Fotószakkör

Ma lenne 90 éves.

Miért a hónap képe:

A hónap képének Frantisek Balga Francia vacsora című képét választom. A képi elemek aprólékos, (már-már kényszeres) elrendezése számomra azt az érzetet kelti, hogy nagy becsben van tartva az étel. A nagy becsben tartott étel a szűkös anyagi lehetőségekre, szegénységre asszociál, emellett a gondosan elkészített teríték, az adni akarást, a jószívűséget és a szeretetet szimbolizálja számomra. Kiemelném a kép színvilágát is, ami nagyon jól illik a fent leírt érzethez. E nélkül a színvilág nélkül nem is működne a kép. Az árnyékok esetlen kuszasága szintén erősíti a képet. Gratulálok! Jó válogatást májusra. (Kégl Imre)

Ismétlés, először, villanyfénynél , de ezzel nem vagyok elégedett, nappali fénynél megismétlem.

Pandémia. Viszolygás. Elszigetelődés. Kapaszkodás. Bezártság. Kilátás.
Pofonok jönnek balról, jobbról, a szemek a célra merednek.
"Mit szólsz hozzá télikabát? / Megértük az új tavaszot."

Hosszú tervezés után sikerült végre új lendülettel nekivágni egy "átlagos túrának" a városban, ami abból a szempontból is különleges volt, hogy ezt a napot csak erre szántam. Ritka pillanatok egyike...

Önakt. Karanténban készült kép.

Miért a hónap képe:

Kedves Imre! Amint megláttam ezt a képet, rögtön tudtam, hogy ez az alkotás lesz a hónap képe. Igen, ez bizonyosan alkotás: látszik a tudatosság, a koncepció és az, hogy minden apró részletre figyeltél. A kezed olyan, mintha a szemlélőt el akarnád taszítani magadtól és szeretnél megmaradni abban a dobozban, ami amúgy szűk Neked. Ezek a klasszikus aktok közel állnak a hozzám, mert explicit tartalom nélkül is megmutatják a test esztétikumát. Lehet, hogy egyeseknek nem tetszik a képet átszövő karcos effekt, de szerintem ez maximálisan illik a hangulathoz. Köszönöm a képet! Az ilyen munkák miatt érdemes ellátogatni a Látszótérre! (Dóra Lajos)

Látni, mikor mások csak néznek,
Lassítani, mikor mások rohannak,
Kitartani, mikor mások feladják,
Kiállni, mikor mások elrejtőznek.
A fotózás a Te döntésed:
A történeted,
A perspektívád,
Az okaid,
A kamerád.
-Ezt egy Leica prospektusban olvastam, és sokat járt a fejemben azon a délutánon is amikor a kép készült.
Egy idős bácsi állt meg mellettem aki szintén fotós berkekből származott. Megnéztem a masinámat, és így szólt.
-Mikor fogsz feljebb lépni Öcsi?
-Feljebb lépni? kérdeztem Épp hogy ezt a kamerát is ki tudtam köhögni.
Azt mondta- félreértesz.Mikor kezdesz el filmre fotózni?
Ezen meghökkent kissé, de csak egy pillanatra, mert valahol tudat alatt, valamiért tudat alatt, értem, mire gondol, és miért kérdezte. És azt hiszem valami megváltozott bennem azóta, azóta a délután óta.
Láss, ne csak nézz. Láss fekete-fehérben láss színeket, torzíts ha kell, hágj át minden szabályt, valósítsd meg önmagad. A lényeg hogy élvezd, és légy önmagad.
Hát ebben a lelkiállapotban készült ez a kép. Látszólag nem mutat semmit, és mégis mindent megmutat.
Mindent.
Ami én vagyok.