Szakkör | Page 749 | Látszótér

Kőszórás

Siva

Búcsú

A kép, ha már ma beszéltünk a szocióról vagy az emlékképekről, akkor egy olyan leporellónak az egyik állomása, ahol az elutazás, az elköszönés, a kitekintés, az összegzés érzékelhető. A személyautóból és a délutáni fény miatt az autónak egy olyan belsőjéből látunk ki, ahol a sötét felületek szinte kivágják a bentről látható teret, egyrészt ez az autó akár meghitt vagy valamilyen burokszerű szerkezet, másrészt meg olyan, mint egy fura börtön, amiből kinézünk. Egészen messze menve az asszociációban akár egy Pobjeda is lehetne, ahol ha nem is így mosolyogva, de az emberek láthatták, ahogy valakit elvisznek egy ilyen autóban. Mindezt csak azért szerettem volna mondani, mert az az egyetlen egy bizonytalanságom, hogy a Verának még szűkebbre kellett volna venni a képet, hogy a kitekintésre koncentráljon, és többet láthatunk abból a faluból, a kerítésből, a rokonokból; vagy mindazt a teret, ami a kép baloldalán szinte leheletnyire látszódik, a vezetőülés melletti szék, a belső tér még jobban jelen lett volna, a belső légkör, ami aztán elviszi az alkotói szemléletet egy másik világba. Ebben vagyok bizonytalan, tehát nem tudom eldönteni, hogy szűkebb vagy tágabb kompozíciót kellett volna használni, de azt biztosan érzem, hogy a kettő közül a döntést meg kellett volna hozni. Most egy hezitáció van a kép üzenetében, és noha nagyon szeretem, mégis csak két disznós. (szőke)
értékelés:

Japán
"Azt mondják, Japánt a kard alkotta. Az istenek egy korallpengét merítettek a vízbe, és amikor kiemelték, négy tökéletes csepp hullott vissza az óceánba. Ezekből lett Japán négy szigete."
/Az utolsó szamurájok/

Ez természetesen csak egy szabad asszociáció. Lehetne a kép címe Négy vízcsepp is, vagy csak Vízcseppek, meg sok minden más is. De nekem ez jutott róla eszembe.

Szeretem ezt a képet, ezt leszögezem, még ha vannak is pici pontatlanságok a kép jobb felső sarkában, mégpedig azért, mert az élesség-életlenség, a tükröződések, a lencseformák, a fénytörés, az egész optikai játék át van szűrve egy olyan, és itt nagyon jó is a címválasztás, mert egy olyan hangulaton, ami ezeket a japán metszeteket hordozza, vagy akár mondhatjuk a mostani kortárs japán építészete, ahol a tereket nagyon minimalista szín és formavilággal lakják be, tehát szerintem ez egy nagyon szép és pontos üzenet. Ráadásul figyeljük meg a kompozíciót, négy vízcseppet látunk itt, és ez a négy vízcsepp tökéletesen elegendő a tányér ívével arra, hogy bemozdítsa a kompozíciót, és a szemünk folyamatosan vándoroljon ezeken a valószínűleg szomorúfűz vagy valamilyen virágnak a levelein, amit itt látunk. Ráadásul az élesség megválasztásával az alkotó egyszerre tudta létrehozni, egy felületen a lazúros, festményszerű elmosódott vonalakat, és a nagyon konkrét és realista, noha torzított formákat. (szőke-hegyi)
értékelés:

Esélyegyenlőség
"Nő a gyermek,mint a bujtorján a réten,
Kérgesedik talpa kövecsen,tüskéken,
nagyvárosi járdán,tanyai buckákon,
gémberedik télen,aszalódik nyáron."
Várnai Zseni

Szeretjük ezt a képet, és én a szocio-képek világába helyezném, ugyanakkor megint azt mondom, hogy amit a kép üzen, és ezt hidd el Anita, hogy segítségként mondom, hogy amit a kép üzen, amit alkotóként létrehozol a képekben, nem kell hozzá mankó, nem kell hozzá a Várnai Zseni, hiszen annyira jó, annyira veled dolgozik a modell, és nem csak a modell, de a háttérben a másik szereplő kislány is. Nem kell hozzá vizsgázni. Tudod milyen ez? Egyrészt mintha magadban nem bíznál, másrészt mintha bennünk nem bíznál, hogy megértjük az üzenetedet. De az, hogy bennünk nem bízik az Anita, az valójában arról szól, hogy önmagában nem bízik, ezért nem tartom jó választásnak az esélyegyenlőség címválasztást, merthogy attól válik egy szocio-üzenetté, miközben ez nem az! Rengeteg érzelem, melankólia, múltbeli fátyol van jelen ezen a képen, attól függetlenül, hogy ez egy nyári plen-air csoportkép, mégis sokkal többről szól, mint amit lehúz egy ilyen címválasztás vagy egy Várnai Zseni idézet. Bátorság Anita, és én nem akarok foglalkozni a címmel és a hozzáfűzéssel, merthogy a kép önállóan is megáll, ez három disznó, ha nem nézem a címet. És nem nézem a címet. (szőke-hegyi)
értékelés:

Ablak

A Feri munkáiban, gondolkozásában egy érdekes szakasz az, hogy egy szinte teljesen absztrakt, és mondhatni monokróm, hiszen a kék van jelen csak és annak árnyalatai - valamilyen tükröződés lehet ez, a kék színek játékaival, torzulásaival dolgozik. Én ezt egy jó kísérletnek érzem, nagyon jó, hogy egy olyan szemlélet, egy olyan alkotó, aki ha megnézzük a korai munkáit, a líra, a romantika jelen van az alkotásaiban, de nagyon is a realitáshoz kötődik, és megpróbál kitámadásokat, megpróbál portyákat végrehajtani más területeken; ezt én bátor dolognak tartom. Ha a realista Mácsai világát próbálnám meg megérteni, valami mégiscsak a kép jobb felső sarkába, ami visszabillent bennünket, a fotósrealizmus nyelvezetébe, oda valami nagyon kellene, ami egészen sokkoló, naturális dolog. Legyen az egy ezüst kilincsdarab, egy kulcs, egy bármi – ami mindabból a víziószerű hipnotikus álomból jelen van, azt mg jobban erősítené, ha valami valós, reális valahol becsusszanna valahol ebbe a képbe. Tehát ezt én jó kísérletnek tartom, de még lehetne foglalkozni vele. (szőke)
értékelés:

Az ágyam

A képen nem én vagyok, hanem egy barátom, és az az ágy melyben egy éjszakát átaludtam... jó érzés volt arra kelni, hogy az almafa levelei susognak a fülem felett...

Egy képpárt látunk, nagyon erős perspektivikus beállításban, ráadásul ez a nagylátószögű objektív amit használ az alkotó, erősen torzítja is a teret, és mint egy napsugár vagy egy csúszda mutatja ezt a függőágyat. A leiratból tudjuk, hogy az alkotó barátja van a képen, nem önarckép. Tulajdonképpen a két kép két helyzetet is mutat, az egyik az egy nyugalmas, pihenő pozíció, és érdekes, hogy a másik képen valószínűleg "csak" annyi történt, hogy a gépet kicsit beljebb tolta az alkotó és ezzel létre tudott hozni egy félelmetesebb, pánikot vagy pánikreakciót mutató képet. Úgyhogy én örülök annak, hogy ez a kis mozdulat, ennyi változást tudott létrehozni, hiszen a modell a felső képen is ugyanúgy kapaszkodik ebbe a valamibe - Hegyi mondja.
Ez három disznó, de beszéljünk még róla egy kicsit. Ez egy képpár, az ágy kategórájára beküldve. Én is azt mondom, hogy a kép nagyon fontos, és mutatja, hogy a Sanyi nagyon tudatosan készítette el. A második verzióban a fotós feltárja a japán legyező mögül, hogy ki a modell – egy női alak, a bikini is ezt mutatja. Az első képen is a vászon csíkjai, a függőágy kötelei, minden a modell felé húzzák a perspektívát. Már elnézést, de ha én fognám, és behúzkodnám ezeket a csíkokat, hát elég egyértelmű, hogy hová vezetnek. Ez a kép pont ettől fontos, hogy egy történetet mesél el, és nem az ágy kategóriában kell lenni, hanem egy betűvel többen, a vágy kategóriájába is tartozhatna. De fogadjuk el, hogy a Sándor ezt ágy kategóriára küldte be, mégis, ez igenis szól valamiféle szexusról, és szól a női-férfi kapcsolatról. Ahogyan szoktuk mondani, hogy a fotós láthatatlanul is nagyon tettenérhető a képen, hát itt ez egy, a fotósnak történő színház, egy kommunikáció, egy játék, aminek mi csak részesei vagyunk, nézők. Valójában ez a kép egy szexuális tartalmú üzenet. Benne van a násztánc, az évődés, a csábítás, az zárás, a nyitás minden benne van ebből a történetből. Ezért is fontos, hogy a képpár alsó részében a kép kinyílik, mindaz, amit a felsőnél csak a kötelek között messze látunk, egy arc, amiről semmit nem tudunk, elérhetetlen, óriási kötelek védik meg a királylányt, ahogy kinéz ott. A második részben meg a titokpalota kinyílik, és a képben belezuhanunk a ööö... panniba. Az a kép erről szól. És még egy dolog, hogy ez a kép igenis félelmetes, a filozófiája a perspektíva és a torzulások miatt ugye itt ezek a lábujjak óriásiak, torzulnak a lábak, félelmetessé, feladattá teszik ezt a mélységbe zuhanó csúszdát. Abba a csúszdába, ahol a titkok rejlenek, az együttélések, az elválások, a hajnalok, a reggelek, ezerfélét lehetne felsorolni, pl. Cseh Tamás, Bereményi Géza dalszövegek jutnak itt eszembe, hiszen abszolút van neki egy ilyen retróhangulata, és nagyon jónak tartom ezt a képet. (szőke)
értékelés:

Filléres emlékeim
Az ő emléke belőlem is emlékképeket csalt elő...

Nagyon örülök, hogy ezek a kivágások, ezek a megfigyelések megtörténnek. A nejlonfüggöny a díszeivel, az ablak, az elpusztult festékanyag, a varródoboz a hatvanas-hetvenes évekből, a kifakult függönyhöz hasonló színvilágú ablakkeret előtere, és még akár az asszimetria ezzel a kerettel. Giccsdoboz. Szerintem probléma megintcsak a fény megválasztása. Abban a pillanatban, ha nem egy elölről érkező, úgy szórt fény van jelen a képen, hogy ezeket a tereket összemossa, a festékpikkelyek nem kapnak megfelelő árnyékmennyiségeket, a felületek, a keret felületei nem kapják meg a térbeliségüket, mert a fény úgy érkezik rájuk, hogy az egészet síkra redukálja. Igazából emiatt az asszimetriája uralja a képet, és elveszti ezt az élményt, amiről az elején beszéltem. Ha vártál volna, akár reggel, akár este, egy picit, súrlófényeket, akkor lehet, hogy az üvegfelület egyenetlenségei is kaptak volna csillogásokat, torzulásokat és egyből élni kezd a kép. Egy disznó, és ha van rá lehetőséged, érdemes megfigyelni a fény változásait ennél az ablaknál. (szőke)
értékelés:

Kamaszmagány
Történjen már valami! valaki...

Nagyon szeretem ezt a képet, ami tulajdonképpen egy kettősportré, akkor is, ha... ha jól sejtem, hogy ez a láb, a talp ez valakinek a térdén pihen, nekem úgy tűnik. Mindenesete nagyon jónak tartom a kompozíciót és a mélységélesség megválasztását is. Az, hogy a talppal pontosan olyan ritmusban hajlik a fej, a leomló haj, a könyök, a perspektivikus vonalak, és ezek mind mind dinamizálják a képet. Pici problémáim a háttérrel vannak azért, talán mert a fej formájával és tónusértékével nagyjából egyenértékű az a valami, ami balról belóg a képbe, de nem tudom megfejteni, hogy micsoda. Ez egy picit a kompozíciót felborítja nekem, de egy olyan nüansz ami egy ilyen élethelyzet felismerésénél vagy dokumentálásánál nem biztos, hogy számonkérhető, azaz ilyenkor azért ritka eset, hogy ilyen hibák nem jöjjenek elő. Ami fontos és mégis afelé megyek, hogy talán a fotós térdét láthatjuk a képen, hogy ez egy kommunikációs helyzet, és nyilván a modell kommunikál a fotóssal, és a fotós kommunikál velünk, és a címet is ha komolyan vesszük, kamaszmagány, akkor ez a fiatal hölgy, akit itt látunk a képen, és aki a főszereplője, a testkódok és a gesztusok máris értelmezhetővé válnak, mint üzenet. Még egy, a fények a talpon, a talpon lévő tónuskülönbségek és az élfények nagyon szépen rajzolják ki a lábujjakat, úgyhogy szerintem ez egy nagyon jól megoldott lecke, három disznó. (szőke-hegyi)
értékelés:

Teregetés
"s a ruhák fényesen, suhogva,
keringtek, szálltak a magosba."

A képhez egy József Attila idézet van hozzáfűzve; ettől függetlenül szerintem képnek elsősorban az irónia, a groteszk a világa, ez néha József Attilánál is felfedezhető, bár pont ennél a versénél nem. Szerintem a kép formai, színvilágában nem a József Attila-i hangulatot tükrözi, az idézet félreértelmezett, ettől függetlenül mi a képeket elemezzük, én az idézettel nem akarok foglalkozni. Azt sejtem, és drukkolok is ennek, hogy a teregetés 1 cím az egy valamilyen kísérletet, sorozatot is jelez, azaz ez a gondolatvilág még folytatódik majd. Egyrészt a Stan és Pan, másrészt a Zsuzsanna és a vének kifejezések, amit ha megnézünk az estiklopédián, elég egzakt utalásokat találhatunk a képzőművészetben, ez vetődik fel bennem. Miért? Mert a nagy gatya, amire mindannyian kimondhatjuk, hogy egy férfigatya, és mellette a kis finom, érzéki kis hullámocskáival, csábosan a kis rózsás díszeivel, és fent a fülelő nagy sárga csipeszekkel – hát őrületesen pontosan jelen van a női-férfi viszony, a nagydarab mamlasz férfi, ahol még az árnyék is úgy vetődik erre a gatyára, hogy még az árnyékokkal, a teljességgel is a férfiasságot mutatják, és mellette a mindenkori dramaturg, irányító a maga kis formátlanságával, törékenységével, ez a kis női bugyi, mintegy rákacsint, és uralkodik, és hozzá próbál ferdén dörgölőzni ez a nagydarab gatya. Mindehhez nagyon fontos eszközök a vidám, és a vidámpark is eszembe juthat akár erről, ringispíl, és a vidám szó nem véletlenül jön elő többszörösen, ezek a piros és sárga csipeszek a kék háttérrel ezek adják a kép ironkus savát-borsát. A háttérben lévő szárítórendszer, ez az acéloszlop, ezt a kettősséget, ezt a kis bugyi-nagy gatya kapcsolódást azonban jelen képkivágással más irányba viszik, a szárítókötelek, a szárító szerkezet szinte csak zajként van jelen, a két fő motívum pedig nagyon erősen be van szorítva a képkeretbe, tehát a tárgyi képelemek nem jó arányban vannak jelen. Nem azt értem, hogy el kellene tüntetni a vastraverzeket, azok így is túl kevéssé vannak jelezve, hanem apróbb lépésekkel, helyváltoztatással pont a körhinta-hangulatot lehetne erősíteni. Nyilván ez azért nem vetődött fel, mert az adott szituációban adta magát a szocio-helyzet, hogy a nyaraláson vagy a kertben a kerti munkában az alkotó meglátta a saját és a partnere száradó bugyiját, és ennek olyan vizualitása volt, egy hirtelen döntés lehetett nem volt annyira lényeges a háttér ritmikája. Pedig az nagyon sokat tudna segíteni ebben az igenis mesélhető történetben. Nekem tehát az lenne a kérésem, hogy ilyenkor is, mivel ez egy másik sík, hogy erre is oda kell figyelni, akár a kamera elmozdításával, fel-le, oldalra. Harmadrészt pedig én akár megkockáztatom, hogy az üzenetnek van egy továbbgondolása is. Ha ez a gatya és a bugyi ott száradnak, akkor a tulajdonosok valahol jelen vannak a képen kívül. Tehát akárha csak egy kacsintás valamelyik sarokban, vagy egy félig eltakart testrész, egy váll, láb, bármi, nem tudom, de ha valami még itt csak akár megvillanna, akkor a kép egy nagyon értékes üzenet lenne. Úgyhogy én remélem, hogy a sorozatból érkeznek még képek, és átgondoltabb, továbbfejlesztettebb változatok is lesznek. Én ezt két disznóra értékelem, és várom a további képeket. (szőke)
értékelés:

Nyár 2008
tudom tudom de, ez egy ien nyár csupa dudududu...

Nagyon szeretem ezt a képet, elsősorban a festői színek miatt. Jónak tartom azt is, hogy ez a szénabála itt a baloldalon megjelenik; jó lenne, ha ezt itt a jobb oldalon ellenpontozná valami. Egy traktororr vagy bármi, nem az én dolgom. És azt is szeretem benne, hogy ilyen egyszerű a megközelítése ennek a tájképnek... picit talán több eget hagynék ennél a történetnél, a nagy alföld hangulatához. Vagy maga a víz... ha a bála még balrább került volna, akkor ellenpontozná azt a kis erdőt vagy mit a háttérben. Olyan jó, egyszerű, korrekt, iskolásan precíz a kép, nincs benne az a bevadulás, ami úgy sejtem, hogy a Berecz Istvánban bennevan, létezik. Nem engedte szabadjára magát, tehát olyan szabályos az egész dolog, annak ellenére, hogy aszimmetrikus. Ez az egyik, hogy próbálj meg egy kicsit vadabb lenni. A másik hogy ha érzelmileg közelíted meg a képet, márpedig nagyon jó színei vannak, ezek a rőtvörösek, okkerek, a zöldeknek, visszajátszó ég-víz pár zöldjeinek, nagyon jó hangulata van festői szempontból; azt mondom, hogy ez egy érzelem. És nagyon jól lehet ezt átvenni nézőként az alkotótól. Ez azt jelenti nekem, hogy megsérted a képedet azzal, hogy adsz neki egy ilyen naptárjellegű címet, a cím fontos, legalább annyira, mint a kép belseje, ezek koherens dolgok és nem kell egyszerűen egy tollvonással elintézni ezt a címet. Szerintem ez két disznó, és azt kérem tőled, hogy legyél csak nyugodtan még jobban bátor és vad, ne félj, másrészt tartsd fontosnak a címválasztást. (szőke)
értékelés:

Emlékül jövőbeli magamnak
"Valaki énhelyettem ittmaradt.
Küszöbére csempésztem sorsomat.
Ha tudna rólam, hogy gondolna rám?
Nem merek benézni az ablakán."
Rab Zsuzsa

Anita, és a Rab Zsuzsának, akinek fordításai is megjelentek abban az időben, amikor írt, a hozzáfűzéssel én most nem foglalkoznék. A fekete-fehér képen elkezdtél előtér-háttér viszonylatokkal dolgozni; ugye itt majdnem egy makrófelület uralja a képet, a pókháló, a pók különleges szövési rendszerével ez az egészen hozzánk közel lévő sík, és ennél jóval hátrébb van egy talán halott épület, felületeivel és besütő fény pászmáival, ahol sejthetően maga az alkotó árnyéka is megjelenik. Én úgy érzem, hogy a háttér az nem 100 %-osan van megválasztva. Ugyanis ezek a különböző betűk és rajzolt jelek azt a játékot, amit a három beszűrődő fényfolt, és az egyikben megjelenő emberi alak intő keze jelez, azt zavarossá teszik. Kicsit sejtésem szerint más időszakban vagy a kamera mozgatásával, ha kivársz, ha több időt eltöltesz itt, ebben a térben, akkor a háttér árnyékaiból sokkal értékesebb ritmikát is ki tudsz hozni. Nagyon jó megintcsak az ötlet, a meglátás, a valóságból kicsippentett pillanat ebben a szituációban, csak elnagyoltnak tartom a hátteret, mert megint azt érzem, hogy nagyon jó szemmel rátaláltál valamire, talán egy séta, egy út, egy rövid időszak alatt, és az azonnali döntéssel, hogy meg tudd örökíteni, véleményem szerint túl hamar döntöttél. Tehát szerintem vagy vissza kellene ide térni, hogy megfigyeld ezeket egy más helyzetben, mert nagyon jó ez az előtér-háttér gondolatvilág; ugyanakkor a hátteret én pontatlannak érzem. Egy picit tisztítani, összegezni kellene, mielőtt exponálunk. (szőke)
értékelés:

Nekem a Balaton
a Riviéra, napozni ott szeretek a homokon!

Egy horizontális képet látunk, egy vizet, ami a Balaton, és a vízbe bevezető stég végét vagy lépcsőkorlátot, a már sokszor látott mácsaiferis felhőkkel. És tulajdonképpen a kék és a zöld színeknek a különböző árnyalatai jelennek meg ezen a képen a feketével és fehérekkel, tehát majdnem egy monokróm színvilágot látunk. Ahogy ezt már elmondtuk, a hiány az, ami a képen uralkodik, egy olyan helyzetet mutat be az alkotó, ahol a hiánnyal dolgozik, bár nekem van egy olyan érzésem, mert azért látok ilyen íves hullámokat a vízben és ezeket azért valami kelti, tehát lehet, hogy azért a lábát belelóbálta a vízbe, és ezzel keltett hullámokat. Amit nem tudok eldönteni, az az, hogy van ott a messzi távolban középen valami piros, az valami bója vagy csak egy hiba, esetleg egy úszósapka, de annyira távol van a horizontnál, hogy képalkotó elemnek nem nagyon tudnám nevezni. Azért én azt mondanám, hogy akár az előző képnél amit mondtunk, hogy a hiány nem biztos, hogy a hiánnyal ábrázolható, én ennél is hiányolok valamit, valamilyen történést, úgyhogy erre is két disznót adok. (szőke)
értékelés:

Szinház

Egy fekvő formátumú képet látunk, aminek az elsődleges rendszere folyamatosan egy szimmetriára próbál épülni, ráadásul a horizonttal játszik is még két vízszintes felület, a padozat és a korlát. A korlát és a horizont közötti fehér sáv olyan, mint egy, a vízre ráfestett fehér csík, majdnem leugrik a képről. Ez a kép, a kompozíció absztrakt, ritmikai vonulatát erősíti. Az alkotó folyamatosan struktúrákat keres, és ebben az egész középponti részben egy szintén strukturális szerkezet ez a pad, ami pont azért mert ennyire ellenfényes a kép, megintcsak ritmusokat mutat, ezeket a hegesztett struktúrákat. Ugyanakkor a pad mellett van egy kuka vagy valami oszlop, ami ebben a szimmetrikus rendszerben egy picit más üzenetet hordoz. A pad elsősorban akár popzenei feldolgozásokban, lásd akár KFT régi dala, folyamatosan az emberi jelenlétre utal, az érzelmekre, romantikára. A kép egyik üzenete, hogy a padon kívül, ami természetesen arról szól, hogy az emberek leülnek rá, elmerengenek, emlékeket gyűjtenek, átkarolják egymást – de ez a pad üres. És az egész tér az emberi létezéstől megfosztott emlékként jelenik meg. Szerintem nagyon meghatározó az, hogy nagyon tudatosan egy olyan helyszínt választott az alkotó, ahol az emberi jelenlét csak közvetett formában van meg. Ez a kép az emberi ottlét hiányáról szól. A szimmetria és a geometrikus, leegyszerűsített formák is ezt erősítik. Nincsenek növények, nincsenek lelógó levelek, virágok, a háttér szürkéskék foltjaiban is csak jelzésértékűen van ott a távolban egy vitorlás, talán egy falu, a hegyek formái – mind az ürességről szól, és ebből a szempontból a kép nagyon jól, higgadtan van elkészítve, és a kép a belső ürességből is üzenetet próbál küldeni. Ugyanakkor szerintem az előtér hajópadlószerű részével valamit kellene, vagy lehetett volna valamit kezdeni. Ha továbbra is a hiányt szeretnénk történetileg erősíteni ebben az egészben, maga a deszkák többszörösen is utalnak erre, a cím is a színházra utal, nyilván egy fellépés előtt vagy után zajlik; az előadás egy emberi történet, párkapcsolatok, helyzetek, ami előtt vagy után vagyunk. Én afelé hajlok, hogy inkább utána, mert a kép elrendezettsége az egy folyamatnak a megtörténtére utal. Ősz talán, vagy egy nap vége, nem valamire való felkészülés, hanem valaminek az összegzése van a képen. Mégis, mindemellett szerintem kompozíciós szempontból kellett volna kezdeni valamit az előtérrel. Valaminek itt talán meg kellett volna jelennie, hogy ezt az óriási teret, ezt az aranyló víztükrön megjelenő tájat még jobban távlatba hozza. Igazából ezt kétdisznós képnek értékelem. A hiány nem biztos, hogy csak a hiánnyal fogalmazható meg teljes egészében; valami egészen picike hiányzik erről a képről. (szőke)
értékelés:

"Félkézzel vezet..." és közben házifeladatot készít. A felvétel során az állatoknak (és a közlekedés többi résztvevőjének) nem esett bántódása. Köszönet Dévényi Ádám zeneszerzőnek és Tóth Éva színésznőnek, hogy iskolánkban felhasználhattuk felvételüket leckénkhez a Citromdisznó című filmből.

A filmben az történik, hogy benn ülünk egy autóban, a CD lejátszóba behelyeződik a zene, illetve ezt imitálja, hogy amit feladtunk, az a zene felhangzik, és utána elindul az autó, megy Erdély útjain, és útközben látunk kapcsolódásokat egyrészt a szöveggel, másrészt a ritmizálásával, vágással, és a képi megfogalmazásnál is, pl. a amikor a keresztül a hídon sor hangzik el, akkor az alkotó elhelyez ide egy olyan snittet, ahol éppen egy híd alatt megyünk át, tehát több ilyen gesztust is találhatunk a filmben. Én azért tartom ezt az üzenetet fontosnak, és a filmet jó megoldásnak erre a leckére, merthogy az első megközelítés lehetne az is, hogy ez egy anzix Erdélyről, ahol az alkotó képeskönyvet ad, bemutatja, hogy hol, merre járt – ugyanakkor a ritmizálással, a snittek egymásutániságával egy történeti ritmizálást is hoz, és itt egyértelműen látszik, hogy egy olyan ellenpontozás történik, hogy szép lassan az alkotó mint egy spirálban, behúz minket a saját történetébe, megismerteti velünk a saját nézőpontját, amit úgy is fogalmazhatnánk, hogy ez az utazás mintegy ellenpontja annak az utazásnak ami egyébként bármi más külföldi útnál megtörténik velünk, hogy rácsodálkozunk és kicsit irigykedve mint egy Kánaán, egy új világ, mint a dal is elmondja – és ebben a történetben pont ennek az ellenpontja van meg, akár olyan figyelemfelhívó is lehetne ez a helyzet, hogy mit veszíthetünk, vagy milyen helyzetek vannak ott, amikkel itt mi nem kötelezően szembesülünk, sőt amikor beülünk a saját autónkba sem mindig vesszük észre, mert nem akarjuk látni. A film egésze egy diaporáma-jellegű, és azt viszont az öt disznó ellenére is nagyon fontos lenne elkülöníteni az alkotónak, hogy a film nem diaporáma. Ezt a kifejezést a 70-80-as években nagyon szerettük használni, tulajdonképpen fotók egymásra tüntetése, vetítése, aláfestő zenével. Ez a zene éppen azért, amit a Zsolt mondott, hogy kapcsolódik a képekhez, egy film, szempontjából nem mindig működhet diaporámaként. Ez azt jelenti, hogy néha egy dal szövegkörnyezetét nem lehet egy az egyben lefordítani. Ugyanis a Dévényi Ádám által készített keringőszerű, szinte melankólikus dallam egy csomó olyan érzelmi üzenetet is hordoz, olyan spleenes hangulatokat, amelyeket szárazon szövegre lefordítva képi nyelven nem biztos, hogy ugyanazt fogja megjeleníteni. A dalban pl. a ’keresztül a hídon’ sor magyarul értelmezhető, mégis ez a híd lehet az időkapu, az idő maga, a Dévényi Ádám apja, aki egy fantasztikus ember volt, és még sok minden más is lehet, azaz bármilyen számot halva, az a dal, a dallam hoz egy nagyon erős feelinget, és ezekhez nagyon nehéz filmeket készíteni. Nem véletlenül nem a klip szót használtam, és mondanám a már többször elhangzott Huszárik Zoltán pici kis filmjeit megnézni, hogy ott a képek szervesen épülnek egybe azzal a folyammal, akár Krúdy a Szindbád c. filmjében, egyenértékű partnerré válik képileg a krúdyi hangulattal. Tehát azt szeretném mondani, hogy most megvan a filmre az öt disznó, de egy továbbgondolásban szeretném segíteni az alkotót hogy nagyon erős átváltozásokon megy ő keresztül, mert látszik, hogy egy új eszközzel kezdett el dolgozni, és ez láthatóan nagyon kihat a munkájára, és nemcsak az állóképekre igaz ez, hanem a filmes munkájára is, tehát nem nekünk növekszik az elvárásunk a Gáborral kapcsolatban, hanem ő magának rak fel olyan ugródeszkákat, vagy léceket, amelyeket mi nem ugorhatunk meg helyette, és mivel ő odaállt egy táblával, hogy itt vagyok, ide lőjetek, akkor ezt a dolgot végig kell csinálni. Tehát nagyon ígéretes a vállalkozás, amit elkezdett, de a vállalkozások mindig filmes szempontból is felvetnek kérdéseket, és ezeket tovább és tovább kell vinni. Nem ennél a filmnél akarok sarkítani snitteket, egymáshoz képest, hanem azzal, hogy Gábor, minél több anyagot fogsz elkészíteni, az alapján fogod megérteni, ami most esetleg a diaporáma verzióra vagy a zene aláfestésére vonatkozik itt. Tehát arra szeretnélek sarkallni, hogy jó az irány, és készíts minél több anyagot, és az alapján tudjuk a szakmai részeket fejleszteni. Még a feliratok szerepe az ilyen kisfilmeknél, az ilyen rövid, két-három perces etűdöknél. A film címe az nagyon fontos, pl. ha a 70-80-as évek amatőrfilmjeit nézzük meg, akkor bármennyire is idejétmúltak a történetek, a kisfilmek és etűdöknél ugyanúgy volt mindig eleje-közepe és vége; az elején mindig megjelenik a cím ezeknél a filmeknél, és fontos, ahogyan itt is, a képkeret fogalmával foglalkoztunk az állóképeknél, úgy itt a filmcímek, amelyek a film testében vannak beágyazva fontosak, hogy ugyanazon a módon fogalmazódjanak meg, mint a film egész szövete, ez érvényes a vége főcímre is. Itt a Gábor tudatosan a linómetszésre vagy az erdélyi faragásokra hasonlító bizonytalan betűtípusokat alkalmazta, ráadásul azért mondom a linómetszést, mert az fordított módon működik, tehát a betűket és az alakokat is fordítva kell belemetszeni a linóleum felületébe, amit aztán nyomdai technikával lehet képpé alkotni, és ezért előfordulhat, hogy egy betűt fordítva írok le. A fafaragásoknál pedig ez azért fordult elő, mert nem mindig volt biztos az írástudásuk a faragóknak például a tégláknál is. Tehát itt nagyon konzekvensen hozza ezt a feliratanyagot is az erdélyi történethez, a cím és a vége főcím is szerves része a filmnek. A mai filmgyártásban nagyon is sok figyelmet fordítanak a filmekben erre, egész animátori brigádokat alkalmaznak erre, a logók megalkotására pl. ezek ma már pörögnek-forognak-csicsognak-micsogak – de a lényeg az, hogy ezek ugyanúgy szerves részei a filmeknek, és nem csak oda van taknyolva valami. Én ezt itt jól megoldottnak tartom. (szőke-hegyi) értékelés: