Randevú

Randevú

Vörösmarty téren régies, meg újias találkozása.

Értem, de nekem nem adja ki. Értem, hogy a női formák és a férfi formák, de az átfedések valahogy most nem jönnek jó ritmusban, és még azt se tudom megmondani, hogy lehetne jobb. Van ilyen. (hegyi)

Önportré

Önportré

NA, ez egy jó önportré, van benne némi színpadias, de épp csak annyi, amennyi még nem zavaró - persze az ember saját magával nehezebben néz szembe frontálisan, ezt segíthet megélni az, ha félprofilból vagyunk, ezt elfogadom. Amivel bajom van, nem sok, de akad, az a képhatár a jobb oldalon. Ott véget ér a kocsi és nem a kocsi vége a képhatár, hanem elkezdődik a mögötte lévő tér is, ez ott zavaró, ahogy az égre se nagyon van szükség. Ha ezeket levágod, vagy a kamerát úgy állítod, hogy ezek ne legyenek benne, feszesebb, erősebb kompozíciót kapsz. Ami viszont abszolút pozitív, hogy jól bánsz a tónusokkal, a színekkel, a mélységélességgel is, látszik, hogy van benne gyakorlatod és az is, hogy érzéked is van hozzá. (hegyi)

Folyosón

Folyosón

Eletkep helyett "eletter"-t olvastam, de errol kesobb. A kompoziciorol szeretnek elobb beszelni. Talpukon allo haromszogeket kapunk, nyugalmat arasztanak. Az egyik ilyen haromszogben a kutya es a macska is aktiv, apro hetkoznapi, jellemzo mozgasokat muvelnek, megis Demeter nyugalma uralja a haromszoget. Azert is, mert megannyi vonal fele iranyitja a figyelmet. Kozvetlen ez a kep, mint a tobbi Demeter-es Zsolttol, egy reggel, varakozas a mosdora. Ami miatt szeretem, az eppen a mindennapok aprosagai. A macska dorgolodzik, a kutya vidaman beszagol az ajton, nezi, hogy ki tartja fel a gazdajat, es Demeter Arisztotelesz bolcsessegevel ul, var, gondolkodik. A komponalas pedig nagyon raerosit minderre. Akar reszleteiben beallitott a kep, akar egy jol elkapott pillanat, igen beszedes. Egy aprosag meg: a hatterben nyitva all az ajto. Ezt fontosnak gondolom, mert az ott latszo szoba es a vilagos ablak kinyitja a teret. Csukott ajtoval egesz mas, komorabb hangulata lenne a kepnek. Na meg meg egy: Zsolt hagyta bemozdulni a szereploket, ettol mintha nem egy pillanatot, hanem par masodpercet latnank, megindul a tortenet. (bobák csaba)

Bárcsak

Bárcsak

Apróságokon múlnak dolgok, és nem, nem arra gondolok, hogy egyedül iszod, holott ihattuk volna együtt is, hanem hogy például a Pilsner jobb lenne, mint a lsnerUr, a kezed ha van és fogja a fejed, jó lenne, ha meglenne, és az ujjacskáid nem levágott uborkadarabok lennének, és a tekintet ha ennyire kifelé néz, egy picit a fejet is fordítani kell, hogy ennyire ne akadjon ki a szem, mert az kényelmetlen a nézőnek. SZóval az oké, hogy a tónusok rendben vannak, az is, hogy a hangulatot érteni vélem, de ennyire nem kell szűknek lenni, vagyis inkább azt mondom, hogy tágabban hagyva lehetne ehhez adni a térből, az atmoszférából, ami alátámaszthatja azt a hideg magányt, amit látok, ezt a kora reggeli egyedüli sörözést. (hegyi)

Mikrosztori

Mikrosztori

Apa széttárt kezű szmájlija vagyok. Nem tudom, ez most miért, nem értem, persze, árnyék meg valóság, de közben be is mozdul, élességi bajok is vannak, ez sok egyszerre egy képen. (hegyi)

A város fényei

A város fényei

Csaba, fontos dolog az egyszerűsítés, de itt most elvesztettem a fonalat. Jó lenne ez a pilincka ágakkal, de valahogy egymásra másolódtak a rétegek, ettől zavaros ez most nekem. (hegyi)

Dózsa szobor

Dózsa szobor

Kár ott az a taxi, meg alul lehetne több, vagy várni, míg a két gyalog előrébb sétál, szóval igen, ez jó, de lehetne jobb, ha van kedv, ismételj majd, esőben még jobb lesz. (hegyi)

Az aurája

Az aurája

Éreztem én ott is, hogy itt találtál valamit, eléggé megszállottan nyomtad, és ez jó. Szóval igen, kell neked egy fényképezőgépet venned, remélem a jézuska hoz egyet, mert ha van bajom, az a mobilból adódó tónusátmenet probléma. Amúgy ez rendben, a csávó is elég menő rajta a pálcika lábaival, ezt megfogtad. (hegyi)

Turistabusz

Turistabusz

Megint dőlünk, sajnos, és a bajom az, hogy a kép harmada érdektelen, hogy van. Jobbra a lámpa után már nem történik semmi, se formában, se tömegben nincs rá szükség. Szóval ja, értem én, jó reklám lenne, de mégsem. (hegyi)

Esős este

Esős este

Buda veszélyes hely, mert a sok dimb, domb, mifene miatt nehezebb megtalálni a horizontot, főleg este, és itt most az egyetlen bajom ez, hogy az óramutatóval ellentétesen ez el van forogva picit. A hangulat oké, megvan, elég nyirkos lett, a tónus is húsos, szép, de nem tudom, hogy a legjobb pillanatban exponáltál-e, persze nehéz, hogy a gyalogos ne menjen túl el, a kocsi is jó helyen legyen... (hegyi)

Csak egy lépés

Csak egy lépés

Nem tartozik szervesen a képhez, de miért van ennyi kábel?

Ez nekem több okból nem áll össze. Egyrészt zavaróan dől, ferde, ki lehetne korrigálni, azt hiszem nem vesztenénk semmit. A másik, hogy a képkivágat nem győz meg, hogy akár oldal irányban, akár fenn és lenn így és pont így van jó helyen, lehet, hogy nem is a képkivágatot, hanem a kamerát mozgattam volna valamerre - mivel nem ismerem a helyszínt, így nem tudom ezt bizton megmondani. (hegyi)

cím nélkül

cím nélkül

Nekem ez picit szürkéskékebb a kelleténél, emiatt idegenné lesz a piros is, azt hiszem a kékből vennék vissza, hogy ez egyensúlyba jusson, akkor még a csöpp is vérszerűbb lenne, nem ennyire hideg. A forma, a kivágás és a beállítás hibátlan nekem, kívánatos, de a színhelyességet közelebb vinném a valósághoz. (hegyi)

Keleti

Keleti

Jók a tónusaid, bár fenn én vágnék, hogy a tető felett már ne induljon el az ég, mert ott az zavaró forma, kivisz a képből, viszont az meg nagyon erős, amit a tükröződésekkel, áttörésekkel, formákkal megláttál. Másfél ujjnyit fentről nyissz és tökéletes lesz. (hegyi)

Demeternek virág helyett...

Demeternek virág helyett...

Isten éltesse jó erőben, egészségben! Boldog névnapot kívánok.

Szép ez a levél, finom nagyon, hogy ennyire semmiségben is megtalálod azt, ami fontos. És nagyon kedves üzenet. Az más kérdés, hogy én egy picit utómunkában maszkoltam volna, a levél bal részén világosabbra, a háttér jobb fenti részén a sárgát meg sötétebbre, egyensúlyba kerülne talán jobban, mint most, de a meglátás annyira finom, hogy még ezt is feledtetni tudja velem. (hegyi)

Esteledik

Esteledik

Estefelé, naplemente után.

Jánosom, ez szép, finom lenne akkor is, ha nem lenne ennyi szűrőzés és fityfene rajta. Főleg, ha lenn egy picit több lenne, fenn egy picit kevesebb. Én egész odáig merészkednék, hogy fent semmi se maradjon a virág felett, lenn meg sokkal több, így az eget kizárnám, és a virág egyfajta korona lehetne. (hegyi)