Nagyon dinamikus és drámai ez a közlés és remélem, hogy ez az eszköz, amivel ezt a fényjátékot létrehoztad, még a birtokodban van, mert fontosnak tartanám, hogy ezzel még tovább kísérletezz, ugyanis fantasztikusan jó hatása van az emberi testen. Az is izgalmas, amit a falra rajzolsz vele és ez is fontos, mert nem csak egy kivetülés, hanem ellentétet tud adni az emberi test vonalainak ez a fajta geometria, ami itt létrejön, de ennél még fontosabb lenne, hogy a testből még többet kapjunk. Pontosan az által, hogy ezzel az eszközzel tökéletesen el tudod venni a testiség primer fogalmát és jelentését, és át lehet vele fogalmazni az egészet egy olyan üzenetté, ami már ebben a képben is jelen lévő, úgymond drámai üzenet. Mitől drámai? Nem csak a vöröstől, hanem a kihagyásoktól. Ez egy zenei hasonlat lesz, mert a zenében is nagyon nagy szerepe van a csendeknek és az, ami most a szád körül, a szakállad vagy a szemednél létrejön, ezek azok a dolgok, amik az egésznek extra jelentést kölcsönöznek. Olyan, mintha kiterítve lennél, mintha sarokba szorítva lennél és mégis mintha te uralnád a bolygót, ezt a világot, ezt a vörös ördögi minőséget és ettől, mivel ez egy gondolati kivetítés is, lesz az egésznek filozófiai értelemben is mélysége. Nagyon jó gondolatnak tartom és bátorítalak, hogy ezzel az eszközzel és ezzel a gondolattal játssz tovább. (hegyi)

Elmosolyodom. Par perce kezdodott, raneztem a kepre es lattam a vonalakat, a savokat, latom oket osszezarva ebbe a negyzetbe es latom oket tulmutatni azon. A hatter vekony, visszafogott vonalai kiemelik az eloteret, erot adnak ennek a ket ferde savnak, szunetjelnek, amik azt mondjak: allj meg egy pillanatra es lass. Par perce kezdodott, raneztem a kepre es olvastam a szek feliratat, a kep leiratat, a szindarab ajanlojat. Egymasra utalnak es viszont, Arpi bacsi mar akkor sem mindennapi politikusi munkaja es az eloadas cseppet sem rejtett uzenete: allj meg egy pillanatra es gondolkozz. Megallok es elmosolyodom. Ket teljesen kulonbozo retegben ugyanaz az uzenet. Meg arcomon a mosoly, de gondolataim mar mashol jarnak, szemem fatyolos, arra gondolok, hogy hol van az a vilag, ahol megallni, korulnezni, gondolkodni ertek. (bobak csaba)

Hát igen, a Flash zenekar egy elég őrült formáció és azt hiszem, amit ez magában jelenthet, azt ez a kép mindent tartalmaz. Benne van a dinamika, benne van a főszereplő gyönyörűséges láncfűrésze, az az agresszió, az a punk hevület, amit az ő munkásságuk jelent. Még ezek a kis fény gömbök is nagyon jó, hogy rajta vannak, mert ezeknek a koncertfelvételeknek a sutaságát ezzel tudod kompenzálni, mert kitölti azt a teret, ami egyébként formailag nem biztos, hogy érdekes lenne. Feltehetőleg annak köszönhetőek ezek a fénypontok, hogy Barcs Miki használta is ezt a láncfűrészt és valami repkedett a levegőben. Dinamikailag ez a kép abszolút rendben van, talán a feketéket hiányolom belőle, de ez nem egy központi probléma, a tónusgörbe alját be lehetett volna talán jobban húzni és akkor dinamikában még határozottabb lenne a kép, de a formaisága, a lendülete az mind rendben van. (hegyi)

Ez egy nagyon aranyos kép, teljesen mesekönyvszerű az egész. Olyan, mint egy régi illusztrációs kép vagy egy diafilmes játszma. Egy mesetörténetnek lehet ez a felvezető képe, még a mese címét is hozzá tudom képzelni ott az égben, mintha direkt annak lenne ott kihagyva a hely. Szóval ebben a tekintetben ez egy nagyon izgalmas megoldás, főként azért, mert ennek a hatását nagyon nagy részben a tónusrend megválasztásával és a világítás vagy a fények megfigyelésével érte el Zoltán, amihez gratulálok. Ez egy olyan munka, ami pontosan az által válik hatásossá, hogy úgy mosolyogtat meg, hogy arra túl sok indok nincsen a valóságban. Nagyon szépek ezek a kerek formák, de mégis inkább az összhatást sikerült úgy eltalálni, hogy az embernek jó kedve lesz tőle, miközben egy szürke eget és szürke vizet látunk, tehát ez mind ellentmond, de mégis ez az, ami kontrasztba helyezi azokat a színeket, azokat a pasztelleket, amikkel maga ez az építészeti struktúra felrajzolásra került és azt a keretező aranysárgás lomb helyszínt, ami pulzál itt az előtérben és ez a kettősség az, ami nagyon izgalmas. Köszönöm. (hegyi)

Az az érdekes ebben, hogy Zsuzsa a polaroidot teljesen máshogy használja, mint amire kitalálva lett, mert nem emlékképeket készít vele, nem portékat készít vele, nem családi helyzeteket örökít meg, szóval nem azt az instant érzést hozza vissza, amire gondoltak a gyártók, hanem mint művészeti eszköz használja. A polaroidsága maximum abban az értelemben számít, hogy nincs utómunka, sem a keretezésbe, sem képkivágásban, sem tónusban nem lehet belenyúlni. Ebből kifolyólag más koncentráltságot kíván az alkotótól ez a fajta képkészítési mód. És itt van az izgalmas kérdés, hogy ez a koncentráltság miképpen jelenik meg a képen. És akkor azt mondom, hogy tessék megnézni azokat a függőlegeseket, azt a bonyolult térbeli rendszert, ami a fények és árnyékok, a valóság, a tükröződés, az áttörések és áttűnések rendszerében létrejön és máris látjuk, hogy mitől erős ez a kép. Bárki odamehet és megnézheti ezt a helyszínt, de nem valószínű, hogy egy polaroiddal fogna hozzá megörökíteni, részben azért, mert a polaroid nem egy olcsó játszma, részben pedig azért nem, mert általában az ilyen helyzetekben a legjobb eset, hogy vagy előkapunk egy mobilt vagy túlgondoljuk és odaviszünk egy nagy batár gépet és mindenféle perspektívakorrekciókkal dolgozunk. Zsuzsa nem ezt az utat választotta és én ennek örülök. Csak bátorítani tudom, hogy amíg kapható polaroid nyersanyag, addig spájzoljon be és dolgozzon ezzel. (hegyi)

Ami ebben a képben nekem izgalmas, az a szobor és a mellette álló figura. Mondjuk ebben a formában nem nagyon lehet jól érteni, hogy most ki az, aki szereplő és ki az, aki szobor. Lehet, hogy ez mind szobor, ezt is el tudom képzelni, bár ott a háttérben az az egyiptomi figurára hajazó forma az lehet, hogy élő ember volt valamikor. Azt, hogy ez miért a fény és árnyék leckébe került, nem tudom értelmezni. Jók ezek a formák, izgalmasak ezek a kis félholdak, amik megjelennek, mintha a török hódoltság ideje jött volna vissza. De ez most nekem itt inkább egy rontott kép maradt, és nem egy hibaista megközelítés, vagy nem a hibát a maga erényeivel együtt használó kép, mert ez a bemozdulás ilyen mértékben zavaró, hogyha ebből több lenne, tehát nagyobb impulzus érte volna a gépet, nagyobb bemozdulás, akkor lehet, hogy az már megint egy izgalmasabb formai megoldás lenne, de ez most belül maradt azon a határon, ami átlendítene minket és egy új kontextust, egy új beszédmodort hozna létre. (hegyi)

Nüansznyi dolgokon múlik, hogy valami milyen hatást vált ki, hogy rontott képnek látszik-e, vagy hangulati, atmoszférikus lesz-e a fátyolosság, itt most azt hiszem, hogy a mértéke miatt ez kigyengült, ha határozottabb lenne a kontraszt, akkor a kép is erősebben lenne jelen. (hegyi)