Fotószakkör

Barcelona pavilon - Ludwig Mies van der Rohe - 1929

A kép Balatonbogláron készült még a nyáron. Az előtérben a Tornászlány szobra látható, amit próbáltam a megvilágítással egybemosni a valósággal, hogy ne tűnjön szobornak.

Ezt a képet Pécsett készítettem, amikor ott élő Testvérem mutatta be a várost. A lépcső vonala fogott meg azt hiszem, és a fehérre mázolt kopott téglafal. Expo adatai: 33mm, ISO100, f/9, 1/320s. A képet színesben készítettem el, majd a Lightroomban konvertáltam fekete-fehérré. Próbáltam egy drámaibb utcai hangulatot varázsolni, ahol a vonalaké, és a textúráé a főszerep.

Miért a hónap képe:

Ez egy igazán nehéz döntés volt. Sok jó kép született ebben a hónapban is. Aztán megláttam Szalai Olivér, Nesz című képét. Szavakat sem igazán találtam, hogy a bennem keltett érzéseket hogyan írjam le. De megpróbálom. Ahogyan a növény levelei centrikusan, befelé a sötétség felé irányítják a tekintetemet. Magával ragad és elnyel. Győzedelmeskedik. Nem tudni, mit rejt a sötétség. Nem azért, mert nem lehet látni, azért, mert nem lehet kiismerni. Van valami, ami megfejthetetlen számomra. Valami, ami hideg és riasztó, valami embertelen. Ismerjük az érzést, amikor egy könyvet olvasunk, és tudjuk, hogy tragédia lesz belőle? Érezzük, hogy közeledik a hideg és a sötétség, látjuk, hogy szorul a hurok a szereplők körül, akik a lapokon élik az életüket, mégsem tudunk szabadulni a történettől. Olyan, mintha hozzákötöznének egy kocsihoz, és az vonszolna maga után. Sem elengedni nem tudjuk, sem az irányt megváltoztatni. De egyben jó is, mert a sötétség az illatok ideje, a sötétség a látás ideje, a sötétség a felfedezés ideje, a sötétség a vágyak ideje, melyek világosban nem lehetségesek. Hát én ezért választottam, ezt a képet a hónap képévé. (Harangozó Zsófia)

Szeretném, ha a másik két képemmel sorozatként tekintenétek rá.

Színesben is nagyon szép, de most a formákra koncentráltam.

Szabad napom van, mégis ébredés után 1 órával nem a szabad napomat élvezem, hanem fut végig az agyamon a tegnapi vita a kolléganővel, napi teendők sora, és hogy miért nem készülök már a meghallgatásra és még sokkalta több, aztán bevetem az ágyat és rádőlök, ordítom egyet a párnába fájdalmasan. Megláttam a mobilomat és kattintok, igen ez most megérett, kell egy kép. Hiányzik a kezemből a képen, de jó ez így, mert rohanok, hogy tegyem is fel a látszótérre, de ezt nem lehet le írni. Az oldalt nem olvassa be az egyik keresőm se, na akkor most mi legyen? Vissza a mobilhoz, nem, ott sem. Köszi Apu, hogy rajtad keresztül sikerült.

Egy olyan éjszaka után készítettem a képet, amelyen Hegyi pedellus videókat nézegettem sorban a youtube-on. Aztán másnap délelőtt nekiálltam elkészíteni, mivel a Látszótéren tartózkodás egyik elengedhetetlen kelléke egy önportré. Van a lakásban egy tapétás fal, amit kinéztem háttérnek, és ott pont oldalról érkezik egy ablakon a természetes fény. Van egy Yongnuo 568EX rendszervakum, amit kioldóval állványra tettem magam mellé, ahonnan a természetes fény is érkezik, és a plafonra villantottam. Softbox-om még nincs, de ha lett volna, azt használom. A gépem, Canon800d, canon 50mm 1.8 II objektívvel állványra került velem szemben, és ráraktam egy távkioldót is. Fókuszálni nehezen tudtam, többször oda-vissza járkáltam a fal és a gép között. Beállítások az alábbiak voltak: 50mm f/2,0 1/125 ISO100 a vaku 1/16-on 50mm zoom RAW formátumban. Az elkészült képet előbb Lightroomba hívtam be, ahol a vágást, a lencsekorrekciót, és az alap világossági beállításokat végeztem, majd átküldtem a Photoshop-ba, ahol arcretust próbáltam csinálni, és kicsit kiemelni a szemeket. Talán ennyi, Így készül nálam jelenleg egy kép.

A kultúra egyfajta palimpszeszt, amelynek lényege, hogy a különböző írások egymás fölött nem törlik ki teljesen a másikat, hanem egyfajta áttűnésben együtt léteznek.