről szól és azt akarnád megmutatni, akkor azt mondom, hogy érdemes lett volna máshonnan megfotózni ezt, mert most ezek a kis állatkák, akiket ő őriz, jelentéktelenné váltak hozzá képest. Úgy forgattam volna a kamerát, hogy többet kapjak abból a nyájból, amit őriz a kutya és akkor én is, mint néző a feladatra tudok koncentrálni. (hegyi)

Furcsa ez az egész világ. Olyan, mint egy világégés utáni Henri Rousseau kép. Itt vagyunk egy nagyon komor helyszínen, az egyetlen vidám színfolt az a zöldekkel és sárgákkal megjelenő talaj, minden más nagyon kemény és kopogós és egyszer csak itt áll valami érthetetlen módon egy kutya. Persze nem vagyok hülye, tudom, hogy ez egy sétáltatás és te is ott voltál, hiszen valaki elkészítette ezt a képet, de mégis most ez a fajta direkt kapcsolat nincs a képen, hanem a kutya, mint önmagában valóként, mint főszereplő szerepel egy olyan mesei történetben, ahol nincs gazda, mint egy erdőbe menekült vadállat, aki keresi a többieket, mert lekéste a csatlakozást. Érdekes és izgalmas helyzetet teremtettél, nem egy szokványos kutyás kép, az biztos. (hegyi)

Direkt nem szeretnék a címekkel foglalkozni, mert ez egy másik jelentésréteg lenne és engem az érdekel, amit a képen látok és azt gondolom, hogy ez a kép most abban az értelemben kevesebb az előző hasonlóhoz képest, hogy itt már olyan szinten hiányzik az alsó régió, olyan szinten hiányzik a test, hiányoznak a kezek, a karok, has, láb, olyan szintű a sejtetés - és remélem, hogy érteni fogod -, hogy itt most ez már csak álszemérem. Nem lehetsz ennyire visszafogott, nem játszhatsz a néződdel olyan játékot, hogy hoztam is ajándékot meg nem is, mutatok is meg nem is, ilyen csikicsukit nem jó csinálni, mert egy pillanat alatt elveszítheti az őszinteségét. Amikor az előző képedet láttam, akkor azt gondoltam, hogy az egy elfogadhatóan kész kompozíció és a további játékra biztatva mondtam azt, hogy érdekes lehet a test, és lám-lám te a saját képeddel válaszolsz erre nekem és erősítesz meg abban, hogy igenis hiányzik a test, mert ebben a koordináta rendszerben ez a gesztus, amit itt most látunk, ez a falnak dőlő póz nagyon sokféle irányba elvezethet. Elvezethet az unalomig, a kihívásig, a kihívó viselkedésig, az agresszió előfutáraként egy mozdulatsorig - nagyon sok ajtót kinyitottál és az utolsó pillanatban visszaléptél. És én most itt állok, mint néző és nem tudom, hogy merre akar menni a fuvar. Azt érzem, hogy valamit nagyon akarsz mondani, de hogy mit és azt valóban ki akarod-e mondani, azt nem kaptam meg. Tehát olyan, mint a beetetés, hogy kaptam valamit és aztán azt visszavetted, mint egy filmnek az előzetese, hogy összesűrítem a jeleneteket és ebből a sűrítményből próbálja majd a néző kisilabizálni, hogy milyen is lesz majd ez a film. Igen ám, ha jól sűrítettem össze, akkor nem csaptam be nézőt, de ugyanakkor ez alkalmas arra is, hogy kiválogattam azt a hét nagyon fontos jelenetet, ami alapján pörgősnek ígérkezik a film, de aztán kiderül, hogy dög unalmas. Magyarán itt is azt látom, hogy valamilyen gesztust előveszel és sejtetsz nekem, de nem tudom, hogy van-e ebben valóságos terhelhetőség, megvan-e az a mélység, amiről beszélni fogsz majd a következő képedben - miközben ismerve téged, tudom, hogy megvan a mélységed, de ha valaki nem ismer, nem tudja, hogy ez a saját határaimmal való szembesülési probléma, vagy csak egy jópofa gesztus. A dolgoknak tétje kell legyen! Szóval még inkább és még határozottabban mondom, hogy tessék ennek újból nekifogni, tessék újból elővenni ezt az eszközt és dolgozni vele. Tudom, hogy eltelt három hónap, de mégiscsak te vagy a képen, te készítetted, vissza tudod idézni, helyezkedj ebbe vissza és mutasd meg azt, amiről beszélni akarsz, hogy legalább a néződ ne érezze azt, hogy nem tudom vele mit kezdeni, mert nincsenek kimondva a szavak. (hegyi)