Szakkör | Page 611 | Látszótér

konversz-család

Viktória cipőkorszaka, mint ahogyan Picasso-nak is vannak kék és rózsaszín korszakai és a Viktória képeit végignézzük, cipőben nagyon jól tud mesélni. Cipős történetekben felnövekedéseket, szerelmeket, elválásokat, még tán a disznóvágást is könnyedén meg tudná oldani. Tehát a történetiséggel nincs baj. A formavilággal nincs baj. Ugyanakkor valami miatt van az egészen egy ilyen furcsa barnás máz, ami inkább múltidézővé próbálja tenni ezt a képet, miközben azért a cipők szociója, a cipők formája, a cipők pikantériája, vagy ezeknek a cipőknek a szexusa mást igényel. Vibrációt, vidámságot, pimaszságot és valami miatt ez a barnás tónus, amit most az egész kép kapott ez a lózung eltünteti mindazt, ami nagyon jó meglátással, nagyon jó kompozícióval a képen, ezen a fordított szívformán jelen lenne. Úgyhogy nekem most, miközben ezt a képet is nagyon szeretném szeretni, ez egy egydisznós kép. Jó lenne, ha már a cipő egy közlési formanyelv lett, Viktória ha ezt a döntést meghozta, akkor az abszurditáson túl tudna lépni és belemenni abba a mélységbe, amit a téma igényelne, vagyis most ez az egész kicsit félelemmel, kicsit megszeppenve van kezelve, ha a cipőt választom, a cipőknek ugyanúgy van drámája, őszintesége és története, tehát tessék akkor ezekbe belemenni. (szőke)
értékelés:

Könyörgés

A Káposzta boldogsága

Amikor beérkezett ez a kép, akkor sok olyan 60-as évek vége, 70-es évek környéki cseh film forma, üzenet, hangulat jutott eszembe, mint az Ecce homo, vagy mint a Tűz van babám, és hasonló filozófiák, ahol ez a fajta abszurditás jelen volt. Itt mégis egy fotót kell tekintenünk, egy fényképet, ahol a fényképész, a fényíró kell, hogy mindezt rögzítse. Megint csak hármas egységben, az előtérben látható egészen abszurd totem figurát, a háttérben, középtérben lévő szociót, a hölgyeket amint táplálkoznak, vagy éppen a kamerába tekintenek és a messze távolban lévő tájat. Véleményem szerint pedig pont a kompozíció kiválasztása, a picit kamera ellen mozdítása okozza azt, hogy összezavarodik mindez. Nem csak fényeiben, hanem formájában is. A háttérben a totemfigura mögött, a háttérben látható emberi alakok nem kapják meg azt a megbecsülést, hogy akár az a nagyon érdekes ritmus, amely a tányér fölé hajoló hölgy kézmozdulatából a kanalával, lefelé néző tekintetével nagyon izgalmas. Nem látható, hiszen ez a zöldségfigura teljesen kaotikusan kitakarja és ez ugyanúgy érvényes a jobboldalon látható kamerába, felénk tekintő hölggyel. Ehhez pedig egy pici türelem kellene a dokumentumfotós részéről és természetesen komponálás. Ezek most nincsenek meg. Úgyhogy miközben nagyon szeretném szeretni ezt a képet, nem tudok rá citromdisznót adni. (szőke)

Balatonkenese

A lábam is én vagyok

Sétából hazafelé, azon gondolkodván, hogy melyik testrészem fejezné ki leginkább mostani önmagam...A kép életlensége kis fejtörést okozott számomra, de igazából, hogy éppen mozgásban vagyok, mivel szemléltethetném jobban? Mindig az Úton! :)

Nagyon érdekes, hogy az első alkotásnál az alkotó milyen különlegesen közelíti meg ezt a házi feladatot. Eddig sok hasonló módszert lehetett már látni az Estiskolán. Azt most még az első alkotásnál nem lehet eldönteni, hogy mennyire tudatosak a választások, de az biztos, hogy ez a barnás, szögletes, téglaformájú háttér a repedésével őrületesen vágja ki, erősíti föl ezt a tűzvörös, szinte narancsszínű felületet, a combokat és a talpat és a vietnámi papucsot, és hogy mindezt szinte mint egy ilyen kollázs elválasztja és fölgyorsítja a fehér szoknyaforma, amely egyszerre az egész képnek ad egy absztrakt ízt, másrészről pedig egy popartos, lázító, kollázsszerű szerkezetet. Ezért örülök ennek a képnek és egy háromdisznós értéket szeretnék adni. Várom, hogy vajon a következő alkotások is ugyanilyen meglepőek lesznek-e. (szőke)
értékelés:

a converse és én ismét

A fekete-fehér képben, ahol talán egy tengerparton óriási kőformákat látunk és ebben a kőformában, ahogy a kövek ívei egymáshoz kapcsolódnak, és az ívek ahogy eltűnnek, árnyékok, sötét árnyékok erősítik ki a fényfelületeket a gömbölyű formáknál, a kép alsó felében szinte szégyenlősen, eltekeredve, mintegy táncmozdulat meghúzódik a két női láb. Ami miatt nagyon szerethető ez az üzenet - hogy véletlenszerű, vagy tudatos - az a mozdulatforma, amit az alkotó elhelyez itt a kép alján. Merthogy nagyon hasonlatosan kibukkanó, ívekbe átkanyarodó formarendszerben látható a test bizonyos része hasonlóképpen, mint a most hátteret alkotó kőformák. Olyan az egész mintha egy párbeszéd történne. Mintha az emberi test a saját maga tekeredéseivel beszélni akarna az ősi formákhoz. És ez színdramaturgiájában is elég jól el van helyezve, merthogy ez a testhezálló sztreccs, fekete farmernadrág sötét tömegében megerősíti, fölhangolja, megfeszíti ezeket a zenei húrokat a háttérben látható szürke formákkal. Én ezt egy háromdisznós képnek gondolom. (szőke)
értékelés:

A lemenő nap utolsó sugarai

Az év bizonyos szakában a Nap a fürdőszobán át egy keskeny csíkban még beköszön a napplinkba, mielőtt aludni térne.

Gábor egy nagyon átgondolt és nagyon sokszor elmélyült alkotó és most is egy igazán izgalmas és igazán nagy kihívású képet közöl. Az előtér és a háttér viszonylatában két nagyon fontos út is látható a képen. Mindaz, amit itt a talpat hátulról megvilágító fényjelenség ad, és egy szórt fény baloldalról a kamera mögül, ez egy nagyon izgalmas jelenség. Másrészt pedig az a háttér, ami lehetne csak egy fal, egy felület, egy szürke háttér, de ez a háttér azért annyira tartalmaz információkat, hogy a talp gazdáját, tulajdonosát is sejthetjük folthatásaiban. Én pedig azt mondom, hogy ez a kettő, a kettő viszonylata erősíti föl ezt a képet, és ha ez a kettő viszonylat ilyen szoros, mert hogy a spontán idelátogató és csak úgy a képre tekintő ember számára tulajdonképp rögtön a talp jelentkezik főszereplőként, a lábujjacskák, majd egyszer csak létrejön egy másik üzenet, észreveszi az ember, hogy, de hát ránk tekint a talp gazdája valahonnan a messzeségből. Ebből az következik, amit próbáltam itt valamennyire, rendezetlen módon körbejárni, hogy nagyon fontos lenne közelebb húzni fényben, él-fényekben, értékekben azt a bizonyos hátteret is, de csak épp annyira, hogy a szólót, az igazi üzenetet a talptól ne vegyük el. Egy picit a háttéren emelnék fényben, és közelebb hoznám a talp történethez, másrészt én bátrabban kezelném a talppal való foglalkozást. Azt mondanám, hogy nem érzem indokoltnak azt, hogy a talp egésze miért itt és pont itt van az alsó képhatárral megszakítva. Amennyiben a Hét törpe, amelyből jelen pillanatban magával Hófehérkével együtt is négyen vannak jelen, ha ők a főszereplők, akkor nyilván azt is próbálom ezen keresztül megfogalmazni, hogy az alsó képszegmensből 1/3-ot kellene vágni, miközben ezt a képet tekintve nagyon is fontosak a talp többi jelenségei. A bőrfelület, a bársonya, a puhasága, a domborulatai. Akkor pedig azt mondom, hogy mért nem kaphatok én ebből többet? Mért lehet csak a fotós élménye ott a valóságban, az öröme ennek a talpnak a megfigyelése, áhítata, csodálata? Mért nem enged bennünket is közelebb? Valahol határmezsgyén érzem ezt a bemutatást. Minthogyha valaki kisgyerek, szeretne az odaérkező családlátogatásra megjött rokonoknak adni a süteményből, mert azt mondták neki, hogy adjon, de vissza is tartja a legfinomabb falatokat. De úgy gondolom, hogy ettől függetlenül a két disznó megvan erre a képre. (szőke)
értékelés:

Rainbow Warrior

szivárványszínekben, a '85-ben elsüllyesztett Greenpeace hajó emlékére...

Azt szeretném elsősorban kiemelni ennek a képnek a kapcsán, hogy az nagyon jó, hogy a Kati színdramaturgiát alkalmaz. Kiválasztja azt a helyzetet, még ha akár a 70-es évek divatfotói hangulatát is idézi ez a kép, kiválasztja azt a helyzetet, azt a környezetet, ahol a rajta látható játékos öltözetek harmonizálnak, együtt játszanak, együtt mozognak azzal a színvilággal amelyhez a talán műanyag, citromsárga felület, amelyen ül és a mögötte lévő fröccsöntött szürkés, kékes, bordós talán fémfelület, vagy számomra meghatározhatatlan háttér, de mindenféleképp egy izgalmas, festői mögöttes tartalom nagyon erőteljesen szolgálja a képen látható beállítást és a modellt. Annyit kockáztatnék talán meg, hogy, de a modell ebben az elsődlegesen fontos az én számomra. Pontosan azért, mert az az ötletesség, az a játékosság, amely cipőben, ruhában, gesztusban, tekintetben jelen van, kihívásban jelen van az számomra, a néző számára a fontos. Én a Katit szeretném nézni, ővele szeretnék foglalkozni és mindenki más kísérője ennek a képnek. Az óriási felületek mögötte, a citromsárga tartórendszer amin ül, talán hajó, vagy nem tudom mi, de ezek arányaiban kellene, hogy kisebbek legyenek, hiszen a táncos, az előadó, a színpadra lépő az maga a modell. Ezért én a képnek az arányain változtatnék, hogy minél többet kaphassak, minél többet érzékelhessek az emberi alakból. De ettől függetlenül én ezt a képet nagyon szeretem és a három disznót szeretném megadni erre a képre. (szőke)
értékelés:

Első filmes próbálkozásom - a feloldódásról

Nagyon örülök, hogy Júlia mozgófilmet küldött be. Volt annyi bátorsága, hogy elkezdje ezt a műfajt is, megtapasztalja a mozgóképen keresztüli szerkesztést, ahol sok-sok kép egymásra épülése adja a végső üzenetet. A film nagyon sok vágásból, tulajdonképp azt mondanám, hogy párhuzamos vágásból áll két helyzetben. Egy folyadékban feloldódó üvegpoháron keresztüli pezsgőtablettának a közelijeiből és egy másik síkfelületen történő szintén buborékokkal teli átalakulásról. Ezeknek a vágott képeknek a nagy része úgynevezett makró felvétel, közeli, szuper közeli, amely ezeket a helyzeteket látványában más aspektusba helyezi. Nagyon sokszor pont ezért használják a filmesek a szuper közeliket, a makrókat, hogy sokkolják, meglepjék a nézőt azzal a másikfajta térrel, amelyet a mindennapokban nem mindig veszünk észre. Nagyon jók ezek a megfigyelések, nagyon izgalmasak, nagyon izgalmasak a párhuzamos vágások, az egymásra helyezett viszonylatok színekben, a fizikai jelenségek megfigyelésében. Ugyanakkor, talán pontosan azért, mert ezek a parányi közelségben történt felvételek nagyon apró mozgásokat is felnagyítanak, érdemes lenne ilyenkor statívot, állványt, vagy valamilyen rögzítő eszközt használni, mert minden számunkra aprónak tűnő mozdulat a forgatáskor itt a vetített formában felnagyítódik. Talán Júlia, ha a következő filmjeit csinálja, érdemes vagy beruházni egy ilyen kis szerkezetre, ma már ezek elérhető árúak, vagy valamilyen módon a kamerát fixálni, rögzíteni. Ez az egyik nagyon fontos, hiszen ennek a filmnek nem tekinthető céljának a remegő kamera, a kézben remegő kamera, tehát érdemes ezeket, mivel jó az üzenet, kiküszöbölni. Másrészt pedig megnézve ez a kisfilm hangokkal rendelkezik, úgynevezett eredeti hangokat hallunk, a forgatás közben lévő gépzajt, esetlegesen ezeknek a pezsgőtablettáknak a sercegő, pattogó sajátságos hangjait. És amikor egy filozofikus, vagy versszerű üzenetet elkészítünk, és úgy döntünk, hogy ez nem egy némafilm, hanem hangokkal rendelkező film, akkor a hangot ugyanolyan alkotóelemnek kell tekinteni mint a képeket, és érdemes a hangokat is dramaturgiába rendezni. Most, nyilván a technika nehézségei miatt is azt kell feltételeznem, hogy valószínűleg azért esetlegesek ezek a kísérőhangok, mert a vágástechnika miatt, az eszközök használata miatt esetleg az alkotó még nem teljesen ismeri azokat a számítógépes eszközöket, amivel ez könnyen végrehajtható. Javaslom, hogy, vagy ha van segítő partner, akivel tudna dolgozni az első filmek elkészítésénél, akár az Estiskolások közül is, akkor érdemes lenne fölvenni a kapcsolatot másokkal, akik folyamatosan küldenek filmeket, hogy a technikai trükköket magyarázzák el. Vagy pedig azzal az eszközzel, amellyel a filmes munkáját végzi, megpróbálni ezeket a hangokat is szerkeszteni. A hangosfilmre az elsődlegesen fontos megjegyzés az, hogy a nevében is tartalmazza, hogy miközben mozgókép, tehát film, hangokat is beleépít a saját rendszerébe. Tehát ugyanolyan partnere a hang annak a részegységnek, amelyet mozgóképek sorának hívunk és ez együttesen adja ki majd a végeredményt, ezért a hangot is ugyanolyan precizitással kell kezelni mint a képet. Ezt én egy kétdisznós munkának ítélem, de várom továbbra is a következő alkotásait és drukkolok nagyon, hogy minél több mozgóképet lássunk Júliától. (szőke) értékelés:

Hilsen fra Norge

Üdvözlet Norvégiából!

A 31-es lecke kategóriájára elküldött kép, amely egy pannó-szerű, hosszú, elnyújtott, elbeszélő, romantikus üzenet, nyilvánvalóan klasszicizmusában, fénytanában, előtér, középtér, háttér rendszerében hoz egy tiszteletet, például a klasszicista megközelítések felé. Nem egy avangard, vagy nem egy lázadó, hanem egy alázatos és egy megfigyelő rendszerű képet kapunk, látunk és egy nagyon jó szándékú és szerethető feladatot, egy látványt küld el az alkotó. Ha fölvetődne az a kérdés, hogy igen, Viktória mennyiben van ebben a képben jelen, talán lehet egy picit kivételt tenni és azt mondani, hogy biztos vagyok benne, hogy az igazi kézjegy valamilyen módon itt az egészen közvetlen előtérben bekandikálhatna, sajátossá tehetné még jobban mindazt amit itt látunk, de abban is reménykedem, hogy a valódi kézjegy az egészében van jelen ezen a hosszúkás pannón, merthogy az alkotót főhajtásra készteti a természet csodálatos látványai viszonylatában és talán ez felülírhatja a mi itt végzett szabadidős kis alkotásainkat, hogy ugye mindig számon kérjük az alkotói személyességet és örülnünk kell annak, hogy a természet csodáit is ábrázolják az alkotóink, a résztvevőink. Úgyhogy én ezt egy háromdisznós képnek értékelem. (szőke)
értékelés:

Halbúcsú

A sült hal, ami itt az előtérben látható a kerámiatányérral, a citromszeletekkel egy nagyon sokkoló és nagyon, hát hogy mondjam, sikeres lehetőségnek a kezdete. Nagyon jó és látványos képeket lehet ilyenfajta beállításokkal létrehozni. Pontosan azért, mert ez a fajta egészen közelre helyezett szerephelyzet mindig hozza magával az előtér után a középteret és a hátteret. Ezek foszlányaiban érzékelhetőek itt is, hiszen az asztal maga egy tengerparti környezetben, egy óriási nagy horizonttal, kéklő tengerrel, akvarellszerűen fátyolszintű emberi alakokkal, napozóernyőkkel láthatóak. Én mégis azt mondom, hogy maga a középtér, talán sótartók, olajos tégelyek, egy lila színű fogpiszkálótartó, ezek mind jó szereplői lehetnének ennek a középtérnek, de most tulajdonképpen én úgy érzem, hogy spontán módon és esetlegesen helyezkednek ők el a kép baloldalán, miközben egy pici igazítással, egy pici kompozíciós mozgatással ezek a tárgyak egészen pikáns, vagy egészen abszurd képet adhatnának nekünk, beleértve a mögötte sejlő hátteret. Ebből ez a hármas tagozódás nagyon jól tudná működtetni azt a szarkazmust, amely a címhez kapcsolódik és a 25-ös lecke gyanánt lett elkészítve. Tehát én megint azt mondom, hogy az Ágnesnek nagyon jó az ötlete, nagyon jó a megfigyelése, csak a kivitelezésre kellene odafigyelni, mert a kivitelezés esetlegessége miatt csúszik el mindig mostanában egy jó befejezés. Ezért én ezt egy egydisznós képnek értékelem. (szőke)
értékelés:

Továbbgondol

A kép, az egészalakos kép kétfajta fényrendszerrel dolgozik. Egyrészt egy kamera mögül történő megvilágítással, másrészt pedig egy háttér enteriőrrel, ahol kis szobalámpák fényei sejtetik a családi környezetet. Ez egy nagyon hálás és nagyon jó lehetőség azzal, hogy a tulajdonképpen a modell kitakarja a hátsó fényforrást, és ezzel nagyon jól lehet manipulálni, nagyon jól lehet játszani. Ráadásul a maga a háttérben elhelyezett lámpa az aránylag mélyről világítja meg a környezetet. Talán egyrészt érdemes lett volna evvel a bizonyos hátsó lámpával, amely teret adna ennek a környezetnek, egy picit még játszani. Merthogy a könyvespolc függőleges felületei nagyon kevéssé részlet gazdagok, hiszen nem kapnak hátulról megvilágítást. Innen ez a szórt fény a kamera felől pedig már nem ad oda értékelhető információt, és amiatt, hogy a lámpa hova világít, a modell mögül, a modell mögötti tér egy kissé zavarossá válik. Talán ha jól sejtem, ott egy valamilyen asztal van mögötte, amin egy kerámia edény, vagy valamilyen virágváza is megbújhat, de mindezek fényértékeiben, hogyha hunyorítva tekintünk erre a képre, túlságosan egybeolvadnak az előtérben látható figurával, ahol én úgy gondolom, hogy maga a pozíció, a helyzet, a testkód az egy jó ritmus, tehát elsősorban azt kellene tekintenünk ennél a képnél irányadó elvnek, hogy egy egészalakos beállítást készít az alkotó törökülésben. Mindent ennek kellene alárendelni. A környezetet, a háttérkörnyezetét, a talán egy nedvzöldszerű, vagy akvárium, vagy paplanszélt a jobb alsó sarokban. Nyilván nem véletlen, hogy bizonytalankodok, mert nem tudom eldönteni, hogy mi az, de azt látom, hogy színértékében, vagy a jobb kar mögötti átlátásnál a narancsos fények, ezek mind, ha egészében lennének kezelve, kicsit sematikusabban, akkor biztos kiemelné az emberi testet, de most túl sok érték van a háttérben, amitől egy picit kompozíciójában jó az emberi alak beállítása, de fényértékeiben, színértékeiben zavaros a környezet. Érdemes lenne variációkat készíteni, otthon összehasonlítani és ebből a legkoncentráltabbat, a legsikeresebbet, a legsikerültebbet elküldeni, ahol azt kéne alapelvnek tekinteni, hogyha a cím fontos, márpedig az András képeinél mindig fontosak a címek, hogy továbbgondol. Ha fontos a házi feladat zárójeles megjelölése, hogy egész alakos portré, akkor ennek függvényében variációkat készíteni. De a vállalkozást akkor is bátornak érzem és szeretném lelkesíteni az alkotót kettő disznóval a folytatásra. (szőke)
értékelés:

Odaát

Az Ági biztos nem ismeri azokat a fogalmakat, hogy Checkpoint Charlie, vagy Kelet Berlin, vagy a Nyulak Nyugat Berlinben, hiszen ezek az események már régen lezajlódtak. Mégis valahogy a szögesdróttal, még akkor is, ha ez egy normális helyzetben csak egy privát tér elválasztása, a sziluettel, a közlekedő elvonuló emberrel, a kutyussal, az egésznek van valami határvidék hangulata. És ezt a hangulatot szerintem ez a hajnali, vagy esti, részletek nélküli, szinte árnyjáték, meseképlet nagyon jól mutatja. Az már egy másik kérdés, hogy a 16-os lecke gyermekkor kategóriájára küldte az Ági, tehát majd később talán érdemes lesz egyszer megérteni más mesékben, más történetekben, akár az Estiskola rádióban (mesélhetne Ági) meghallgatni, hogy vajon milyen mély gyökerei vannak mindennek az élménynek, ami elő tudott hívni egy ilyen jellegű képet, amit én egy nagyon jó alkotásnak gondolok. Három disznó. (szőke)
értékelés:

Csodálat

Igen, talán, hogyha a Bara azt a teret ebben a szobában használja fotósként, amely egy felújított, de tulajdonképpen lakatlan, metrikus tér, szinte kémiai helyzetekkel, akkor egy nagyon jó, de rideg történetet tud ábrázolni. Igazából verhetetlenül, hiszen jó a látványa a borosüvegnek, a söröskancsónak, vagy korsónak, a tányér fehérjének. Amitől megint életre kel a történet, az az ő kis csodálatos szereplője, az ő kis múzsája, aki bekerül, belép ebbe a terülj-terülj asztalkámba, ahol valójában nincsenek gyümölcsök, nincsenek sütemények, nincsenek tál lencsék. És attól, hogy ez a kislány bent van ebben a térben, attól válik az egész múzeumivá, abszurd képzőművészeti helyszínné. Az én véleményem az, hogyha a kislány nincs a képen, akkor valószínűleg megint azt kell, hogy mondjam, hogy valami olyan apró momentum elveszik mindebből, amitől működőképessé válik ez a furcsa, abszurd tér. Így viszont számomra egy nagyon érdekes ritmus és egy befogadható üzenet, és nagyon jó, hogy a modelljét ebben az esetben nem direkt módon használja. Három disznó. (szőke)
értékelés:

Kevesen vannak, kik ismernek... Vajon én is köztük vagyok?

Egy mozgófilmet látunk valamilyen szobabelsőben, ahol sebesülések láthatóak a szereplő arcán, és egy fontos monológ. Én úgy gondolom, hogy az, amit ezzel az üzenettel szeretett volna elérni az alkotó az érthető, elfogadható, rendszerbe foglalható, ezért megvan rá az öt disznó. (szőke) értékelés: