Fotószakkör

« első
‹ előző
…
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
…
következő ›
utolsó »

Ezt a képet a chili termelő barátomtól kapott paprikakbol alkottam meg. A vignettalas és a túlhuzott színek az elgondolás részét képezik.

A vignettálás sok. Akkor csinálják ezt, amikor a kompozíció nem akar összeállni és ezzel húzzák egybe. A túlhúzott színekkel nincs bajom, de a színhőmérsékletet nagyon sárgába vitted, így olyan, mint amikor a rádión minden egy hullámhosszon akar szólni. Csináltam egy verziót, hogy lásd, ha kevésbé sárgás, jobban kiugrik a téma a háttérből. A tárgyak kérdésesek nekem. Maga az asztal mondjuk oké. A fonott tál is. De a méretéhez képest kevés a paprika. Dúsabbnak, a tálról szinte lefolyóbbnak kéne lennie, nem ennyire kínosan szabályosnak, mert így nem tud érvényesülni a paprika. És közelebb kell menni. Aztán ott a két befőttes üveg. Nem értem, minek. Nincsenek rendesen bevilágítva, nehéz is lenne, így meg nehezen érteni, hogy ez most akkor egy paprika csendélet akar lenni, vagy szociográfia. A csendélet lényege nem a mértan. Sőt. Komponálni kell, de kerülendő, hogy valami ennyire kiszámított legyen. Engedd el magad, szerezz még háromszor ennyi paprikát, a színekkel is dolgozz, nem csak sárga meg piros van, és rendezd úgy össze csak a tállal, hogy arról ömöljenek a paprikák, hogy bele akarjak harapni, hogy dinamika legyen. Felejtsd el, hogy mértanilag akarod elrendezni, az nem jó. Nem biztos, hogy ezt így, fentről lehet jól megoldani. Ismétlést kérek. (hegyi)

Persze nem az első, mert a feleségem után én vagyok a második legkedvesebb modellem. De ez a legfrissebb, ezzel kezdem.

Zoli, üdv a téren, jó, határozott kezdés, amit látok. A tónusokat kell kicsit rendbe szedni, most nincsenek igazi csúcsfények és a mélyebb tónusok is laposak, ha a tónusgörbén a csúcsértékhez behúzod a görbét, akkor a dolog helyrejön. És egy gondolat a fej támasztásáról. Ezt még Demeter mondta nekem anno, hogy a támasztott fej ad egyfajta enerváltságot, fáradtságot, ami persze indokolt esetben jó is lehet, ha épp ezt akarod kifejezni, de alapvetően az a jó, ha az alany nem támasztja a fejét. Hajár tovább, jöhet még első lecke. Ez kezdésnek 3 csillag, majd belerázódunk, és akkor az a harmadik csillag nem billeg. (hegyi)
értékelés:

Szeretem ezt a képet, mert valóban vidám, huncut szituáció, jól fogalmazod meg. Ha egy hangyányit elmozdulsz a kamerával jobbra, az előtérben lógó életlen madzag nem takar a szembe, jóllehet nagyobb mélységélességgel kevésbé ugrana ki ez a homályosság probléma. (hegyi)
értékelés:

Ez egy hangulatos kép, jó a kompozíciója, a helyszín is tetszik. Két dolog csak. Az egyik amit máskor másnál mondtam már, hogy a klasszikus fotós képarányok jobban hatnak, mint ez a majdnem filmes szélesség, erősebb a hatás a 3:2-es aránnyal. A másik az, hogy ha én vagyok ott, akkor a napot valahogy a létrához komponálom, hogy az ne verjen szembe ennyire, és ráadásul izgalmasabb formákat adna ki a fénnyel. És végül a mező rész, ahol a bálák vannak: tudom, macerás, de egy kis utómunkával a bálákat elválasztottam volna a fűtől színben. Csináltam egy verziót, nyilván a jpg-ből nehezebb, de talán érthető, mire gondoltam. Abban a verzióban, amit mutatok, hangsúlyt kap a mező és így nem csak a lesre, hanem arra is figyel a néző, mi a fene történhet ott, előugrk-e valami onnan a bálák mögül, picit meseszerűbb talán, nem tudom. (hegyi)
értékelés:

Péter, itt több dolog van, amit nem értek. Az egyik a szín, hogy miért van ez ebben a kékesszürke tónusban tartva. Ettől elmegy a bőrszín is, meg hideg, szemet fárasztó lesz az eredmény. A másik a cipő. Amerikai filmekben látom, hogy ott nem probléma, hogy az emberek mondjuk egy ágyjelenetnél simán beugranak az ágyneműbe cipőben, engem ettől ver a víz, persze nincs cseléd, aki kimossa, nyilván, de valahogy ódzkodom ettől, ráadásul a talpán mintha kosz lenne, szóval miért kell a cipő? De valahogy maga a sztori se áll össze, hogy mit akarsz ezzel üzenni. Menedzseres a hangulat a zakóval, a pohár itallal, ami jóllehet whisky akar lenni, de valahogy az egész nekem mesterkélt. Oké, legyél Casanova, vagy playboy, de akkor ennél lazábbnak kell lenni, hanyagabbnak és ami a nadrágot illeti, elegánsabbnak is. Jóllehet a mobillal exponálsz, de akkor ezt időzítővel kell megoldani, vagy másféle távirányítóval, mert ha az egyik kezedben ital van, akkor a másikban vagy legyen szivar, vagy semmi, de akkor pózolj úgy, mint aki valóban várja a nőt, hogy befeküdjön mellé. Most így ezek miatt nem világos az üzenet. (hegyi)

Jó, lehet, hogy ez csak az én parám, amit írni fogok... Szóval hátulról fotóztad a kicsi gyermeket, és ez az ilyen korú, még pelenkát hordó gyereknél nem előnyös szerintem. Főleg hátulnézetben jön ki az, hogy aránytalan a lábakhoz, testhez képest a fenék a pelus miatt, és ettől groteszk lesz az egész. Ami a házi kedvencet illeti, kedvelem a humorát a dolognak, hogy egy utcamacska lesz a ház kedvence, hiszen egy gyerek esetében ez abszolút rendben van, ő bele tud szeretni ilyen jövevényekbe is, aztán ha eltűnnek, nagy a sírás, hogy hol a cicám. Szóval amúgy ez jó ötlet, és tudom, hogy se a macska, se Lilla nem könnyen instruálható, főleg egyszerre, de hát ki mondta, hogy egyszerű a macska, meg a gyerekfotózás. (hegyi)
értékelés:

Nagyrészt az egész nyarat a játszótéren töltöttem, ez egy csendes, akácvirágos nap volt.

A hangulat jó, a helyszín is és a tónusok is, egyetlen kérdés az, hogy így most a párhuzamosok nem a végtelenben találkoznak, hanem kábé innen a harmadik padon, szóval hogy ha balra mégy picit, akkor a pad nincs ennyire skurcban. Lehet ferde, csálé, de akkor legyen határozottan az, egy új koordináta-rendszert létrehozva. (hegyi)
értékelés:

Kálmán, az van, hogy ez így nem oké. A célt értem, és elérhető, de ahhoz mást kell csinálj. Egyrészt a színek. Ez fekete-fehérben él, színesben nem. A másik az élesség, a bemozdulás, nagyobb mélységélesség kell és rövidebb záridő, és akkor nem kell utómunkában élesíteni. És végül a legfontosabb, a fények. Ez kora reggel vagy késő délután jó, amikor szinte csak surlófények vannak. Akkor jön ki az a holdfelszínszerű hatás, ami ennek a lényege. (hegyi)

Úgy látom, belenyúltál utómunkában az égbe, azokba a flekkekbe, ahol az üreg nyílásai vannak. Ez nem baj, de pontosabban kell csinálni, hogy ne bukjon le a dolog a kijelölés határainál. A másik, hogy valamennyivel több részlet nem ártana a barlang belsejébe is, de nem HDR, kifejezetten nem, mert a HDR elvonná a figyelmet, elrontaná azt a hatást, amit így elértél ezekkel a lukakkal. Sokan használják a HDR-t, számszerűen legalább 80%-kal többször, mint amikor valóban volna értelme, ráadásul eléggé brutálisan, mert az annyira vonzó - ja, de közben meg fárasztó is, és hihetetlenné teheti a valóságot. Van, amikor jó, ha meseszerű lesz tőle valami, és nyilván, valamennyit javíthat, ha mondjuk a templom belsejében vagy és benn kevés a fény, az ablakokon meg túl sok jön be. De ott is ésszel. Annyira ki tudja vasalni a tónusgörbét hogy a végén átmegy az egész grafikába. A lényeg, hogy a meglátás jó, az ötlet jó, kis utómunka, és a kép tökéletes lesz. Ja, még valami: az élesség. Gondolom az utómunkánál, vagy a gép beállításánál rá van húzva az élességre. Nem tesz neki jót, karcol, a nagy tónusváltásoknál olyanná válik, mintha sniccerrel lenne körbevágva. Nem kell az élességet ennyire komolyan venni, csak természetesen. A sharpen olyan funkció, amit ha lehet, kerüljünk el, borzalmas hatása van. Egyetlen eset, amikor a sharpen edges oké, amikor filmről szkennelsz és azt akarod picit helyrehozni. De a digit felvételnél nincs oka használni, soha. Csináltam egy tónus verziót nyilván az eredetiből jobb lenne, de próbáltam mutatni, merre és kábé mennyit kéne a sötétből visszahozni. Azért 3 csillag, mert a képi ötlet tetszik, az utómunka gyakorolható. (hegyi)
értékelés:

A Tiszai hajnal című feltöltésemre egyfajta reflektálás ez a fénykép. Ez a fotó is akkor készült pár perc eltérés van a két kép között, de csak pár napja találtam meg az egyik winchesteremen. Itt már nincsenek kiégett flekkek és az ég is valamivel érdekesebb, a bongyorabb felhőkkel. Technika: 1/15 sec záridő, ISO - 400, a blende valahol f/22 és 36 közötti értéken volt (egy félig összetört kitobjektívvel készült a kép így ezt az értéket nem látta a gép), gép kézben tartva.

Ádám, a legfontosabbal kezdem. Nincs indoka annak, hogy miért térsz el a klasszikus 3:2-es képaránytól. Ez a fajta méretezés, ez inkább a filmekhez áll közel, ott lesz jó, mozgóképnél, mert ott az alakok megjelenése, távozása, kommunikációja indokolja ezt a képarányt, de fotográfiában ez ritkán jó. Tehát javaslom, hogy maradj a 3:2-es vagy 4:3-as arányoknál. A kép szép, a hangulat jó, izgalmas az ég, ez oké. Amit viszont be kell lőni, az a szín és tónus egyensúlya. Most valami picit koszos és picit zöldes az egész. Ami támpont, az a csónakok fehérje. Csináltam egy verziót, hogy lásd, mire gondolok, tónusban, színben és képarányban is. (hegyi)
értékelés:

Szerettem volna egy minimalista képet készíteni a vidéki nyári napok jellegzetes, álló levegőjű, tücsökciripelős, időtlenséget sugalló hangulatáról. A szántóföldeken mozdíthatatlanul perzselődő, grafikusnak(?) mondható textúrájú, de amúgy szabályos geometriájú szalmabála ellenpontjának szántam a kiszámíthatatlan formavilágú, folyton változó és mozgó felhőt. Mindkét elem úgy gondolom hozzátartozik a visszaadni kívánt hangulathoz, ezért próbáltam ezekkel operálni. Az eredeti elképzelés az volt, hogy a szalmabála a képen egy szabályos negyed körcikknek látszódjon, de sajnos nem sikerült ehhez megfelelő nézőpontot találnom, ezzel még később teszek egy kísérletet.

Amit látok, hordozza nyomokban azt, amit szerettél volna, valóban van benne egy ilyen tikkasztó hatás, de a nézőpont nem jó. Értem én, hogy szerettél volna egy formalista megoldást, de épp emiatt rekednek az érzelmek kívül. Ha lehet egy javaslatom, koncentrálj a környezetre, a hangulatra, az ég ha elég nagy a blende, amúgy is éles lesz, akkor is, ha nem ennyire lentől fotózod meg, komponáld úgy a bálát, hogy valóban bála legyen, és ne valami más, mert ez most akár lehet egy fonott kosár is. A formája fontos. (hegyi)

Kisfiú néz egy repülőt, egy csíkos textil kerítésbe kapaszkodva. A kép a Duna-parton készült (dunaparty megálló), mikor a hajókat nézegetve észre vette a magasan elszálló gépet. Gép: Nikon D5600 + 18-70 obj, feketefehérré konvertálva

Norbi, amit írsz, meg ami a cím, abból a képen semmi nincs, ami nem baj, de abban az értelemben fontos, hogy az ember ne azt vegye számításba, amit átélt ott a helyszínen, mert a fotón ebből kevesebb jelenik meg, hanem azt, ami a képen látszik. Ez az első lépés, hogy magad ne vidd az erdőbe. Vagy, fotózd úgy, hogy lássuk a repülőt. A második lépés, hogy az adott helyzetet látva alakul ki benned egy kapcsolódás, mondanivaló, és azt fotózod. Ez a kép jó kép, de nem a gyerek repülőnézése miatt, hanem mert az, ahonnan fotóztad ad neki egy erős feszültséget. Látni az akadályoztatást, azt, hogy a gyerek el van zárva, menne, de nem tud tovább, segítséget kérő a pozitúra, szóval erős üzenet, de nem az, amit írsz és ilyenkor felmerül annak a kétsége bennem, hogy azt akartad-e fotózni, amit látunk, vagy ez csak mellékterméke annak, amit szerettél volna. (hegyi)

Kedvelem a színeit a képnek, a hangulatát, ha nem lenne ott a kis híd, teljesen olyan lenne, mint az északi thriller filmekben. Tudom, hogy vonzó egy ilyen tereptárgy, de itt most engem lehúz a valóságba, miközben a fák gyönyörűek, és az út, meg a sétáló ember nekem elég lenne együtt. De ha már ez a választás, akkor aki ott sétál, nem tudom, hogy veled volt-e, vagy idegen, de akármi is, korábban fényképeztem volna, akkor, amikor még az előtérben volt, mert most az előtér picit üres. Ha ez az erdő nincs messze, ha vissza tudsz menni, érdemes még ott bóklászni. Mert néha a kevesebb a több. (hegyi)
értékelés: