Színes szúrópróba

Színes szúrópróba

Az van, Feri, hogy ez így nekem egy kicsit maszek. Azt mondom, hogy tanulmánynak nem rossz, hogy megfigyeled, mi történik a bőrrel és ezt lehet, hogy a későbbiekben jól lehet hasznosítani, hogy ilyen sejtelmes kis huplikat tudsz csinálni a kaktusztüskék által, mert ha megfelelően világítod meg, akkor ezek a tüskék akár láthatatlanok is lesznek, de most ebben a formában azt a fájdalmat, vagy bizonytalanságot, vagy akár még stresszesnek is mondható helyzetet nem érzem, ami akkor fogja el az embert, amikor egy kaktusszal fizikailag is találkozik. Mert az emberben mindig ott van, hogy ezeket a mérgezett tüskéket belém lövik, holnaputánra feldagad a kezem és soha többé nem fogok tudni kezet fogni senkivel. Szerintem érted és ez benne is van ebben, amit mutatni akarsz, de most ez a képen nem jön át. (hegyi)

Újratervezés

Újratervezés

Első blikkre szerintem az emberek nagy része azt mondaná, hogy de miért nem tetted oda a nagyanyádnak az ollóját vagy miért nem kerested meg azt, amit még anno kisiskolásként kaptál. Én meg azt mondom, hogy nagyon jó, hogy ezt a teljesen béna, abszolút gagyi, műanyag ollót tetted oda, mert ennek a színei azok, amik az egészet visszahozzák abból a fajta révületből, amit ez a gyűrött papír jelenthet. A bohóckodás is jó, mert hogy fájdalmas, mert ez nem egy vidám kép és nem egy vidám bohóckodás, ettől elgondolkodtat. Egyébként maga az alapkép sem lenne rossz, ezt így zárójelben hozzáteszem, de nagyon örülök annak, hogy elkezdesz egy utat felkutatni és nagyon remélem, hogy ez nem csak egy felvillanás lesz, hanem jobban bele is mélyedsz, erősen, mert van értelme. Olyan dolgot mutatsz, amit nem minden nap látok viszont a közösségi oldalakon például, vagy a képmegosztókon. Van ebben gondolat, van ebben anyag, szeretem, folytasd. Köszönöm. (hegyi)

Szerintem a haiku

Na ez már így izgalmasabb, főleg az, ami a lámpánál történik, de még az is lehet, hogy az ott a nap. Csak azt kérdezem, ha ez egy haiku, akkor miért kell mindent kimondani? Mert a haikunak ugye pont ez a lényege, hogy nem kell mindent kimondani, hogy a gondolatoknak csak a töredékeit dobjuk oda, itt meg megvan minden. Mert ha ez egy nagyjából négyzetesre vágott kompozíció, akkor nyugodtan belevághattál volna a jobb oldalába, és ha ezt megteszed, akkor akár annak a virágnak a felét levághatod és akkor már megvan hangsúly, hogy hova fókuszálsz, és lehagyod azt a hullám formát ott a kép alján. És az egész elkezdene lebegni. Azt mondom, hogy érdemes lenne ezt kipróbálnod. Ettől függetlenül maga a gondolat jó, és nagyon jó az a megfigyelés, hogy milyen szépen fogynak el a tónusok és a formák a fénytől, attól az ellenfénytől, amiben vannak. (hegyi)

Miért a hónap képe:

Nem kevés vajúdás után született meg a végeredmény, szívem szerint 3-5 fotót választottam volna január hónap képének. Azért döntöttem végül István alkotása mellett, mert a hideg, sötét téli hónapokban hozott egy olyan üde és törékeny hangulatot, ami kizökkent a fagyból és kedvesen emlékeztet, hogy jönnek még jobb napok is. Bár Janis Joplin rózsáról énekel, de nem tudok elvonatkoztatni ettől a daltól. "Just remember, in the winter / Far beneath the bitter snows / Lies the seed, that with the sun's love / In the spring, becomes the rose." Köszönöm ezt a lélekmelengetést! (Pápai Adél Zoé)

Orchideális attrakció

Orchideális attrakció

Fuldoklunk egy kicsit. Azért fuldoklunk, mert nagyon le van vágva ennek a képnek az alsó regisztere. Az orchideának nem csak a virága szép. Az orchideának ezek a picike törékeny, béna szárai is szépek. István, azt kell mondanom, hogy ez egy fél kép, a másik felét lehagytad. (hegyi)

Golyóstoll

Golyóstoll

Látod, Feri, ha ezt a tollat használtad volna ahhoz a képhez, amit néhánnyal ezelőtt feltettél, ahelyett a műanyag vacak helyett, akkor lehet, hogy kevésbe zavarna - tudtam én, hogy van neked tollad. A helyzet az, hogy az élességet a toll hegyére tetted, amiben van logika, de a logika és az esztétika nem mindig jár kéz a kézben. Azzal, hogy odatetted, kifuttattad az egésznek a tömegét az elejére és ettől billeg a kompozíció. Vagy nagyobb mélységélességet használva a fogantyús részére is juttatnék vagy lemondanék a toll hegyének élességéről. Tudjuk, hogy ír, ne ez legyen a legfontosabb, hanem az, hogy ez milyen szép vagy milyen struktúrák jöttek rajta létre. Ne azzal akarj eladni valamit - mert ez egy reklámfotó is lehetne -, hogy hogyan fog ez majd írni, mert ez primer. Add el azzal, hogy ez mitől extra, hogy ez egy kadmiummal átfuttatott réztoll, amit utána titániumba mártottak és akkor meg fogom venni. (hegyi)

Fejfájásra

Fejfájásra

Mondjuk én túl sokat voltam a gyógyszeripar közelében, szóval inkább ajánlom Brekit a fejfájásra mint a pirulákat, de van, akinek az jön be.

Hogy mi van a békával, azt most nem nagyon értem. Ha ez egy reklám, márpedig oda küldted, akkor akár még működhet is, hogy a béka kiabálja le a fejedről a fájdalmat vagy nem tudom, mi lehet itt a reklámszöveg, vagy dobáljon meg a zöld béka piros bogyóval, ha nem hat a gyógyszerem. Sok mindent el tudok képzelni, de a lényeg az, hogy nekem működik, mint reklám. Talán annyit még megtennék, hogy szabadabban eresztem ezeket a pirulákat, mert nagyon össze vannak zsúfolódva és ettől ez a három forma különválik egymástól. Ha nem stokizod egymásra ezeket a pirulákat, mert van, ahol két emelet magasan vannak, hanem inkább elfolyatod valamelyik irányba, talán jobban mutatna. Benne van az is, hogy itt nem csak a fejfájás szorongása, hanem a fejfájás elmúlása is megtörténhet, ha ezt a szép színű bogyót megeszed. Örülök neki, hogy foglalkozol a reklámmal, mint feladattal, kevesen csinálják és remélem, más is kedvet kap. (hegyi)

A harmadik HetiHegyi adásban a tónusrend kapcsán szóba kerül a kalibrálás, a fényképezőgép színprofil beállítása, a tónusgörbe, a high és a low key is. Hogyan korrigáljuk szürke, fátyolos képeinket, mi segíthet hozzá, hogy erősebb, vaskos, húsos szürkéket és feketéket kapjunk?

Templom - színesben

Templom - színesben

Szép ez a kép, sok mindent lehet mondani a tükröződésekkel. Én azt hiszem, hogy ezt jól megoldottad. Azt te is érzed, hogy nagyon nem dobunk ettől hátast, de mégis egy korrektül megoldott feladat és van az egésznek egy ilyen csontvárys víziója, esztétikus, formailag és tömegelhelyezésileg rendben levő fotó. Köszönöm. (hegyi)

Kerítés

Kerítés

Én ezt a képet szeretem. Egyrészt azért, mert tök jó, hogy a bal oldalon be tudnánk akár menni, és nem értjük, hogy ha mi be tudnánk, akkor más miért nem megy be, tehát van egy lezártsága, de mégis van egy kíváncsisági faktora is ennek a képnek, miközben nagyon szép a háttérben az a fa. És itt szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy már magával az élesség pontjának kiválasztásával történetet tudunk mesélni és itt semmi más nem történik, mint hogy azáltal, hogy ez a fa életlen, azáltal az élettelensége vagy a bezártsága is megnövekszik és az egész egy ilyen semmibe kiáltott, hiábavaló jelenlét, és nagyon szép és megrázó kép. Köszönöm. (hegyi)

Korcsolyázók

Korcsolyázók

Hát András, most valami lesújtó dolgot kell, hogy mondjak neked: az utóbbi idők legjobb képét küldted be. Úgyhogy innen szép nyerni. Én nagyon szeretem ezt az egészet azért, mert van egy kortalansága és nem csak amiatt, hogy ez a ködös idő az egésznek egy természetes vignettálást ad felül, hanem azért is, hogy azok a mikromozgások, amik létrejönnek, azok nagyon jótékonyan hatnak erre a hangulatra. Olyan, mint egy Chopin darab, egy kis futam a zongorán. Nagyon emberi, humánus, szerethető mesetörténet. Szerintem erre a képre büszke lehetsz. (hegyi)

dubrovniki macskaHegyi Zsolt-2016.01.15. 01:17Hegyi Zsolt-2016.01.15. 01:17

dubrovniki macska
dubrovniki macska
dubrovniki macska

Ezt a képhármast nagyon szeretem és nem csak azért, mert macska van rajta, hanem azért is, mert valami olyan színvilágban és olyan tónusrendben tudtad tartani, amitől ez az egész nagyon finom, de mégis határozott lett, és abszolút érezni, hogy ki a főnök, milyen rejtőszínekben van ez a cica. Tulajdonképpen folytatása is lehetne a teregetős képsornak. Nagyon-nagyon jó hangulatot hozol, maximálisan át tudom érezni, szóval nagyon szeretem. Köszönöm. (hegyi)

TeregetésHegyi Zsolt-2016.01.15. 01:13Hegyi Zsolt-2016.01.15. 01:13Hegyi Zsolt-2016.01.15. 01:13Hegyi Zsolt-2016.01.15. 01:13Hegyi Zsolt-2016.01.15. 01:14

Teregetés
Teregetés
Teregetés
Teregetés
Teregetés
Teregetés

2015 szeptember, Dubrovnik

Hat képből álló képsort kapunk és szerintem ez a képsor egy izgalmas megfigyelés eredménye, bár nem mindegyik képével tudok egyetérteni, hogy miért került a képsorba. Ez a kis ruhácska, amivel kezdünk, ez aranyos, bár a kép jobb széle nem jól van befejezve azzal a felső részben kinyíló háromszöggel. A második képet nagyon szeretem ezekkel a távíródrótként működő madzagokkal. A harmadik kép nekem nem működik, mert nem történik semmi az előtérben. Ha ott lenne egy macska, egy gyerek, egy labda, egy biciklis vagy valami, ami kitöltené azt a teret, akkor még akár izgalmas is lehetne, de ez egy olyan színpad, amin most nincs előadás. A negyedik kép az ablakkal érdekes, izgalmas, én lejjebb vittem volna a kamerát, az ablak felső része nekem nem fontos, viszont magából a teregetett ruhákból többet szeretnék látni. Az ötödik kép nagyon szép, a szélben lebegő ruhákkal. A felső részből azt a kéményt már lehet, hogy lehagynám, valahol ott a tetőablak felső részénél megvágnám és akkor még erősebben tudnék fókuszálni erre a dologra, de nagyon szép. A hatodik kép is nagyon érdekes, ami ezzel nagyon kis visszafogott teregetőeszközzel létrejön, én ezt is nagyon szeretem. Itt is megint a képhatárral vagyunk bizonytalanok. Vagy többet kellene hagyni abból a falrészből, ami elindul, vagy le kellene vágni, mert így most egy csonka helyzet, ráadásul elviszi a tekintetemet. (hegyi)

Rácsok

Rácsok

Próbáld meg, hogy letakarod a kezeddel a kép alsó részét ott, ahol nincsenek rácsok, hanem csak fal van és ha ezt letakartad, akkor rájössz, hogy a kép úgy lenne izgalmas, ha valóban csak a rácsok szerepelnek rajta. Így most valahogy ez az egész elcsúszik, kigyengül ettől. Pont az a ritmikus játék, amit megfigyeltél és fontos, azt vered agyon azzal, hogy otthagyod az alján ezt a formai befejezetlenséget. (hegyi)

Hasonlóság

Hasonlóság

Nagyon szépek ezek a formák, de megint szűkek vagyunk, nem hagysz dinamikában helyet, kifutnak a vonalaid, túl hamar futnak ki, ezeket az íveket érdemes meghagyni, érdemes egy kis levegőt hagyni neki, nagyvonalúnak lenni, van ott még anyag, nyugodtan hagyd meg, hogy ez mozogjon, repüljön, a spirális mozgásával szédítsen egy kicsit minket. Ahogyan a zenében is szerepe van a szünetnek, úgy a fotóban is, a képi ábrázolásban is szerepe van, hogy a térrel mit csinálsz. Azt mondom, hogy a tér akkor is fontos, ha üres. (hegyi)

Toll és füzet

Toll és füzet

Lehetne ez izgalmas is, ha nem ennyire ronda tollal csináltad volna, arra gondolok, hogy csak akadna ott a ládafiában valami másik toll és nyilván nem egy Mont Blanc töltőtollat kell előszedned, mert az meg túl sok lenne a jóból és elvinné az egészet egy archaizáló giccs felé, de nem is ez a műanyag toll, ami működik, de legalábbis nem nekem. Biztosan van valami érzelmi kötődés hozzá, ha jól veszem ki, akkor valami politikai üzenet van rajta, de mindezt most felülírja és ellentétbe teszi ez a műanyag világ és a spirálfüzet. Ezért lenne érdemes elgondolkodni azon, hogy milyen tárgyakat emelünk be a képbe. (hegyi)