A barátom töltötte üvegekbe a mézet, én pedig fotóztam a folyamatot. Direkt vakuztam egy kis vaku softbox-al.
A Hónap képének Szalai Olivér Hajós című képét választottam. Szeretem az emberábrázolást és ennek a képnek sikerült úgy ábrázolni az alanyt, hogy azonnal régi ismerősként tekintek rá. A cigi, a sör, és a cinkos mosoly közel hozza a modellt. Várható ennél több egy portrétól? A kemény, fekete-fehér kidolgozás is jót tesz a képnek. Gratulálok. (Kégl Imre)
A barátom töltötte üvegekbe a mézet, én pedig fotóztam a folyamatot. Direkt vakuztam egy kis vaku softbox-al.
Lassúság. Kicsit elkerekedett szemmel bambulsz a mosogató felett a párás nyári napon. A rizsfőzés emléke az edény alján, a lombok a víz felszínén.
A homofób törvény margójára.
A jelen lenyomata. Társadalmi visszhang. Korunk kórképe. Nem, nem csak a politikai túlkapásra utal Imre érzelmekkel teli fotója, üzenet azon túl azoknak, akik hallgatnak, akik köpönyeget forgatnak, akik megkülönböztetnek, akik nem értik Európa nyelvét. Május és június Hónap képe nálam a Jel, Kégl Imre alkotása. Gratulálok! (Frantisek Balga)
Ez egy ilyen próbafelvétel eredménye egy 1.0-ás blendéjű objektívvel, aztán meg mindegy is, mert kert, mert székek, mert egyfajta búcsú is ez.
adószámunk
18296666-1-42
A Látszótér Alapítványt
banki átutalással
MagNet Bank
16200120-18524112
vagy PayPalon keresztül
Hozzászólások
Bach Viktória
2024. 05. 21. - 21:11
20:07:14 ‹gg› Eccer nagyon szeretnék oda elmenni. 20:07:32 ‹viki› én meg Írországba 20:07:55 ‹gg›…
Török József
2024. 05. 21. - 13:28
A Civil Rádió műsorából készített Krisna-völgy: kisléptékű önellátás IV. című epizódhoz ismét ezt a…
Török József
2024. 05. 21. - 12:51
"-Itt meg egyáltalán nem érik be a cseresznye. -Mitől nem? Nincs elég meleg? -Meg sok a víz. Van…
Török József
2024. 05. 17. - 17:02
Gabri Pünkösdölés bringával című műsorának ismétléséhez ennek a sorozatodnak a negyedik fotóját…
Hegyi Zsolt
2024. 05. 14. - 21:16
- Nina Hagen: Berlin ist dufte - Ost vagy West volt a neve nekije? - na ez az - Török paraszt…