Kedves András! Szomorúan látom, hogy visszaszoktál. Én egy dohánygyárban dolgozom, és 30 év után tettem le, pedig egyikről gyújtottam meg a másikat néha a dohányzóban. Amikor abbahagytam, még hatan szoktak le, utánam. Nem akarlak meggyőzni, talán a kép segít.

Kedves Feri, igazából az előzőeket követve szét kell választanom a kép leirati részét, és a képet magát. Teljességgel elfogadom az irodalmi megközelítéseket, de jelen esetben inkább a képpel foglalkozom. Ez egy három disznós kép, nagyon köszönöm. (szőke)
értékelés:

Szinte a Napkirály parkjait idéző hangulatot látunk, és ki kell mondanunk, hogy ez egy perspektívával foglalkozó kép, szinte középpontozva, ahol a középpontban parányi emberi alakokat látunk, oly parányiakat, hogy lehetne akár két vadegér is, és ha feltételezzük, hogy a bukszusok nem az óriások földjéről valók, akkor ebből az következik, hogy bizony ez egy montázs. Ha folthatásaiban szemléljük ezt a képet, akkor a kép felső felétől kezdve azt mondhatjuk, hogy ez a kompozíció nem átgondolt, mert azok a behajló fák, amik az út mellett láthatók, kiesnek ebből a perspektivikus játékból. A palotáig minden jól működik ebben a perspektíva játékban, de ennek ezek a fák ellentmondanak. Így ennek az alsó üzenetrendszernek az intenzitása csökken a jobb oldalon látható zavaros éggel, fakorona kilukadással. Egyik, mondhatni drasztikus megoldás, hogy a kép felső részéből vágunk. De van egy másik megoldás is, amit az alkotó a kép készítésekor tehetett volna meg, vagy ha visszamegy, még korrigálhat, ez pedig az, hogy az ösvényen előre-hátra sétálva, picit legugolva, vagy elmozdulva valószínűleg lehetne olyan részt, olyan helyzetet találni, ahol a fák is megfelelően segítik, keretezik ezt a perspektíva játékot. (szőke)
értékelés:

Turay Balázs barátja S. I. elmondása alapján készült digitális camera obscura-val készült a leckém. A harmadik leckére mozgófilmet szerettem volna készíteni, csak ez kissé hosszadalmas és már haladnék a többivel, úgyhogy itt egy életlen vacak.

A kép címéből és a képből magából próbálok elindulni, de elolvastam a magyarázó szöveget is hozzá és innen is kezdeném, ennek a legutolsó passzusával, ami úgy szól, hogy "úgyhogy itt egy életlen vacak". Szerintem az nagyon fontos, hogy amikor egy képet elkészít az ember, nekiáll, megvalósítja, kiadja a kezéből, akkor higyjen ebben a történetben, legalább ő. Itt eleve az a fajta beletörődés vagy negatív minősítés, ami itt az utolsó fél mondatban elhangzik, az a baj, hogy elég sok mindent pontosít. És ezt most elsősorban nem minősítőleg, hanem szakmailag próbálom jelezni, hogy valószínű te is érzed azt, hogy az az alkotás, amit elküldtél, az igazából egy helykitöltésnek, vagy folyamatosságnak az eszköze és nem elsősorban az önmagaddal szemben állított minőségnek a lépcsőfoka. A képen valamilyen iskolában vagy épületben lépcsősorokat látunk, ahol hosszabb expozícióban a modell kétszer is látható. A jobb alsó szakaszban ülő pozícióban, fent szinte ugyanebben a beállításban a bal fölső szakaszban. A kép címe ad valamilyen támpontot, én az irányát és szándékát nagyon jónak értékelem, nagyon jó az az út, amelyen próbálsz elindulni, ugyanakkor talán a saját magad minősítése is azt jelzi, hogy nem 100%-osan átgondolt az, ami itt a képen megvalósul. Attól még, hogy camera obscurával készült a kép, attól még ugyanúgy a kompozíciós rend számonkérhető, például hogy egy jó ritmus látható a képen, jobb alsó ponttól bal felsőig egy átlós tengely látható, és a lépcső ritmusa is jó, mégis úgy tűnik, hogy a jobb oldali részen az emberi alak könyök részénél belevágsz ebbe az elképzelt képbe. Attól függetlenül, hogy a kamera milyen márkájú vagy milyen módszerrel készült ez a kép, úgy gondolom, hogy a kompozíciót nem kell, hogy ez befolyásolja, tehát fontos lett volna előtte ezt lepróbálni, annál is inkább, mert nyilván, itt expozíción belüli mozgásról beszélünk. Segítségképpen csak annyit, hogy a mozgóképnél egy filmforgatásnál amikor a színészek egy jeleneten belül mozognak, optika felé, optikától távolabb, ezeket élességállítással szokták lekísérni, akkor a kamera körüli szakemberek használnak egy kis eszközt, legyen ez ilyen kis babzsákszerű anyag, vagy kréta, és a színészeknek úgynevezett jeleket helyeznek ez a talajon, olyan részen, amit a néző nem lát. Ez egy olyan segítség, amivel azt teszik lehetővé, hogy az operatőr által elképzelt kép pontosan lekövethető legyen, komponálható legyen, tudják tartani az élességet. Itt jelen esetben arra gondolok, hogyha le lett volna próbálva a látvány és azt látod, hogy az emberi figura kilóg a képből, akkor egy jelhagyással ez kiküszöbölhető lett volna és máris sokkal sűrűbb és összetettebb a kép.
   Visszatérnék mégegyszer a kép címére és a tér-idő kapcsolatára, ahol az idő nyilván arra utal, hogy itt ugyanaz az ember egy exponált időben több helyen jelenik meg, ez az idő múlásával, a többrétegűséggel, valamilyen filozófiai gondolatot, üzenetet is hordoz, a tér pedig arra vonatkozik, hogy ebben a térben, ahol feltételezésem szerint a lépcsősor valahová távolabbra vezet, legegyszerűbb egy álló képnél az élesség megváltoztatásával, vagy kiválasztásával dolgozni. Itt arra gondolok, hogy most jelen pillanatban a camera obscura technikája úgy működik a képen, mintha valami zsákvászon vagy köd az előttünk lévő üvegre, vagy optikára ráfújódott volna, és ettől tűnik az egész elmosódottnak, de ez nem segíti a képnek azt a tér elrendezését, ami ebből a pesrpektívából, háttér-előtér viszonyból építkezik. Ahhoz, hogy ez a térhatás érzékelhető legyen, ha a technika miatt az élesség és ez a lazúr jelentkezik, akkor fényekkel, színekkel, megvilágítással lehetne dolgozni, páldául elöl erőteljesebb, hátul fátyolosabb színeket használni, amit a levegőoszlopok, a tér és távolodás a valóságban egyébként is megteremt. De mivel a színek sem tudnak segíteni abban, hogy ez a térbeliség megjelenjen, egy eszköz marad, az élességállítás. Alapvető hibájának tehát a képnek azt érzem, hogy egyrészt az előtérben lévő figurába belevágtál, másrészt az előtérben lévő figura sokkal fontosabb, ő főbb szereplő, mint a háttér alakja, így ez azt jelenti, hogy több részletet szeretnék belőle látni. Szeretnénk, ha tovább kísérleteznél ezzel a technikával. (szőke)
értékelés:

Ezerkilencászkilencven. Tavasz? Vagy az ezerkilencszázkilenven után tegyek kérdőjelet? Végül is mindegy. Nem volt könnyű idáig eljutni. Most már a feszes menetelést felváltotta egy egyenletes lélegzés, ráismerés, de még sajog a vádlim, nem sokon múlott hogy abból ami sétának látszott, nem lett lavinaszerű rohanás. A szorongáskutya meg-megkapott útközben és nem hiszem hogy még egyszer meg tudnám tenni ugyanezt az utat.
   Az estét egy ismerőssel töltöttem nekem ismeretlen ismerősen zsongó helyeken. Sok hely, ajtók, sok zene, számtalan pohár és szó, különböző füstök és kérdések, sok mámorító, vakító figyelem. Reggelre csak a távolság maradt és egy elszakadt fonál az emlékezetemben. No meg az imaszerűen ismétlődő szavak. Vissza, csak egyszer jussak vissza.
   Most már állok, pontosabban állva utazok egy sínpáron. Szabadság híd Budai hídfő. Vége az eltévedésnek, az ismerősöm arcának emléke újra melegséggel tölt el, bár a testem vészjeleket küld. De a vasszerkezet indái zöldellnek. A hajók támaszkodnak, sőt fekvőtámaszokat nyomnak a vízen, a sirályok mind egy egy fonálra kötve köröznek, mint a csecsemők szemét szórakoztató játékokon azok a színes izék, és a víz csobogva gőgicsél, gügyög. Rend van. A Gellérthegy meg felnyílik, hát persze, ez egy óriási cukortartó, hisz a kávéillat árad a széllel és szinte eltömi az orrom. Amíg a fekete aromában fuldoklom, a nap meg a kisujját eltartva belehörpöl a gőzölgő városba. Kávé, kávé, kávé... A testem feladja és rámmorog. Van hely, le is ülhetnél, vagy ha így jobb még mindig állsz! Mindegy! Csak pihenjünk. Igen, az ingóbingó barna nagy öltésekkel varott bőrülés ott a hernyónál szabad. A villanykukac araszol. Odabillegek vagy libegek a villamosűrállomáson és egyre gyengülök. Gyengülök, de csak egy röhögésre futja mégis. Nem tudok leülni, egyszerűen nem lehet. Az ülésre görbe, öltögetős betűkkel írtak. Villamosszék. VILLAMOSSZÉK! Vinnyogva röhögök és körülnézek. Ezek vajon tudják min ülnek? Villamosszék. A kapaszkodók nagy sörnyitók soraként himbálóznak az orrom előtt és én már próbálgatom is a hozzájuk illő óriás sörök súlyát. Lovagi torna kőbányán, párbaj, hetven feles nyolcvan kávé.
   Szabadság híd. Pesti hídállás. Vásárcsarnok, Piaccsarnok, Piacsarnok. Kávé és sör vagy inkább kávé uniqum? Van még előttem egy napnyi utazás, de legalább húsz perc a vonatülésig. ÁÁÁÁ nem fog menni. Leszállok. Szeretem másnaposan, kialvatlanul az agyam, csak ne fájna így. Muszáj kikapcsolni, de a vonatig még ki kell bírni. Hopsz egy tátogó arc. Ja boccs!... Igen jóreggelt kávéféuniqum... köszönöm.

A cseheknél vannak jobb szürrealisták, például Saudek, bár itt humort nem látok, bár lehetne, mert ha beszakad a tető... Feri, picit többet várunk tőled már, technikában is, mert itt a beavatkozás is elég durván látszik, a digitális zaj, ami a szütymörgés miatt jelentkezik, szóval ha már tető, akkor hol a macska? (szőke)
értékelés:

EGY LÓ TRAGÉDIÁJA

Kövér legelőn áll a ló,
de a falon függő képen
éhen hal a réten.

CSODA

Ím, a csoda megesett;
a nyári virágra
hó esett.

ESŐ

Cseppre csepp cseppen,
az eresz alatt ácsorogva
ezt figyelem.

MEGFÁRADVA

Vándorúton, hegyek között,
botom eltörött, csizmám elszakadt,
bicskám kicsorbult, kabátom elhasadt.

ÖREGKOR

Ha már nem ízlik a jó bor, s friss kenyér,
ha már nem édes a szerelem,
menj aludni csendesen.

HITEL

Rizsért mentem a boltoshoz,
de hitelbe már nem ad,
attól fél, hogy holnap holtan fekszem a kő alatt.

SZIMFÓNIA

Csepergő eső hárfázik,
a zivatar bőgőn,
a vihar meg üstdobon játszik.

JÓSNŐ

Jósnőnél jártam este,
tenyerem fogta remegve,
és nem nézett a szemembe.

HALOTT MADÁR

Köd fagyott az ágra,
zúzmarás a kertem,
vén diófa alatt holt madárra leltem.

FARKASORDÍTÓ

Befagyott a patak, lenn a domboldalban,
őz patája szakítja a jeget,
sovány farkas siratja a telet.

TÉL

Fát gyűjtök az erdőn,
talpam alatt jég hasad,
zsákomat hátamra veszem, szakállamra dér tapad.