Ezt az állapotot hívják a filmes szaknyelvben, demerungnak, az utolsó pillanatok, amikor még van annyi fény - és ráadásul ez körülbelül 5-10 perces időtartam, amikor már esetleg a Nap lebukott, de még a reflexei jelen vannak az égen -, amikor nagyon, nagyon szép külső felvételeket lehet elkészíteni. Portréknál, emberi alak fotózásnál stb. stb. Andrej Tarkovsky egyik filmje, egyik játékfilmje élete utolsó időszakában, az kifejezetten ebben az idő intervallumban forgott. Nagyon hosszú ideig forgatták és csak mindennap körülbelül 10 percet, hiszen rövid idő alatt változik ez a jelenség. Egy ilyen pillanat van, egy talán szobabelsőből, terem belsőből fotografálva, ez azt is jelenti, hogy szinte az ég színein kívül minden részletet, csak sziluettekben látunk, és ez a sziluett, mint egy keretrendszer jelenik meg. Én azt nézegettem itt az előbb, hogy talán még kevesebb fekete keret felület is elég lenne ahhoz, hogy az ajtókeret és az ablakok keretein belül látható sziluettes formák megéljenek. Csak egy picit vennék le a függőlegesekből jobbról, balról, nagyon, nagyon parányi, félkörömnyit a fölső vízszintesből és egy keveset az alsó sötétből. És abban a pillanatban életre kelnének ezek a hajszálerek, ezek a belső test erekre emlékeztető formácskák. Én úgy gondolom, hogy akkor még erősebb lenne, de véleményem szerint ez egy nagyon szép irány, amit a Gabriella most itt megpróbált, tehát jár rá a három disznó. (szőke)
értékelés:

Ott kellene kezdenem, hogy most egy jó ideje Bara képekkel nem nagyon találkoztam. Nagyon sok kép érkezett talán egy hónappal ezelőttig. És ki is alakult ebből egy elég nagy ív az árnyékokkal, ritmusokkal. Mondhatni szinte, hogy Bara az árnyékfotózásban már eléggé profi. És, hát ott kéne kezdenem ezt a képet, hogy tulajdonképpen azt mondjam, hogy nem is tudom, hogy mondjam, a kisujjából kirázza az árnyékok és folthatások kapcsolatának a rendszerét. Minden trükkjét ismeri ennek a világnak. Ami miatt mégsem ezt mondom, az az, ami a címben is megtalálható, mert ennek a képnek az a címe, hogy a Zöldpöttyös Labda. És én ugye nem vagyok fotós, hogy mit csinált, hogy mosóvizet öntött a képre, és attól zöldült be a homok, hogy az árnyék a zöld kabáttól ilyen, azt én el nem tudom képzelni, de hogy ezen a képen minden zöld, a labdalopó nőnek az árnyékától kezdve a homokfoltokig minden, és hogy ennek az egésznek ettől van egy furcsa, nagyon furcsa ironikus hatása és nagyon várja az ember, hogy mikor rakja már az árnyékszatyorba az árnyéklabdát, ettől valamiért mégiscsak működik. Úgyhogy annak ellenére, hogy azt kell, hogy mondjam, hogy igen, Bara nagyon trükkös boszorkánynak, aki főz ezekkel az árnyékokkal és minden csínját-bínját ismeri már az árnyékvilágnak, mégiscsak oda tud valami nagyon aprót és valami észrevehetetlent rakni, csak úgy, amitől ez a kép működni kezd. Úgyhogy miközben haragszom, hogy nem látok már sokkal mélyebb és sokkal izgalmasabb dolgokat tőle, mégiscsak azt kell mondanom, és fejet kell hajtanom, hogy ez a kép működik. Úgyhogy várom a további képeket harcra készen, hogy tudjak ármánykodni és valamit találni, amitől azt tudjam mondani, hogy egy disznó, de hát ez a kép három disznós. (szőke)
értékelés:

A kép valószínűleg, ugye jól sejtem, hogy Erdélyben készült, abban az időszakban, a mögöttünk lévő tél időszakában, ami 2008-ban elég hosszúra és 2009 elején elég hosszúra változott. Elsősorban lelkileg. És én azt mondom, hogy ez a kép, mint tájkép nagyon is közvetíti ezt a - hát hogy is mondjam, bár utat látunk a képen - kiúttalanságot. Tehát nagyon erősen megvan a befelé fordulás, az elgondolkodás. Ezek az elmosódott foltok a XIX. századi festészetet idézik, a mozgás, mint belső filozófia van jelen ezen a képen. Nem az itt a kulcs, hogy egy biciklis, vagy egy autó, vagy bármi át kellene, hogy haladjon, hanem éppen az a fajta kiúttalanság, az a fajta Három nővér hangulat, amikor Moszkvában várják, hogy valaki megérkezzen, az időtlenség, a belső perceknek a monoton kattogása, amit a tél folyamatosan egy önértékelésre késztet bennünket, azt véleményem szerint ez a kép nagyon is jól ábrázolja. Akár még az is lehetne a címe a Buszra várva helyett, hogy Godotra várva, mind a kettőnél ugyanaz az érzet lenne meg. Úgyhogy ezt a képet én nagyon szeretem. (szőke)
értékelés:

...kivételesen nem fekve. :) Növényhatározás.

A tavasz kezdete, kirándulások, a fű illata, a föld illata, az ősszel elhullott levelek savanyú aromája, ez mind érződik ebben a fiatalos, rockos hangulatú képben, amit ugyanakkor, mint egy ilyen nagy lepke, elterpeszkedve letakar egy ilyen növényhatározó album, amely nyilván azt jelzi, hogy a képen látható modell kiment a természetbe, amikor az első napfény, napsütés megjelenik és a környezetet megfigyelve szakkönyvekből nem csak át akarta élni az erdők, mezők hangulatát, hanem meg is érteni. És ez így rendjén is van. Ugyanakkor nekem, a kép erőssége az ebben a rojtos cipőben, ebben az autóstoppos hangulatban rejlik és az, ami nagyon erőteljesen személyes, ahogy a két lábfej egymásba kulcsolódik, nagyon fontos jelzésértéke ez az album ennek a képnek, de az én megítélésem szerint ennek csak egy aláhúzásnak kellene lennie az egész kép tekintetében. Most pedig ez a nyomtatott album uralja az egész képet ezzel a furcsa, geometrikus formájával, ami itt a kép bal alsó sarkán kivágja ezt a felületet, és ezáltal megbillen, elmosódik, kikönyül az a világ, ami ott a fűvel, levelekkel, rojtos cipővel, farmerral, gumitalpú tornacipővel jelen van. Tehát én úgy gondolom, hogy bízni kellene mindig a saját belső világunkban, a saját történetünkben, hogy van olyan erős, hogy nem kell még külön egy ötlettel még jobban és még jobban megfejelni. Én megadnám rá a két disznót, de ha lehetne kérni, evvel is érdemes lenne egy picit játszani. Szerintem füvet, leveleket újra lehet találni, ez a nadrág megvan, ez a cipő megvan, és érdemes lenne kevesebbet használni ebből az albumfelületből. Mert ez most olyan, minthogyha egy ilyen képes újság valamelyik utazási rovatának egy ilyen elmesélő képe lenne. (szőke)
értékelés:

A harmadik lecke interpretációja Lipi részéről. Kéretik nem számolni a bordákat, esküszöm megvan mind! :D A kép nem csak engem ábrázol őszintén és hitelesen, de az általam oly' kedvelt fénykezelési technikát is bemutatja amit emberábrázolások készítésekor szoktam leginkább használni.

Egy fénytani tanulmányt látunk egy emberi alak fénytani tanulmányát, hiszen a környezetből, a műtermi környezetből igazából semmit nem láthatunk, nyilvánvalóan azért, mert az alkotó, az alkotás arra koncentrál, hogy az emberi testet, beleértve az arc tekintetét elénk tárja. Nagyon nehéz feladat ez, mindannyiunk elé odaállni és elmondani azt a mondatot, hogy itt vagyok teljes valómban, tekintsetek le rám. És ez egy fontos része ennek az üzenetnek. Azt is el kell mondanom, hogy minden ilyen, elsősorban dramatikus, tulajdonképpen színpadszerű vallomás az egy nagyon nehéz és nagyon erősen sokkoló helyzet. Nem csak a néző, hanem az alkotó számára is. Ez a fajta műfaj megkívánja azt, hogy köztes utakat nem választhatunk - lásd Ember tragédiája, Ádám és Éva jelenete - hanem meg kell hozni egy döntést, hogy vagy teljes egészében a mondataink elhangoznak, gondolok itt egészen egyszerű kifejezésre, idézőjelben – pőrén -, avagy nincs értelme ezeket a felvetéseket megtenni. Kell nyilvánvalóan ehhez egy bátorság, kell ehhez egy nagyon erős döntés. Próbálom ezt azért mondani, mert még egyszer mondom, hogy nagyon fontos az, amit elküldtél, de ezt a döntést te hoztad meg, hogy a hármas lecke egész alakos portrénál egy ilyen beállítást és egy ilyen módozatot használtál a bemutatkozásra. A testedet te tetted szabaddá magadért és érettünk. Ebből az is következik, hogy a szabályrendszereket, amelyek alapján véleményt kell formálni, te hoztad. Ez a szabályrendszer pedig a kínai piacon kapható úgynevezett boxer alsónadrág alapján nem szociológiailag erősíti, hanem éppen a drámaiságot gyöngíti, így a mondatok kimondása túlságosan szemérmes. Ha aktot választasz és választasz egy ilyen pozíciót, akkor még így is, hogy egy szűrt és visszalazúrozott szalonképes képet készítesz, meg kell hozni azt a döntést, hogy ne egy szűk boxeralsóban ülj a fényképezőgép elé. A legjobb szándékkal mondom azt, hogy a beállítást és a pozíciót te választottad. Ha választottad, akkor viszont ezen az úton véleményem szerint menj végig. Nyilvánvalóan lehet egy ugyanebből a helyzetből egy derékban kicsavart, térdben máshogy hajlított takarásos megoldást is alkalmazni, hogy az emberi testrész intim részei ne látszódjanak a néző számára, de itt most ennél a képnél ezt a beállítást kell tudnunk elfogadni, hiszen ezt küldted el. Én úgy gondolom, hogy ennél, ha már megléped ezt a verziót, akkor viszont kell annyira bátornak lenni, hogy nem egy alsógatyában ülünk oda és készítjük el ezt a csodálatos képet, mert ez a kép egy nagyon szép és nagyon fájdalmas üzenet. Még egyszer visszatérnék gondolok itt a tekintetedre, gondolok itt az arcon lévő árnyékokra, minden azt mutatja, hogy ezt a vallomást komolyan gondolod. Csak bátorságot tudok neked javasolni, hogy akkor, ha már kiállsz, akkor állj ki teljes egészében. Ettől függetlenül a hármas lecke egész alakos portrénál a három disznó megvan, és nagyon remélem, hogy evvel a hozzáfűzéssel tudtam segíteni és haladni fogsz az utcádban tovább. Köszönöm szépen. (szőke)
értékelés:

Két portrét látunk. Hogyha megnézitek a barátom lecke felhívását, lehet azt mondani, hogy az Estiskola korai szakasza után ez most egy viszonylag konkrétabb kérés, hogy igenis figyeljük meg azokat az üzeneteket, amiket fölteszünk a leckékhez, mert ott egészen konkrétan elhangzik, hogy nem arra vagyunk elsősorban kíváncsiak, hogy portrékat készítsünk a barátainkról, hanem arra, hogy magát a barátság fogalmát tisztázzuk, vagy a barátság fogalmával foglalkozzunk személyes érintettségünkön átszűrve. Itt most mi két portrét kapunk és nem tehetek róla, de nem tudok mást kezdeni, minthogy a portrékat kezdem el elemezni, mert a barátság kapcsolatával nem tudok mit kezdeni ebben a leckemegoldásban, mert semmilyen segítséget, mankót nem kapok az alkotótól arra, hogy neki a barátság, akár ez a kapcsolat ezekkel a személyekkel mit jelent. Ezek a portrék, ezek őszinte portrék, de nem véletlen, hogy nincsen még portré leckénk. Önportré van, de portré leckénk nincsen. Azért, mert hogy ez egy következő lépcső lesz, ez egy következő feladat. Hamarosan azért elérkezünk ide, amikor a portréval el kezdünk foglalkozni. Tehát itt látunk két portrét, viszont valamilyen közös kapcsolódást kívánna az alkotó számunkra közölni a képcímmel és azzal, hogy ez a két kép ugyanarra a történetre akar utalni, lengyelországi emlékekre. Igen ám, csak hogy én azt kérdezem, hogy hol van ebben Lengyelország? Lehet ezt egy átvitt értelmű üzenetnek, metaforának gondolni és azt mondani, hogy Lengyelország lehetne akár Prága is, vagy lehetne akár Ausztria, tulajdonképpen ez lehetne egy bécsi kávézó is, de igazándiból az üzenetnek ez a része szintén nem segít a nézői, a befogadói értelmezésben. Tehát a két portré az, ami itt számunkra jelenvaló és a két portré viszont csak ezzel az egy képcímmel kötődik össze, egyéb kapcsolat a két portré között nincsen. Tehát én azt mondom, hogyha nagyon szigorúan veszem, akkor lehetett volna egy harmadik portré is, meg lehetett volna másról is készíteni képet. Nem értem, nem érzem és nem értem, hogy miért pont ez a két hölgy ennek a leckének a főszereplője. Én azt kérném a Viktóriától, én ezt a leckét visszaadnám ismétlésre, mert azt kérném, hogy a barátságról kezdjen el gondolkodni, és a barátsággal kezdjen el foglalkozni, mint filozófiai, vagy érzelmi fogalomkörrel, és a barátság fogalmát próbálja meg saját magán átszűrni. És nagyon köszönöm, ezt a két képet pedig átteszem szorgalmiba. (szőke-hegyi)