Fotószakkör

Sejtésem szerint ez lehet az a helyszín, ahol a drótok között már egy képet csináltál, és mintha azt mondtam volna, hogy jó lenne azt ismételni, hát, ez nem az ismétlés. Kár. ez most így egy kisrealista moziból lehetne egy kép, de a sztori nem nagyon erős. Ha már ott voltál, miért nem csináltad meg az ismétlést, Feri? (hegyi)

Ez a kép egy kísérletnek indult. Szerettem volna egy nagyon sötét tónusú (low key) csendéletet készíteni. A teljesen világos szobában készítettem egy minél sötétebb sarkat és aegy fénycsík beengedésével addig játszottam, amíg el nem értem, hogy a pohár nagyon szép körvonalát körbe nem rajzolja. Canon, sigma 85mm, természetes fény.

A kompozíciód finom, határozott, jól van összerakva, nem tudok hibát találni azon kívül, hogy fentről nekem van mit vágni. A színei is jók, a probléma nem ez. Az van, hogy a low key mint fogalom, azért elég tág értelmezésre ad lehetőséget, bár inkább úgy mondom, hogy nem kifejezetten a csendéletek sajátja, viszont ami most lett, ott elveszik a térélmény. Annyira leredukáltad, elvitted sötétbe, hogy a ribizliszemek, a tárgyak nem tudnak érvényesülni. Csináltam egy verziót, de persze a helyzet az, hogy utólag én már csak az irányt tudom megmutatni, érvényesen a sötétből visszahozni nem lehet a raw file nélkül, mégis felteszem, hogy érthető legyen, mi az a minimum, aminek látszódnia kéne. Ettől még én adok 3 csillagot azzal, hogy ha van kedved, rakd össze ezt újra, nem árt az, ha a saját képed hónapokkal később ismétled, újragondolod, és keresd meg azt, hogy meglegyen az a tónus, amit szeretnél, de maradjon meg a térélmény is, és a formák dimenziói is. (hegyi)
értékelés:

Jó ez, nem kell létra sem, alul annyit vágnék, hogy még a két keréknyom benne legyen, de a vékonyabbik nyom már ne. Értem én az insta elvárást, hogy kell az a négyzetes, de a tömegelhelyezés meg mást kíván. (hegyi)
értékelés:

Valójában mindannyian önmagunk múzeuma vagyunk. Ápoljuk mindazt, amit elértünk, mindaddig, amíg meghalunk, sűrűn feltéve a kérdést: mi értelme? És mivel jobb választ nem találunk a létre, hát próbáljuk karakterünkhöz hűen játszani a szerepünket az élet szinpadán. De a színjátszás se nyújt igazi örömöt. Tovább keressük önmagunk: vajon a múltunk az, ami meghatároz? Vajon van sorsunk mielőtt meghalunk? Vajon változtathatunk? Ha nem tudjuk az irányt, miért akarunk változtatni?

Csak az érdekesség kedvéért. Helyszín a Korondi Aragonit Múzeum. Korondon mindaddig bányásztak aragonitot, amíg a diktatórikus rendszer nem akarta dinamittal felgyorsítani a termelést. Az első robbantással apró szilánkokra tört a Korondi Csigadomb és azóta nem lehet megmunkálni az aragonitot.

Jó a sztori, amit megosztottál a kép alatt Korondról, a filozófiai értekezés is érvényes, de a képhez nem tudom igazán kötni, mert saját magadról épp hogy alig mondasz valamit, mert takar a gép. Érdekelne majd egy olyan önportré, amiben ez az elmefutam jobban érzékelhető. Ettől még működik a kép, csak egy dolgot nem értek, miért nem vágtad el úgy, tartva az arányokat, hogy ne legyen ez az objektív torzítás miatti görbület fenn és lenn. Nem vonna le a képből, pontosabban nem ad hozzá, hogy látom, hogy vitrin lehet, viszont ez a két ív fura így, talált, befejezetlen hatást kelt. (hegyi)
értékelés:

Készítettem egy csendélet kompozíciót, hogy a nyári délutáni fényjátékot bemutassam általa. A képe a kertemben készült, természetes fényt használtam, canon, 70-200-as obival.

Engem ez hangulatában megfogott. Nyugalmas, de van dinamikája, klasszikus, de nem unalmas, olyan, mintha csak találtad volna, pedig volt vele meló, szóval majd hogy nem hibátlan. Két, avagy három dolog van, amin még lehetett volna mókolni. Az egyik az a levél, ami most jobbra szinte a legtöbb fényt kapja. Az nekem picit sok, viszi a figyelmet. A másik a rózsa feje, a levél helyett az lehet, hogy picivel több fényt is elbírt volna. A harmadik az kérdéses, mert ízléstől függő, hogy a teáscsésze miért üres. Oké, így a belső visszaverődések miatt több fényt ad, jobban él, de talán valami tea, ha lenne benne, még több érzés jönne, illat és hangulat, nem maradna funkció nélkül. Ennyi csak, de lássuk be, ezek olyan kérdések, amiknek egy része utólag is korrigálható, másrészt egy komplex képnél aminél természetes fényeket használsz, nem is minden kidekázható. (hegyi)
értékelés:

Na akkor írok pár szót. Az épület Barcelónaban van és az építész Ricardo Bofill egy zseniális építész. Egy videót belinkelnék ahol maga a mester mesél, akit érdekel nézze meg.

Áron, én erről sok mindent nem tudok elmondani úgy, hogy nem voltam ott a helyszínen, csak annyit, hogy ez így nekem tökéletesen rendben van. Se hozzátenni, se elvenni nem kell, működik, jók a színei, formái, jókor van fotózva, szóval köszi és gratulálok. (hegyi)
értékelés:

Sallang nélküli önportré, 40 éves nő 4 gyerekkel. Természetes fény, canon 70-200.

Üdv a Téren, kedves Viktória és erősen elnézést kérek azért, mert eddig várattalak. Ez egy kiváló, példaértékű önkép. Tetszik az, hogy az egész valóban mentes mindenféle kitalációtól, pózolástól, vagy az annyira jellemző boldogságot imitáló insta-világtól. Jók a fények, jók a gesztusok, hiteles, hihető, átérezhető. Az, hogy a kezed is használod, plusz hozzátesz, mert behozza azt, ami a mindennapok fáradtsága, kétségei, kapaszkodása, elesése és felállása, szóval köszönet ezért. És még valami. Hozzá nem kell nyúlni, se vágással, semmivel, bármi, ami ezen változtat, az szűkít, az elvesz belőle. (hegyi)
értékelés:

a medencében

Egy kis szürke fátyol van ezen, amit le lehetne venni, élénkebb lenne, mert az ötlet és meglátás kiváló, mintha csomagolópapírt látnék, ajándékhoz valót, vagy gyerekszoba tapétát, ahogy István is írja. Az azonban bajos nekem, hogy épp a barbie baba van vágva, kisodródva a szélre. Nem azt mondom, hogy kötelezően centrálisra kell komponálni, de vágni nem jó szerintem, mert megtöröd a ritmust, így átmegy valamiféle szocióba, de maga a szín és forma meg annyira pop, hogy az meg ledobja a szoció világot. Mindenképp örülök ennek, mert van benne egyediség. (hegyi)
értékelés:

Értem, nem lenne ez rossz, de itt is hiányzik az utómunka. Ezek a kamerák alapvetően nem szokták szeretni azt, hogy a perspektívát úgy adják vissza, hogy ne dőljön minden, de ez utólag korrigálható. A helyszín alkalmas lenne, de valami még hiányzik, hogy ez izgalmas legyen. (hegyi)

Nekem ez nem tud több lenni egy emlékképnél és az, hogy ezt perspektíva játékba teszed, az nekem inkább tűnik fejben mateknak, mint valódi párhuzamnak, sok elem bontja meg ezt a rendet ahhoz, hogy működjön. (hegyi)

Itt is az utómunka az elsődleges bajom, van az egészen egy szürke fátyol, ami ha ez egy erősen őszi esős kép, még valamelyest érthető is, de az az igazság, hogy az őszi slpeen érzetet se jó ennyire szürkébe tolni, vagy ha igen, akkor is kell emelni a tónusokat. A másik az, hogy a tetejéből levágnám azt, ami már az ég és a világos rész, a sín felett simán mehet, koncentráltabb lesz a formavilág. (hegyi)
értékelés:

Házassági krízisben ha az ember nem tud aludni 4 napja, nyilván önportrét készít a látszótérre. 40 mm (full frame=80mm) F8.0 1/60 ISO250, állvány, Olympus EM-1 12-40 PRO

Dániel, üdv a Téren, végre eljutok a képedhez is - ez egy hatásos bemutatkozás, értem a célt, a titokzatosságot, és alapvetően jó irányban oldottad ezt meg. Két finomítandó dolog van. Az egyik a bal oldalon a haj, ami túl sok fényt kapott, vagy ebből kell visszavenni, vagy ehhez kell minden mást emelni. Ez utóbbi mellett szól az, hogy a szemek most túl sötétben maradnak, az arc közepe ettől mintha hátrébb lenne - ez amiatt érezhető egy, mert a világos részek mindig közelebbinek érződnek, mint a sötétek - hiába tudja az agy, hogy a fejnek mi a formája a valóságban, de ez ellen dolgozik a világítás. Hajrá, várom a folytatást, akár még önportré témában is. (hegyi)
értékelés:

Tanulság: mindig nézzétek meg, hogy mikor van pontosan golden hour, ne előtte 1 órával menjetek fotózni. Instagram értékrend, művészi értéke talán nincs is.

Első blikkre nekem a Csinibaba ugrik be, a hangulata hordoz valamit abból az időből, amit a film is bemutat, és bevallom, engem ez a golden hour dolog se mozgat igazán, szóval hogy pont akkor vagy előtte, szinte mindegy. Azt persze nem tudom, hogy mennyiben volt tudatos részedről ez a fajta időutazás, de mindez mellett vagy függetlenül ettől a karóra fém szíja az kilóg. Érdemes ezekre az apróságokra figyelni, ha a korábrázolás fontos, akkor azért, mert nem korhű, ha csak a szín és forma volt fontos, akkor meg azért, mert hideg, rideg, technikai hatású ügy. Ha nincs nyoma a karon annak, hogy a napozás miatt a szíj alatt a bőr világosabb, akkor simán a fotó erejéig le lehet vetetni. (hegyi)
értékelés:

Van itt két szorgalmi, amit nem is nagyon értek, miért ide küldesz, de tényleg, van csendélet lecke. Mindenféle őrületeket küldtök leckébe, aztán meg ami tényleg oda való, azt szorgalmiba. Na mindegy. Szóval van ez a két kép, együtt elemzem, mert összetartozó a helyzet. Ami bajos mindkettőben az az, hogy a vázában benne hagytad a vizet. Nem kell, nem szabad, mert elvisz, mert nem gusztusos, mert visszahoz a realitásba. És az is problémás mindkettőnél, hogy a növény nagyon képszélig megy, ez szorongató érzés, több tér kell valamivel. A másik hogy akkor most melyik illik ehhez igazán, a világos vagy a sötét háttér. A sötét az adja magát, rajzos, persze. Mivel kevés a képelem, csak a váza, a növény és az asztal, ezeknek rendben kell lennie. Az asztal tónusai és fényei szuperek, de esetleges, hogy hogyan és hol vágod. Pontosabban bal alul nem kéne az a fekete, szóval úgy kéne, hogy az asztal mint egy új horizont - ami akár dőlhet is, az nem baj - szerepeljen. A világos verziónál ugyanez a helyzet, csak a háttérrel. Ott az a kérdés, milyen hátteret tudsz találni hozzá. A világosból sötétbe átmenet jó gondolat, de még nem mondom, hogy 100% az, amit látok ebben. A lényeg, hogy dolgozz ezzel még, ne hagyd el. Amennyire lehet, érdemes ezeket a növényeket kiszárítani, már csak ezért se kell a víz, mert az rohaszt. Szorgalmira ugye nincs csillag, hát, ez van. (hegyi)