Megint azt mondom, hogy te ott voltál, láttad a helyzetet, és számodra ez egyértelmű, aki nem kötelezően akar ezzel a menettel haladni, amit te kijelölni látszol, annak ez a kép elég sok minden másról is szólhat. Nem kötelezően az álomról, a védelemről, sok minden más asszociáció is elindulhat, nincs pontosan megfogalmazva az irány. Ráadásul, amit már sokszor elmondtam, de itt megint előfordul, úgy látszik, hogy ezt többször el kell mondjam: a kamera nézőpontjának a megválasztása. Azzal, hogy te most föntről fényképeztél azért, mert nem mertél odaguggolni, nem mertél belekerülni ebbe a helyzetbe, ettől az arc mind a két szereplőnél takarásban van. Nincsenek meg a gesztusok. Az az egy gesztus, hogy ez a férfi magához öleli a gyerek fejét, önmagában kevés. Rendezetlen kuszaság az egész. Bocsánat, Gime, kezdjünk el erről újból beszélni, remélem eljött már ennek az ideje, ha nem, akkor szóljál, hogy hagyjalak békén ezzel, de jó lenne, ha az első három leckével foglalkoznál, és nem a többit nyüstölnéd, mert el kellene indulni, és fölépíteni az alapokat, hogy legyen honnan továbblépni. Amíg bizonytalanok az alapok, addig elő fog ez újból és újból fordulni, hogy levágod a gyerek lábát, hogy a férfinak az arcát nem látom, hogy a vakuval szétvakuzod az egészet, hogy még egyéb más dolgok is belógnak, hogy nem lehet tudni, hogy most baleset történt, vagy mi. Pontatlan. Gime, tudom, hogy épp elegen vannak körülötted, akik kilóra megveszik a képeid és szórják a gratuláló szmájlikat a különböző helyeken, ahol mutatod a munkáid. Ez is lehet elég a jóból. Nem kötelező elfogadni, amit a Hegyi mond, mert én nem szépelgek, nem akarom a sajtot kiénekelni a szádból. A szociohoz szélesebb befogadói spektrum szükséges, mint amennyit most mutatsz, azt nem lehet gumikesztyűben csinálni. (hegyi)

Nehezen tudtam eldönteni, hogy a "gyermekkor" vagy a "fény és árnyék" lecke képe legyen-e. Az utóbbi mellett döntöttem. A kép története: barátnőm kislányával olyat játszottunk, hogy mindenféle árnyékot találtunk ki magunknak.

Érdekes kiterjesztése a leckeértelmezésnek. Minden rendben van, de a kép aljánál nekem most szűk, nekem ott alul fojtogatóan kevés - de izgalmas az, amit látok. Fontos kapcsolati helyzet. Akkor is rajta van ezen a képen Mariann, ha az ő árnyékát nem látjuk, mert egyértelmű, hogy a játék neki szól, a kamerának, neki mesél a kislány. Köszönöm. (hegyi)
értékelés:

Hat képből álló sorozatot kapunk, és ez egy olyan mese, ami leirat nélkül is jól elmondja azt, hogy mi történik itt a képeken, és hogy milyen helyzetben voltak a fiatalok együtt az ő tanítójukkal. Talán feszesebbre lehetett volna venni ezt az egészet. Az első kép tökéletesen rendben van, jól mutatja ezt a helyzetet, jól vezeti föl a történetet, a második képpel bekerültünk a körbe, rendben van a kép megfejtése, a harmadik és negyedik kép az, aminél túl van magyarázva már a sztori. Értem én, hogy van egy lámpa, és odagyűlnek a kis éjszakai rovarok, és ezt figyelitek meg. Elég konkrét helyzet ahhoz, hogy nem szükséges, hogy túl legyen magyarázva, valamelyiket a kettőből válasszuk ki. Talán a lámpás kép maga az, ami izgalmasabb nekem a kompozíciójával, a következő kép, a foltokkal a lepedőn nem annyira esztétikus. Annyira nem mentél közel, hogy elkezdj makrózni ezekkel a kis állatkákkal. Ez nem baj, de ettől ez a kép kiesik ebből a sorból. Aztán látjuk magát a tanár urat, aki figyeli az egyik kis lepkét, aztán látjuk ezt a kört, aki őt körbeveszi, és akiknek ő mesél. Köszönöm, abszolút rendben van ez a Riport lecke, ez egy jó megoldás. Azt az egy képet hagyjuk ki, öt kép tökéletes. (hegyi)
értékelés:

Nem teljesen értem, hogy miért kaptam én ebből három képet, mert, ahogy az előző képhármasnál, az Ördögvölgynél létrejött az, hogy olyan, mintha ott lettem volna, itt most ebből a képhármasból számomra a legutolsó kép, ami izgalmas ezzel a fa tánccal, de a másik két képnél érezhető, hogy csak elkattant a masina, azzal nagyon sok mindent nem tudok kezdeni. A harmadik kép rendben van, úgyhogy, ha kérhetem, akkor Viki gondolja át, hogy ragaszkodik-e az első két képhez ebből a sorból, mert az ehhez nem ad hozzá. (hegyi)
értékelés:

A Zemplénben jártunk.

Három kép, a hangulat abszolút átjön, hogy mi foghatta meg Viktóriát ebben a völgyben. A középső képpel van problémám, gondolom ezt érted, hogy miért. Mintha most körív irányban elmozdult volna az egész helyzet, a kép közepe éles, és aztán minden más fordul, mozdul. Ez egyetlen egy esetben lenne oké, ha ezt tudatosan csináljuk, és belekomponáljuk ezt az ív-elmozdulást. Most van még egy mozgás, ami fontos ezen a képen, ez a kis patakocska, ahogy a köveken lezúdul, és a hosszú expozíció miatt egy elmosott formát kapunk. Ezt a döntést meghoztuk, egy elmozdulást belekomponáltunk, a kettő együtt már egymás erejét gyengíti. Talán ennyi, amit hozzá tudok tenni. (hegyi)
értékelés:

Izgalmas a képkivágás, amit Ágnes mutat, de én még szemtelenebb lettem volna. Ha már ezt a rozsdás szalagkorlátot ábrázolja Ágnes, és beleveszi ilyen erősen a kompozícióba, akkor a kép bal oldalából jócskán lehetett volna vágni. Akkor legyen ez a fő motívum a kompozícióban, ott azt az alagutat én simán levágtam volna, az oda nekem nem kell, és akkor nyugodtan mondhatom, hogy egy tájképet látunk, akkor egy érdekes, urbanizált tájképet kapnánk. (hegyi)
értékelés:

Róma, 2011.04.24.

Vitatkozom a képcímmel, Sándor, ne akarjuk befolyásolni a nézőt, hogy ez gyönyörű, vagy nem, meg hogy absztrakt vagy nem. A római Auditorium részletei. Egyébként a kompozícióval vannak problémáim. Nagyon finom az a meglátás, amit mutatsz, nagyon finom részleteket vettél észre, és tényleg izgalmas az egész, de nem nagyon értem, hogy például az első képnél miért dől a horizont. Így kifordulunk a térből, tehát valahogy az egész, attól, hogy nem középre álltál, ez az ív csap be minket, ami létrejön a nézőtérnél. A kép alját nézzük meg: ott elindul egy fehér ív, aztán van egy nagyon vékony vöröses-narancs vonal, aztán van egy kicsit fádabb barackvirág színű csík, aztán megint elindul ez a vöröses-narancs csík, de az már a kép feléig tart, az nekem kicsit befejezetlen. Itt van a második kép is: valamit nevezzünk ki függőlegesnek meg vízszintesnek, az nem baj, ha mást nevezel ki annak, ami a valóságban függőleges és vízszintes, de most semelyik se az, minden fordul, mozdul, és nem érzem az indokát. A forma akkor is megmaradt volna, ha azt mondod, hogy téged a korlát érdekel, ahhoz viszonyítasz, és ahhoz képest minden más már adja magát, mint építészeti játék. Hozzám leginkább a két utolsó kép áll közel, de ebből elég lenne egy. Attól, hogy ez megismétlődik, nem látom azt, hogy ez mitől érdekes kettőben: egy balosban meg egy jobbosban. Ha választani kell, akkor inkább az utolsó kép, amit választanék, de itt is az a kérdés, hogy mitől nem függőleges a függőleges, és mitől nem vízszintes a vízszintes. Én értem, hogy maga ez az épület egy olyan forma, amiben nincsenek nagyon vízszintesek, mert egy körív, ráadásul egy organikus módon megoldotta az építész, hogy hogyan szabdalja a teret. De ha már eleve egy absztrakt döntést hoz az ember, és azt mondja, hogy ebből kimetszek maganak számomra izgalmas térrészleteket, és utána már tulajdonképpen nem az Auditoriumot látom, hanem elkezdek ezekkel a vörösekkel, a téglalapokkal és háromszögekkel foglalkozni, akkor az absztrakciónál engem akkor már nem érdekel az, hogy mit akart az építész. Egyenrangú alkotótárs vagyok akkor, ha nem egy dokumentarista megközelítést keresek. Akkor már az én döntésem, és nekem kell igazolni, nem a téglasor kell, hogy engem vezessen, hanem bizony-bizony a saját meglátásom. Itt is ez a problémám, ez a nagyon pici dőlés. Szeretném, ha Sándorral erről beszélgetnénk, hogy ez miért történt így, mert lehet, hogy én nem értek valamit, könnyen lehet, hogy valami olyan indok van, amit nekem kell megtanulnom, én ezt el tudom fogadni, csak jelen pillanatban tanácstalan vagyok. (hegyi)
értékelés: