Alapvetően szerethető az alanyod és az is, ahogy ábrázolod. Érződik, hogy még nem nyitott teljesen arra, hogy fotózva legyen. Vannak erre trükkök, hogy érheted el, hogy felszabadultabb legyen, de ez lehet egy jó első lépés. Beszéltetni, meséljen, és közben dolgozni a géppel. Ami fontos: ha le akarod a háttérről választani őt, márpedig néha nem árt, akkor ahhoz, hogy ez működjön úgy, hogy ne kelljen túl kis mélységélességet választani, azaz túl kinyitni a blendét, távolabb kell őt vinni a háttértől. Picit jobban szembefordítani a kamerával, hogy ne kifelé nézzen, ne kifelé szóljon a gesztus, a mosoly. A kezeivel játszhat a hajával, szép lehet ez, haj is van hozzá. Az kifejezetten jó, hogy nem valami reklámpóló van, hanem egyszínű, sötét, ez segít az arcra fókuszálni a figyelmet. Szóval várom a folytatást. Itt jegyzem meg Laci, hogy legalább ezt a szintet várom el az önportréd esetében is, úgy technikailag, mint gondolatiságában. (hegyi)
értékelés:

Értem, amit szerettél volna, de szerintem ez túl lett tolva részben, részben meg technikailag nincs megoldva. Mondom bővebben. Az, hogy megint effekthez nyúlsz, az nem jó. Ha lehet ilyet kérni, most egy jó időre, amíg a fotó maga nem lesz stabil rutin nálad, zárd be az effekteket a fiókba. És lehet, utána már nem is veszed őket elő újra. Ugyanis leválik a képről. Ha nem vagy biztos abban, hogy maga a kompozíció elég erős-e, hogy érzékeltesse a felfelé rohanást, vagy robbanást, vagy ilyesmit, az nem fog segíteni, hogy a felhőknél bezoomolod. Ami meg a technikát illeti: élesség. Én aztán tényleg nem vagyok egy élesség mániás csávó. De az építészet szereti, és az se baj, általában - kivéve a művészi megfejtések direkt roncsolt helyzeteit - ha a képen van valami, ami éles. És itt nagyon nem a sharpen effektre gondolok, az is egy fiókba zárandó, csak annak a fióknak a kulcsát el is kell dobni messzire. Ami a kép tárgyát illeti, két út van. Az egyik, hogy még jobban alámégy és emelsz rajta ezzel, vagy tényszerűbb maradsz és hátrébbról fotózod. Így most a kettő között vagyunk, és épp emiatt lesz az is bizonytalan, hogy miért és mennyire ferde. Hát, valahogy így. Lehet ezt ismételni vajon, jársz arra? (hegyi)

Antal, tőled is megkérdem, miért szorgalmiba dolgozol? Vannak leckék, azt kéne használd, a szorgalmi a nem fontos, nem besorolható, úgymond faliújságra kerülő képeknek van, nem a komoly melóhoz, elemzést se kapnak hosszan, és csillagokat se. Ami a képet illeti: jobb így, hogy lekerült a zoom, még érzek pici játékot a clarity-vel, vagy valami blur hatású dologgal, de ez már nem zavar annyira. Nem tudom, mi a háttér, most viszi a figyelmet, ami nem lenne baj, ha valami értelmezhető dolog lenne, mint mondjuk egy iskolai tábla, de nem az, így feleslegesen erőlteti magát a néződ, mert a hangulatkeltő hatáshoz túl sok benne még a részlet, viszont a részletekből nem áll össze történet, ez az, ami az embert olyan meló elé állítja, aminek nincs megoldása. Jó első lecke lenne, ha leckébe küldted volna, így most azt mondom, hogy kérek egy első leckébe készült portréd önmagadról. Köszi. (hegyi)

A háttér életlenítése nem sikerült jól. Ezt ott, a helyszínen kell megoldani, ha a gépeden lehet állítani mélységélességet, akkor azzal. Ahogy a többi képeden látom, van erre alkalmas masinád. A többiről a másik képednél fogok írni. (hegyi)

Megint egy szorgalmi... ami a leírást, címet illeti, majd ha falon lesz a kép, ha ott lesz, az lehet egy valid döntés, hogy nem segítesz, de itt a Téren jobb, ha kapunk kapaszkodókat, hogy mit szerettél volna, mit láttál benne, miért így. Én most azt látom, hogy önállóan maga a fickó a kajával nem érdekes, nem jelentős, nem tud megérinteni, nem értem a miértet. Viszont a foltok meg túl erősek és igazából így sem magyarázzák a képet, miért kapta ezt az effektet, miért van ez a réteg, álomszerű is lehetne, de ki álmodik és mit? Nem nagyon tudom értelmezni képileg. Nyilván, ott voltál, neked többet mond, mert tudod mi volt előtte és mi történt utána, hol, kivel. De mi nem. (hegyi)

Azt gondolom, hogy itt is az a helyzet állt fenn, ami oly sokszor megtörténik az emberrel, hogy benne van egy szituációban, és ott az akkor hatással is van rá, majd amikor kész, ő még látja benne azt is, ami a környezetben volt, de a nézőnek ez nem jön át, mivel ő nem volt jelen az exponálásnál. Magyarán valószínű, neked ott ez azért tetszett meg, mert a környezetből ez a fény úgy világította meg a kedvelt cég logóját, hogy az így számodra hordozott valami extra élményt. Itt azonban én, akinek a Dell egy cég a többi közül, ez nem jön át. Látom a logót, látom a fény által kirajzolt formát, látok benne valószínű kábelek árnyékait elég kuszán, mindez a képnek harmada lehet, a többi fekete. Ez így nekem annyira nem érdekes, nem mutatja azt, amit a leírásból megtudhatunk. (hegyi)

Nem tudom, hogy mindezt megelőzően volt-e már önálló kísérleted az utcán élők bemutatására, vagy a szociofotóra, mert azt nehéz megítélni, mi az, ami a workshop számlájára írható és mi az, ami nem. A közös fotózások szerintem csak ritkán működnek jól, főleg ilyen érzékeny téma esetében, hajt az idő, az oktató-elóadó, ott vannak sokszor a többiek is, nem egy bensőséges szitu. Ugyanis a képen azt érzékelem, hogy nem voltál nyugodt, nem voltál egyensúlyban, ezért a szándék érezhetően jó volt bár, de a megoldás több szempontból is hagy kívánnivalókat maga után. Az egyik fontos kérdés, hogy ilyenkor mi a cél. Ezt neked kell előre meghatározd. Nem a szitu ismeretében, hanem előtte, hogy most akkor te portrézni akarsz, vagy helyzeteket megmutatni, riport, lírai etűd, mi a cél, mert ez meg fogja neked mondani azt is, mi a hozzá tartozó és elvárható forma. Ha portré, akkor ki kell kerülni a lehető legtöbb zavaró tereptárgyat, nem állhat ki a fejéből a deszka pl, és nem vághatod így el a kezeket. Ha szocio, akkor viszont több kell a környezetből, hogy egy viszonyítási alap legyen, hol él és hogyan, hogy történetbe helyezhessük. A tónusok kábé megfelelnek a most eévárt és használt kopogós tónusrendnek, én nem vagyok ennek feltétlen híve, mert a drámázásnak nem tónusokkal kell megtörténnie. A kompozícióban a fejek felett túl sok a hely, miközben lenn meg legalább annyi kéne, amennyit fentről vágnék. Hát, én most azt mondom, hogy bármennyire is ritka itt az, hogy emberek fotósként bevállalják az emberábrázolás ezen formáját, de azt mondom inkább, hogy ha érdekel ez a téma, ugorj majd neki újra, de előbb a portrét, ezen belül is az önportrét kell gyakorold, mert az fogja neked megadni a biztonságot abban is, hogy hogyan ábrázolj egy embert és abban is, hogy önmagad elfogadd, mert enélkül nem tudsz elég közvetlen lenni az emberekkel sem. (hegyi)